Kathryn Stocketről, sem pedig a nagyszerűnek tartott A Segítség című könyvéről nem hallottam korábban, ám a Lázadó nők klubja nem tudta nem felkelteni az érdeklődésemet a megjelenésekor. Gondolván, az a regény, amelyiknek a marketingjébe ennyit fektet a kiadó, csak tudhat valamit, ezért nem kevés izgalommal és reménnyel álltam neki olvasni.
1933-ban, Mississippi államban járunk, ahol mind a gazdagok, mind a szegények a '29-es tőzsdekrach utóhatásaitól szenvednek. Birdie Calhun családja is iszonyú nehéz helyzetben van: birtokuk hitelét ha kifizetik, alig néhány dollár jut számukra egész évben a mindennapi betevőre. Birdie ezért kénytelen a húgától segítséget kérni, aki vagyonos családba házasodott. Meg is érkezik Franceshez a Tartt-házba, mit sem sejtve arról, milyen titok fog kiderülni hamarosan a húga férjéről. Ám még mielőtt ez bekövetkezne, Birdie önkéntes munkát vállal ugyanabban az árvaházban, ahova Frances is gyakran jár segíteni, sorsa pedig tartósan összefonódik egy 11 és fél éves kislányéval. Meg (Margot) Lefleur az éhhalál küszöbéről került a lelencházba, édesanyja ugyanis egy nap minden nyom nélkül eltűnt. Az árvaház vezetője, Mrs. Garrett azonban különös ellenszenvet tanúsít a kislány felé, ami azt eredményezi, hogy Meg a testi-lelki egészségére veszélyes körülmények között tölti intézeti mindennapjait. Birdie, látva ezt, mindent megtesz annak érdekében, hogy Meget minél előbb örökbefogadják.
Nem beszélhetek erről a könyvről anélkül, hogy ne említeném meg a kivitelezését, amelyektől jelenleg hangos az internet. A kötet mérete igencsak feltűnő, a regények átlagos méreténél jóval nagyobbra sikeredett, ezért némely könyvmolyban felmerülhet a kérdés (jogosan), mennyire kényelmes így olvasni. Jelentem, ez számomra nem okozott nehézséget, hiszen a könyv meglehetősen hajlékony, nem kell erőlködni sem, hogy kinyitva tartsam. Egyedül az aranyozást féltettem, hiszen a szélein éreztem is érdességet, ahol potenciálisan megkophat, ezért ha ti is ettől féltek, javaslok valamiféle védőeszköz alkalmazását, például egy könyvtokot.
Ezt már jó párszor hallottam tőle az elmúlt hónapban. Mintha nyitva felejtettem volna a kaput, és hagytam volna, hogy a kinézetem kisétáljon rajta."
A nagy méret sok szöveget is rejt – igaz, nem használtak ki minden négyzetcentimétert az oldalakon, így mind a betűméret, mind a szedés kényelmes olvasást tesz lehetővé, de a történet túlnyúlik a 700. oldalon is. A megjelenését remekül időzítették, ugyanis nyáron könnyebben tudtam időt szakítani egy effajta monstrumra – bár arra a mai napig nem jöttem rá, mi indokolta ezt a méretet.
Ez viszont ne ijesszen meg senkit: viszonylag olvasmányos, így egész könnyen lehet haladni vele. Igaz, engem ennek ellenére visszafogott a fejezetek hossza (vessetek rám követ, de nem kedvelem a kilométer hosszúságú fejezeteket, hiába vannak megtörve kihagyásokkal), valamint a terjengőssége. Ám ez a könyv nem olyan formán terjengős, hogy ha egy szerkesztő piros ceruzával átmegy rajta, kihúzhatná a felét. Nem, a Lázadó nők klubja inkább csak alapos, egy jeleneten lassan csámcsog, sokáig rágja, hogy mindent körül tudjon járni benne.
A regény nem sok módon tudott megszólítani, de a feminizmusával igen. Egyszerre felcsigázó és bosszantó azt figyelni, mennyire kiszolgáltatottak a könyvben szereplő női karakterek ebben a még férfiközpontú társadalomban, és hogyan vívják ki mégis magunknak az őket megillető szabadságot. Mindehhez a szerző erős kontrasztot állított, hiszen a férfi karakterek, akik elméletileg a társadalom pillérét alkotják ebben az időszakban, látványosan és borzasztóan tehetetlen, suta, gyenge alakok, akik a probléma megoldásához nem, de generálásához annál jobban értenek. Nem feltétlenül értek egyet ezzel a kontraszttal, de érzelmileg nagy hatással volt rám az, amit okozott, és ha ezt egy történet ki tudja váltani belőlem, ott hajlandó vagyok megbocsátani.
Összességében a Lázadó nők klubja sajnos nem volt számomra egy kiemelkedő olvasmány. Nem gondolom, hogy túl magasra tettem volna a lécet, ugyanis a beltartalmával szemben nem voltak elvárásaim sem pozitív, sem negatív irányba. Inkább csak azt reméltem, jobban hasonlít majd a 21. Század kiadó KULT könyveire, amelyeket nagyon szeretek, ám általánosságban azok atmoszférateremtésben sokkal erősebbek, mint amilyennek ezt a regényt éreztem. A terjengőssége sem segített megszeretni. Ha izgalmasabb lett volna a probléma, több karaktert vonultat fel vagy több szálon futna a cselekmény, indokoltabbnak tartanám ezt a méretet, ám részemről a túlmagyarázás inkább csak elvett, mint hozzáadott a könyv értékéhez.
Oldalszám: 704
Eredeti cím: The Calamity Club (2026)
Fordította: Dési András György
Műfaj: történelmi fikció
A recenziós példányt köszönöm a kiadónak!
