Klausz Melinda: A ​közösségi média nagykönyve

by - január 29, 2021


Elég messze vagyok még attól, hogy saját céget alapítsak, de nem volt kérdés, hogy ennek ellenére is el szeretném-e olvasni Klausz Melinda könyvét. Bár a Z generáció tagjaként mondhatni, együtt nőttem fel a közösségi médiával, de ezek a felületek folyamatosan változnak, és mindig képesek teljesen új arcukat mutatni. Sokat tudok ugyan róluk – hiszen a csaknem 1 évtizedes blogos tevékenységem miatt aktívan, és az átlagnál talán némileg tudatosabban is használom őket –, de fejlődni mindig van hova, ezért bármikor szívesen olvasok róluk elemző/ismeretterjesztő írásokat.

A közösségi média nagykönyve ugyan eredetileg 2016-ban jelent meg, de tavaly (2020) óta bővített formában és aktuális információkkal, adatokkal frissítve olvashatjuk. Az alcímből adódóan a célközönsége elsősorban azok a vállalkozók, akik az internet segítségével szeretnének terjeszkedni, új ügyfeleket és vásárlókat találni a termékeikhez, szolgáltatásaikhoz. A könyvből azonban nem kizárólag ezek az emberek profitálhatnak – azoknak is érdemes elgondolkodniuk az elolvasásán, akik valamilyen személyes célból szeretnék tudatosabban használni a közösségi felületeket.

Ez a témakör különösen fontos nekem, hiszen nem csak a hobbimnak, de remélhetőleg később a munkámnak is elsődleges eszközei lesznek ezek a platformok. Kommunikáció- és médiatudomány szakos, ráadásul PR specializációs egyetemistaként gyakori témája ez az óráimnak, a jövőben ráadásul leginkább közösségi média menedzserként tudom elképzelni magam, ha ebben az irányban kell gondolkodnom.

Bár ez a könyv (mint utólag realizáltam) még kötelező olvasmány is lesz az egyik következő féléves órámon, azért kicsit tartottam tőle, hogy a tartalma nem fog sokat hozzáadni a már meglévő ismereteimhez. Mivel a célközönsége elsősorban a vállalkozók – az a generáció, amelyik nem beleszületett vagy nem az internettel együtt szocializálódott már gyerekkorától fogva –, ezért nekik egészen más nyelvezettel kell ezt a témakört magyarázni. Ez a félelmem azonban nem igazolódott: Klausz Melindának sikerült úgy megragadnia a témát, hogy kellően professzionális, rengeteg újdonságot tartalmaz, és bármelyik korosztály számára érthető (bár a Z-generációnak szerintem icipicit szájbarágós, de még belefér).

A könyv rendkívül részletesen, többféle aspektusból járja körül a közösségi médiát. Az egészen alapvető tudnivalóktól (mint a különböző felületek története) kezdve szó esik a nyereményjátékokon és panaszkezelésen át az influenszermarketingig mindenfélén. Olvashatunk esettanulmányokat, megismerhetjük az interneten jelenlévő különböző embertípusokat, és megtudhatjuk, mi alapján érdemes felépíteni egy hirdetést.

A vállalkozóknak azonban nem csupán a tartalom nyújthat segítséget. A könyv tele van feladatokkal (a fejezetek végén és közben is), amelyek segítségével az imént megszerzett tudásanyag ténylegesen hasznosítható, és a gyakorlatba átültethető. A kitöltésük viszont nyilván nem feltétele az olvashatóságnak.

Maga a szerző, Klausz Melinda egyébként nem akárki: a közösségi médiáról összeszedett tudása több évtizedes személyes és munkajellegű tapasztalat eredménye. A mai napig számos kisebb-nagyobb cégnek segít menedzselni az internetes felületeit, és emellett sorban jelennek meg könyvei a témában – eddig ezzel együtt 6 kötődik a nevéhez a Moly szerint. Veszprémiként ráadásul különösen jó volt ezt olvasni, hiszen többször is példálózik a városhoz vagy környékéhez köthető dolgokkal.

Összességében A közösségi média nagykönyvét elsősorban az X- és Y-generációhoz (1965-79 és 1980-94) tartozó vállalkozóknak ajánlanám. Ám amíg a megfogalmazása és a felépítése inkább nekik szól, a tartalma bárki számára érdekes lehet. Még az én korosztályomnak, a Z-generáció tagjainak is tud újat mutatni, ezt garantálom.

Értékelés


"Az internet az első dolog, amit az ember épített, s amit mégsem ért."
Kiadás: Athenaeum (2020)
Oldalszám: 320
Műfaj: ismeretterjesztő

Ma ​már szinte nincs is olyan beszélgetés, amiben ne említenék meg a Facebook, YouTube vagy éppen a lájkolni szavakat. A közösségi média felülete olyannyira mindennapjaink részét képezi, hogy ezen beszélgetünk ismerőseinkkel, nézünk filmeket vagy éppen olvasunk híreket. Mindennapjaink mellett vásárlási szokásainkat is befolyásolják ezek a felületek, vállalkozóként, cégként azonban nem minden esetben a leghatékonyabb módon vagyunk rajtuk jelen.

A közösségi média nagykönyve éppen ezért esettanulmányokon és feladatokon keresztül bevezet a közösségi média minden aktuális kérdéskörébe, az oldalak kiválasztásától a trollok kezelésén át a nyereményjátékokig.

A szerző, Klausz Melinda 2007 óta foglalkozik közösségi média marketinggel, 2008 óta blogol, élete első Facebook hirdetését pedig 2009-ben hozta létre. Cégét, a Klausz Social Groupot a Magyar Marketing Szövetség 2015-ben két KKV-Marketing Gyémánt díjjal is kitüntette közösségi média marketing megoldásai és eseménykommunikációja miatt.

Linkek: Moly || Goodreads || megrendelés



Azt mondják, aki nincs fent a Facebookon, az nem is létezik. Ennyire fontos a közösségi média a 21. századi ember életében. Az Athenaeum Kiadó jóvoltából jobban is beleláthatunk ebbe a virtuális világba Klausz Melinda A közösségi média nagykönyvének köszönhetően. Ezúttal öt bloggerünk véleményezi a könyvet, és természetesen a turné végén ti is nyerhettek belőle egy példányt.

Nyereményjáték

Mivel a könyv a közösségi médiáról szól, ezúttal a játékban is erről lesz szó. Az összes állomáson találhattok egy-egy logót, azt kell kitalálnotok, hogy mely honlaphoz tartozik. A honlap nevét írjátok be a Rafflecopter megfelelő sorába.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)



Állomáslista

01. 23. Utószó
01. 29. Readinspo

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥

Talán ez is tetszhet még

0 megjegyzés