Hiszel a véletlenekben? A sorsban? Akármi is a válasz, biztos vagyok benne, hogy a te életedben is előfordult már olyasmi, hogy egy számodra nagy jelentőségű esemény csupán egy hajszál híján, mondhatni a kedvező csillagállásnak köszönhetően történt meg. Nekem többek között a barátommal való kapcsolatom ilyen (mind a ketten sokat vaciláltunk azon, igent mondjunk-e a másiknak, és ha nem éppen abban az időszakban utazom fel Budapestre egy másik program miatt, valószínűleg sosem találkoztunk volna személyesen). Lényeg a lényeg, ha könyvekről van szó, a Csillagtalan tengerrel is éppen ilyen a közös történetem. Ha nem lenne a Blogturné Klub, és nem figyelem fokozottabban a népszerűnek ígérkező könyveket, valószínűleg lemaradtam volna az elmúlt időszak számomra legmeghatározóbb olvasmányélményéről.

A Csillagtalan tenger partján, mélyen a föld alatt fekszik egy hatalmas, mágikus könyvtár, ahol a világirodalom minden egyes valaha írt műve megtalálható - még az igazi ritkaságok is. Csak az arra érdemesek léphetnek be ide, ha megtalálják a megfelelő ajtót, de azok hetekre, hónapokra, évekre el is tűnnek, annyira magába szippantja őket a történetek világa. Zachary Ezra Rawlins úgy szerez tudomást erről a helyről, hogy talál egy rejtélyes mesekönyvet az egyetemi könyvtárban - de nem venné komolyan a tartalmát, ha az egyik novella nem épp az ő gyerekkoráról szólna, elképesztő pontossággal. A megmagyarázhatatlan jelenség arra készteti, hogy megpróbálja kideríteni, valóban létezik-e a Csillagtalan tenger.

Már az első oldal vége után világossá vált számomra, hogy egy rendkívül különleges könyvet tartok a kezemben. Ekkor még messze nem értettem, miről olvasok, és egyáltalán, hogy milyen koncepció mentén épül fel ez a könyv, de Erin Morgenstern egyedi írásstílusa teljesen magával ragadott. Gyönyörűen, érzékletesen és épp a kellő mértékben elvontan fogalmazza meg a gondolatait, amivel lenyűgöző hangulatot teremt a szövegnek. Kell pár fejezet, mire igazán belerázódunk a történetbe, de a kezdeti érthetetlenség miatti kényelmetlenségeket hamar kompenzálják a továbbiak.

A koncepció nagyon különleges. A könyv a könyvben technikát alkalmazza három különböző irománnyal (két novelláskötettel és egy naplóval), amelyek tartalma nagy jelentőséggel bír a fő történet szempontjából. A novellákat a fejezetek között ismerjük meg, és mivel a későbbiekben a szereplők reflektálnak is rájuk – sőt, a karaktereik tulajdonképpen megelevenednek a végén –, érdemes minden egyes szavukra fokozottan figyelni. Nagy kedvenceim voltak egyébként ezek a történetek, rendkívül színessé és változatossá tették a regényt.

Maga a cselekmény a fülszöveg/leírás alapján túl egyszerűnek tűnhet ahhoz képest, hogy mennyire nagyszerű a regény – számomra mindenesetre meglepő volt, hogy egy ennyire letisztult történet képes volt az első szótól az utolsóig maximálisan lekötni. Ezt még az sem tudta negatívan befolyásolni, hogy egy darabig egyszerűen nem állt össze a kép, annyira elvont dolgot talált ki Morgenstern. Egy idő után viszont már világossá vált, hogy itt nem az eseményeken van a hangsúly, sokkal inkább a karakterek, a novellák, a helyszín, a hangulat és az írásstílus együttvéve az, ami ezt a regényt olyan különlegessé teszi.

A Csillagtalan tenger szereplői nagyon emlékezetesek számomra. A főhős, Zachary abszolút szerethető személyiség, akinek a könyvszeretetével minden olvasó tud majd azonosulni. Egy kedves, meleg geek srác, akinek helyén van az értékrendje, és nagyszerűen helytáll a küldetésében. Dorian az a fajta karakter, aki épp a kellő mértékben titokzatos ahhoz, hogy az őrjítő legyen, de még bőven pozitív értelemben. Sajnáltam, hogy viszonylag kevés jelenete van, amelyben komolyabb tetteket visz véghez, hiszen úgy érzem, nem tudtam meg róla eleget. Mirabel pedig egy speciális jelenség, akinek a történetben betöltött szerepe rendkívül érdekes, de az csupán a legvégén válik egyértelművé, miért.

