Interjúfordítás - Stephanie Garber

by - szeptember 23, 2020


Egy egészen új műfaj első próbálkozását olvassátok éppen. :) Régóta kacérkodom az interjúfordítások gondolatával, de mivel sosem éreztem hozzá elég jónak az angoltudásomat, féltem, hogy inkább nevetségessé tenném magam vele. Egyszer viszont mindent el kell kezdeni. Tudom, hogy ez a példány sem sikerült kifejezetten jól, de remélem, legalább a szándéka értékelhető lesz annak, hogy igyekszem minél változatosabb és érdekesebb tartalommal meglepni benneteket.

A szöveg azért is tűnhet néhol ügyetlennek, mert igyekeztem minél jobban követni az eredeti megfogalmazását úgy, hogy közben magyarul is gördülékeny legyen. Egy-két rövid mondatrészt is kihagytam, mivel értelmüket vesztették - az interjú ugyanis még a Caraval eredeti megjelenése előtt készült.

Az angol nyelvű, Goodreads-es interjú itt érhető el.



"Ne feledd, ez csak egy játék" - figyelmeztet minket a Caravalnak, Stephanie Garber debütáló regényének borítója, amely egy legendás vándortársulat magával ragadó, mágikus produkciójára hív bennünket.

Ez a veszéllyel, cselszövésekkel és fordulatokkal átitatott könyv két nővér, Scarlett és Donatella kalandjait meséli el, akik kegyetlen apjuk elől menekülnek Caravalba, ebbe a messze földön híres játékba, amelynek a közönség is a részévé válhat. Mikor Scarlett megérkezik a műsor helyszínére, rájön, hogy Donatellát elrabolták, és az idei játékban a cél, hogy még az utolsó nap vége előtt megtalálják őt, különben örökre eltűnik.

De ahogy többször is elmondták neki, ez nem a valóság - vagy talán mégis?

A szerző, Stephanie Garber valószínűleg több "csípjetek meg"-pillanatot is átélt, mikor először tette közzé a könyvét. Először egy őrült háború kezdődött a Caraval és folytatásainak jogaiért, melyet a Flatiron Books nyert meg. A megfilmesítési jogot néhány órán belül megvásárolta a Twentieth Century Fox, a projektet pedig a Veronica Roth könyvein alapuló sorozat, a Divergent franchise producere kapta meg.

Remélem, az előbbiek kellőképpen felcsigáztak mindenkit, mivel most az egyébként kreatív írást is oktató Garber megosztja velünk néhány gondolatát a kedvenc játszmákról szóló, vagy éppen misztikus és fantasy könyveiről.


A Caravalban két nővér vesz részt egy legendás, romantikával átitatott, de veszélyes játékban, melynek egyértelműen az életükre kiható következménye lesz. Melyik könyv a kedvenced azok közül, amiben  ugyanígy szerepel valami nagy tétű játszma, színdarab vagy kihívás a főszereplő(k) részvételével?

Ez egy régebbi könyv, de az örök kedvenceim közül az egyik - L. J. Smithtől a The Forbidden Game. A története még a horror műfaját is szórakoztatóvá teszi, mivel egy gonosz társasjáték kel életre benne, és mindenkit megszívat, aki játszik vele. A történet főgonosza az egyik kedvencem: az a fajta rosszfiú, akitől reméled, hogy egyszer majd meghív a játékba.

Lee Kelly A Criminal Magic-ját is szeretem. Ez egy hol fantasy, hol történelmi regény, amelyben a mágia használatát úgy tiltják, mint az alkoholt a szesztilalom idején. Vannak benne gengszterek, romantika, és egy halálosan veszélyes verseny egymással harcoló mágusok között, ami nem egy alkalommal sokkolt engem.


Scarlett és Donatella (a Caraval két főszereplője) között rendkívül erős a kötelék, részben amiatt, mert az apjuk bántalmazta őket. Nevezz meg egy olyan, szintén két nővér kapcsolatáról szóló könyvet, amit imádtál!

Itt kicsit csalni fogok, ugyanis két olyan könyvet fogok mondani, amit még nem volt szerencsém elkezdeni, de nagyon izgatott vagyok miattuk.

Az egyik a Gemini Sonya Mukherjee-től, ami egy rendkívül különböző személyiségjegyekkel rendelkező sziámi ikerpárról szól, akiknek fontolóra kell venniük, hogy képesek-e együtt megvalósítani az álmaikat, vagy pedig bevállalják az életveszélyes szétválasztó műtétet. Sosem olvastam még könyvet sziámi ikrekről, de a rövid részletekből, amit már láttam, az biztos, hogy Sonya írásstílusából érződik az erős hang és személyiség, szóval izgatottan várom, hogy belemerülhessek ebbe a könyvbe.

