C. S. Pacat: Feltörekvő királyok
A sorozat első kötetét, A rab herceget még a megjelenésének idején, 2021-ben olvastam el. Bár a második rész, a Hercegi csel egy évre rá, 2022-ben megérkezett hozzánk, a trilógia befejező részére jóval többet kellett várnunk. Már-már azt hittem, a Kiadó elkaszálni készül a sorozatot közvetlenül a zárás előtt, de szerencsére nem így történt. Mindenképpen szerettem volna elolvasni a Feltörekvő királyokat, holott tartottam is tőle, hiszen az erotikus regények korábban sem voltak a kedvenceim, az azóta eltelt években pedig még kevésbé tudom értékelni őket. Ám az az igazság, hogy 2021-ben is azért élveztem annyira A rab herceget, mert kicsit többet adott, mint amennyit egy erotikus regény általában, és én erre a pluszra voltam kíváncsi.
A Feltörekvő királyok pontosan ott folytatódik, ahol az előző kötet története véget ér: Damianos kilétét leleplezik a vere-i sereg előtt, ráadásul nem mások, mint az akielosi katonák. Laurent ugyanis titokban szövetkezett annak az akielosi seregnek a vezetőjével, aki nem fogadott hűséget a trónbitorló királynak, Kastornak, aki annak idején fogságba ejtette és rabszolgaságba taszította a fivérét, Damianost. A két kitaszított herceg tovább menetel előre, hogy visszaszerezzék az országukat, illetve az őket megillető trónt, de közben az egymás iránti vegyes érzéseikkel is meg kell küzdeniük, hogy hatékonyan tudjanak együtt dolgozni.
A Hercegi cselt többségében azért élveztem kevésbé, mert az elejétől a végéig a hadászat állt a középpontjában. Ez a Feltörekvő királyokra is igaz, azonban itt már valamiért nem okozott problémát számomra. Valószínűleg az áll mögötte, hogy sokkal jobb egyensúlyban volt a sereg mozgásának követése és minden más aspektusa a történetnek, közöttük azok, amelyek engem valójában érdekeltek.
Kifejezetten tetszett, hogy – bár ez a sorozat többi kötetére is igaz, de most ezt jobban tudtam értékelni – Pacat írásstílusa egyáltalán nem szájbarágós, hanem könnyed és viszonylag elegáns. Értem ezalatt például azt, hogy ha valamire rájönnek a csavaros eszű főszereplőink, annak nem adják jelét egészen addig, ameddig egy drámai jelenet közben le nem leplezik. Vagy éppen azt, hogy ha a történet egy pontján lezajlik valami jelentőségteljes, annak a fontosságát nem hangsúlyozza ki külön, hanem rábízza az olvasóra, értelmezze úgy, ahogy szeretné.
Ám amit az előző kötetben gyengeségnek éreztem, azt itt is tapasztaltam: Laurent és Damen viszonyának hullámzását. Természetes és elvárt, hogy a kettejüket ért sérelmek tekintetében ne legyen egyszerű és felhőtlen a kapcsolatuk, ám számomra még mindig kevés az az átmenet, ami a változásokat eredményezi. Kifejezetten zavart például az, hogy míg az előző kötet végén nagyon bensőséges és meghitt kapcsolatban voltak és váltak el egymástól, addig ennek az elején, szinte mindenféle átmenet nélkül távolodtak el arra a szintre, ahol még A rab herceg idején voltak. Valószínűleg az hiányzott számomra, hogy jobban belelássak a Laurent mozgató szálakba.
A Feltörekvő királyságok zárásáról még érdemes egy szót ejteni. Több szempontból is gyönyörű volt az a jelenet, ahogyan végződött, ám mégis van bennem egy űr ezzel kapcsolatban. Úgy érzem, túl gyorsan ért véget, meg is döbbentem azon, mennyire hirtelen csapta le a szerző. Egy rövid utószót szerintem megérdemeltünk volna arról, hogyan alakul a két főszereplőnk sorsa a nagy csata után, együtt maradnak-e és hogyan egyeztetik össze a kapcsolatukat a kötelességeikkel.
Összességében úgy érzem, a Feltörekvő királyok adta meg számomra mindazt, amit az egész sorozattól elvártam volna. Egyáltalán nem tökéletes, sőt, ám van benne egy egészséges egyensúly a pikáns jelenetek és a politikai csatározások között, ami számomra a történet lényegét adta. Nem gondolom azt, hogy bármikor is újra fogom olvasni a sorozatot, ám őszintén örülök annak, hogy adtam neki egy esélyt, és befejezhettem a magyar fordításnak hála. Érdekes volt az az ókori görög-római mintákra épülő fantasy világ, amit C. S. Pacat megalkotott, és az írásstílusa sem állt távol tőlem, ám tény, hogy a középpontjában a két férfi főszereplőnk közötti erotikus kapcsolat áll, ami számomra közel érdektelen.
Oldalszám: 320
Sorozat: A rab herceg 3. (Zafír pöttyös könyvek)
Eredeti cím: Kings Rising (2016)
Fordította: Sándor Alexandra Valéria
Műfaj: (low) fantasy, erotikus, romantikus, dark romance
0 megjegyzés