Tittel Kinga: A Duna kincsei

by - szeptember 17, 2020


A lassan 3 év alatt, amióta rendszeresen járok Budapestre a barátom, és immár az egyetem miatt is, teljesen a Duna hatása alá kerültem. A vonat nem sokkal Kelenföld előtt egy szakaszon szinte közvetlenül a folyó mellett halad, kiváló rálátást biztosítva a hatalmas víztömegre – és én ezt a mai napig, minden egyes alkalommal lenyűgözve nézem végig. Az már csak hab a tortán, hogy az egyetemem épülete éppen a város szerintem egyik legszebb részén, a Gellért-hegy és a Szabadság-híd közelében, a BME kapmuszának területén, a Corvinussal szemben van, közvetlenül a parton. Nem tudom, miben rejlik a Duna mágiája, de úgy érzem, ha már Budapestről van szó, ennél jobban semmi sem érdekel, és mindezek után ki nem hagytam volna ennek a könyvnek az elolvasását.

A Mesélő Budapest és a Várnegyed titkai című kötetéhez még nem volt szerencsém, de a szerző jó híre így is eljutott hozzám, majd mikor belekezdtem, rögtön megértettem, miért van mindenki oda és vissza Tittel Kingáért. Imádtam az írásstílusát – a kedves és szimpatikus hangnem mellé egy rendkívül olvasmányos fogalmazásmód társul, ami miatt sehol sem válik unalmassá a szöveg. Végig abszolút érthető és könnyen fogyasztható maradt, pedig száraz tényekkel dolgozik, amit nehéz lehetett a megfelelő nyelvezetre adaptálni. Ebből látszik, hogy ért ahhoz, amit csinál, és szereti is.

A kis oldalméret és a vékony gerinc senkit ne tévesszen meg: tömve van információval ez a kötet. Nem tudom, hogyan sikerült elintéznie a szerzőnek, hogy minden beleférjen, de semmit nem hiányoltam. Mindemellett még a tartalma sem elnagyolt, mindenről rendkívül részletesen ejt szót. Csak a dunai közlekedésre a könyv negyedét szánta, amiben a hajóktól kezdve a zeppelinig mindenre kitér. Hasonló mértékben foglalkozik még a hidakkal és a szigetekkel is, de bőven jutott hely emellett a folyószabályozásnak, élővilágnak és az árvizeknek. A személyes kedvencem az a szakasz volt, amelyben az elfeledett szakmákról (pl. dunavízhordók, aranyászok, jegesek) beszél.


Külön öröm volt számomra, hogy a kötet már csupán vizuálisan is egy élmény. A fotók, illusztrációk rendkívül gondosan és igényesen lettek összeválogatva, mindegyik tökéletesen passzol a kontextusba, és egyúttal harmonizálnak egymással. Ezt egészítik ki Garaczi Glória csodás rajzai, amelyek nagyon hangulatossá varázsolják az oldalakat.

A koncepció nem csupán a tartalmában stimmel – mivel Tittel Kinga alapvetően idegenvezetőként tevékenykedik, A Duna kincseit is interaktívnak szánta, arra biztatva az olvasót, hogy a sorokkal együtt fedezze fel a várost (illetve ez esetben főleg a folyót). A kis méret igen praktikus, könnyen elfér a kézben, táskában vagy akár egy nagyobb zsebben is, így minden nehézség nélkül magunkkal cipelhetjük a túrára.

Összességében A Duna kincseit csak ajánlani tudom mindenkinek, aki hozzám hasonlóan úgy gondolja, hogy hasznos dolog kicsit behatóbban megismerkedni a fővárosunkkal, még akkor is, ha nem tervezünk odaköltözni, vagy akár már ott élünk, de nem foglalkoztunk még a dologgal. Akit pedig az interaktív része tántorít el az elolvasásától, azt megnyugtatom – én magam sem vágtam neki a rakpartnak, valószínűleg nem is fogok, mégis tökéletesen élvezetes volt túra nélkül is.

Értékelés


Kinek ajánlom? Mindenkinek, akit érdekelnek a különböző érdekességek, hasznos tudnivalók azokról a helyekről, amiket ismer.

Kiadás: Kolibri (2020)
Oldalszám: 196
Műfaj: ismeretterjesztő

Tudtad, hogy akár hajóval is közlekedhetnénk a 4-6-os villamos vonalán? Szerinted hol mérik meg a Duna vízszintjét? Milyen kincsek találhatók a Duna mélyén? Mit nevezünk Budapest kacsájának? És tudtad, a város tengeri kikötő?

Ha szeretnél többet is megtudni a Dunáról, ha érdekel a magyarországi hajózás története, vagy az elfeledett dunai szakmák, illetve minden, ami Európa leghosszabb folyójával kapcsolatos, ez a könyv épp Neked szól!

A Mesélő Budapest zsebkönyv-sorozatának második része csodálatos körutazásra invitál: megmártózhatunk a régmúlt Duna-fürdőkben, kileshetjük a dunai aranyászok titkát, végül megpihenhetünk egy Buchwald-székben a csodálatos szőke – ám Strauss óta kék – Duna partján, hogy előkapjuk a zsebünkből A Duna kincseit, és onnan folytassuk egyedülálló felfedezőutunkat!

Linkek: Moly || megrendelés
Te szoktál turistáskodni a saját városodban?


Tittel Kinga először a Mesélő Budapest című kötettel lopta be magát az olvasók szívébe, majd elindította Mesélő Zsebkönyvek-sorozatát, melynek darabjai a főváros egy-egy kiemelt területével vagy témájával foglalkoznak. A sorozat másodikként megjelent kötete, A Duna kincsei segít abban, hogy jobban megismerjük hazánk legjelentősebb folyóját és a hozzá kapcsolódó történeteket, érdekességeket. Tartsatok bloggereinkkel az öt állomáson át, és játsszatok a Kolibri Kiadó által felajánlott nyereménypéldányért!

Nyereményjáték

Mostani nyereményjátékunkban olyan versek nyomába eredünk, melyekben központi szerepet tölt be a Duna. Minden állomáson találtok egy részletet, a ti feladatotok pedig, hogy a költő nevét  beírjátok a rafflecopter doboz megfelelő helyére.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

“Itt, hol szőke vizét a Duna rengeti,
Árpád gazdag arany hantjain, oh hazám!
Céresnek koszorús homloka illatoz,
S a bővség ragyogó kűrtje mosolyg reád.”


Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Metaforaszennyezésre! ♥

Talán ez is tetszhet még

0 megjegyzés