Tartalom

A csernobili atomerőmű-baleset 1986. április 26-án történt a Pripjaty és Csernobil városok melletti Vlagyimir Iljics Lenin atomerőműben. Ez az eset volt az atomenergia felhasználásának történetében az egyik legsúlyosabb katasztrófa.

"Nyomasztó." "Bosszantó emberi ostobaság." "Horrornak is beillene." Ezek közül valamelyik a Snitten olvasott értékelések mindegyikében megtalálható valamilyen formában, a Csernobil mégis az idei év legnépszerűbb és legkedveltebb sorozatává vált. Minek köszönheti vajon ezt a hatalmas sikert, ha ennyire negatív érzéseket kelt az emberben? És miért pont a megfelelő időben találta meg a célközönségét?

Abban mindenki kétség kívül egyetért, hogy a Csernobil hírnevének alappillére a hitelesség. Az interneten számtalan cikket és videót találni, amelyben a sorozat elemeit vetik össze a valósággal, ugyanis a hasonlóság, különösen színészek és az általuk megformált emberek, valamint a képi világ és a korabeli felvételek között, kísérteties. Egy, a Szovjetunióból Amerikába kivándorolt újságíró szerint még a szemetesvödör is élethű a sorozatban. Mindez nem meglepő, az alkotó, Craig Mazin ugyanis hosszú évekig tanulmányozta a csernobili katasztrófát, elolvasva minden dokumentumot, könyvet, beszámolót arról, mi hogyan is történt pontosan.


Természetesen dramaturgiai változtatások akadnak benne (a bekezdés spoiler). Ulana Komjuk karakterével jelképezik például mindazokat a tudósokat, akik részt vettek a katasztrófa utáni eltakarításban, ő maga a valóságban nem létezett. A helikopter pedig, aki a zóna fölé repülve lezuhant, valójában hónapokkal később, egy daru kábele miatt szenvedett balesetet. A történtek ábrázolása viszont alapvetően naturalista, nem hatásvadász - dokumentumfilm-szerűen (de mégsem lehet annak nevezni) mutatja be, mi vezetett ehhez a tragédiához.

A színészek fantasztikusan alakítják a karaktereket, abszolút átjön a személyiségük a képernyőn keresztül, és a fejlődésük is egyértelműen érezhető. A képi világ, a díszlet és a hanghatások együtt tökéletesen megragadják azt a hangulatot, ami erre a korra jellemző volt, és ami angol-amerikai alkotóktól pozitív meglepetés.

Kiemelendő továbbá a sorozat időviszonya is, az ugyanis nekem különösen tetszik, hogy a legvégével (spoiler: Legaszov halálával) indít, utána elmeséli a Csernobilban történteket, a kezdetet viszont (a miértet és a hogyant) csupán az utolsó részben ismerjük meg. Zárásként kapunk egy jó nagy adag tudományos magyarázatot is, ami annak ellenére, hogy kőkemény atomfizika, még az abszolút laikus számára is érthetően van tálalva.

A fent említett okok mellett van még egy jelentős erőssége a sorozatnak: az üzenete, ami bár nem a sugárzással kapcsolatban, de még ma is aktuális. A klímakatasztrófa itt van a küszöbön, fenyegeti az egész bolygót, de sokan még mindig inkább letagadják, nehogy tenni kelljen ellene valamit (khm... Trump...), vagy pedig beismerik, mégsem kezdenek vele semmit. Pontosan ugyanez a hozzáállás volt megfigyelhető a sorozatban a szovjet vezetőknél Csernobil kapcsán, és pontosan ugyanez a hozzáállás vezetett a sorozatos hibákhoz, amelyeket elkövettek a takarítás során. Nem, ezek alapján valóban nincs pozitív jövőképem.

Egyértelműen öt csillag. Ha vannak is hibái, én vagy nem vagyok elég profi ahhoz, hogy észrevegyem, vagy pedig nem mindig könyvelem el őket annak (pl. a dramaturgiai változtatásokat). Bár az utolsó rész nekem sem tetszett, ennek inkább a tartalom az oka, mert a minőség egyértelműen nem.

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Metaforaszennyezésre! ♥