Shunmyo Masuno: Hogyan engedd el, ami nem fontos
Shunmyo Masuno már a kezdetektől fogva levesz a lábamról a könyveivel. Már a megjelenésükkor volt szerencsém olvasni előző két megjelenését, a Zen: Az egyszerű élet művészete és a Nyugalom címűt, amelyek azóta is előkelő helyet foglalnak el a könyvespolcomon és időnként visszatérek hozzájuk hosszabb-rövidebb időre. Na de legújabb írásának, a Hogyan engedd el, ami nem fontosnak már a címe is olyan sokat ígér, hogy a megérkezése után szinte rögtön neki is estem. A könyv maga egy-két óra alatt könnyedén elolvasható, viszont annál nagyobb hatást gyakorolt az életemre. Lássuk, hogyan!
A Hogyan engedd el, ami nem fontos ugyanúgy a zen szellemében készült, hiszen maga a szerző is zen buddhista szerzetesként él Japánban. A könyvben 99 gondolatot találunk, melyek mindegyike a címben rögzített témát járja körül valamilyen módon és formában. A gondolatokat 5 különböző fejezetre csoportosítja, melyek címei is beszédesek: Tarts távolságot (Légy távolságtartóbb a kapcsolataidban), Ne nyugtalankodj minden apróság miatt (A szorongás, a türelmetlenség és a harag feladása), Légy megfontolt (Gyakorlatok, amelyek nem őrölnek fel), Ne pazarold az energiádat (Hogyan ne nehezítsd meg a saját dolgodat?), Nem minden fekete vagy fehér (Javallatok a kényelmes élethez).
Maga a kiadvány mindent összevetve ugyanolyan igényes, mint az előzőek, azonban ha belelapozunk, észreveszünk egy fontos különbséget: az illusztrációk hiányát. Egyedül a nagyobb fejezetek elején találhatók rajzok, máshol ezúttal nem kaptak helyet. Ellenben mind a 99 gondolat címe kapott egy teljes oldalt és hátteret, öt különböző színnel és mintával. Ezek a hátterek valójában végtelenül egyszerűek, kezdő grafikusi munkát sejtetnek, és mindenképpen visszalépést jelentenek az előző könyvek megoldásaihoz képest, ám engem, ha teljesen őszinte akarok lenni, egyáltalán nem zavartak. Számomra a szöveg tartalma volt a lényeges, az illusztráció pedig elenyésző jelentősséggel bírt nekem az előző kiadványok esetében is.
A könyv gyorsan végigolvasható, még annak ellenére is, hogy érdemes megállni egy-egy percre gondolkodni az elhangzottakon. Mind a 99 gondolatnak egy duplaoldalnyi hely jutott, bal oldalon a gondolat címe és alcíme, jobb oldalon pedig a maximum egy oldalnyi kifejtése található. Állítom, hogy ez a koncepció nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ne érezzem sűrűnek és befogadhatatlannak a szöveget.
Legyen tiszta az elméd, ne izgulj amiatt, hogy eredményes leszel-e vagy hogy mások mit gondolnak.
Csak tedd meg, ami tőled telik.
Tégy meg mindent, ami csak lehetséges. Hogy utána mi lesz, az már nem a te dolgod. Azt engedd el."
A tartalmából egyértelműen azok a szakaszok a kedvenceim, amelyek a munkahellyel, sőt, kifejezetten a munkatársakkal való kapcsolatra fókuszálnak. Az utóbbi hetekben nagyon sok kérdést vetett fel bennem, megfelelően próbálkozom-e kapcsolódni a kollégáimhoz, mi lenne az ideális hozzáállás és állapot ehhez. A könyvből pedig egy konkrét tanácsot egészen biztosan megfogadok majd, ez így hangzik: addig ne ossz meg semmit a magánéletedből egy kollégáddal, amíg az a másik magától meg nem nyílik előtted ugyanezen a téren. Eddig pontosan az ellenkező hozzáállást képviseltem, de ez sajnos egyáltalán nem működött, és szívesen kipróbálok mást, ha ezzel van esély a változásra.
Összességében a Hogyan engedd el, ami nem fontos tetszett eddig a legjobban Shunmyo Masuno magyarul megjelent írásai közül. Élveztem, hogy ezúttal egy sokkal konkrétabb, kézzelfoghatóbb témát jártunk körül, emiatt könnyebbnek éreztem befogadni a tanácsait is. Igaz, jelenleg egyáltalán nem állítom, hogy megtanultam elenedni azt, ami nem fontos, és csupán néhányra emlékszem a 99 tanács közül – de én magam számára úgy érzem, ez az ideális állapot. Szerintem kontraproduktív, ha a tanácsokat valaki nagy mennyiségben, egyszerre és válogatás nélkül szeretné beépíteni az életébe. Valamint úgy gondolom, ez a könyv is olyan, hogy minden egyes újraolvasás alkalmával más és más gondolat fog megragadni, amely épp az adott élethelyzeted valamely kérdésére vagy problémájára reflektál.
Oldalszám: 224
Eredeti cím: How to Let Things Go (2021)
Fordította: Borbély Judit Bernadett
Műfaj: ismeretterjesztő, önsegítő
0 megjegyzés