Jessica Park: 180 másodperc || Blogturné Klub

by - január 11, 2020


Fülszöveg

Három ​perc is elég ahhoz, hogy megváltoztasson egy életet.
Minden sebezhetőség ellenére. Minden félelem ellenére.
Vannak, akik az egész életüket anélkül élik le, hogy megváltozna a gondolkodásmódjuk. Allison Dennisnek viszont mindehhez 180 másodperc is elég…
Allison, aki a gyerekkorát nevelőcsaládok között ingázva töltötte, elhatározta, hogy senkit nem enged közel magához. Tizenhat éves koráig nem fogadták őt örökbe, így megtanulta, hogy jobb nem bízni a dolgok állandóságában. De harmadéves egyetemistaként egyre nehezebben tud elveszni a fülében zúgó fehérzajban.
A gyanútlan Allison egy délután épp a kampusztól nem messze sétál, amikor belerángatják egy társadalmi kísérletbe. Azt a váratlan feladatot kapja, hogy lépjen interakcióba egy vadidegennel, 180 másodpercen keresztül. Sem ő, sem a másik fél, a szívdöglesztő közösségi média sztár Esben Baylor, nem áll készen arra, ami ezután következik.
Amikor lejár az idő, az érzések olyan intenzitással törnek Allisonra és Esbenre, ami mindkettőjüket összezavarja és felvillanyozza. Legjobb barátnője unszolására Allison utazásra indul, hogy kiderítse, vajon az élmény, amin Esbennel osztozott, valódi-e – és azt, hogy képes lesz-e végre bízni magában, a többi emberben és a szeretet erejében.
Az egyik legmélyebb szerelmi történet, amit valaha olvastál, melyben egy szorongó lány rátalál önmagára.
Ismerd meg, mi zajlik a lelkében és gazdagodj vele.

Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Rubin pöttyös könyvek
Év: 2019
Oldalszám: 368 oldal
Eredeti cím: 180 Seconds
Eredeti megjelenés: 2017
Fordította: Soponyai Alexandra Bianka
Műfaj: new adult, romantikus

Témák: #szerelem #introvertált #extrovertált #közösségimédia

Linkek: moly | goodreads | megrendelés | beleolvasás |


Szerintem

Nem is tudom, a fülszövegének melyik része győzött meg igazán arról, hogy ezt a regényt nekem minél előbb el kell olvasnom. A női főszereplő introvertált személyisége, amivel abszolút azonosulni tudok, és amiről egyébként is többet szerettem volna olvasni? A love story egyedi alapkoncepciója, miszerint egy társadalmi kísérlet során alakul ki közöttük a szerelem? A közösségi médiás vonal, ami nagyon aktuális téma, de mégis meglepően keveset lehet olvasni róla? Igazából nem is fontos; a lényeg, hogy megtettem, és hogy mennyivel több vagyok most.

Óriási megkönnyebbülést jelent, hogy végül pozitív értékelést írhatok erről a könyvről, hiszen nagyon szerettem volna, hogy tetsszen. Az elején kissé döcögősnek éreztem, ugyanis az írónő elkövetett néhány olyan hibát a bevezetés során, amelyekbe általában amatőr szerzők futnak bele... Legalábbis számomra nem éppen életszerű, amikor valaki a kocsi ablakán megnézve magát konstatálja, hogy fekete a haja, vagy hogy felvázolja a háttértörténetét az ezeréves legjobb barátjának, aki ugyebár minden részletét ismeri már. Szerencsére a fontos információk ennyire erőltetett helyzetekben való ismertetésén hamar túljutottunk, úgyhogy végre elkezdhettem élvezni a történetet, ráadásul több negatívumot nem is tudok kiemelni.

A regény legütősebb eleme egyértelműen a két főszereplő személyiségének az ellentétessége. Míg Allison az introvertáltak iskolapéldája, aki falakat húz maga köré, minden idejét egyedül tölti és nincs igénye semmiféle társaságra, addig a hiperextrovertált Esben a társaságból, a többi embertől, a közösségi médiából merít erőt és energiát. Ők a személyiségtípusok két véglete, kissé talán eltúlozva, de jól szemléltetve a különbségeket közöttük. Ezért is annyira érdekes végignézni a kapcsolatuk alakulását, ahogyan formálják egymást (de leginkább persze Esben Allisont), és ahogyan végül harmonikus, kiegyensúlyozott viszony alakul ki a két ellentét között.

