Nagyon ritkán olvasok olyan könyveket, amelyek a holokauszttal kapcsolatosak. Ennek mindössze annyi az oka, hogy rettenetesen leterheli a lelkemet ez a téma. Elég jó az empatikus készségem, ezért nem tudom nem beleképzelni magam azok helyébe, akik ezt a rengeteg, felháborító szörnyűséget ténylegesen átélték. Ugyanakkor egyre gyakrabban találok olyan könyveket a témában, amelyek valamilyen különlegesebb, speciálisabb szempontból dolgozzák fel a történelemnek ezen szakaszát – és ezeket természetesen én sem szeretném kihagyni. Így voltam az Ahol a tű átférrel is.

A történet Kiss Tamás, beregszászi származású (Kárpátalja) holokauszt-túlélőről szól. Édesapja tehetséges szabó volt, aki mindig is azt akarta, hogy fia kövesse a mesterségben – Tomi azonban mindent megtett annak érdekében, hogy ez ne teljesüljön. Csakhogy minden megváltozott, amikor Auschwitz-Birkenauba deportálták az egész családjával együtt. Tomi látta, hogy a tábort csak akkor lesz képes túlélni, ha valamilyen, a nácik által is hasznosnak ítéltetett munkát végez. A lágerben tehát megtanul varrni, és kiderül, hogy még tehetséges is benne. Olyannyira, hogy a szabadulása után meg sem áll a párizsi haute couture világáig.

A regény kevéssel a deportálás előtt kezdődik, hogy kapjunk egy kicsiny szeletet a főhősünk viszonylag “normális” életéből is. 1944-ben járunk ekkor, Tomi pedig 13-14 éves kiskamasz még, aki a korának megfelelő, átlagos problémákkal küzd, és éli a mindennapi életét Beregszászon a családjával és barátaival. A zsidókat évek óta sújtó, és egyre súlyosabb korlátozások semlegesek számára, mondhatni, már egészen hozzájuk szokott. A hétköznapi problémák azonban szépen lassan egyre jelentéktelenebbé válnak, ahogy egyre kevesebb tulajdonuk, méltóságuk és ételük lesz. Tomival együtt éljük meg a gettóba költözés, a marhavagonokban nyomorgás, majd az Auschwitz-ba érkezés viszontagságait, ahol kénytelen elválni az anyjától, kisöccsétől és lány barátjától.

Normál esetben úgy beszélnék az itt következő szakaszról, mint amit a legjobban élveztem a könyvben, csakhogy szürreális ezt a szót egy mondatban használni a holokauszttal. Lényeg a lényeg, számomra a szerző tehetsége ebben a körülbelül 100 oldalas részben mutatkozott meg leginkább. Rettenetesen fájdalmasan, érzékletesen és hatásosan írta le először azt, amikor Tomi és a körülötte lévők rádöbbennek, hogy ide nem szimplán dolgozni, hanem megsemmisíteni vitték őket. Borzalmasan szíven ütött, hogy Tomi végig reménykedik benne, hogy viszontlátja az anyját és a kisöccsét (akiktől egyébként rossz viszonyban vált el), és hiába tudjuk mi pontosan jól, mi történt a Magyarországról deportált anyákkal és a kisgyerekekkel általában az Auschwitzba érkezésük után nem sokkal, ránk is átragad ez a fájdalmas bizakodás. Véronique Mougin valószínűleg ezzel a szakasszal foglalkozott a legtöbbet a regényben, és ez látszik is. Ha adsz egy esélyt a könyvnek, garantálom, hogy nem csak a történtek, de a szövegezés esztétikája miatt is fogsz pityeregni.

A táborban töltött, végtelen hónapok összefoglalása után egy rövidebb szakasz következik, melyben Tomi hazatér a szülővárosába. Vele vagyunk, amikor rádöbben, hogy a korábbi életéből még annyi sem maradt meg számára, mint gondolta. De sajnos ez az a pont a regényben, amely teljesen elveszítette a figyelmemet. Roppant érdekes még az, ahogyan Tomi szembesül az elveszített életével, de a regény utána következő szakasza összehasonlíthatatlan az előzőkkel. Ebben Tomi párizsi karrierjét, felkapaszkodását követjük nyomon, ahogyan egyszerű, konfekciós szabóból az haute couture csúcsaiig jut a tehetségével. A regény lezárása valamelyest több érdekességet tartogatott számomra – egyrészt, mivel ez közvetlenül a könyv megjelenése előtt íródhatott, másrészt pedig, mivel az időskori Tomi gondolatait olvassuk benne az életéről. A kezét így 2017-ben engedjük el.

