Amélie Wen Zhao: A vér hercegnője

by - augusztus 20, 2021


Már nem emlékszem, eredetileg miért akadt meg a szemem Amélie Wen Zhao A vér hercegnőjén, de a legkevésbé sem bánom, hogy így történt. Majdnem feláldoztam a várólistám szelektálásakor, de kíváncsivá tett Deszy cikke, amiben a könyv kalandos történetéről beszél. Először is nagyon ígéretesnek tűnt a tény, hogy a kiadási jogait egy (dollárban) 6 számjegyű összegért vásárolták meg a szerzőtől. De az is érdekes, hogy a rabszolga-kereskedelemről szóló részek Amerikában óriási felháborodást keltettek, és emiatt még a szöveget is átdolgozták utólag, a második kiadásra. Hozzánk pedig már ezt a végleges verziót hozta el a Maxim. Őszintén, nem gondoltam, hogy tetszeni fog, de az a helyzet, hogy az elejétől a végéig imádtam ezt a könyvet, és megőrülök a folytatásáért!

A regény egy, a cári Oroszország ihlette fantasy világban játszódik. Cirillia hercegnőjét, Anasztáciját mindenki halottnak hiszi, de valójában számkivetettként él már egy éve, és az édesapja gyilkosát próbálja felkutatni. Ehhez a legnagyobb reménysége egy Ramson Sebesnyelv nevezetű szélhámos, aki éppen a birodalom egyik legjobban őrzött börtönében raboskodik. Csak ő tudja kideríteni, hol rejtőzik a fickó, de Anának ahhoz, hogy meggyőzze Ramsont, segítsen neki, mindent fel kell áldoznia, és minden titkát fel kell fednie.

A főszereplő névválasztása nem véletlen, ugyanis A vér hercegnője történetét részben a Romanovok legendája ihlette. De valószínűleg máshonnan is inspirálódott a szerző, hiszen az egyik mellékszereplő, May karaktere és szerepe a regényben például erősen emlékeztet Az éhezők viadala-beli Rue-ra/Rutára. Emellett a természetfeletti képességek (itt Affinitások) megnyilvánulása is nagyon hasonlít arra, amit Leigh Bardugo alkotott a Grisaverzumban. Ez számomra semmit sem von le a könyv értékéből, mivel szerintem elkerülhetetlen, hogy egy alkotóra hatással legyenek az ilyen nagyszerű történetek, ráadásul nem meglepő, ha egy műfajon belül ugyanazok a minták, sablonok ismétlődnek. Mindössze érdekes volt konstatálni a különböző hasonlóságokat.

A világépítést tekintve nagyon tetszett, hogy ennyire erősen hajazott a cári Oroszországra. Szeretem, ha egy fantasy szerző valamilyen, egyértelműen felismerhető korszakot és népet, kultúrát és formáz át a saját elképzelése szerint, hiszen ez jelentősen megkönnyíti azt, hogy elképzeljük a környezetet. Amélie Wen Zhaonak ráadásul kifejezetten jól sikerült megragadnia ezt a hangulatot. Ezt elsősorban azzal érte el, hogy teleszórta a regényt orosz hangzású kifejezésekkel (mint Kolszt Princessza, szisztrika, sokolád, dácsa, jéger), ami önkéntelenül is segített belehelyezkedni ebbe a miliőbe. A szavak jelentését egyébként egyáltalán nem volt nehéz kitalálni a szövegkörnyezetből, de aki mégis bizonytalannak érzi magát, annak segít a szószedet a végén – amit azért remek ötlet volt beletenni a könyvbe.


Wen Zhao fantasy világának lényegei természetesen az Affinok, akiket azért neveznek így, mert a mágikus képességüket általánosan “Affinitásként” írják le. Mindannyian a világban fellelhető jelenségek egyikét képesek csak uralni (pl. a jeget, tüzet, húst, acélt – a főszereplőnk a vért), és az is függ attól, hogy mennyire képzettek, mennyire erősek. Az Affinitás megjelenése teljesen véletlenszerű, nem öröklődik és nem szerezhető. A Cirilliai Birodalomban egyszerre áldás és átok a természetfeletti képesség, hiszen minden Affin értékes munkaerő, ugyanakkor elképesztő módon kizsákmányolják és lenézik őket.