Igyekszem nem spoilerezni, de mindenképp fontosnak tartom megemlíteni, milyen egyedi a regény szerkezete. Mivel az érzelmek már az elején és meglepően rövid idő alatt kialakulnak a két főszereplő között, a romantikus regények fő "fordulata" is a vártnál lényegesen korábban megtörténik. Mindez azért volt annyira meglepő számomra, mert ennél a pontnál hátravolt még nem kevés számú oldal a kötetből, így egy jó darabig nem is értettem, merre haladhat még a történet. A dolgom szimplán annyi volt, hogy hátradőlök és sodródom az árral, belemerülve a kapcsolatuk elmélyülésének az elbeszélésébe, amíg egy végső fordulattal értelmet nem nyert az egész. Ez a furcsa szerkezet szerintem kifejezetten jól áll a regénynek, és nem mellesleg fokozza azt a hatást, hogy ez a párszáz oldal csak egy szelete, egy kiragadott pillanata Allison életének, így még életszerűbbé, hitelesebbé válik a történet.

Kifejezetten kedvelem a közösségi médiás vonalat a sztoriban. Nagyon maivá, aktuálissá teszi a regényt az, hogy a szereplők állandóan megörökítik a különleges pillanatokat, videóznak, posztolnak, hashtagelnek... A kedvencem viszont Esben szerepe az egészben, a nagy hírnevét ugyanis nem üres, értelmetlen megnyilvánulásokkal szerezte. A közösségi média felületein folyamatosan arra törekszik, hogy megmutassa a jót, a szépet, az inspiráló történeteket a követőinek, közben segít megoldani a problémájukat a nyilvánosság segítségével, és különböző, izgalmas és kreatív társadalmi kísérleteket rendez. Bloggerként ez a szemléletmód engem különösen megfogott.

Nagyon örülök, hogy volt lehetőségem elolvasni ezt a könyvet a Blogturné Klub keretében, hiszen egy valóságos élmény volt. A kezdeti apróbb csalódások után a fülszövegben ígért dolgok beteljesedtek, és kaptam egy kedves, szép és érzelmes szerelmi történetet, ami beszippantott és remek kikapcsolódásként szolgált.

Értékelés


Egyértelműen 5 csillag. Az egyetlen hibáját is bőven kompenzálja megannyi más dolog, szóval ez nem is kérdés.

Kedvenc szereplő: Simon - ő Allison nevelőapja, aki valami elképesztően csodálatos mind a megformálását, mind a személyiségét, mind a szerepét tekintve.


Kinek ajánlom?

Mindenkinek, akinek szüksége van egy szép és lassú szerelmi történetre kikapcsolódásképpen, és akit érdekelnek a személyiségtípusok, és szeretne egy konkrét példát látni az introvertált-extrovertált ellentétre, különbségre.



Karácsonyra egy új Jessica Park regénnyel kedveskedett nekünk a Könyvmolyképző Kiadó. A mindent elsöprő szerelmi történetről a Blogturné Klub tagjai mesélnek és extra állomásokat is találsz a turnén.

Nyereményjáték

Jessica Park neve a hazai olvasók előtt sem ismeretlen, több regénye is megjelent már itthon. 
A mostani játék során minden állomáson egy Jessica Park regényből találtok idézetet, a feladatotok, hogy rájöjjetek mely regényből idézünk, és beírjátok a Rafflecopter doboz megfelelő sorába a választ :)

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

– Mesteri szerető vagy?
– Na, itt ér véget a kis esti csevejünk.
– Fogadok, hogy mesteri szerető lehetnék. Nagyon energikus vagyok. És gyorsan tanulok.
– Most már tényleg le kéne feküdnöd.

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista

01.11. Readinspo
01.19. Csak olvass!

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Metaforaszennyezésre! ♥

Talán ez is tetszhet még

2 megjegyzés

  1. Jessica Parkkal az első ismerkedésem nem volt igazán sikeres, így hamar le is tettem az írónő regényeiről. De te most meghoztad a kedvemet hozzá, hiszen a leírtak alapján JP egy igazán különleges, egyedi történetet alkotott, amit vétek lenne kihagyni. Valószínűleg nem a megfelelő könyvét vettem elsőként a kezembe... (Lélegezz velem! volt ez a bizonyos kötet. :D)

    Remélhetőleg, hamarosan pótolom a lemaradásomat!
    Köszi a szuper értékelést, amely abszolút meggyőzött arról, hogy egy valódi kincset rejt ez a 180 másodperc. :)

    Millió puszi:
    Barbi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos a Lélegezz velemet nem olvastam, így nem tudom összehasonlítani ezzel, de a 180 másodpercet tényleg csak ajánlani tudom. Nem egy kiemelkedő regény, de a szerelmi szál szívmelengető, és remek kikapcsolódás.

      Törlés