Rachel Kushner: A teremtés tava
Az elmúlt két évben az olvasmányaim kiválasztásában jellemzően biztosra mentem. Nagyrészt olyan könyvekhez nyúltam, amelyekről már előre is szinte biztosan tudtam, hogy passzol az ízlésemhez, és nagy eséllyel elnyerik a tetszésemet. Hiányozni kezdett azonban a kísérletezés, annak az öröme és izgalma, hogy nem várt helyeken találok élvezetet. Ez vezetett ahhoz, hogy végül próbát tettem Rachel Kushner második magyarra lefordított regényével.
Főhősünk Sadie Smithként mutatkozik be, ám nem ez a valódi neve. Amit biztosan tudhatunk róla, hogy fedett ügynökként épült be egy francia radikális csoporthoz, és hogy nem a kaliforniai Priest Valley-ból származik. 34 éves és gyönyörű, céljai eléréséhez pedig ez utóbbi tulajdonságát – na meg a kirívóan éles eszét – nem fél használni. A feladata, hogy leleplezzen egy összeesküvést, amely feltehetően a francia vidékfejlesztési miniszter, Paul Platon ellen irányul. Ennek érdekében a Dél-Franciaországi Guyenne térségébe utazik, ahol lassan beépül a Moulin nevű radikális, a természetes gazdálkodást hirdető, a kapitalizmusból teljesen kiábrándult kommunába.
A fülszöveg alapján nehezen tudtam elképzelni, milyen mondanivalóval vagy fordulattal szolgálhat ez a regény, amely alapján úgy érzem majd, hogy megérte belevágnom. Mégsem hagyott nyugodni a kérdés, illetve a szerző méltatásai, amelyek egy kimondottan igényes, intelligen írásstílusról számoltak be, amely már kezdett hiányozni az életemből. Az olvasás során éppen az volt az első, amelyet észrevettem, hogy ezek a vélemények egy cseppet sem túloztak. Nyelvi minőségében egészen elképesztő ez a szöveg, amely egyaránt kényezteti az intellektusomat és az esztétikai érzékemet. A fordító munkáját itt külön kiemelném, biztos vagyok benne, hogy nem volt egyszerű munka mindezt átemelni magyar nyelvre.
A rövid fejezeteknek kivétel nélkül mindig örülök, hiszen nem kis mértékben növelik az olvasásom dinamikáját. Kínos vagy sem, a hosszú, 30-40 oldalon átívelő fejezetekbe könnyedén belefáradok. A teremtés tavát azonban, különösen a kezdetekben, 2-3-4 oldalas fejezetekre bontotta a szerző, amely a nyelvi komplexitást is figyelembe véve nagyszerű választás volt. Így annak ellenére, hogy a szokásosnál talán komolyabb agymunkát igényelt a szöveg követése, egészen gyorsan haladtam vele.
[…]
– Egy ősember nem utasítja el azt, ami körülötte van. Azt az értelmiségiek teszik, olyan emberek, akik mindent túlgondoltak. Az életet úgy kell venni, ahogy van."
Sajnos azonban a főhősről már nem tudok ennyire pozitívan nyilatkozni. Már a kezdetektől egyértelmű, hogy egy antagonistával, morálisan szürke karakterrel van dolgunk, ami önmagában nem problémás. Az én ellenérzéseim a szellemi fölényéből fakadtak. Nem-Sadie ugyanis elképesztően éles eszű, amely hasznos tulajdonság ügynöki munkájának elvégzéséhez, ugyanakkor rendkívül magányos és lehangoló életet eredményez, amiért senki sem érhet fel hozzá, senki sem felelhet meg neki. Az ilyen személyiségek belőlem komoly frusztrációt váltanak ki, ezért sokszor kellemetlen volt számomra követni a nézőpontját.
Magából a kommuna működéséből ahhoz képest, milyen központi szerepet tölt be az alaptörténetben, igen keveset látunk. Megismerjük ugyan néhány tagját, a mindennapi munkájukat és az értékrendjüket, de a regénynek talán mindössze 20-30%-ában jut nekik komolyabb szerep. Ezzel szemben sokkal hangsúlyosabb egy olyan karakter, aki aktív szereplőként elő sem kerül a lapokon. Bruno Lacombe gyakorlatilag a kommuna mentorának tekinthető, még annak ellenére is, hogy nem velük, csak a közelükben él. A kapcsolatot e-mailben tartja a csoporttal, egyébként személyesen nem érintkezik velük, legalábbis a regény által lefedett időben ez egyszer sem történik meg. Nem-Sadie az e-mailezéséből ismeri meg a férfit, ami részét képezi a kutatómunkájának. És bár nincs egyértelműen rögzítve, de a narrációból egyértelművé válik számunkra, hogy a főhősünk csodálja ezt az idős férfit. Rengeteg részletet olvashatunk ebből a bizonyos levelezésből beépítve a fejezetekbe, melyek számunkra azért lehetnek érdekesek, mert főleg kevésbé ismert tényeket, megállapításokat vagy feltételezéseket tartalmaznak a Neandervölgyi őseinkről.
Összességében A teremtés tava sajnos nem volt annyira átütő élmény számomra, mint amilyenre számítottam, vagy mint amiben reménykedtem. Az, hogy tudok-e azonosulni a főszereplővel vagy sem, általában komoly hatással van arra, ahogyan az adott könyvet értékelem, ebben az esetben pedig kifejezetten rossz élményem van – sőt, nem emlékszem olyan olvasmányomra, ahol ennél kevésbé kedveltem volna a főhőst. Rendkívül régen olvastam viszont olyan könyvet, ahol a szöveg minősége ilyen hatással lett volna rám. Sokszor csak azért álltam meg, hogy elmerengjek egy-egy mondatszerkezet nagyszerűségén, vagy annak a módján, ahogyan a szerző két gondolatot összefűzött. Így ezért az élményért egyértelműen kimondhatom, megérte kísérleteznem, azonban nem sok esélye van annak, hogy valaha újraolvasom.
Oldalszám: 448
Eredeti cím: Creation Lake (2024)
Fordította: Ács Eleonóra
Műfaj: thriller
.png)
Nyereményjáték
0 megjegyzés