A Variációk egy párra nem vadiúj megjelenés. Eredetileg 2016-ban érkezett először magyar fordításban, és a kiadó tavaly úgy döntött, nyomtat némi utánpótlást belőle. Sokan – köztük én is – csak ekkor szereztek tudomást róla, melyhez valószínűleg nem kis mértékben hozzájárult az, hogy Szabados Ági is imádja a történetet. Nekem elsősorban a címe keltette fel az érdeklődésemet, de csak a fülszöveget olvasva döntöttem el, hogy meg is szeretném ismerni a történetet. Az egész könyv ugyanis rendkívül egyedi koncepcióra épül, amit kár lett volna kihagyni. Igaz, a "Mi lett volna, ha..." kérdést számtalan regény boncolgatja, de még hírből sem hallottam olyan irományról, amely ki is fejt különböző variációkat. A cím tehát szó szerint értendő: egy párkapcsolat három lehetséges kimenetelét tárja elénk.

A két főszereplőnk, Eva és Jim másodéves egyetemisták Cambridge-ben. Egy parkban találkoznak 1958-ban, ahol Eva majdnem elüt egy kutyát a biciklijével, majd elesik, erre Jim, a hős lovag felajánlja, hogy megjavítja a balesetben kilyukadt kereket. Már ebben a pillanatban szikrázik közöttük a levegő, amit a két fiatal nem tud figyelmen kívül hagyni. Jim elhívja hát Evát egy italra – és itt kezdődik minden. Innentől kezdve a történet három különböző szálon folyik tovább, melyben a három lehetséges variációt követjük nyomon. Ebből kettőben Eva úgy dönt, hogy Jimmel tart a bárba, a harmadikban viszont nem.

A három variációt nem három szakaszban, hanem fejezetenként váltakozva olvashatjuk. Eleinte sorban haladunk mindhárommal, de ha szerzőnek épp nincs hozzáfűznivalója a soron következő szálhoz, egyszerűen kihagyja. A könyv három nagyobb szakaszra bomlik, melyek a szereplők főbb életszakaszait határolják el egymástól, de ennek a szerkezet szempontjából nincs különösebb jelentősége. Az egyes fejezetek rövidek, átlagosan 5-6 oldalasak, ami jelentősen megkönnyíti a haladást. Ám a történet meglehetősen nagy időszakot ölel át: lényegében csak a főszereplőink gyerekkorát hagyja ki, és a húszas éveiktől a halálig kíséri végig az életük alakulását. Persze csak nagyvonalakban – előfordul, hogy 10 évet is egyszerűen átugrunk.

Izgalmas a könyv szerkezeti felépítése, az egyszer biztos – de jelentősen meg is nehezíti az életünket. Lényegében ez volt a legfőbb oka, amiért nem tudtam maradéktalanul élvezni az olvasását. Nem tartom magam rossz képességűnek azon a téren, hogy bonyolult cselekményszálakat kövessek, de ez az iromány igencsak próbára tett. A lényegre, a legfőbb történésekre emlékeztem még akár hosszabb szünet után is, de arra már képtelen voltam, hogy egyéb tényezőket (mellékszereplők, kapcsolatrendszerek) is maradéktalanul fejben tartsak. A legnehezebb kétségkívül az volt, hogy Eva és Jim gyerekeit beazonosítsam. Mindhárom variációban más a nevük, más az anyjuk vagy az apjuk, és a személyiségük is teljesen eltérő. Összesen kilenc-tíz csemete és még mindenféle egyéb mellékszereplő (kollégák, családtagok, szeretők...) ügyesbajos dolgaival kell képben lenni. Egyszerűen képtelenség. Elboldogultam úgy is, hogy utóbbiba már beletört a bicskám, de inkább csak muszájból.

A másik (bár kevésbé jelentős) negatívuma a regénynek az, hogy a főszereplőink meglepően távol maradnak tőlünk. Ahhoz vagyunk hozzászokva, hogy – a kidolgozottság korlátai között, persze, de – alaposan megismerjük a főhőseink jellemét és előéletét. Ez a Variációk egy párráról egyáltalán nem mondható el. Eváról alig tudnék elmondani két mondatot, még úgy is, hogy mindhárom variációban ugyanolyan személyisége volt. De Jimet sem lehetne sokkal hosszabban jellemezni, habár ő mindhárom verzióban egészen más színben tűnik fel számunkra. Hiába ölel át a regény nagyobb szakaszt az életükből, ez megakadályozza, hogy mélysége legyen a karakterüknek.

Mindezen nehézségeket nem csekély mértékben segített elviselni Laura Barnett (és persze a fordító, Komáromy Rudolf) elképesztő írásstílusa. Lehengerlő módon öntötte szavakba a történetet, és közben rengeteg gondolatébresztő részletet ültetett el benne. Különösen tetszettek azok a kis kitekintések, amikor Eva vagy Jim azon filozofál, mi történt volna velük egy másik életben. Egyszerűen gyönyörű volt a szöveg – különösen a végén, mikor az elmúlást írta körül (háromszor is) anélkül, hogy a szó bármelyik szinonimáját használta volna.

Mint az el is várható egy hasonló regénytől, a Variációk egy párra rettenetesen elgondolkodtató. Túllépve a Pillangó-hatáson ("Mi lett volna, ha az életem egy pontján másként döntök...") a történet rengeteg pontján meg lehet állni és elmélkedni az olvasottakon. A különböző családmodellek, amelyeket megjelenít a három variáció, az egyes életszakaszok jellemző problémái, majd a legvégén az életre való visszatekintés, mind rendkívül fontos állomások. Különösen jól látszódik, hogy a szereplők az életük mely pontján állnak a saját boldogságuk útjába. De egyik variáció sem emelkedik felül a másikon, mert egyikben sem tudnak a karakterek felhőtlenül boldogak lenni egymással.

Összességében a Variációk egy párra nem könnyű olvasmány. Nem ajánlom azoknak, akik hamar túl akarnak jutni egy regényen, sem pedig azoknak, akiknek nincs türelmük belemerülni bonyolultabb cselekményekbe. Ez a könyv időt kíván, mert bár gyorsan lehet haladni a fejezetek között, a mélysége mégis lassúságot követel. Az életről szól, tehát nem éri meg sietni vele.

Nyereményjáték

Állomáslista