11 kedvenc idézetem Sarah Dessen Figyelj rám!-jából

by - október 20, 2020


Sarah Dessen Figyelj rám!-ja egyike volt azon regényeknek, amelyek igazán megszerettették velem az olvasást. 2014-ben találkoztam vele először, és bár sem a szereplőivel, sem pedig a zene ilyen fokú szeretetével nem tudtam azonosulni, rögtön a kedvencemmé vált – a szerzővel együtt. A stílusa, a benne megfogalmazott problémák és a megrázó történet együtt óriási hatással volt rám akkoriban.

Idén a Könyvmolyképző kiadó új köntösben hozta el nekünk az eredetileg 2006-os megjelenésű, magyar nyelven pedig 2009 óta olvasható regényt. Ennek apropójából olvastam el újra nemrég, a véleményemet itt megleshetitek róla. Most összegyűjtöttem a kedvenc idézeteimet, amelyek remélem, segítenek meggyőzni minél több embert, hogy adjon egy esélyt a könyvnek. :)


Az ember véges számú esélyt kap arra, hogy újrakezdhessen valamit ebben az életben, véges számú esélyt, hogy ha a múltján nem is, de a jövőjén változtasson.
106. oldal

Ha az ember képes egyszerűen kedves lenni, akkor egyáltalán nem kell viták miatt aggódnia. De a kedvesség nem megy olyan könnyen, ahogy az ember gondolná, különösen, mert a világ többi része annyira aljas.
1. fejezet

Elfogadtam a jót, amikor jött, és a rosszat is ugyanúgy. Tudtam, hogy idővel elmúlik mindkettő.
311. oldal

...a zene egy igazi állandó. Ezért kapcsolódunk hozzá ilyen erős zsigeri alapon, tudod? Mert egy dal azonnal visszarepíthet egy pillanatba, egy helyre, de még egy emberhez is. Nem számít, mi más változott meg a világodban, az az egy dal ugyanaz marad, épp mint az a pillanat.
87. oldal

Volt valami ijesztő Owen Armstrongban: őszinte volt, és ugyanezt várta el mindenki mástól is. És ez halálra rémisztett.
7. fejezet

Nem csupán a kezét nyújtotta felém akkor, de a barátságát is, ami aztán megmentett. Annyira magányos, ijedt és igen, dühös voltam, és Owen valahogy látta ezt, még akkor is, amikor mindenki más inkább félrenézett, és úgy tett, mintha semmi se történt volna.
14. fejezet

Nem ez volt az első alkalom, hogy azt kívántam, bárcsak mindketten kimondhatnánk, amit gondolunk. De ez, mint oly sok minden más, lehetetlen volt.
5. fejezet

Hiába teszek úgy, mintha magam mögött hagynám a múltat, ha az nem hagy engem.
287. oldal

Kezdtem belátni, hogy nem mindig az ismeretlentől kell a legjobban tartani. Azok, akik a legalaposabban ismerik az embert, veszélyesebbek tudnak lenni, mert a szavak, amiket hozzánk vágnak, vagy a dolgok, amiket gondolnak, potenciálisan nemcsak hogy megsebezhetnek, de igazak is lehetnek.
61. oldal

– Ha jobban belegondolsz – folytatta –, a zene a nagy egyesítő. Elképesztő erő. Olyasmi, ami még az olyanokban is közös lehet, akik mindenben, de mindenben különböznek.
87. oldal

Ha nem követed nyomon a múltat, soha nem fogod megérteni a jövőt. Minden kapcsolódik egymáshoz.
287. oldal

A a két bejegyzés együtt meggyőzött arról, hogy érdemes elolvasni a könyvet, itt megrendelheted.


Sarah Dessen kultikus regénye, a Figyelj rám! új borítóval jelent meg ismét, hogy egy új generáció is megismerhesse Annabel Greene időtlenül tökéletes történetét.
Az extra állomásokkal tarkított blogturnén ha szerencsés vagy, meg is nyerheted a regény egy példányát a kiadó felajánlásából.

Nyereményjáték

Sarah Dessen rajongó vagy? Akkor ez a játék könnyű lesz számodra! Minden állomáson találsz egy idézetet az írónő valamely regényéből. A feladatod, hogy beírd a Rafflecopter doboz megfelelő sorába az adott könyv címét, amiből idéztünk.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

"Talán az lehetett a titok nyitja, hogy a könnyű dolgok nem lehetnek ilyen csodálatosak. Mert akkor minden az lenne. Csak azoknak a dolgoknak van igazi értékük, amikért megküzdesz, mielőtt megszereznéd őket. Ha valami ilyen nehezen elérhető, akkor meg kell tenned azért, hogy még annál is nehezebb – vagy inkább lehetetlen – legyen elveszítened."

Állomáslista

10.16. Readinspo
10.20. Readinspo extra állomás

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Metaforaszennyezésre! ♥

Talán ez is tetszhet még

0 megjegyzés