Jessa Maxwell: Aranykanál

by - augusztus 28, 2023

Őszintén szólva a leghalványabb lila gőzöm sincs arról, miért akadt meg a szemem az Aranykanálon. Ha elolvasom a fülszöveget, nem valószínű, hogy a közös történetünk folytatást kapott volna, hiszen első (sőt, sokadik) pillantásra is morbid dolognak tűnik a könyv alaptémáját (amely egy süteményes műsor forgatása) gyilkossági nyomozással vegyíteni. Elképzelni sem tudtam, hogyan sülhet (haha) ki ebből a kombinációból fogyasztható történet, de akkor, amikor ezek a gondolatok megfogalmazódtak bennem, már nem volt visszaút. Észrevettétek, hogy amikor ilyen negatív, kétségekkel teli gondolatokkal kezdek egy értékelést, a legtöbb esetben utána áradozom a történetről? Hát, most sem lesz másként.


Az amerikai cukrászműsor, a SütiShow jubileumi, tizedik évadára készül – csakhogy a forgatás előtti bonyodalmak baljós következményeket sejtetnek. Az Amerika nagymamájaként is emlegetett Betsy Martin ezúttal műsorvezető-társat a nőcsábász és rendkívül öntelt Archie Morris személyében, aki nemcsak a lényével, de a tetteivel is fenekestől felforgatja a műsor megszokott dinamikáját. A forgatás is kellemetlen meglepetéseket tartogat, hiszen a több százezer jelentkező közül, gondosan kiválogatott versenyzők rettenetesen banális hibákat követnek el élesben. Nem csoda, hogy ezután a versenyzők némelyikéről ki is derül: nem éppen azért érkezett a versenybe, hogy Amerika legtehetségesebb cukrászának címét elnyerje. A tetőpontot viszont mégiscsak az jelenti, amikor egy hullát találnak a forgatás helyszínét adó sátor tetején…

Tulajdonképpen már a prológusban eldőlt, hogy imádni fogom ezt a könyvet. Az első néhány bekezdés elég lagymatag, egyerűen nem tudja hova tenni az ember, de a végszava akkora döbbenetet hagy benned, hogy kénytelen vagy azonnal tovább folytatni az olvasását. Így kell kezdeni egy könyvet, emberek! Különösen tetszik, hogy ezután egy újságcikkhez hasonlatos szakasz következik, amelyben a szerző néhány mondatban bemutatja nekünk a SütiShow versenyzőit. Ez azért igazán hasznos, mert a regény már a legelejétől kezdve viszonylag sok szereplővel operál, ezért ide vissza tudunk lapozni, ha túlságosan megkavarodnánk.

Nagyon hamar feltűnt egyébként, hogy a szerző igencsak nagy ihletet merített egy már létező cukrászműsorból, a Sütimesterből (The Great British Bake Off). Ez a műsor, ha jól tudom, brit gyökerekkel rendelkezik, de a világ több táján is átvették már a koncepciót. Az egyik állandó zsűritagja Mary Berry, egy idős hölgy, akit Anglia nagymamájaként emlegetnek. A könyvünk egyik szereplője, Betsy Martin tőle örökölhette a műsorban betöltött szerepét, illetve a karaktere jellegzetességeit is. A könyvbéli műsorban továbbá felbukkannak a valódi Sütimester bizonyos, vizuális elemei is, mint például a kertben felállított sátor, vagy a türkiz hűtőszekrény. Magyar szinkronnal a TV-paprikán szokott menni ez a cukrászverseny, ha valaki kedvet kapott, hogy ilyesmit nézzen – persze gyilkosság és botrányok nélkül.

Olyan sok kérdésem lenne a szüleimhez, ha visszarepülhetnék az időben, de az élet már csak ilyen – sokszor nincs válasz a feltett kérdésekre.

A történet 3 fő konfliktussal operál, melyek egymással párhuzamosan futnak. Az egyik, amellyel már a legelejétől kezdve tisztában vagyunk, a gyilkosság – csakhogy éppen még azt nem tudjuk, ki halt meg. A prológus, ahol ez a gyilkosság kiderül, néhány nappal a könyv cselekményének kezdete után játszódik, vagyis valamikor a regény közepén-végén jutunk el odáig, hogy ez a rejtély kiderülhessen. A másik érdekes problematikát az képezi, hogy a verseny egy pontján elég egyértelművé válik: valaki szabotálja azt. A harmadik konfliktusra derül fény a legkésőbb, amelyet nem más képez, mint a már korábban említett versenyző hátsó szándéka. Szerintem egyébként ez utóbbi a regény legérdekesebb eleme.

A történetről immár tényleg nem mondhatok többet, de azért megpróbálom óvatosan ecsetelni, miért is szerettem annyira ezt a könyvet. És mivel rengeteg oka van, legjobb lesz ehhez felsorolást alkalmaznom.

