Egy két tannyelvű osztályban kifejezetten hátránynak számít, ha gyűlölöd azt a nyelvet, amit tanulsz. Pontosan így éreztem én 5 éven keresztül a franciával. Utólag azonban már látom, hogy a probléma a hatalmas teljesítménykényszerben, irreális elvárásokban, illetve az ezekből adódó önbizalomhiányban gyökerezett, így az elmúlt egy évben teljesen kibékültem a nyelvvel, és hamarosan talán arra is képes leszek rávenni magamat, hogy szintentartás végett gyakoroljam. Emiatt mondtam végül igent, amikor megláttam a Libri újdonságáinak listájában A boldogság francia titkát -  egyfajta "békejobbként", ha lehet így fogalmazni.

Bár életmódkönyvként van beharangozva, amely a francia verzióját mutatja be a hyggének, lagomnak, sisunak és társainak, de volt egy olyan halvány sejtésem, hogy inkább a mi gimis civilizációtankönyünkhöz lesz hasonló. És mennyire igazam lett! De hogy mit is jelent ez pontosan? Nagyjából azt, hogy semmi másról nem szól, mint Franciaország bemutatásáról. Bár az effajta életmódkönyveknek tényleg része az ország leírása, ez kizárólag abból a célból történik, hogy az olvasó ezen keresztül megérthesse az adott gondolkodásmódnak a forrását. Ebben a könyvben viszont csupán az utolsó fejezetben jut eszébe az íróknak, hogy eredetileg miről is szerettek volna könyvet írni, így szinte kizárólag ott vonják le a következtetést a boldogság francia titkára vonatkozóan.

Tovább folytatva a civitankönyves párhuzamot, hamar feltűnt, hogy ahhoz hasonlóan ez a kötet is hajlamos óriási túlzásokba esni. Az egekig magasztalva mutatja be az országot, olyannyira, hogy a rossz tulajdonságokat is pozitívként tünteti fel. Több esetben is francia sajátosságként mutat be a világ minden táján létező dolgokat, és általánosításokkal próbálja lefesteni, milyenek a nép étkezési szokásai, mindennapjai, kulturális élete és a többi. Félelmetes, hogy A boldogság francia titka mennyire pontosan helyettesíthetné a tankönyvünket. És mindezt sorban be is bizonyítom:

• Pátoszok: a könyv egészen konkrétan úgy beszél Franciaországról, mintha az egyetlen gyönyörű, csodákkal teli, jó hangulatú, tökéletes hely lenne az egész világon.
• Rossz tulajdonságok: az egyik fejezetben van egy olyan szakasz, amelyben a más emberek véleményének teljes mértékű semmibevétele az "önkifejezés erőteljes szándékaként" van leírva.
• Francia sajátosság: egy másik fejezetben a családi ebédet ábrázolják speciálisan francia szokásnak. Nem viccelek.
• Általánosítás: egy közel 70 milliós lakosságú, sokféle etnikumú, területileg hatalmas kiterjedésú országot lehetetlen átfogóan, mindenkire érvényes állításokkal leírni.

A tartalom mellett a kivitelezés sem volt hibátlan. A szöveg össze-vissza csapong, sokszor nagyon nehéz követni a gondolatmenetet. Többször kezd végtelen felsorolásokba (pl. látványosságok Franciaország szerte), amelyek egy idő után unalmassá válnak, közben pedig viszonylag kevés dolgot fejt ki hosszabban (amit meg igen, ahelyett mást illusztrál). Néhol pedig egyenesen gyerekes a szöveg megfogalmazása.

Ha legalább mondhatnám azt, hogy a képek miatt megéri elkezdeni... Nos, biztos akad olyan, akinek a stockfotó oldalakról összeszedegetett (példa), a könyv hangulatához abszolút nem passzoló, a túlságosan beállított kompozícióktól sterilnek érződő illusztrációk tetszenek, de én nem tartozom közéjük. Sokkal jobban értékelem azt, amikor a szerző maga fogja a kamerát, és a saját ízlése-nézőpontja alapján megörökített fényképekkel egészíti ki a mondanivalóját. És ehhez nem kell olyan művésznek lenni, mint például a Lagomot író Anna Brones...

Összességében, ha ez nem lenne a fentiek alapján egyértelmű, jóval többet vártam ettől a könyvtől. Nem az a problémám vele, hogy az életmód részét szinte teljesen háttérbe szorítja az ország bemutatása, hanem az, ahogyan ezt kivitelezték. Arra mindenesetre jó, hogy felhívja a figyelmet Franciaország értékeire - sokan ugyanis Párizsnál, esetleg még a Côte d'Azurnél nem látnak tovább a látványosságok kapcsán, pedig tapasztalatból tudom, hogy ezeknél messze csodásabb helyek vannak a térségben. Egyéb tanulságként pedig azt elraktároztam, hogy legyünk merészebbek a mindennapokban, hiszen csak így élhetünk át kalandokat, és igyekezzünk élvezni az életet.

Néha meg kell szegnünk a saját szabályainkat, és kivételt tenni a különleges esetekkel. Úgy érzem, a francia nyelvhez fűződő korábbi ellenérzésemnek még akadnak maradványai, amelyet a gyűlölt civitankönyvünkkel vont párhuzam felerősített, és lehetséges, hogy emiatt rosszabb színben láttam a kötetet. Mindemiatt nem tartom korrektnek, hogy a véleményemet ebben az esetben számmal is kifejezzem.
Olvassátok el a többiek véleményét is, hogy teljesebb képet kapjatok a könyvről. :)

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista