Viszonylag gyakran olvasok fantasy regényeket – rettenetesen jól tud esni, hogy belekukkanthatok egy másik világba, kilépve a jelenlegiből, amelyben nem mindig vagyok szívesen. Persze a sorozatokkal sincsen problémám, de kifejezetten szeretem, ha egy folytatás nélküli történet akad a kezembe a műfajból. Sőt, néha keresem is az ilyesmit. Szerintem sokkal nehezebb kivitelezni azt, hogy felépítsünk egy teljes világot és egy teljes cselekményt mindössze 300-500 oldalban. Sorozat esetében könnyebb dolga van a szerzőknek, ezért azt, aki vállalkozik egy egykötetes fantasy megírására, igazán tehetségesnek tartom. Ránézésre a Gallant kifejezetten különleges olvasmánynak tűnt, ezért alig vártam, hogy megtudjam, mit tartogat V. E. Schwab ebben a történetben.

"Mindennek van árnyéka. Még a világnak is, amiben élünk. És ahogy az az árnyékoknál lenni szokott, kell lennie egy helynek, ahol az árnyék érintkezik a forrásával." – Ez a rövid részlet tökéletesen leírja, milyen szerepet tölt be Gallant a mi kis történetünkben. Ez a nyomasztó, ősrégi ház és a nemzedékek óta benne élő család akadályozza meg, hogy a gonosz áttörjön a forráson, és elpusztítson mindent, amit ismerünk. Csakhogy a gonosznak is megvannak a maga eszközei, amelyekkel igyekszik megingatni a Prior család szilárd erkölcseit.

A regény főszereplője Olivia, aki egészen 16 éves koráig árvaként nevelkedik a Merilance-i leánynevelő intézetben. Mindig is kívülálló volt: nem tud megszólalni, és a környezete soha nem is vette igazán a fáradtságot, hogy megértse a lányt. Olivia ezért nem szokványos eszközökkel fejezi ki magát, és adja mások tudtára a jelenlétét – kegyetlenségre kegyetlenségre válaszol. Egy nap azonban levelet kap, melyben megtudja, hogy a Prior család maradványa hazavárja őt Gallantba.

Már a regény legelejétől egyértelmű volt számomra, hogy egy kifejezetten lassú tempójú történethez van szerencsém. A szerző viszonylag sok időt szán arra, hogy bemutassa, milyen lehetett Olivia élete az elmúlt 14 évben a leányotthonban. Emiatt tökéletesen átérezzük, milyen pozitív érzések – de egyúttal kételyek is – kavarognak benne, mikor megtudja, hogy végre otthonra lelt. A regény nagy részében alig történik érdemleges cselekmény. A történetet elsősorban az viszi előre, hogy Olivia próbálja kitalálni, milyen titkokat rejt valójában Galalnt, és persze mi történt annak idején a szüleivel, akik magára hagyták őt. De nehogy azt higyjétek, akár egy percig is unatkozni fogtok! V. E. Schwab keze alatt ugyanis még a tájleírások is életre kelnek a szemünk előtt.

Azt viszont sajnáltam, hogy a mellékszereplőkre nagyon kevés időt fektetett a szerző. Rendkívül elnagyoltak, nem rendelkeznek célokkal, sem személyiséggel, és nehéz volt őket hova tennem az olvasás során. Ellenben Olivia karaktere részletesen kifejtett, kidolgozott. Imádtam az ő személyiséget, különösen azt, hogy nem hagyja, hogy a traumái határozzák meg a jövőjét. Tűlélő típus, aki alkalmazkodott a korábbi életének kegyetlen környezetéhez, de a rosszindulat nem ért el a szívéig és nem változtatta meg a lényét. Imádom azt, hogy nincs hangja, és hogy milyen módszerekkel küzd azért, hogy megértesse magát másokkal. És imádom azt is, hogy látja a kísérteteket, és azt, ahogyan ehhez a képességhez viszonyul.

A kedvencem azonban mégis mindennek a kivitelezése volt. Teljesen le lehet venni a lábamról azzal, ha egy regény jól van megírva, a Gallant fordítója pedig igazán kitett magáért. Egy élmény volt követni Schwab sorait Ballai Mária tolmácsolásában (aki, mint most megtudtam, olyan imádott könyveimet fordította, mint a Mákháború-sorozat és Az istenekkel nem lehet végezni). A borongós, thrilleres-horroros elemei ellenére úgy suhan át az ember a könyvön, mintha egy sebes folyón evezne, és észre sem veszi az idő múlását.

De sajnos a fenti hiányosságokra a végkifejlet is rátett egy lapáttal. A hosszú oldalakon keresztül felépített, gyönyörűszép ívet a szerző az utolsó két fejezetben elvágja egy lapáttal – mintha a végére teljesen kifogyott volna az ötletekből. Túl hamar és túl hirtelen tolja az arcunkba a megoldást, és még az epilógussal sem igazán ad számunkra feloldást. Nem boldog véget vártam – nem is illett volna a történethez –, hanem csupán egy szépen kifejtett, ötletes, kreatív befejezést, ami méltó az azt megelőző 300 oldalhoz. Mindemellett hiányérzetem volt a tanulság szempontjából is. Úgy érzem, ettől a regénytől semmi mást nem kaptam egy sztorin és néhány oldalnyi szórakozáson kívül.

Összességében sajnos a Gallant számomra nem ütötte meg azt a mércét, amelyet támasztottam vele szemben… Ám ez nem azt jelenti, hogy nem jó könyv. Fantasy regénynek minőségi, nyelvileg pedig egyenesen csodálatos, ezért ha valaki jó, akár többször újraolvasós könyvet keres, bátran adjon esélyt neki. De a Gallant számomra nem az a fajta történet volt, amelyért hosszútávon is rajongani tudok, és amely egyáltalán eszembe jut majd, amikor év végén összeállítom a kedvenc olvasmányaim listáját.

Értékelés

Kiadás: Agave (2022)
Oldalszám: 320
Eredeti cím: Gallant (2022)
Fordította: Ballai Mária
Műfaj: (dark) fantasy, horror, thriller, krimi

Az ​árnyak nem valóságosak,

az álmok nem árthatnak neked,

és mindaddig biztonságban leszel, amíg távol maradsz Gallanttól.

Olivia Prior egész életében azon tűnődött, ki ő valójában és hova tartozik. Ebben egyedül egy vékony, ütött-kopott napló van a segítségére: az anyjáé volt, tele bejegyzésekkel és képekkel, amelyek arra utalnak, hogy a nő elvesztette az eszét, ráadásul a rajzok alig többek tintapacáknál… amíg Olivia észre nem veszi bennük egy kéz, egy ajtó, egy virág és egy koponya körvonalait. Nem sokkal később levelet kap, melyben hazahívják Gallantba. A helyre, ahová az anyja naplója szerint soha nem szabad mennie.

Olivia mégis útra kel. Mi mást tehetne?

Gallantban aztán rátalál az utolsó élő rokonára és a családi kúriára bálteremmel, szalonnal, dolgozószobával és egy hatalmas, színpompás kerttel, valamint egy málladozó fallal és egy vaskapuval, amit soha nem szabad kinyitnia.

Azonban senki nem tud a levélről.

És senki nem árulja el Oliviának, mi kísérti az unokatestvérét az álmaiban, mi történt az anyjával és mi rejtőzik a fal túloldalán.

Vajon az árnyak hívták haza a lányt?

És, ha igen, mit kérnek érte cserébe?

Linkek: Moly || Goodreads || megrendelés

Állomáslista

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