Amióta ezt a kifejezetten könyvekkel foglalkozó blogot is vezetem, szándékosan próbálok minél változatosabb műfajú és témájú olvasmányokhoz nyúlni. Részben a saját határaimat feszegetem ezzel, de egyaránt szerepet játszik benne a tájékozódásra törekvés is. Ha lehetőségem adódik például az egyes zsánerek alapműveit, klasszikusait kézbe venni, azt igyekszem  meg is ragadni. Bár a Gormenghast-trilógiára egyértelműen a borító hívta fel a figyelmemet, de kissé utánaolvasva a világirodalomban betöltött szerepének megtudtam, hogy a 100 legjobb fantasy között tartják számon, illetve több elismerést kapott a kritikusok körében, mint az ugyanebben az időszakban keletkezett A Gyűrűk Ura sorozat. Első alkalommal megriasztott az oldalszám (1068 nagy méretű, átlagosnál kisebb betűkkel nyomott oldal – ez a könyv egy monstrum!), de mivel piszkálta a fantáziámat, az utolsó pillanatban mégis bevállaltam a turnéját.

A Jelenkornak ez a kiadványa tartalmazza a Gormenghast-sorozat Mervyn Peake által megírt három kötetét (egy negyedikbe is belekezdett, de meghalt, mielőtt befejezhette volna, és azt az özvegye egészítette ki), illetve egy hozzá kapcsolódó novellát. Ezek közül csak az első epizód, a Titus Groan jelent meg korábban magyar nyelven, a többi szöveget (Gormenghast, A magányos Titus, Fiú a sötétben) elsőként ebben a kiadásban ismerheti meg az itthoni olvasóközönség. A könyv továbbá tartalmazza a szerző olykor inkább vázlatszerű, olykor meglehetősen részletesen kidolgozott rajzait is, amelyekkel a történetet illusztrálta.

A Gormenghast-trilógia középpontjában Gormenghast vára áll, amelyet évszázadok óta a Groan-család ural. A várnép tagjának lenni kiváltság, ugyanakkor teher is amiatt a rengeteg régi és szigorú rituálé miatt, ami szinte percre pontosan beosztja mindenki idejét. Ezt a rendszert látszik megdönteni a legifjabb Groan, a vár örököse, Titus, aki nem tud belehelyezkedni az ősei által meghatározott szűkös keretekbe. Ám a háttérben egy túlzottan hataloméhes és rafinált alak is mozgatja a szálakat: Steerpike, a feltörekvő konyhai segéd.

A megismerkedésünk nem indult rosszul a Gormenghast-trilógiával. Az első 50-60 oldal, amely a lényegesebb szereplők megnevezésére fókuszál, teljesen beszippantott. Lenyűgözően van megírva: mintha egy film lenne, úgy követjük az egyik szereplő (Flay) útját végig a kastélyon, és a szerző közben bemutatja azt a karaktert, aki épp az útjába akad.

A történet nem kizárólag a főszereplő, Titus útkeresését mutatja be – a mellékszereplőkön is hasonlóan nagy hangsúly van. A szülei (Lord Sepulchrave és Lady Groan), a nővére (Fukszia), a nénjei (Cora és Clarice) mind cselekvő karakterek, de még a dadusnak (Slagg), a doktornak és nővérének (Prunesquallor és Irma), a főszakácsnak (Swelter) és az inasnak (Flay) is megvan a maga célja, megoldandó problémája. Mindannyian részletesen kidolgozott karakterek, akik változatos személyiségjegyekkel rendelkeznek, és a maguk módján még akár érdekesnek is mondhatók. A groteszk ábrázolás és a szürreális párbeszédek miatt inkább csak kedvelni lehet őket, szeretni csak nehezen.

A kedvenc karakterem egyértelműen Lady Fukszia volt. Eleinte túl harsány, akaratos és gyerekes serdülőnek tűnt, de ahogy egyre inkább fejlődött a személyisége, a zavaró jellemvonásai eltűntek vagy finomodtak. Az édesapjukat, Lord Sepulchrave-ot is kedveltem, különösen, miután annak ellenére is próbált kapcsolatot teremteni a gyermekeivel, hogy neki magának vélhetően nem volt szülői mintája. Illetve meglepő módon a történet főgonoszát, Steerpike-ot is közel éreztem magamhoz, hiszen a motivációi bizonyos szinten érthetőnek és helyénvalónak tűntek, még ha a módszereivel nem is lehet egyetérteni.

A legnehezebb dolog a Gormenghast-trilógiával kapcsolatban nem az, hogy megszokja az ember a gótikus stílust vagy az elképesztő groteszkséget, hanem, hogy az eseménytelensége ellenére is kitartson az olvasásban. A fantasy éppen az a műfaj, ahol rengeteg akciót és fordulatot várunk, ehhez képest Peake inkább látszólag jelentéktelennek tűnő dolgok leírásával szórakoztat minket – és közben alig történik valami. A cselekmény szinte egy helyben toporog, és ez sajnos nem feltétlenül éri el a 21. századi ingerküszöböt. De mentségére szóljon, ami történik benne, az viszont a legkevésbé sem kiszámítható.

A lassú lefolyású cselekményért kárpótolhat bennünket az, ahogyan Peake játszik a szavakkal. Számtalanszor megmosolyogtattak azok a nyelvi fordulatok, amiket alkalmaz, máskor pedig elhűltem, milyen tűpontos leírások színesítik a szöveget. Nem lehetett könnyű dolga a fordítónak… Mindenesetre a könyvnek szerintem óriási az esztétikai értéke, és ha ez valakinek különösen fontos, annak megéri tenni vele egy próbát.

A trilógia üzenete különösen közel áll hozzám. Gormenghast rituáléi, megtörhetetlen ősi tradíciói mára elavultak és jelentőségüket vesztették, a legifjabb Groanok, Fukszia és Titus pedig már képtelenek belehelyezkedni a nekik szánt szerepbe. Az apjukon, Lord Sepulchrave-on keresztül látjuk, mennyire kiüresedik az ember az ilyesfajta monoton és értelmetlen tevékenységekben, de a gyerekeknek van is bátorságuk ezen változtatni.

Összességében, ha röviden össze akarnám foglalni, mint gondolok a Gormenghast-trilógiáról, egy Molyos értékelés első sorát venném kölcsön hozzá: “Kevesen tudnak ilyen sokat és ennyire szépen írni a semmiről, mint Peake”. Biztosan jobban élveztem volna, ha nem lennék túlságosan hozzászokva a pörgős, eseménydús fantasy regényekhez, ám ennek is megvan a maga jó oldala – lassúságra ösztönözhet.

Linkek: Moly || Goodreads || megrendelés

Mervyn Peake nemcsak a saját, hanem más írók regényeihez is készített illusztrációkat - játékunkban ezeket kell most felismernetek. Minden állomáson találhattok egy betűvel (“A”, “B”, “C”) jelölt rajzot és egy könyvcímet, a feladatotok pedig annyi lenne, hogy megtaláljátok az egymáshoz tartozó képet és címet. A betű-cím párokat akármilyen sorrendben beírhatjátok a rafflecopter doboz soraiba.

11.30. Flora the Sweaterist

12.03. Spirit Bliss Sárga Könyves út

12.06. Readinspo