A Csillagtalan tengernek egyedül az utolsó szakasza nem tetszett. Ez már olyannyira elvont és nem e világi volt, hogy szerintem még maga a szerző sem tudott lépést tartani a saját gondolataival, mikor ezt papírra vetette, nemhogy én, mint olvasó az övével. Nem segített a dolgon az sem, hogy a fent említett napló részletei éppen ezeken az oldalakon jelennek meg a fejezetek közé ékelve, így oda-vissza ugrálunk a való világ (ami a napló) és a képzelet (vagyis a regény történései) között. Ez hihetetlenül zavaró volt, hiszen egyikbe sem tudtam beleélni magamat. Ám még ez sem volt elegendő ahhoz, hogy akár csak egy fél csillagot is levonjak a könyv értékeléséből (normál esetben minimum ennyire számíthatna, de túl különleges ahhoz), viszont biztos vagyok benne, hogy csupán ez akadályozott meg abban, hogy azonnal a kedvenceim közé kerüljön.

Összességében a Csillagtalan tenger a történetmesélés egy egészen új dimenzióját tárja fel – olyan, mintha belépnél egy álomvilágba, ahonnan nagyon nehezedre esik kiszakadni. Nehéz írni róla, hiszen közel sem bánok olyan jól a szavakkal, hogy megfelelően kifejezhessem velük a könyv nagyszerűségét, ezért mindenkit csak arra tudok bíztatni, hogy fedezze fel magának ezt a föld alatti könyvtárat, és Erin Morgenstern zseniális írásstílusát. Alig várom, hogy megjelenjen a kiadónál az Éjszakai Cirkusz című regénye is, semmi esetre sem szeretném elszalasztani!

"– A Keresésre – mondta a csillagkereskedő, amikor újratöltötték a poharukat.

– A Találásra – felelte a szokásnak megfelelően az utazó."

A ​rajongók millióit világszerte meghódító Éjszakai cirkusz szerzője egy titkos föld alatti világban játszódó, kortalan szerelmi történettel tér vissza, melynek a szereplői kalózok, festők, szeretők és hazugok, valamint egy gyönyörű, csillagtalan tenger.

Zachary Ezra Rawlins egy nap rejtélyes könyvet talál az egyetemi könyvtárban. A szerelmes rabokról, kulcsgyűjtőkről és névtelen őrzőkről szóló történetek olvasása során ugyanis felfedez valami furcsát: a lapok egyszer csak a saját gyermekkorát kezdik el leírni hihetetlen pontossággal. Miközben értetlenül áll a megmagyarázhatatlan jelenség előtt, és kétségbeesetten igyekszik rájönni, hogyan örökítették meg az élete történetét, Zachary rábukkan néhány nyomra – egy méhre, egy kulcsra és egy kardra –, amelyek elvezetik egy titkos New York-i klub álarcosbáljába. Nem sokkal később pedig egy régi könyvtárban találja magát, amely mélyen a föld alatt rejtőzik, és igazi csodákat rejt.

Ezen a helyen elveszett városok vannak, és szeretők lakják, akik az idő határait átlépve az ajtórések alatt csúsztatják be egymásnak a leveleiket, miközben a halottak elfeledett történeteket suttognak. Zachary megismeri az őrzőket, akik nagy áldozatot hoztak azért, hogy megvédjék ezt a világot, akik feláldozták a szemük világát és a nyelvüket, hogy megóvják az archívumot. És találkozik azokkal is, akik el akarják pusztítani. Összefog Mirabellel, a hely elszánt, rózsaszín hajú védelmezőjével, és Doriannel, a jóképű, mezítlábas férfival, majd bejárja a kanyargós alagutakat, a félhomályos lépcsőket, a zsúfolt báltermeket és a varázslatos világ édes ízű tengerpartjait, közben pedig ráébred, hogy mit is kell tennie. Nemcsak abban a rejtélyes könyvben, hanem a saját életében is.

Erin Morgenstern új regénye arannyal átszőtt fantázia, ami végig azt a kérdést feszegeti, hogy mit jelent valójában a történetek ereje. A Csillagtalan Tenger egy könyvrajongókhoz írt szerelmes levél. Álomszerű és nyugtalanító, tele érzelmekkel, rejtéllyel és szenvedéllyel.

A Csillagtalan Tenger történéseit egy olyan titokzatos könyv indítja el, amelyre főhősünk véletlenül akad rá a könyvtárban. A könyvmolyok fellegvára előtt tisztelegve most olyan idézeteket hoztunk nektek, amelyekben szintén a könyvtárakról esik szó. A feladatotok annyi lenne, hogy a Rafflecopter doboz megfelelő helyére beírjátok annak a szerzőnek a nevét és könyvnek a címét, ahonnan az idézet származik.

10.03. Flora the Sweaterist

10.04. Readinspo

10.06. Booktastic Boglinc

10.08. Fanni’s Library

10.10. Utószó

10.12. Hagyjatok! Olvasok!