Anasztácija (Ana) hercegnő azért jó főszereplő, mert miközben számkivetettként járja a birodalmat, szemtanúja lesz minden elképzelhető borzalomnak, ami az országban folyik. Felfedezi, hogy Cirillia az összeomlás szélén áll, hogy mennyire elhatalmasodott a korrupció, hogy mennyire rosszul bánnak mindenhol az Affinokkal, és ezt a tudást később felhasználhatja a hatalma visszaszerzéséhez. Alapvetően egyébként nagyon naiv, jóhiszemű ember – olvasás során végig azon gondolkoztam, hogy maradt így életben idáig, hiszen a történet kezdetekor már egy éve számkivetettként él a vadonban. De öröm látni, ahogyan felfedezi maga körül a világot, és ahogy fokozatosan átértékeli az elveit, újraírja az értékrendjét.

Összességében A vér hercegnője egy igazán lebilincselő young adult fantasy, ami megért minden egyes percet, amit szántam rá. Nagyon várom rá, hogy a kiadó a trilógia maradék két részét is elhozza nekünk, hiszen megérdemelne ez a történet egy méltó lezárást. Remélem, a borító senkit nem tántorít majd el attól, hogy esélyt adjon neki, és a fent leírtak is elég meggyőzőerővel szolgáltak!

Értékelés


Kinek ajánlom? Bárkinek, aki szereti a valóságból merítő, kalandos young adult fantasykat.

"Ha nem én vagyok a vadász, akkor csak az űzött vad lehetek."
Kiadás: Maxim (2021)
Oldalszám: 416
Sorozat: Blood Heir-trilógia 1. (Dream Válogatás)
Eredeti cím: Blood Heir (2019)
Fordította: Szűr-Szabó Katalin
Műfaj: (high) fantasy, young adult

A ​cirilliai birodalomban elnyomják és megalázzák az Affinokat. Természetellenesnek és veszélyesnek tartják legkülönbözőbb adottságaikat, melyekkel a környező világot uralják. És Anasztácija Mihajlova hercegnő szörnyű titkot hordoz. Halálos vér-affinitása átokként kíséri az életét, amit emiatt kénytelen volt eddig a palota falai mögé rejtőzve élni. Amikor Ana apját, a cárt meggyilkolják, a lány világa összeomlik. Az uralkodó halálával hamisan őt vádolják, ezért kénytelen elmenekülni a palotából, és csakis úgy tisztázhatja magát, ha felkutatja az apja gyilkosát. De a palota falain kívül Cirillia nem olyan, mint amilyennek hitte. Elterjedt a korrupció, és egy nagyobb összeesküvés van folyamatban, ami már az egész világot fenyegeti. És csak egyetlen ember elég korrupt, hogy segítsen Anának az összeesküvés végére járni, és ez nem más, mint Ramson Sebesnyelv. Ramson, a cirilliai alvilág fondorlatos bandavezére baljós tervet dédelget, bár könnyen lehet, hogy e tekintetben méltó ellenfelére talál Anában, ugyanis megeshet, hogy ebben a történetben maga a hercegnő a legveszélyesebb játékos mind közül.




A Maxim Kiadó jóvoltából hazánkban is megjelent Amélie Wen Zhao debütáló regénye, A vér hercegnője. Ennek örömére a Blogturné Klub hat bloggere bemutatja Ana, a vér-affin és a cirillai alvilág fondorlatos vezérének, Ramson Sebesnyelvnek veszélyekkel teli kalandját, melynek egyetlen célja van: a bosszú.
Tartsatok velünk ezen az árulással és vérrel teli úton, és vigyétek haza a kiadó által felajánlott regény egy példányát.

Nyereményjáték

Ana, a Blood Heir hősnője különleges képesség birtokában van, ezért mostani játékunk során a hozzá hasonlóan kivételes hősnőké és képességeiké lesz a főszerep. Minden állomáson láthattok egy kérdést, két, hozzátartozó válaszlehetőséggel, nektek pedig nincs más dolgotok, mint eldönteni, melyik állítás igaz, majd annak a betűjelét beírni a Rafflecopter doboz megfelelő sorába.

Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyertest e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk. 

Milyen képesség birtokában van a Truthwitch – Igazságboszorka egyik főszereplője, Iseult?
A) Fonálboszorka  B) Igazságboszorka


Állomáslista

08.18. Dreamworld
08.20. Readinspo

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥

Talán ez is tetszhet még

2 megjegyzés

  1. Szuper értékelés lett, drága! Nagyon felkeltetted az érdeklődésemet, pedig már kezdte volna elkerülni a tekintetemet... ami valljuk be őszintén, vétek lett volna.:)
    Millió puszi:
    Barbi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm! 💖
      Örülök akkor, hogy így alakult. Én tényleg imádtam; nem egy Grisaverzumhoz hasonlóan kiemelkedő fantasy, de nagyon átgondolt és igényes munka. Remélem, neked is tetszeni fog! 😊

      Törlés