Rebecca Ross: A megbűvölt folyó
Valamiért úgy alakult, hogy Rebecca Rossnak minden eddig megjelent könyvét olvastam. Nem volt ez szándékos, hiszen nem tartozik a kiemelkedően kedvelt szerzőim közé, de a témaválasztásai épp azt az énemet szólítják meg, aki még nem szeretne felnőni. Annak idején A királynő felemelkedése című duológiája teljesen elbűvölt, és az Isteni riválisokat is szívesen olvastam végig, bár ez utóbbinak nem sikerült a rajongójává tennie. A megbűvölt folyóval kapcsolatban azonban már erősen hezitáltam. Ha olvastam volna véleményeket róla, valószínűleg nem úgy döntök, ahogy, de végül mégis átcsusszant a szűrőmön. Eleinte biztos voltam benne, hogy meg fogom bánni a döntésemet, ám a végére már láttam, hogy újabb tagja lett a legkellemesebb csalódásokat gyűjtő listámnak.
Jack Tamerlaine Cadence titokzatos szigetéről származik, ahonnan tíz éve a szárazföldre utazott, hogy bárdnak tanulhasson. Nem számított a levélre, amelyben végül hazahívták. Cadence-en furcsa dolgok történnek, fiatal lányok tűnnek el nyom nélkül, a vezetők pedig számítanak Jack segítségére. A férfi ugyanis az egyetlen a szigeten, aki zenéjével képes válaszokat kicsalogatni a szellemekből, amelyek a terület történéseit irányítják. Jacknek tehát össze kell fogni fiatalkori ellenségével, egyben a klán leendő vezérével, Adairával, hogy kiderítsék, mi történt a gyerekekkel.
A regénynek számomra két kiemelkedő erőssége volt, amelyek már az első fejezetekben egyértelműsítették magukat. Az egyik ilyen a történet legszembetűnőbb fantasy eleme, a szellemvilág. A klasszikus szellemképtől sajnos indokolatlanul feszült és ideges leszek, de Ross inkább spirituális vonalba vitte el ezeket a természetfeletti alakokat, amiért végtelenül hálás voltam. Izgalmas volt, ahogyan megjelenítette őket, számomra ez színesítette leginkább a történetet.
Rendkívül izgalmasnak találtam a regény további mágikus elemeit. Imádom a koncepciót, miszerint ez egy elvarázsolt sziget, az egyetlen helyszín az ismert világban, ahol a halandók kapcsolatba léphetnek a természetfelettivel. A csak "szárazföldnek" nevezett világ pont olyan, mint a miénk – szürke, unalmas és korlátolt, még az étel is ízletesebb az elvarázsolt szigeten. További érdekesség, hogy Cadence-t két ellenséges klán lakja, melynek tagjai nem léphetik át a szigetet kettészelő határvonalat, és csak így tűrhetik meg egymást. Ám míg a keleti Tamerlaine-ek dúskálnak az ételben és a termékeny földben, addig a Breccanok nyugaton szűkölködnek a kopár, sivatagos területükön. Cserébe viszont, míg a Tamerlaine klán tagjait megviseli a mágiahasználat, és kevesen is vállalkoznak az egészségük tönkretételére azért, hogy mágikus szőtteseket és fegyvereket készítsenek, addig a Breccanok dúskálnak ezekben, mert ők nem tapasztalnak efféle tüneteket.
A másik erősségét én az írásstílusában láttam. A szerzőnő korábbi köteteit olvasva gyakran gyengének éreztem a nyelvezetet és megfogalmazást, de már az elején feltűnt, hogy itt másra számíthatok. Korábbi értékeléseim valamelyikében említettem is, hogy úgy vélem, Ross fog még ebben fejlődni, és számomra ez a kötet a bizonyíték arra, a szerző kezd érett íróvá válni. Ez határozottan felvillanyoz, hiszen mindent összevetve a történetei kreatívak és szórakoztatók, amennyiben pedig ezt az irányt tartja, egy percet sem fogok gondolkozni azon, kíváncsi leszek-e az új regényeire, avagy sem.
Jelentősen hatott viszont az olvasásélményemre az, amit a legtöbben kihangsúlyoznak a regénnyel kapcsolatban: rendkívül lassan csordogál. Sajnos a mai, felgyorsult világunkban már nem mindig elegendő, ha a dinamikát feláldozzuk az esztétika oltárán, hiszen mindent gyorsan akarunk, és mivel sokat látunk, egyre komolyabb és komolyabb ingerek szükségesek ahhoz, hogy valamit kiváltsanak belőlünk. Eleinte én is úgy éreztem, ez a történet jelentősen az ingerküszöböm alatt maradt. Lassan és nehezen haladtam vele, ráadásul a magánéletemben is egy zűrös szakasz következett, amellyel nem tudta felvenni a versenyt. Utólag azonban sokkal inkább úgy gondolom, ez a dinamika szándékos volt a szerző részéről, és kifejezetten jól is állt a történetnek. Nem minden fantasy-nek kell gyorsan haladnia és sok mindent az arcunkba tolnia – ez pedig éppen egy kedves kis szigetről szól, ahol az élet alapvetően egyszerű, és amíg az emberek harmóniában élnek a szellemekkel, addig különösebb gond nincsen. Rebecca Ross pedig bebizonyította számomra, hogy a legkevésbé sem igaz az, hogy az ilyen történetekben nincsen potenciál.
Összességében nem tudtam, mire számíthatok A megbűvölt folyóval kapcsolatban, de még így is meglepetésként ért, mennyire érett és jól megkomponált történetet kaptam. Érezhető ugyan rajta, hogy Ross eredetileg ifjúsági regénynek szánhatta ezt a könyvet, ám felnőtt fantasy-ként is megállja a helyét – és a köszönetnyilvánítás utal arra, hogy végső soron ez volt a cél. A lassú építkezése eleinte kimerítő volt ugyan, de a végére sikerült átértékelnem, sőt, mondhatni, igazán csak emiatt értékelem a regényt. Rendkívül kíváncsi vagyok a következő részre, és szerencsére a Kiadó sem késlekedik sokat vele (legalábbis remélem), a jelek szerint ugyanis még idén, az év végén várhatjuk A végtelen tüzet.
Oldalszám: 560
Sorozat: Elements of Cadence 1. (Dream Válogatás)
Eredeti cím: A River Enchanted (2022)
Fordította: Németh Anikó
Műfaj: fantasy, ifjúsági
1 megjegyzés
i vee ot
VálaszTörlésTutuapp 9Apps