Rebecca Ross: A végtelen tűz

by - február 22, 2026

A megbűvölt folyó tavaly nyáron csodálatos meglepetést okozott nekem. Eleinte elhitette ugyan velem, hogy gyenge és egyszerű, de a végére éppen amiatt a tulajdonsága miatt szerettem meg, amely az elején, sőt, sokáig zavart. A történet lassan csordogál, de végső soron ez kölcsönzi a báját és a megnyugtató, szívmelengető atmoszféráját. Rettenetesen kíváncsi voltam, hogyan folytatódik a sorozat, és szerencsére a Kiadó nem is késlekedett vele sokat – már fél évvel az első rész megjelenése után olvashatta a magyar közönség A végtelen tüzet. Én csak most kerítettem sort rá, nézzük, hogy tetszett!


Miután kiderült, hogy Adaira valójában a Nyugat vezetőjének leszármazottja, önként a klánhatár túloldalára utazik, hogy megismerkedjen szüleivel. A találkozást azonban beárnyékolja, hogy Adaira addig nem térhet vissza Cadence keleti felére, amíg ikerbátyja, Moray a Tamerlaine-eknél bűnhődik tetteiért. Közben Torinnak, a Tamerlaine-klán újdonsült vezérének egy titokzatos és aggresszív fertőzéssel kell megbirkóznia, amely minden előjel nélkül megtámadta a Kelet gyümölcsfáit, és bárkin, aki csak megérinti azok rothadó gyümölcseit, sötét és arany foltok keletkeznek. A betegség lassan, de megállíthatatlanul terjed a fertőzötteken, és még Sidra, a fantasztikus gyógyító sem találja a kezelést rá. Minden jel arra mutat, hogy a válaszokat a sziget másik felén kell keresniük, az ellenséges klánnal összefogva.

A történet nagyjából ott folytatódik, ahol az előző kötetben abbamaradt. Kifejezetten díjaztam, hogy Ross feltűnően, de azért elegánsan elejtett mini-összefoglalókat a könyv elején azok számára, akiknek jelentősebb idő maradt ki a két regény olvasása között, és a memóriájuk (hozzám hasonlóan) valahol az aranyhalé és a tyúké között helyezkedik el félúton. Az újraolvasást tehát nem feltétlenül tartom indokoltnak, ha fél, maximum egy éven belül tetted le A megbűvölt folyót.

A teljes regényt imádtam az elejétől a végéig, mind a felépítését, mind pedig az irányt tekintve, amelyet Ross a történet folytatásául váltasztott. Volt azonban két elem, amely különösen megragadta a figyelmemet. Az egyik Adaira valódi szüleivel való kapcsolata, illetve annak alakulása. Adaira ugyan fogoly státusszal utazik nyugatra, hogy addig ott-tartózkodjon, ameddig a bátyja megérdemelt büntetését tölti a keleti cellákban, de az már az elején egyértelművé válik számunkra, hogy édesanyja nemigen ekként tekint a fejleményekre. Hiába vadidegen a számára, Innes Breccan az elveszett leányaként tekint és bánik Adairával – már csak az a kérdés, hogy ezt hátsó szándék nélkül teszi-e.

"Adj nevet a félelmednek! Ha egyszer megnevezted, akkor többé már nem lesz hatalma feletted."

A másik elem, ami kifejezetten magával ragadott, a szellemvilág. Hogy őszinték legyünk, A megbűvölt folyó a világépítést tekintve nem a legerősebb, azonban a folytatása mindenért kétszeresen kárpótol. Ezúttal komolyabb betekintést kapunk a szellemvilágba, ami igazán színessé és izgalmassá varázsolja a cselekményt. Szívesen mondanék erről is többet, de inkább olvassátok el!

Egyetlen gyengeségét a könyvnek tartom említésre méltónak, amellyel valószínűleg tapasztalt fantasy-fogyasztók egyetértenének velem, mégsem tartom olyan súlyos vétségnek, hogy bármilyen negatív érzésem legyen a történettel szemben. Ez pedig, hogy Rebecca Ross nem hagyja, hogy fájjon nekünk. Kifejteni ugyancsak túlságosan spoileres volna, a lényeg csupán annyi, hogy továbbra is erősen érződik a szerző ragaszkodása az ifjúsági műfajhoz, hiába szánta már ezt a sorozatot inkább felnőtteknek.

