Ez az, gyerekek, így kell fantasy-t írni!

A Tüskék és rózsák udvara-sorozat első két kötete a legkevésbé sem nyűgözött le (értékelések itt és itt). Túlírt, következetlen és itt-ott gyenge megoldásokkal kivitelezett könyveknek tartom őket, és többnyire csak az erős szereplőgárda miatt folytattam a széria olvasását. Kíváncsi voltam, mi történik a szereplőinkkel, hogyan sikerül végül legyőzniük Hybern királyát, illetve milyen úton-módon jönnek össze azok a párosok, amelyekről a spoilerekből értesültem. Arra azonban a legkevésbé sem számítottam, hogy a harmadik kötetet, a Szárnyak és pusztulás udvarát az elejétől a végéig imádni fogom.

Figyelem! Az értékelés spoilereket tartalmaz a sorozat előző két kötetéről!

Feyre, Rhysand és csapatuk megpróbálta megakadályozni a háború kitörését, amelyet Hybern királya tervez Prythian és az emberek birodalma ellen – sajnos sikertelenül. Az üst elpusztítására tett kísérletük csúfos kudarcba fulladt, és nem tudták megakadályozni azt sem, hogy a király Feyre nővéreit akaratuk ellenére tündérré változtassa. A helyzetből csak azért menekültek meg élve, mert Feyre úgy tett, mintha vissza akarna térni korábbi kedveséhez, Tamlinhez, aki Hybern királyával is szövetkezett a lány visszaszerzése érdekében. A Tavasz udvarának főura nem sejti azonban, hogy immár nem az ő törékeny halandóját, hanem az Éjszaka udvarának úrnőjét engedi be az otthonába. Feyre kihasználja az alkalmat, és bosszúból azért, amit Tamlin tett vele korábban, azt tervezi, hogy a birodalmát belülről bomlasztja szét. Ám közben Hybern királya sem tett le hódító terveiről, és Feyre csapatán kívül nincs más Prythianben, aki meg tudja akadályozni a közelgő katasztrófát.

Őszintén szólva igen tetszett az a fordulat, amellyel Sarah J. Maas befejezte a Köd és harag udvarát, és rendkívül kíváncsi voltam, mit hoz ki belőle – így amint lehetett, folytattam a széria olvasását. A korábbi értékelésekben is említettem már, mennyire lenyűgöz Feyre karakterében az, hogy bár személyiségjegyeiben nagyban emlékeztet a klasszikus birodalomdöntögető főszereplőkre (gondolok itt elsősorban Katniss Everdeenre vagy Beatrice Priorra), a döntései sok esetben mégis felüdülést jelentenek hozzájuk képest. Nem azt mondom, hogy nem szorult össze a szívem annál a jelenetnél, amelyben két ártatlan tündérbe kellett döfnie a tőrt azért, hogy felszabadítson egy teljes népet, de ezt a legtöbben nem tették volna meg, és örültem, hogy végre láttam egy olyat is, amikor valaki felvállalta ennek a lehetetlen döntésnek minden súlyos terhét. További kellemes meglepetés volt a bosszúvágy, ami ennek a kötetnek a legelején hajtja őt mindamiatt, amit Tamlin és az ő udvarában székelő Ianthe papnő elkövetett ellene. A legtöbb főhős túl megbocsátó és tiszta szívű ahhoz, hogy ilyen tervet végrehajtson és módszeresen, belülről tegye tönkre az ellenségét. Feyre karakterében tehát van némi sötétség is, de ez nem antihőssé teszi őt, csupán emberibbé, természetesebbé, hitelesebbé. Hiszen tegyük a szívünkre a kezünket, ki ne akarná megbüntetni azt az embert, aki súlyosan elárulja őt és bántja azokat, akiket a legjobban szeret?

Ebben a kötetben külön örvendtem annak, hogy alaposabban megismerjük a többi udvart is, kibővítve ezzel a térképet. A Szárnyak és pusztulás udvarában, a közelgő háború miatt komolyabb politikai műveleteknek is a szemtanúi lehetünk, ez pedig kiváló lehetőség volt a többi főúr megismeréséhez és pozicionálásához. Kifejezetten tetszett az is, hogy a Hybern hódítása mögött meghúzódó motivációt is mélyítettük.

