Igen, tudom, nem is kissé furcsa, hogy ma egy szakácskönyv értékelésével jelentkezem, de higgyétek el, ennek is van magyarázata. Ha olvassátok a Metaforaszennyezést, akkor talán tudjátok rólam, hogy hamarosan esedékessé válik az összeköltözés a barátommal, így a főzés számunkra is mindennapos feladattá válik (vagyis - fun fact - inkább az Ő számára, mert kettőnk közül ő a szakács, és ezért nem haltunk még meg ételmérgezésben). Ennek apropóján vállaltam, amikor lehetőség adódott rá, hogy én is kipróbálom Gelb Tatjána első receptes könyvét.

Mindenek előtt pár szót ejtenék a szerzőről. Gelb Tatjána Ukrajnában született, ám 15 évvel ezelőtt Magyarországra sodorta a sors. Eredetileg fogorvosnak készült, de végül az alkotást választotta - a festészet iránti érdeklődése megmutatkozik a főzési stílusán is. 2015-ben feltűnt a Konyhafőnök című műsor 2. évadában, ahol a döntőig jutott (több infó itt). Eleinte nem tudtam, mire számíthatok tőle, így amikor végül megérkezett a kötet, nagyon meglepődtem (pozitív értelemben), de egyúttal kicsit meg is ijedtem. De kezdjük a jóval!

A könyv külsőre egyszerűen lenyűgöző. Már a borítón is látszik, hogy ez nem egy igénytelen receptkönyv, de belül sem okoz csalódást - néha csak azért forgatom, hogy gyönyörködhessek benne. A fotók elképesztőek, már a látványuk is arra késztet, hogy készítsd el az adott ételt. Az esztétikumhoz a tördelés és a betűtípus is nagyban hozzájárul, és vissza is köszön benne a kötet fő vonala: a színek használata. És még egy különlegesség: minden receptet valamelyik festői irányzat inspirálta, amely meg is van jelölve a nevek mellett. Az egyetlen fizikai negatívum az, hogy nem keményborítós, és ez szerintem egy szakácskönyvnél kifejezetten hátrány, hiszen az ember folyamatosan nézegeti a receptet főzés közben, így viszont ez becsukódik.

A könyv fő vonala tehát (ezt a cím is mutatja mellesleg) a színek, egészen pontosan az ételek megszínezése, de kizárólag természetes anyagok használatával, mint a curry, a céklalé, vagy a wasabi. Szerintem ez egy kifejezetten kreatív és izgalmas témaválasztás, főleg, hogy ezeknek a fűszereknek és zöldségleveknek az ízét sokszor nehéz összeegyeztetni azzal az étellel, amit meg szeretnénk színezni. Sok furcsa kombináció született, de maximálisan megbízom Gelb Tatjána tudásában ezen a téren, így nincsenek fenntartásaim még a céklaleves tejbegrízzel szemben sem...

Szerkezetét tekintve egyébként a kötet teljesen átlagos, külön vannak szedve az előételek és saláták, levesek, főételek, és végül a desszertek. Az elején külön oldal van szentelve a színezékek bemutatásának, illetve maga a szerző is szól pár szót arról, mi motiválta a gyűjtemény elkészítésében.

Mellesleg a könyv elsőre (és másodjára, meg harmadjára...) kicsit ijesztőnek tűnhet. Süt róla, hogy a célközönsége az ínyenc, konyhában gyakorlottan mozgó emberek, tehát abszolút nem én. Azonban a bejegyzéshez mindenképpen tesztelni szerettem volna egy receptet, a választásom pedig a képen látható csokis-túrós derelyére esett, ami talán az egyik legegyszerűbb a könyvben. Az alapanyagai teljesen átlagosak voltak (a legextrább közöttük a vaníliaaroma), és az elkészítése sem sok időt, sem sok energiát nem vett igénybe. A végeredmény szerintem nem lett rossz, bár el nem fogyott (igaz, ez inkább a túró hibája, nem pedig a főzőtudományomé - esküszöm!).

A többi receptet csak felületesen futottam át, ám az még így is egyértelműen látszik, hogy nehézségüket és a hozzávalóik beszerezhetőségét illetően rendkívül változatos a felhozatal. Igaz, hogy az ételek nagy többségéhez szükséges tartani egybevásárlókörutat, és nem egy olyan is akad, ami gourmet étterem menüjén is megállná a helyét, de könnyen lehet találni benne kisebb kihívást jelentő példányokat is, amelyek előszobái lehetnek később akár a high level-kategóriának.