Az Ahol a tű átfér egyébként megtörtént események alapján íródott. Ugyan a neten semmilyen formában nem találtam információt a Kiss Tamás vagy Tomi vagy Thomas névre rákeresve, de feltételezem, ez azért lehet, mert a főhősünk nem tervezőként, hanem szabóként helyezkedett el az haute couture-ban. A regény végén is mindössze annyi információ van a valódi Kiss Tamásról, hogy valamilyen rokoni szállal kötődik a szerzőhöz, Véronique Mougin-hez. Ennél többet sajnos sem franciául, sem magyarul nem találtam a történetről.

A regényben – a holokauszt és a tábori lét elképesztően hatásos leírásán kívül – imádtam ebben a regényben, hogy a narráció stílusa Tomival együtt változik. Az első szakaszban még gyerekes és egyszerű, kicsit durva és a családjával szemben kegyetlen, mivel haragszik az apjára, anyjára és öccsére is. A deportálás közben és a táborban azonban a kiskamasznak hirtelen fel kell nőnie a túlélés érdekében. A tábori lét után pedig már egyre komolyabb dolgok foglalkoztatják. Időnként elő-előtör belőle a korának megfelelő pajkosság, de a holokauszt megtörte annyira, hogy már sohase lehessen gondtalan lélek. Mindez tökéletesen átjön a szövegezésen, amit szerintem rettenetesen nehéz lehetett kiviteleznie a szerzőnek.

A másik (pontosabban harmadik) dolog, ami teljesen lenyűgözött, az a megoldás a fejezetek egymástól való elválasztására. Mougin nem számozta meg a fejezeteit, hanem mindegyik közé beillesztett egy-egy rövid, maximum 3-4 oldalas részt, amelyet a regény valamelyik más szereplője fogalmaz meg E/1-ben. Különösen emlékezetesek számomra azok a betoldások, amelyeket például Tomi anyja és kisöccse “gondolt”, amikor utoljára láttuk őket a történetben (most is zokogok, miközben ezt írom). Vagy éppen azt látni, hogy Tomi apja úgy birkózik meg a hiánnyal és a gyásszal, hogy gondolatban a feleségével beszélget. Rettenetesen érdekesek és értékesek ezek a betoldások, és hatalmas többletet adnak a történetnek.

Összességében nagyon érdekes, hogy számomra az Ahol a tű átférnek mindössze a fele volt értékelhető, mégis imádtam. A párizsban játszódó szakaszra túl nagy hangsúlyt fektetett az írónő, pedig, ha tippelhetnék, annak a 73%-a a divatról, az anyagokról, a szabó munkáról szól, és többnyire eseménytelen. Számomra ez egészen egyszerűen összehasonlíthatatlan azzal a lebilincselő szöveggel, amit Mougin a táborban töltött egy évről és az azt közvetlenül megelőző és követő időszakról alkotott meg. Biztos vagyok benne, hogy újraolvasom még ezt a regényt, de amikor így teszek, leteszem a 314. oldalon.

Értékelés

Kiadás: XXI. Század (2023)
Oldalszám: 480
Eredeti cím: Ou passe l'aiguille (2018)
Fordította: Tótfalusi Ágnes
Műfaj: regényes életrajz

A koncentrációs tábortól a francia divatvilág csúcsáig megismerhetünk egy csodaszámba menő életet, amit vakvágányra vitt a történelem, de végül megmentett a szépség.

Tomi tizennégy éves. Makacs, éles eszű, lázadó szellemű és huncut. Amikor felmászik kedvenc fája tetejére, lányokról fantáziál, és mindarról, amit el fog érni a jövőben. Zsidó lévén deportálják az édesapjával és a legjobb barátjával együtt. Hogy mentse az életét, azt állítja, ért a szabómesterséghez, ettől kezdve a csíkos rabruhákat kell megfoltoznia. Ami blöffnek indult, szerelem lesz első látásra: Tomi rájön, egyszerűen imád varrni, és e hivatás jelenti számára a kiutat. Az Ahol a tű átfér szinte hihetetlen, mégis igaz történet, amely a koncentrációs tábortól a francia haute couture szédítő csúcsáig, egy ragyogó jövő felé ível, miközben bemutat egy regényes életpályát, egy végletes fordulatokkal teli sorsot, amelyet csak a huszadik századi valóság hívhatott életre.

Linkek: Moly || Goodreads || megrendelés

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