Kiadó: Könyvmolyképző

Rupi Kaur verseskötetét évek óta kerülgettem. Eleinte az volt a kifogásom, hogy az angoltudásom nincs a megfelelő szinten a szövegek 100%-os megértéséhez. Miután megjelent a magyar fordítás, attól féltem, hogy az nem adja vissza teljes mértékben azt, amit a költő közölni szeretett volna. Nemrég azonban végre sikerült beszereznem a nap és az ő virágaival együtt, a kíváncsiságom pedig felülkerekedett minden félelmemen, amelyekről így utólag már elmondhatom, hogy teljesen alaptalanok voltak.

Az első benyomásom Rupi Kaur költészetéről az volt, hogy nagyon hasonlít Fodor Ákoséhoz. Mind a ketten rövid, tömör szövegekbe sűrítik bele a mondanivalójukat, igyekezve azt frappánsan megfogalmazni, hogy minél nagyobbat üssön a végén. A versek így rendkívül kifejezőek, minden egyes szavuk kulcsfontosságú, egyenként is közvetítenek jelentést. Nem mellesleg pedig Fodor Ákos a kedvenc magyar költőm, így mikor ezt a hasonlóságot felismertem, rögtön másként kezdtem el tekinteni erre a nőre. Ez a párhuzam azonban (nyilvánvalóan) nem lenne elegendő ahhoz, hogy kedveljem Rupi Kaurt, ha a verseit nem tartanám eleve jónak. Sőt, nem csak szimpán jónak: a nap és az ő virágai elolvasása után be is került az abszolút kedvenc szerzőim közé.

Több oka is van annak, miért fogott meg ennyire a stílusa, de a legfőbb talán az, hogy meglepett az a nyers őszinteség, amivel a gondolatait megfogalmazta. Nem csak szimplán a szívét-lelkét tette bele ebbe a kötetbe, hanem teljes mértékben kitárulkozik az olvasónak, egyebek mellett szexuális értelemben is. Olyan nyíltan beszél erről a témáról - ráadásul többet olyan ábrákkal illusztrál, amelyek miatt inkább becsuktam a könyvet a metrón -, ahogyan kevesen mernek, pláne ilyen származással.

A könyv 4 részből áll, melyek címe fájdalom, szeretet, törés, gyógyulás. Témákat tekintve széles a skála: a szerelmen és szakításon kívül több vers is szól a nőiségről, női szexualitásról, nőkön való uralkodásról, bántalmazásról, szülői elvárásokról, önszeretetről. Leginkább az első szakasz fogott meg (különösen a szülői háttérről és erőszakról szóló szövegek miatt), azonosulni pedig a szerelemről szólókkal tudtam.

Sokan kritizálják Rupi Kaur formabontó stílusát, ám én ezt is pozitívumként éltem meg - sőt, kifejezetten tetszett a központozás és a nagy kezdőbetűk hiánya. Szerintem ez az újszerű forma hasonlóan beszédes, mint a szavak, ad egy különleges ritmust a szövegnek, hatással van a hangulatra, illetve fokozza az érzelmeket (főleg a feszültséget, és ennek a fájdalomról szóló versekben nagy szerepe van). Az illusztrációk pedig külön megérnek egy misét: remekül kiegészítik a szövegeket, és ott, ahol kevésbé érthetőek, konkretizálják is, hogy mire gondolt a költő. És mivel maga Rupi Kaur rajzolta őket, bízhatunk is bennük, hiszen pontosan azt ábrázolják, amit a szerző közölni szeretne.

Összességében számomra abszolút pozitív élmény volt a Tej és méz. Érzelmekkel teli, mellbevágó és elgondolkodtató kötet ez, melyben a szerző kitárulkozik, és az olvasóra bíz mindent, ami a szívében van. A csodálatos megfogalmazás már önmagában gyönyörködtet, de mindez kiegészül még fantasztikus illusztrációkkal.

Ezek után mi mást adhatnék az 5 csillagon kívül? Biztos vagyok benne, hogy nem egyszer fogom még kézbe venni, és abban is, hogy legközelebb öntapadós cetlikkel esem majd neki.

forrás: Pinterest