Az éden gyermekei talán éppen a legjobban várt könyvem volt a Maxim kiadó első féléves megjelenései közül. A fülszövege már első olvasásra megvett magának. Egy nem mindennapi alapötletet és izgalmakkal, fordulatokkal teli cselekményt ígért, mindezt ráadásul egy disztópikus, világvége utáni világban. Bár a bolygónk haláláról – még ha csak elképzelt is, egyelőre – nyilván nem kellemes olvasni, de túl fontos ez a téma ahhoz, hogy kikerülhető legyen. Mindemellett az már önmagában elég érdekes, ki hogyan képzeli el a jövőt, és hányféle variációt lehet erre kitalálni.

Ami Joey Graceffát illeti, Az éden gyermekei alapján elég pesszimista lehet. A regényben több száz évvel a világvége után járunk, amelyet az emberiség maradéka csupán egy mesterséges burokban, Édenben tudott átvészelni. A burok teljes mértékben önfenntartó, azonban ahhoz, hogy még hosszú évszázadokig (a bolygó teljes helyreállításáig) az is maradjon, szigorú szabályokat kell betartania a lakosságnak. Ilyen például az, hogy egy párnak csupán egyetlen gyermeke lehet. A főszereplőnknek, Rowannak sem szabadna léteznie, hiszen egy ikerpár tagjaként látta meg a napvilágot, és csupán befolyásos szüleinek köszönhetően maradhatott eddig életben.

A cselekmény tehát – a YA disztópiákhoz híven – két pillérből áll. Egyik oldalon a szerző sötét jövőképét ismerjük meg, amelyről hamar kiderül, hogy valójában egy erősen diktatorikus rendszer, amely a hatalmon lévők kényelme érdekében elnyomja a többi állampolgárt. A másik oldalon pedig adott egy társadalmon kívül álló főszereplő, aki eleinte megpróbál beilleszkedni, de aztán egyik pillanatról a másikra az ellenállás egyik fontos tagjává válik. Ez itt sincs másként.

Annak ellenére viszont, hogy mennyire imádom az alapkoncepciót, Az éden gyermekeivel nem indult jól a kapcsolatunk. Ezt elsősorban az írásstílusának köszönheti, ami jelen esetben nem tudom, hogy a szerzőn vagy a fordítón múlott-e, de ez végülis nem fontos. A lényeg, hogy nehezen rázódtam bele az olvasásba, hiszen eleinte hol túl lazán (“bemérgesedve felgyorsulok”), hol pedig túl mesterkélten (“kikerülnöm e falak közül”) van megfogalmazva a szöveg, és ez az éles stílusváltás néha egy bekezdésen belül történik. Viszont később, néhány fejezet múlva meglett az arany középút, és egész olvasmányossá vált a regény.

Azonban így is akadtak részletek, amelyekkel nem békéltem meg a végére sem. Számomra például több helyen is sántít a bolygó elpusztulásának története, vagyis az Éden kialakulásához vezető út. Voltak benne zseniális ötletek (mint hogy a génmódosított növények túlságosan elterjednek, és tönkreteszik az ökoszisztémát), de akadtak olyan apró tévedések is, amelyek ugyan a történet szempontjából lényegtelen voltak, de számomra mégis hiteltelenné tették az előzménysztorit. Ilyen az, hogy az állatokat a takarmánynövények kipusztulása után kezdték antibiotikummal kezelni (miközben ezt már ma is csinálják, például a csirkéken), illetve, hogy a bolygó átlaghőmérséklete 12 fokot melegedett egy évtized alatt (Attenborough Egy élet a bolygónkonjában olvastam, hogy már 4 fok is katasztrofális következményekkel járna, és ezt is csak 80 év múlvára, 2100-ra várják). Igaz, lehet, hogy szándékosan ennyire hiteltelen az egész, mert egyértelműen érzékelhető itt valami komoly sumákolás Éden vezetőinek a részéről, de feltételezem, ez csak a következő könyvben derül majd ki.

Mindemellett egyszerűen nem tudtam megbarátkozni a főszereplőnkkel, Rowannel sem. Ritkán fordul elő velem, hogy épp a legfontosabb karaktert nem kedvelem meg, de az akkor jelentősen rontja számomra az olvasási élményt. Bár a cselekedetei, motivációi bizonyos szinten érthetők voltak, hiszen teljesen besokallhatott már 17 évnyi egyedülléttől és bezártságtól, de… kezdem unni, hogy a YA írók csak úgy képesek előremozdítani a cselekményt, hogy valami oltári baromságot műveltetnek a főhőssel. Rowan ezt mesteri szinten űzi, szó szerint tárt karokkal rohan a veszély felé, pedig nem kevesebb a tét, mint az élete. És aztán meglepődik, amikor a veszély is tárt karokkal fogadja őt.

Összességében Az éden gyermekei ígéretesnek tűnt eleinte, ám sajnos a kivitelezés nem úgy sikerült, mint vártam. Azok viszont, amelyeket én hibának érzékeltem, szubjektív dolgok, és nem biztos, hogy másoknál is ugyanilyen súllyal esnének latba – tehát nem mondom, hogy nem éri meg tenni vele egy próbát. Én mindazonáltal nem valószínű, hogy folytatnám a következő résszel, hiába érdekel, hogyan végződik majd Rowan története.

Linkek: Moly || Goodreads || megrendelés || beleolvasás

A másodszülött Rowan az életét a házukat körülvevő kőfalak között töltötte, ugyanis Édenben a második gyerekekre a halál vár! A világot testvére elbeszéléséből ismerő lány annyira kiéhezett a külvilágra, hogy egy este nem bírja tovább, és átmászva a falon, elszökik… Tartsatok bloggereinkkel ezen az izgalmas blogturnén, olvassátok el az ajánlóinkat, és játsszatok velünk, ugyanis a turné végén a Maxim kiadó jóvoltából három szerencsés olvasónk megnyeri Joey Graceffa első YA-regényét!

Az Éden lakói nem sokat tudnak a külvilágról - azonkívül, hogy minden élet elpusztult odakint -, de nem ők az egyetlenek! Az egyes állomásokon olyan szereplőket találtok más történetekből, akik hasonló helyzetben vannak, a ti feladatotok pedig az, hogy kitaláljátok, miben szerepelnek! (Sorozatok esetén bármelyik rész címét elfogadjuk.) 

04.28. Utószó

05.01. Hagyjatok! Olvasok!

05.04. Sorok között

05.07. Könyv és más

05.10. Readinspo

05.13. Kelly és Lupi Olvas