Borítómustra: Szikrázó Malibu (Taylor Jenkins Reid)
Mikor megtudtam, hogy hamarosan érkezik Taylor Jenkins Reid könyve, a Szikrázó Malibu magyarul, még nem volt nyilvános a magyar borítója. Angolul mentettem tehát el magamnak. Feltűnt viszont, hogy elég egyszerű, minimális erőfeszítéssel készült külsővel jelentették meg, ami nemigen nyerte el a tetszésemet. Kíváncsi voltam, ez lenne-e az egyetlen verzió, ezért is készítettem el ezt a bejegyzést. Azt pedig, hogy mit gondolok magáról a történetről, itt olvashatjátok.
A kutatás során az is kiderült számomra, hogy – bár abban a hitben voltam – a magyar borító nem egyedi. Az egyik angol verzót vette át a kiadó, és több másik nemzet is hasonlóképpen döntött. Szerintem nem volt egy rossz megoldás, bár vannak verziók, amelyek jobban elnyerték a tetszésemet.
A végén ne felejtsd el megírni kommentben, neked melyik a kedvenced!
A két eredeti nyelvű borító képezte a legtöbb borító alapját. A magyar végeredmény valahol a kettő ötvözése – látványosan megjelenik benne a szörf és a tenger (mint a másodikon), de a színek egyértelműen az elsőről származnak. Ez utóbbi nekem kifejezetten tetszik, imádom a rózsaszín-narancssárga-kék árnyalatokat rajta, és azt, amennyire harmonizálnak egymással. De a kedvencem a bal alul és bal szélen megjelenő hullámmotívum. Az egyszerűbb (második) verzióért nem igazán vagyok oda.
Most jöjjön két nagy kedvencem: a francia és a horvát. A rajzolt stílusú borítók mostanában nagy sikert aratnak, és én imádom is őket. Kis hazánkban ritkán látok ilyen a külföldi felhozatal mennyiségéhez képest, ezért igencsak irigykedni szoktam az angolul olvasókra. Valószínűleg ezért is tetszik annyira ez a francia verzió. A horvátban valószínűleg a színe fogott meg leginkább: zseniális a lila-türkiz kombináció.
A következő kettő a top 3-ban nincs bent számomra, de közel járnak hozzá. A török borító egy az egyben másolja az egyik angol verzió koncepcióját, csakhogy ezerszer jobban fest, mint az eredeti. Kifejezetten tetszenek rajta a betűtípusok, különösen az, amivel a szerző nevét szerepelteti rajta. A másik ugyancsak francia, amely portrét helyezett fókuszba – egyedüliként a nemzetek között –, a már megszokott narancssárga-rózsaszín-kék színeket használva.
És most jöjjenek az ellenpéldák. Ehhez a kettőhöz (angol, litván) pont annyit tudok hozzáfűzni, ahogyan kinéznek: nem sokat. A lényeg, hogy ezeket egy nyolcéves is képes lenne megcsinálni – talán még jobban is.
A felhozatalban találtam néhány igazán borzalmas darabot is. Az utolsóról (francia) egyedüli pozitívumként azt lehet elmondani, hogy tükrözi a '80-as évek hangulatát, amikor a történet játszódik. Az első kettőt (holland, szerb) pedig azért nem szívelem, mert sokkal inkább hajaz film-, mint könyvborítóra.
A végére tartogattam a legjobbat – vagy legalábbis a személyes kedvencemet (portugál). Nem is tudom eldönteni, mit szeretek benne a legjobban: a rózsaszínnek ezt, a domináns árnyalatát, az eltörpülő grafikát, a rózsaszínre színezett tengert, vagy a betűtípusokat. Zseniális választás volt ez a font a "Malibu"-ra, a többi pedig nagyszerűen harmonizál vele.
.png)
0 megjegyzés