A. M. Howell: A titkos csillagvizsgáló
A. M. Howell nevével még nem találkoztam, viszont a tavaly az ugyancsak a Manó könyveknél megjelent Az elveszett titkok kertje című regényére felkaptam néhányszor a fejemet. Végül a kapacitásaim nem tették lehetővé a megjelenése környékén, hogy foglalkozzak vele, így végül teljesen elfelejtődött számomra. Mostanában viszont már régen olvastam olyan ifjúsági könyvet, amely inkább a kiskamaszokat célozza, és úgy gondoltam, a lelkem megérdemelne egy kis dédelgetést. Erre jött velem szembe a szerző második könyve, A titkos csillagvizsgáló, amely elég érdekesnek tűnt ahhoz, hogy rá essen a választásom.
A történet a tizenkét éves leányzó, Nancy szemszögéből van elbeszélve, aki egyszer csak azzal szembesül, hogy édesanyja nem az iskolába viszi el, hanem a vasútállomásra – mindenfajta előzetes bejelentés nélkül. Kishúgával és az izgatott, furcsán viselkedő anyjával Suffolkba utaznak a nagyapjához, akit egyáltalán nem ismert azelőtt. A dolgok ezután még rejtélyesebb irányt vesznek, hiszen a lányoknak eddig ismeretlen szabályokhoz kell alkalmazkodniuk, melyre semmiféle magyarázatot nem kapnak szülőjüktől. Mindennek azonban nagy valószínűséggel köze van a hetvenötévenként visszatérő Halley-üstököshöz, amely ebben az időszakban központi témája a mindennapoknak. Nancy – a felnőttektől kapott válaszok híján – kénytelen maga utánajárni annak, mit titkolnak előle.
Először is muszáj leszögeznem, mennyire imádtam a regény kezdését. Rettenetesen fontos, hogy egy könyv már a legelején megfogja az olvasót – különösen a mai, felgyorsult világunkban, amikor az ingerküszöbünk egyre alacsonyabban helyezkedik el. Igaz, én azok közé tartozom, akik mindig adnak esélyt annak, hogy beinduljon a történet, mielőtt megítélnek egy könyvet, még akkor is, ha utáltam az elejét… viszont ilyen esetben mindig borzasztó sokáig tart végigérnem a regényen. Amikor viszont ütős a kezdés, alig várom, hogy folytathassam, és így értelemszerűen gyorsabban haladok. A titkos csillagvizsgáló első fejezete számomra rettenetesen meggyőző volt, és lényegében meghatározta a továbbiakat is.
A főszereplőnk, Nancy személyiségét imádom. Látszik, hogy még nem forrott ki, hiszen tizenkét évesen az ember még messze van attól, hogy meghatározhassa saját magát, de már éppen rálépett arra az útra. Nancy ugyan kritikus gondolkodású (megfigyeltétek, hogy amúgy a legtöbb főhős az?), de még nagyban igazodik a véleménye azon felnőttekéhez, akikre felnéz. Érdekes viszont követni a fejlődését és gondolkodását – kicsit én is újra tizenévesnek éreztem magam általa. Nem volt az még olyan rég, na.
Magát a történetet igencsak feldobja az a történelmi közeg, amikor játszódik. Ritkán olvasok az 1900-as évek elejéről szóló regényeket, de mindig örülök neki, ha egy szerző interpretációján keresztül jobban megismerhetek egy korszakot. A 75 évente a Föld mellett elsuhanó Halley-üstökös visszatérésének évében, 1910-ben járunk, még pontosabban közvetlenül az esemény bekövetkezte előtt. Az újságok hangosak a hírtől, és általánosságban világvége-hangulat uralkodik az embereken, mivel az üstököshöz balszerencsét, tragédiákat és halált kötnek az égitest korábbi megjelenéseikor történtek miatt. Nyilván egyáltalán nem hiszek benne, hogy az üstökös “hozta el” ezeket a szerencsétlenségeket az emberiségre, de azért elhűltem azon a listán, ami a Wikipédián található.
Összességében A titkos csillagvizsgáló elolvasása után már bánom, hogy annak idején lemaradtam Az elveszett titkok kertjéről, és amint lesz időm rá, nagyon sürgősen pótolni fogom. Tetszett Howell stílusa és az, ahogyan látja a világot. Eleinte Lucy Strange-re emlékeztetett, de az ő stílusát feleennyire sem kedveltem. Mindent összevetve tehát csak ajánlani tudom, hogy ismerkedjetek meg ezzel a szerzővel, vagy legalább jegyezzétek meg a nevét a következő regénye megjelenéséhez.
Értékelés
Oldalszám: 352
Eredeti cím: Mystery of the Night Watchers (2021)
Fordította: Cséplő Noémi
Műfaj: történelmi fikció, ifjúsági
0 megjegyzés