Mindig tartok egy kicsit azoktól a könyvektől, amelyek hatalmas népszerűségre tesznek szert világszerte. Rupi Kaur Tej és mézét éppen emiatt halogattam sokáig – ami, mint később bebizonyosodott, hiba volt. Nagyjából tavaly ilyenkor szántam rá magam, hogy megismerkedjem a munkásságával, és végül még a kedvenc szerzőim közé is bekerült, annyira megtetszett a stílusa. Nem tudom, van-e köztük Jasmin Kaurral bármiféle rokoni kapcsolat*, de tény, hogy elsősorban Rupi miatt nem haboztam olvasmánylistára tenni a Ha kérded, hová megyeket.

Jasmin Kaur debütáló könyvének tartalma mind stílusban, mind témában kísértetiesen hasonlít a névrokonáéra. Ugyanúgy nagy kezdőbetűk és vesszők nélkül ír, hasonlóan tördeli a verseket, kevésnek ad címet. Bár nekem kifejezetten tetszik ez a modern költészeti forma, de furcsa volt más szerző neve alatt is találkozni vele, mivel eddig úgy gondoltam, ez Rupi Kaur sajátja.

A műveit Jasmin 6 különböző szakaszba osztotta, melyek címei: bőr, izom, tüdő, ideg, szív és fény. Őszintén, nem igazán értettem ennek a csoportosításnak a logikáját, mivel nem éreztem semmilyen különbséget a különböző szakaszba tartozó versek között; sem témában, sem stílusban, sem bármilyen egyéb módon. Kárpótoltak viszont ezért a fejezetcímek alá írt szösszenetek, amelyekben sajátos módon definiálta az adott kifejezést. Ezt írta például a bőrhöz: “[...] amit először látunk. ami minden mást elrejt. fal a föld és a lágy pszichém között. [...]”.

A Ha kérded, hová megyekben arányaiban kevesebb témakör jelenik meg, mint Rupinál, és azok ráadásul olyanok, amelyekkel nem tud mindenki azonosulni. Akadnak ugyan benne versek a bántalmazásról és feminizmusról is, de inkább a bevándorlás, a kisebbségi lét, a rasszizmus és a bőrszín kérdései dominálnak. Az érzékenyítés természetesen nagyon fontos, és ezekről a témákról sosem lehet eleget beszélni, de én speciel ebben a műfajban inkább olyan könyveket szeretek olvasni, amelyekben a saját gondolataimat, érzéseimet látom viszont. Ez nyilván nem von le semmit a kötet értékéből, hiszen teljesen szubjektív dolog; szimplán csak nem tartozom a célközönséghez, és emiatt nem tudtam maximálisan élvezni.

A könyvet Jasmin Kaur illusztrálta is, hasonlóan csodás módon, mint Rupi a sajátjait. Bár az övéiben line artok vannak, amely, mint művészeti stílus sokkal közelebb áll hozzám, de ez a maga módján volt gyönyörű. Különösen tetszik, hogy a borítón is látható kék árnyalatokat használja az egész kötetben, így nagyon egységes az egész.

Nagy meglepetés volt számomra, hogy a könyv prózai szövegeket (lényegében egy kisregényt, könyv a könyvben formában) is tartalmaz. Ezekben két szikh nőről, Kiranról és Sahaaráról (anya-lánya) olvashatunk, akik Kanadában lelnek új otthonra. Kiran teherbe eséséhez valamilyen trauma kapcsolódik, ezért menekül el a hazájából, és próbálja meg egyedül felnevelni a kislányt. Az ő történetüket mindössze egyetlen szakasz erejéig követhetjük nyomon, de ez volt a kedvencem mind közül. Az viszont kifejezetten frusztrált, hogy se eleje, se vége nincs a róluk szóló résznek, illetve a leglényegesebb kérdésekre (pl. mi történt egészen pontosan akkor Kirannal) nem kapunk választ. Nagyon megkedveltem a két karaktert, de inkább el sem olvastam volna ezt a fejezetet, ha előre tudom, hogy épp a legfontosabb információkat hallgatja el a szerző.

Tovább rontotta a könyv élvezhetőségét számomra, hogy rengeteg vers mondanivalóját nem értettem meg. Ennek bizonyos esetekben a túl homályos megfogalmazás volt az oka, máskor viszont kiegészítésre/magyarázatra volt szükség (főleg a kisebbségekkel kapcsolatos versek esetében). Ezt Jasmin a könyv végén egy mellékletben meg is adja nekünk, de én ezt csak utólag vettem észre.

Mindennek ellenére azért találtam olyan verseket is, amelyek megérintettek (bár közel sem annyira, mint Rupiéi). Ezek főleg a bántalmazásról és feminizmusról szólók közül kerültek ki – a 9 kedvencemet össze is gyűjtöttem egy külön bejegyzésben.

Összességében a Ha kérded, hová megyek sajnos közel sem volt annyira átütő élmény, mint számítottam rá. Nem mondom, hogy nem tartalmaz rengeteg értékes gondolatot (amiért még az én inkább csalódott véleményem ellenére is érdemes elolvasni), de tény, hogy nem az átlagos, fehér európai közösség a célcsoportja.

*a könyv végi mellékletben ehhez kapcsolódóan: “Minden szikh nő ezt a vezetéknevet [Kaur] kapja a családjától örökölt helyett. Így hirdetik a spirituális önazonosságukat, és egyúttal szembeszállnak a hagyományos dél-ázsiai nevekben jelenlévő kasztrendszerrel is. A Kaur név felvételével a szikh nők többé nem kötődnek a családi vezetéknevük kasztjához. A szikh férfiak vezetékneve Singh.”

Linkek: Moly || Goodreads || megrendelés || beleolvasás

Te is szeretted Rupi Kaur versesköteteit, a Tej és mézet és a Nap és az ő virágait? Akkor ezt is fogod! Jasmin Kaur könyve hasonló stílusban készült, hasonló témákat dolgoz fel, ráadásul gyönyörűen illusztrált. A magyar fordítást a Könyvmolyképzőnek köszönhetjük, és ha velünk tartotok a turné során, egy példányt is nyerhettek belőle.

01.18. Fanni’s Library

01.20. Readinspo

01.22. Readinspo (extra)

01.24. Hagyjatok! Olvasok!

01.26. Spirit Bliss Sárga könyves út