Izgatottan várom még Jessica Taylortól A Map for Wrecked Girls-t. Ez a könyv csak jövő ősszel fog érkezni, de szintén két nővér szerepel benne, akik egy rendkívül helyes fiú és rengeteg titok társaságában egy szigeten ragadnak.


A Caraval bonyolult világában sosem lehetünk biztosak abban, hogy a dolgok tényleg azok, aminek látszanak. Melyik a kedvenc misztikus/"semmi sem az, aminek látszik" könyved?

Imádom a misztikus könyveket, szóval hármat választottam.

Mary E. Pearsontól Az árulás csókja most a mániám - még sosem olvastam olyan könyvet, ami ilyen sok gondolkodásra ösztönzött. A történet egy kalandravágyó hercegnőről szól, aki a megszervezett házassága reggelén elszökik, csakhogy a herceg, akihez hozzá kellett volna mennie, és egy orgyilkos felkutatják. A könyv feléig fogalmam sem volt, a két férfi közül melyik a herceg és melyik a bérgyilkos, de ugyanúgy megkedveltem mindkettőt.

A. G. Howard-tól a RoseBlood - A Rózsa Vérét is őrülten szeretem. Ez egy rendkívül hangulatos Operaház fantomja-újragondolás, tele mágiával, misztikummal és némi romantikával.

A harmadik, amit választottam, még nem jelent meg, de tavaly konkrétan felfaltam egy korai kéziratát ennek a könyvnek, szóval alig várom, hogy már mások is elolvashassák. A The Disappearances Emily Bain Murphytől egy mágiával fűszerezett történelmi regény egy településről, ahol hétévente eltűnik valami létfontosságú - mint például a csillagok. Ez is egy nagyon hangulatos olvasmány, tele feszültséggel és titokkal, illetve lehetetlenül nehéz kérdésekkel.


Melyik a kedvenc fantasy sorozatod?

Melina Marchettától a The Lumatere Chronicles egyszerűen elképesztő. A sorozat tele van mindennel, amiről én szeretek olvasni - elátkozott királyságok, nyomozások, bérgyilkosok, románc, menekülés, udvari intrika, szerelem, halál és gyilkosság. De ami igazán megragadott ebben a sorozatban, azok a tökéletlen karakterek, a problémák, amelyekkel küzdenek, a döntések, amelyekkel megbirkóznak, és a bonyolult kapcsolataik egymással. Imádom azt, ahogyan Melina Marchetta ábrázolja a karakterei felemelkedését és bukását, illetve lenyűgöző látni azt is, hogyan szövi össze mindenkinek az életét, egészen váratlan módokon. Ez a sorozat szívszorító és inspiráló egyszerre.


Szerinted melyik alulértékelt YA könyv érdemelné meg, hogy mindenki elolvassa?

Bárcsak mindenki elolvasná Stacey Lee-től az Under a Painted Sky-t! Ez a könyv a vadnyugaton játszódik, és gyorsabban kezdődik, mint ahogyan a megijesztett ló vágtat. A benne szereplő barátság olyan csodálatos, hogy már-már a testvériesség szintjén van. És vannak benne cowboyok!



A nagysikerű Caraval sorozat számos magyar és külföldi olvasó szívébe belopta magát. Ebben a részben a Dragna-testvérpár elindul utolsó kalandjára, amelyet már olyan régóta vártunk. Tartsatok bloggereinkkel, hiszen ebből a fantasztikus sorozatzáró kötetből egy nyereménypéldány csak rátok vár!

Nyereményjáték

A sorozatban számos szereplő megfordult már. Voltak, akiknek mindhárom kötetben fontos szerepük volt, és persze akadtak olyanok is, akik idő közben lemorzsolódtak. A ti feladatotok, hogy a bloggerek bejegyzésében kiemelt betűkből összerakjátok egy-egy szereplő nevét, ezt követően pedig írjátok be a helyes megoldást a Rafflecopter megfelelő sorába!

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


Állomáslista

09. 23. Readinspo extra
09. 25. Csak olvass!
09. 27. Fanni’s Library
09. 29. Readinspo

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Metaforaszennyezésre! ♥

Talán ez is tetszhet még

0 megjegyzés