A. M. Howell: A titkos csillagvizsgáló
A. M. Howell neve nem volt ismerős számomra, viszont tavaly az ugyancsak a Manó könyveknél megjelent Az elveszett titkok kertje című regényére felkaptam néhányszor a fejemet – csak a szerző nevét ezek szerint nem jegyeztem meg. Végül a kapacitásaim nem tették lehetővé a megjelenése környékén, hogy foglalkozzak vele, így végül teljesen elfelejtődött számomra. Mostanában viszont nem nagyon olvastam olyan ifjúsági könyvet, amely inkább a kiskamaszokat célozza, és úgy gondoltam, a lelkem megérdemelne egy kis dédelgetést. Ezután jött velem szembe a szerző második könyve, A titkos csillagvizsgáló, amely elég érdekesnek tűnt ahhoz, hogy rá essen a választásom.
A történet a tizenkét éves leányzó, Nancy szemszögéből játszódik, aki egyszer csak azzal szembesül, hogy édesanyja nem az iskolába viszi el, hanem a vasútállomásra, mindenfajta előzetes bejelentés nélkül. Kishúgával és az izgatott, furcsán viselkedő anyjával Suffolkba utaznak a nagyapjához, akit egyáltalán nem ismert azelőtt. A dolgok ezután még rejtélyesebb irányt vesznek, hiszen a lányoknak eddig ismeretlen szabályokhoz kell alkalmazkodniuk, melyre semmiféle magyarázatot nem kapnak szülőjüktől. Mindennek azonban nagy valószínűséggel köze van a 75 évenként visszatérő Halley-üstököshöz, amely ebben az időszakban központi témája a mindennapoknak. Nancy – a felnőttektől kapott válaszok híján – kénytelen maga utánajárni annak, mit titkolnak előle.
Először is muszáj leszögeznem, mennyire imádtam a regény kezdését. Rettenetesen fontos, hogy egy könyv már a legelején megfogja az olvasót – különösen a mai, felgyorsult világunkban, amikor az ingerküszöbünk egyre alacsonyabban helyezkedik el. Igaz, én azok közé tartozom, akik mindig adnak esélyt annak, hogy beinduljon a történet, mielőtt megítélnének egy könyvet, még akkor is, ha utáltam az elejét… viszont ilyen esetben mindig borzasztó sokáig tart végigérnem a regényen. Amikor viszont ütős a kezdés, alig várom, hogy folytathassam, és így értelemszerűen gyorsabban haladok. A titkos csillagvizsgáló első fejezete számomra igazán meggyőző volt.
A főszereplőnk, Nancy személyiségét imádtam. Látszik, hogy még nem forrott ki, hiszen tizenkét évesen az ember még messze van attól, hogy meghatározhassa saját magát, de már éppen rálépett arra az útra. Nancy ugyan kritikus gondolkodású (megfigyeltétek, hogy amúgy a legtöbb főhős az?), de még nagyban igazodik a véleménye azon felnőttekéhez, akikre felnéz. Érdekes viszont követni a fejlődését és gondolkodását – kicsit én is újra tizenévesnek éreztem magam általa. Nem volt az még olyan rég, na.
Magát a történetet igencsak feldobja az a történelmi közeg, amikor játszódik. Ritkán olvasok az 1900-as évek elejéről szóló vagy ekkor játszódó regényeket, de mindig örülök neki, ha egy szerző interpretációján keresztül jobban megismerhetek egy korszakot. A 75 évente a Föld mellett elsuhanó Halley-üstökös visszatérésének évében, 1910-ben járunk, még pontosabban közvetlenül az esemény bekövetkezte előtt. Az újságok hangosak a hírtől, és általánosságban világvége-hangulat uralkodik az embereken, mivel az üstököshöz balszerencsét, tragédiákat és halált kötnek az égitest korábbi megjelenéseikor történtek miatt. Nyilván egyáltalán nem hiszek benne, hogy az üstökös “hozta el” ezeket a szerencsétlenségeket az emberiségre, de azért elhűltem azon a listán, ami a Wikipédián található. Mindenesetre a főszereplőink a józan réteget képviselik, akik a tudományos magyarázatban hisznek, és nem pánikolnak mindenféle indok nélkül.
Annak ellenére azonban, hogy arra számítottam, a történet főbb cselekményszála az üstököshöz fog kötődni valamilyen módon, hamar kiderült, hogy a kettőnek kevés köze van egymáshoz. Az üstökös inkább afféle plusz érdekességként jelent meg a regényben (és nem mellékes, hogy a társadalomtudományokért rajongó részem remek csemegét kapott általa, már ami a kialakult tömeghisztériát illeti). A regény központi rejtélye sokkal inkább Nancy családjának múltjához köthető. A kislány nyomozásából nem csak az derül ki, miért vágta el édesanyja annak idején minden kötelékét a családjához, de olyan titkok is, melyek Nancy egész identitását átalakítják.
Bár az elején még igencsak ígéretes volt a regény, a végére sajnos már nem éreztem ugyanazt a lelkesedést. A cselekmény alakulásával és egyes fordulataival már nem igazán értettem egyet, vagyis nem voltak elég hitelesek számomra. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy ezt a történetet imádtam volna gyerekként, és nagyon szívesen adnám a saját csemetém kezébe, ha egyszer lenne. Időtállónak azonban nem tartom, hiszen felnőttként sajnos nem tudtam igazán belefeledkezni. Nem bájolt el annyira, mint amennyire F. H. Burnett történetei tudnak mind a mai napig.
Összességében A titkos csillagvizsgáló elolvasása után kicsit bánom, hogy annak idején lemaradtam Az elveszett titkok kertjéről, és amint lesz időm rá, biztosan pótolni fogom. Tetszett Howell stílusa és az, ahogyan látja a világot. Nem gondolom, hogy még egyszer el fogom olvasni a fentebb említettek okán, de ez nem a könyv értékéből von le, hiszen nem én vagyok az elsődleges célközönség. Mindent összevetve ha ti is szerettek néha elmerülni a kiskamaszoknak szóló regény kedves és naiv narratívájában, Burnett és Lucy Strange irományai után nyugodtan ismerkedjetek meg ezzel a könyvvel, vagy legalább jegyezzétek meg a szerző nevét a következő regénye megjelenéséig.
Értékelés
Oldalszám: 352
Eredeti cím: Mystery of the Night Watchers (2021)
Fordította: Cséplő Noémi
Műfaj: történelmi fikció, ifjúsági
0 megjegyzés