Szerencsére mindezek mellett nem feledkeztünk meg a mellékszereplőink építéséről sem, amit keveselltem az előző kötetben. Rhysandot kiválóan megismertük a Köd és harag udvarában, de Cassian, Azriel, Amren és Mor igencsak távoliak maradtak a számomra. Hiányoltam Lucient, amit szerencsére részben ugyancsak kompenzált most a szerző, valamint beemelte Feyre nővéreit, Nestát és Elaint is a történetbe.

Arra számítottam, hogy a Szárnyak és pusztulás udvara, az előző kötethez hasonlóan csak az első felére fog magával ragadni, a maradékán pedig kínkeserves lesz végigjutni. Ehhez képest rendkívül meglepett, amit kaptam tőle. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy az első szóval elkapta, és az utolsóig magánál tartotta a figyelmemet, ami egy percre sem lankadt el. Minden szakaszt, minden jelenetet izgalmasnak és helyénvalónak éreztem, ami az előző könyveknél nem volt jellemző. Továbbá szemben azzal, hogy az előzményeket feleakkora terjedelemben preferáltam volna, ennek a könyvnek semelyik részletét nem tartom feleslegesnek, unalmasnak.

Egyedül Rhys és Feyre jelenetei voltak laposak számomra. Míg a Köd és harag udvarának, a második résznek éppen ez volt az erőssége, addig itt egy már kész és működő párkapcsolatot kapunk, amit nem nagyon lehet tovább fokozni, hova építeni. Részemről elviseltem volna, ha látunk némi természetes hullámvölgyet a kettejük viszonyában, kisebb veszekedéseket vagy véleménykülönbségeket, ehhez képest tökéletes, meseszerű harmóniát látunk. Sarah J. Maas inkább csak az elmaradhatatlan szexjelenetekkel próbálta hangsúlyozni a kettejük csodálatos kapcsolatát, de ez őszintén szólva néhol elég furcsán – mondjuk ki, nem odaillőnek – hatott a háborús előkészületek, harctéri jelenetek között.

Összességében a Szárnyak és a pusztulás udvara pontosan olyan volt, amilyennek az előző két kötetet is vártam a sorozatot övező rajongás miatt: izgalmas, okosan felépített, letehetetlen. Nem tudnék kiemelni egyetlen gyengébb jelenetet, részletet sem, illetve nem tudnék kihúzni belőle semmit, szemben azzal, hogy az előzményeket néhány száz oldallal is meg lehetne szerintem kurtítani. Ha ilyen lett volna végig a sorozat, nem szimplán szerettem, rajongtam is volna érte. Olyannyira fellelkesültem, hogy valószínűleg még ma folytatom a szériát a kiegészítő kötettel, a Fagy és csillagfény udvarával, holott ezt nem terveztem korábban elolvasni. És ezen a ponton abban is biztos vagyok, hogy habár közel sem emelkedett a kedvenc fantasy-sorozataim közé a Tüskék és rózsák udvara, de az életem folyamán egyszer-kétszer még újra fogom olvasni.

Kiadás: Könyvmolyképző (2019)
Oldalszám: 800
Sorozat: Tüskék és rózsák udvara 3. (Zafír pöttyös könyvek)
Eredeti cím: A Court of Wings and Ruin (2017)
Fordította: Hetesy Szilvia
Műfaj: (high) fantasy, kaland, romantikus

A festményem hazugság volt.

Még nem álltam készen.

Feyre visszatért a tavasz udvarába, hogy információkat gyűjtsön Tamlin mesterkedéseiről és a Prythian meghódítására törő Hybern királyáról. Veszélyes kettős játékot játszik, és egyetlen apró hiba végzetesen megpecsételheti nemcsak az ő, de az egész világ sorsát.

A háború közeledtével pedig el kell döntenie, hogy kiben bízik meg a lenyűgöző, ámde veszedelmes főurak közül, és a legváratlanabb helyeken muszáj szövetségest találnia.

A Földet vörösre festi a rengeteg kiontott vér, miközben gigászi hadseregek küzdenek valamiért, ami az egész világ pusztulását hozhatja.

Linkek: Moly || Goodreads || megrendelés || beleolvasás

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