A fülszövegét nézve semmi extra nincs ebben a könyvben, mégis számos oka van annak, amiért el szerettem volna olvasni. Már a csodaszép borító mellett sem lehet elmenni szó nélkül (kivételesen igényes munka, még az angol verzióknál is jobban tetszik, ami elég ritka), de az, hogy a központi helyszíne egy könyvesbolt, kifejezetten meggyőző. Ráadásul még nem olvastam olyan regényt, ami Ausztráliában játszódott volna, így ezt is el kellett kezdeni. Ám a csúcs egyértelműen a címe, ami szerintem elképesztően ütősre sikerült, de ennek a miértjét később fejtem ki bővebben.

A történet két főszereplője gyerekkori barátai egymásnak. A kapcsolatuk néhány évvel ezelőtt teljesen megromlott - ennek oka, hogy Rachel hosszú ideje szerelmes Henrybe, viszont amikor ezt bevallotta neki levélben, nem kapott rá választ. Hamarosan azonban a lány visszaköltözik a városba, így kénytelen szembenézni egykori legjobb barátjával, majd az őt felemésztő gyásszal is.

A fő cselekményszálban tehát tényleg nincs semmi különleges. A sztori, habár több vonalon halad, egyáltalán nem bonyolult, és még a végét is könnyen ki lehet találni már a fülszövegből, így meglepetéseket sem igazán tartogat. Ám az írónőnek mindezek ellenére is sikerült valahogyan olyan elemeket beleszőnie a történetbe, hogy azoktól mégsem érezzük egyszerűnek, átlagosnak ezt a regényt, és a végén többek leszünk általa.

Magukról a cselekményszálakról érdemes még egy-két szót ejteni, ugyanis egytől egyig fontos témákat érintenek. A fő vonal (Henry és Rachel kapcsolata) a megbocsátás kérdése köré épül, ami nem könnyű, ha nincs kommunikáció a felek között. Ezt jelentősen megnehezíti Rachel gyásza a testvére elvesztése miatt - ez természetesen a továbblépésről szól, hiszen az ő élete nem szűnt meg Caléval együtt. Henry részéről is van akadálya a dolognak, ő ugyanis ragaszkodik egy reménytelen kapcsolathoz - neki az a feladata, hogy meglássa, kik azok az emberek az életében, akikre valóban számíthat, és nem csak kihasználják.

Henry húga, George (szerencsétlen névválasztás) is visz egy kis bonyodalmat a sztoriba, ő ugyanis annyira zárkózott, hogy mindenkit eltaszít maga mellől. Az ő karaktere azért fontos, mert megmutatja, hogy egyrészt ez miért történik (fél a csalódástól), másrészt pedig azt, hogy egy ilyen egyéniséget is lehet szeretni, mint amilyen ő, tehát érdemes kitűnni a tömegből. Olyan szereplő, akivel könnyen azonosul az, aki érezte már kitaszítva magát, és szerintem ez nem kevés emberre igaz.

Ami a legnagyobb pluszt adja a történethez, az egyértelműen az antikvárium. Hihetetlen atmoszférát teremt az egész regénynek, hiszen olyan hely, ahol bármelyik olvasni szerető ember szívesen bekuckózna (szinte már egy mini könyvtár). Az irodalom teljes egészében átszövi a kötetet, az oldalak tele vannak különböző szerzők neveivel, műveivel, idézetekkel, utalásokkal. Mégis, a könyvesbolt nagy dilemmát okoz a történetben, főleg Henry számára, ugyanis el kell döntenie, a szenvedélyét választja egy bizonytalan jövővel, vagy az anyagi biztonságot és a továbbtanulást. Ez a probléma egyszerre veti fel a felnőtté válás, valamint a helyes döntés kérdését, ami szerintem zseniális húzás volt az írónő részéről.

Mindezeket azért (is) írtam le, mert fontosak a cím megértéséhez. Több teóriát is olvastam ezzel kapcsolatban (valaki szerint például a kék a tengert jelöli, ami amúgy nem butaság), de én inkább utánanéztem a szimbolikájának. Eszerint a cikk szerint a kék az önkifejezés és a szóbeli kommunikáció (szavak!) színe, de pozitív értelemben használják a tudás, bölcsesség és gyógyítás jelölőjének is, negatív értelemben pedig a megbocsátás hiányát, ridegséget jelenti. Mint sötétkék (az eredeti, angol cím szerint), a korlátozásra és keménységre utal. Nem tudom, az írónő tényleg mindezek tudatában választotta-e a címet - viszont tény, hogy rengeteg jelentése a kék színnek tényleg megtalálható a történetben -, de a rejtélyes címekben épp az a buli, hogy mindenki maga dönti el, mit lát bele.

Összességében tehát nagyon élveztem a Szavak kékben olvasását. Tipikusan az a regény, amelyre elég egy délután, hiszen csak úgy repül az idő észrevétlenül a sorokkal együtt. Beszippantott, elvarázsolt a hangulata, és később jóleső érzés volt elgondolkozni a mélyebb jelentésein. Na meg persze rájöttem arra is, hogy több Ausztráliában játszódó könyvet kellene olvasnom - akkor nem rökönyödnék meg annyira, miért januárban van nyár.

Sajnos a fent kiemelt pozitívumok ellenére is csak 4.5 csillagot adhatok neki. Sokkal többet ki lehetett volna hozni ebből a regényből, mint amennyi végül sikerült, így maradt némi hiányérzetem. De egyértelműen jó élmény volt, így kevesebbet sem érdemel.

“Jó reggelt, könyvjelzők! Jó reggelt, könyvek! Jó reggelt, könyvesbolt!”

(szerző + könyvcím)