Bridget Collins szinte minden eddig megjelent könyve járt már a kezeim között. De míg A könyvkötő és az Árulások inkább a misztikus, fantasy-vonalat követik, addig A pőre fény már-már a horror kategóriába sorolható. Őszintén, általában távol tartom magam az ijesztő, borzongató témáktól, de hajlandó vagyok egy-egy bevált szerző miatt kivételt tenni és kilépni a komfortzónámból. A pőre fénynek sem a stílusa, sem a fülszövege nem keltette fel különösebben a figyelmemet, de valamiért úgy éreztem, érdemes lenne adnom számára egy esélyt.
Haltingtont, ezt a sussexi települést egy ősrégi, földbe vésett rajzolat őrzi, amelyet a helybeliek egyszerűen az Arcnak hívnak. Még abban az időben vésték a fehér sziklába, amikor babonák és hiedelmek irányították az emberek életét – amikor még mindenki félt az ismeretlentől, az árnyaktól.
Évszázadokon keresztül az volt a szokás, hogy Bone-ék gondozzák az Arcot. De most, hogy a Nagy Háború még ezen az eldugott településen is megtizedelte a népességet, a sziklába vésett Arcot benőtte a gaz, elhanyagoltan áll a helyén.
A kunyhóba, amelyben azelőtt Bone-ék éltek, Kit, a rejtélyes kívülálló költözik be, akinek androgün külseje, bohém életvitele felkelti a falubeliek gyanakvását. Az általános rosszallással dacolva Florence, a tiszteletes feleségének húga megmagyarázhatatlan okból vonzódni kezd az idegenhez.
Florence-nek ezekben a sötét időkben a kettejük közt szövődő ismeretség jelenti a fényt.
De az Arcnak is megvan a maga akarata, és a jelek szerint Florence és Kit útban vannak ennek az akaratnak.
Tisztában vagyok vele, hogy minden könyvet nehéz elkezdeni, és minden történetnek idő kell, hogy kibontakozzon, de A pőre fény esetében valamiért úgy éreztem, ez különösen nehézkesen történik meg. Nem kötött le, emiatt nehezen vettem fel a fonalát, és talán ez túlságosan rányomta a bélyegét a későbbi hozzáállásomra.
Nem azt mondom, hogy az Árulások vagy A könyvkötő a kedvenc olvasmányaim közé tartoznak, de úgy rémlik, annak idején mindkettőbe könnyebb volt belefeledkeznem. Nem feltétlenül azért, mert A pőre fény önmagában nem élvezhető, de sajnos nem tudom elkerülni az összehasonlítást Collins korábbi regényeivel. Ez alapján pedig úgy érzem, A pőre fény kevésbé volt különleges és figyelemfelkeltő.
Összességében mégsem bánom, hogy adtam esélyt neki, hiszen az atmoszféra, ami végigkíséri a sorokat, nem keveset adott hozzá az élményhez. Ám az egyik mércém az, újraolvasnám-e az adott könyvet, és A pőre fény esetében inkább a nem irányába hajlik a válaszom. A karakterei, sem a mondanivalója nem hagyott mély nyomot bennem, ellenben a hangulatát muszáj kiemelnem, mint pozitív tényező. A regényt elsősorban azoknak ajánlanám, akik valamilyen hátborzongató történetre vágynak Halloween vagy november tájékán, de nem mernek még Stephen Kinghez nyúlni.
Oldalszám: 384
Kiadói sorozat: KULT könyvek
Eredeti cím: The Naked Light (2025)
Fordította: Borbély Judit Bernadett
Műfaj: (folk) horror, történelmi fikció
.png)
Nyereményjáték