Összességében A végtelen tűz nagyszerű folytatása volt a sorozatnak. Azzal a hiszemmel kezdtem bele, hogy lesz még legalább egy kötete a szériának, mivel sem Molyon, sem Goodreads-en nem láttam egyértelmű utalást arra, hogy duológiának szánja a szerző, ám kellemesen csalódtam, hogy mégis így történt. Rebecca Ross mindhárom eddigi sorozata megállt a két kötetnél, amit igencsak szupportálok, hiszen ez éppen az a terjedelem, amely még engedi kibontakoztatni a történetet és a szereplőket, de még nem válik unalmassá. Nagyon boldog vagyok, amiért megtalált ez a történet, és amiért tudtam értékelni a lassabb dinamikáját annak ellenére is, hogy az ingerküszöböm nem ehhez van hozzászokva. Ha pedig újabb Rebecca Ross kötet tervezne megjelenni, szólnotok sem kell, mert én már ott leszek.


5 / 5 csillag

Kiadás: Maxim (2025)
Oldalszám: 624
Sorozat: Elements of Cadence 2. (Dream válogatás)
Eredeti cím: A Fire Endless (2022)
Fordította: Németh Anikó
Műfaj: fantasy

A Kelet és a Nyugat szembenállása egy óriási áldozattal végződik.

A kettészakadt Cadence szigetén mindig is törékeny volt az egyensúly. Ám Bane, az Északi Szél szelleme mindent felforgatott, hogy az emberek és a szellemek felett is uralkodhasson.
Adaira nehezen találja a helyét a Breccanok kegyetlen klánjában, és Nyugat brutális, keserű földjén sem lehet otthon, hiszen a varázslat ugyan szabadon áramlik, de a szellemek Bane gonosz akaratának engedelmeskednek. Keleten Jack tehetetlennek érzi magát távol szerelmétől, míg a tűz gyenge szellemeitől váratlan, veszélyes küldetést nem kap, ami egyenesen Nyugatra vezeti őt, Adairához. Közben Torin és Sidra egy új rejtéllyel küzd, egy betegséggel, ami a Tamerlaine klán tagjait támadja. Sidra kétségbeesetten kutat gyógyír után, míg Torin a szeszélyes szellemektől várja a megoldást.
Ahogy a sziget békéje egyre jobban kibillen, az embereknek és a szellemeknek össze kell fogniuk Bane-nel szemben, és ismét szükség lesz Jack tehetségének erejére is. De senki sem szállhat szembe az Északi Széllel következmények nélkül.
És az ellenállásuk ára talán súlyosabb lesz, mint amit Jack és Adaira képesek megfizetni.



A Maxim Kiadó elhozta Rebecca Ross duológiájának második kötetét: itt a Fire Endless - A végtelen tűz. Visszatérve Cadence szigetére, ahol nagyobb az ellentét a keleti és a nyugati klánok között, mint valaha, két fiatal múltján és jelenén múlik mindaz, hogy mi lesz népük sorsa. Jack és Adaira mindent megtesznek, ami tőlük telik - de vajon elég ez, hogy megenyhüljön az ellenségeskedés a szigeten? Tarts velünk, és a turné végén kisorsolunk egy példányt a regényből!

Nyereményjáték

A nyereményjátékban nincs más dolgotok, mint figyelmesen elolvasni a kötet beleolvasóját!

(Figyelem! A sorsoló program észleli az azonos IP címről érkező válaszokat, és csalás gyanújával hosszú távon kizárásra kerülnek a több lehetőséget igénybe venni vágyók! A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani.  A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Mi Torin lányának a neve?


Állomáslista

02.14. Kitablar
02.18. Dreamworld
02.22. Readinspo
02.24. Hagyjatok! Olvasok!

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥

Talán ez is tetszhet még

0 megjegyzés