Isabel Ibañez: A könyvtár rejteke
Ha olvastátok A folyó tudásáról írt, a szokásosnál terjengősebbre sikeredett értékelésemet, talán emlékeztek, hogy nem lett az évem kedvenc olvasmánya. Az alaphelyzet és az ókori Egyiptomot a középpontba helyező környezet remek alapot szolgáltatott ahhoz, hogy izgalmas, lebilincselő, ugyanakkor edukatív történetet kapjunk (némi romantikával fűszerezve, ha már Vörös pöttyös), de sajnos a kivitelezéssel nem voltam maradéktalanul elégedett. Csakhogy olyan függővéggel zárult, amely felett képtelen voltam szemet hunyni, így úgy éreztem, megérdemlek egy tisztességes lezárást. Szerencsére a kiadó nem is késlekedett vele sokat.
A könyvtár rejteke ott folytatódik, ahol az előző rész véget ér. Sokként ér minket, ahogyan Whit megkéri Inez kezét, különösen úgy, hogy a főhősnőnkön kívül mindenki tisztában van vele, milyen alattomos ember a fiú. Ám már ekkor tudjuk, hogy Inez naivitásában nem csalódhatunk. Mire a lány rádöbben, milyen titkot rejteget valójában Whit, már túl késő, és ami történt, azt nem tudja megmásítani. Ám a feladat, ami Egyiptomban marasztalta, még előtte tornyosul: meg kell tudnia, mi történt az édesapjával, és le kell buktatnia a műkincstolvaj édesanyját.
Alapvetően úgy szeretek folytatni egy sorozatot, hogy újraolvasom a korábbi köteteit, vagy legalább a folytatást közvetlenül megelőző könyvet. A memóriám ugyanis annyira borzalmas, hogy többnyire a központi mozzanatokra sem emlékszem, nem beszélve az itt-ott elejtett, csak később fontossá váló részletekről. Most viszont erre sehogyan sem tudtam időt szakítani, így A könyvtár rejtekébe szinte vakon vágtam bele. Utólag nem igazán bánom, hogy így alakult, hiszen a szöveg sokszor visszautal az előző könyvben történtekre, így viszonylag könnyen felrémlettek előttem az események. Persze ebben az is segített, hogy a történetvezetést sem az előző, sem az aktuális kötetben nem lehet azzal vádolni, hogy bonyolult lenne.
Valahol mélyen reméltem, hogy amit az előző könyvben negatívumként éltem meg, azt A könyvtár rejteke valamilyen módon kompenzálja. Sajnos ebben csalódnom kellett, a gyengeségeiről szóló bekezdést gyakorlatilag egy az egyben copy-paste-elhetném ide. A leginkább azonban a terjengőssége zavart. A folyó tudása értékelésében is kiemeltem, hogy nem kontraproduktívnak látom kétkötetesre nyújtani ezt a történetet – a gyanúm pedig sajnos beigazolódott. Tele volt olyan szakaszokkal, amelyeket, ha szerkesztő lennék, egészen egyszerűen áthúznék a nagy piros tollammal, mert semmilyen értéket nem képviseltek. Ezúttal is úgy érzem, a könyvnek legalább egyharmada azért született, hogy két kötetnyi bevétel folyjon be ebből a történetből.
Az már abszolút szubjektív, ki hogyan ítéli meg a karaktereket – A Nílus titkai duológia esetében azonban úgy látom, elég vegyes a felhozatal. Valaki tudott szurkolni mindkét főszereplőnknek, valaki csak Whit vagy csak Inez pártját fogta. Alapvetően én az első kategóriába szoktam tartozni, talán az átlagosnál jobban szoktam védeni a főhősök döntéseit, ha teljes mértékben értem az indítékot. Ebben a történetben azonban mind Inez, mind Whit kiveri nálam a biztosítékot. Inez esetében azzal küzdök, hogy alapvetően egy csupaszív léleknek látom, de túl könnyen bízik az emberekben, és annak ellenére, hogy ezt gyakorlatilag az összes mellékszereplő kihasználja, ő mégsem képes fejlődni ebben a tulajdonságában. Whit pedig alapjaiban szintén nem tekinthető rossz embernek, és az indítékai sokat feledtetnek, a módszerei azonban számomra egyszerűen megbocsáthatatlanok. Mindemiatt pedig képtelen voltam szurkolni annak, hogy a kapcsolatuk beteljesedjen.
Összességében nem bánom, hogy elolvastam A könyvtár rejtekét. Megkaptam a lezárást, amire vágytam, többet pedig nem reméltem ettől a regénytől. Sajnos a kivitelezésével nem vagyok elégedett, de az előző kötet alapján nem is vártam ennek az ellenkezőjét. A legkomolyabb pozitívumaként továbbra is a helyszínválasztást tudom kiemelni, ám ha én írtam volna a regényt, biztosan több energiát fektetek abba, hogy edukáljam a fiatal olvasóimat az ókori Egyiptomról, de különösen Kleopátráról. Ebben a formában A Nílus titkai duológia inkább romantikus, mintsem történelmi regény, csak sajnos számomra még romantikusnak sem volt elég.
Oldalszám: 504
Sorozat: A Nílus titkai 2. (Vörös pöttyös könyvek)
Eredeti cím: Where the Library Hides (2024)
Fordította: Beleznai Eszter
Műfaj: fantasy, romantikus, történelmi romantikus, történelmi fantasy, young adult
0 megjegyzés