Colleen Hoover: A szív csontjai
Rendkívül felvillanyozott a hír, hogy újabb különálló regény érkezett Colleen Hoovertől magyarul. Legutoljára az Emlékek róla jelent meg 2023 őszén, és bár ez dátum szempontjából nem volt olyan régen, mégis valahogy soknak érződött számomra. Kicsit tartottam A szív csontjaitól, hiszen felettébb komolytalannak és gyermetegnek tartom a borítót, amivel megjelent, még az eddigi, szörnyűbbnél szörnyűbb példányokhoz képest is. Bár bízom Hooverben, de számomra ez a választás mégis kicsit azt üzente, hogy ezúttal egy gyengébb történetét olvashatjuk majd. Egy rosszabb élmény pedig nem lenne meglepő, hiszen sosem volt még kapcsolatom, amely olyan régóta tartott volna bárminemű csalódás nélkül, mint a miénk Colleen Hooverrel. Csakhogy úgy tűnik, ez a nőszemély nem tudja, hogyan kell csalódást okozni, mert A szív csontjait is pontosan annyira szerettem, mint bármelyik másik könyvét.
A tizennyolc éves Beyah Grim a kanapén pillantja meg halott anyját. Egy kábítószerfüggő nő ritkán jó anya, ezért teljességgel megértjük, amiért Beyah nemigen hullajt könnyeket érte. Csakhogy a lakhatása ezentúl nem biztosított, ezért kénytelen átmenetileg az apjához költözni, akit már évek óta nem látott. A fiatal lány ezzel olyan helyzetbe csöppen, amely rendkívül kontrasztos az egész addigi, nélkülözésben töltött éveivel, és ennek a feldolgozásához neki is meg kell változnia. Még az is lehet, hogy a védekező üzemmódját hátrahagyva a szerelem is rátalál hamarosan – talán épp a szomszéd fiú képében.
A regény abban a percben fogott meg először és igazán, amikor megértettem, mennyire fájdalmas a főhősünk előélete. Több olyan könyvet is olvastam már, amiben elképesztően nehéz sorsokból emelkednek fel szereplők, de egyik történet sem volt képes annyira a csontjaimba marni, mint ez. Hogy ennek miért sikerült? Mert nem a főszereplő egyéni, rossz sorsába temetkezett bele, hanem megszólított minden, magát sérültnek tartó olvasót. Bár Beyah háttértörténete sokfajta traumát lefed (pl. kábítószerfüggőség, szeretethiány, elhanyagoltság, gyász, toxikus párkapcsolat, családi gondok), de nem mindent, mégis úgy gondolom, hogy széles közönség képes azonosulni vele. Hoover ugyanis rendkívül jó érzékkel pendítette meg azokat a húrokat, amelyek előhívják ezeket a szörnyű élményeket, ezzel lehetővé tette, hogy ne csak a Beyahéhoz hasonló módon és okokból traumatizált emberek éljék bele magukat a szövegbe, hanem mindenki, aki érzett vagy gondolkodott már ugyanígy.
Rengeteg idézetet mentettem le, többnyire a könyv első feléből, amelyekkel épp az általános megfogalmazásuk miatt azonosultam annyira. Lenyűgözött, hogy nem ugyanazokon a dolgokon mentünk keresztül, mégis épp azokat a gondolatokat tükrözte vissza a szöveg, amelyek bennem is nap mint nap kísértenek. Megkockáztatom, hogy ez az első olyan fikciós regény, amely teljes mértékben rezonál a lényem legbenső, traumatizált részével. Vagy éppen, ami pontosan kifejezi azt a csalódottságot és keserűséget, amit én is érzek az élettel szemben. Rendkívül sokat jelent számomra, hogy találtam egy könyvet, amely validálja a gondolataimat.
A címválasztás csupán a könyv második felében, egészen a végén nyer igazán értelmet. Nekem ez a második kedvenc részem a regényben, a fent leírtak után persze. Mindig azok a címek nyerik el leginkább a tetszésemet, amelyekben van egy kis nyelvi játék, némi paradoxonnal. A szívben ugyebár nincsenek csontok, de a szerelmi csalódást több nyelvben is az “összetört” szívvel fejezzük ki. A testben viszont csak a csontok tudnak összetörni (persze ha néztél már néhány Dr. Csont epizódot, tudod, hogy ez nem igaz – elnézést a kitekintésért, de jelenleg épp ennek vagyok a függője).
Bevallom őszintén, hogy A szív csontjaiban a párkapcsolat, és ezzel együtt az ügyeletes álompasink (Samson) teljesen érdektelen volt számomra – talán most először fordult elő velem ilyen Colleen Hoover-regényben. Ez valószínűleg azért történhetett, mert a többi központi témája rendkívül erősre sikeredett. Imádtam végignézni azt, ahogyan a szó szerint állandó túlélő-üzemmódban élő Beyah lassan felenged az új életében, levedli a tüskéit, a vastag bőrt, amit növesztett, és a bizalmi problémái ellenére is elkezd nyitni a környezete felé. A történet elején még megveti a reményt, de a végére mégis az élete szerves részévé válik. A másik kedvenc folyamatom (kevésbé hangsúlyos, de ugyanolyan fontos) az apjával való kapcsolata, illetve annak a fejlődése volt.
Összességében A szív csontjai, bár nem lett a kedvenc történetem Colleen Hoovertől, mert a Verity-t nehéz felülmúlni, de igencsak emlékezetes lett számomra. Nem ideális az, amiért és ahogyan belemart a lelkembe, de hálás vagyok érte. Sajnos annyira élethű és hiteles jelenetek voltak ezek, hogy valószínűsítem, Hoover nem személyes tapasztalat nélkül írta őket. Ha csak most ismerkednél a szerzővel, nem feltétlenül ezt a regényt választanám kezdésnek, de ha fontosak számodra a mély témák egy romantikus történetben, nem lőhetsz mellé ezzel sem.
Oldalszám: 336
Kiadói sorozat: Rubin pöttyös könyvek
Eredeti cím: Heart Bones (2020)
Fordította: Sereg Judit
Műfaj: new adult, romantikus
1 megjegyzés
Örülök, hogy a te szívedhez is elért a történet - teljesen egyetértek minden szavaddal. A CoHo-tól megszokott utánozhatatlan élmény, de nálam sem sikerült lelöknie a dobogós regényt (nekem ez az Egy nap talán <3).
VálaszTörlésMillió puszi,
Barbi