  • Tele van leleplezendő titkokkal, amelyek éppen a megfelelő tempóban fedik fel magukat, kellően idegtépő feszültséget keltve ezzel a kedves olvasóban.
  • Bár maguk a fordulatok sejthetők előre, mégis képesek kiváltani bennünk a kívánt hatást.
  • A meggyilkolt szereplőnk kilétét illetően szinte egészen a végéig találgatni kell.
  • Annak ellenére, hogy cukrászműsor adja a történet keretét, megvan az egyensúly a versenyről szóló jelenetek és minden más között. Kevés a szakmai részlet, melynek azért örültem, mivel nem szakácskönyvet, hanem thrillert olvastam, tehát a sütik (annak ellenére, hogy imádom őket) nem vonják el a figyelmet a lényegről.
  • Plusz érdekesség, hogy Betsy Martin fejezetei E/3. személyben íródtak meg, míg mindenki másé E/1 személyben olvasható. Számomra ez valahogy azt fejezi ki, hogy a rendkívül vagyonos családból származó Betsy így eltávolodik a “pórnéptől”.
  • Személyes kedvencem a szereplők közül Lotti és Gerard – utóbbi egy erősen autista beütésű figura, aki a furcsaságaival jelentősen feldobta a kedvemet, ahányszor csak felbukkant a történetben.

Egyedül a epilógussal voltak némi ellenérzéseim. Szerintem túl terjengősre sikeredett, ugyanakkor kicsit összecsapottnak is érzem, mivel két komolyabb titok megoldását is ebben leplezik le, és ezeknek szerintem bővel a fősodorban lett volna a helyük. Emellett azt is megtudjuk, mi történt a csapat életben maradt tagjaival a végzetes verseny után. Nem tagadom, ez kell ugyan a lelkünknek, hiszen több szereplőnk is magánéleti problémákkal küszködik, amelyek megoldásért kiáltanak, csakhogy az túl cukormázasra (haha) sikeredett a szerző részéről. Egy évvel a verseny után mindenki élete tökéletes vágányon fut, amely egyszerűen nem hiteles.

Összességében az Aranykanál a furcsa címe és témaválasztása ellenére mégis az évem egyik legkedvesebb olvasmánya lett. Fogalmam sincs, hogyan jutottam el arra a pontra, hogy én ezt el szeretném olvasni, de a legkevésbé sem bántam meg. Ajánlom bárkinek, aki egy rejtélyekkel, titkokkal teli thrillerre vágyik, de azért nem egészen a borzongatós fajtából. A cukrászműsoros vonal kellően ellensúlyozza a durva részleteket, ezért elég indokoltnak tartom azt a “cozy mystery”-címkét a Molyon.


5 / 5 csillag

Kiadás: XXI. Század (2023)
Oldalszám: 352
Eredeti cím: The Golden Spoon (2023)
Fordította: Gömöri Péter
Műfaj: krimi, thriller

Az elmúlt tíz évben minden nyáron megjelent hat ámuldozó cukrász Graftonban, ezen az impozáns, fákkal övezett vermonti birtokon, amely nemcsak a „Süteménysütő hét” forgatási helyszíne, hanem arról is nevezetes, hogy itt nőtt fel a tévéműsor híres házigazdája, Betsy Martin, az ünnepelt cukrász.

Egy sor jól fogyó szakácskönyv szerzője, az „Amerika Nagyija”-ként emlegetett Betsy Martin az életben nem olyan kedélyes, mint a képernyőn, de ezt az embereknek nem kell tudni. Mindig is tökéletes teljesítményt követelt, és mosolyogva nyugtázta, amikor megkapta, de idén valami nem stimmel. Elkezdődik a süteménysütő verseny, és a dolgok a fejük tetejére állnak. Először úgy tűnik, puszta szabotázsról van szó: a cukor helyére valaki sót csempészett, a tűzhelyet nagy lángra állítják – de amikor holttestre bukkannak, mindenki gyanúba keveredik.

Linkek: Moly || Goodreads || megrendelés



A gasztro realityk világába kalauzolja olvasóját Jessa Maxwell regénye. A Graftonban forgatott süteménysütő versenyen hat cukrász méri össze tudását, ezen felbuzdulva az Aranykanál turnéján a Blogturné Klub hat bloggere vállalkozik rá, hogy bemutassa Nektek a történetet. Tartsatok velünk, s a 21. Század Kiadó jóvoltából egy kötetet meg is nyerhettek játékunkon!

Nyereményjáték

Mi más játszhatná a turnéhoz kapcsolódó játékunkban a főszerepet, ha nem a finom sütemények? Minden állomáson találtok egy-egy rövid ismertetőt, receptet valamilyen édes (vagy sós?) desszertről. A feladatotok, hogy a Rafflecopter megfelelő sorába írjátok a helyes megfejtést.

Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.

Ezt a magyar desszertet a világon mindenütt ismerik. Különlegessége, hogy tésztáját hat vékony piskótalap alkotja, melyet kakaóvajas krémmel töltenek meg. További jellegzetessége a roppanós cukortető.

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista

08.21. Szembetűnő
08.23. Readinspo
08.27. Pandalány olvas
08.29. KönyvParfé

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥

Talán ez is tetszhet még

0 megjegyzés