Heather Fawcett: Emily Wilde és az elfeledett mesék
Kedvelem, amikor egy kiadó nem táncol a rajongók idegein azzal, hogy évekig hagy sorozatokat lógni a levegőben. Sajnos nem egyszer jártam úgy, hogy már a trilógia második részére is éveket kellett várnom, a harmadik megjelenéséről pedig semmiféle hír nem érkezett, holott eredeti nyelven már ősidők óta lezárult a széria. Kifejezetten örültem tehát, amikor az Agave már fél évvel az első Emily Wilde után elhozta nekünk a következő részt. Szerencsére nem késlekedtek sokat a trilógia zárásával sem, így már egy éven belül eljutottunk Emily és Wendell történetének a végére.
Az elismert drüadológus – és immáron a Silva Lupi nevezetű tündérbirodalom jogos örökösének a jegyese –, Emily Wilde győzelmet aratott, amikor megmérgezte Wendell mostohaanyját, hogy megmentse szerelme életét, és lehetőséget teremtsen számára az otthonába való visszatérésre. Wendellel ezután visszatérnek Silva Lupiba, hogy a férfi átvegye a trónt és helyrehozza az előző uralkodók baklövéseit. Csakhogy a letaszított Arna királynő bosszút esküszik, és a benne élő mérget arra használja, hogy visszafordíthatatlanul megmérgezze a birodalmat. A ligetek így elpusztulnak, a bennük terjengő köd pedig vadállattá változtatja azokat, akik beletévednek. Emily és Wendell megkezdik a kutatást annak érdekében, hogy kiderítsék, hogyan lehet visszafordítani az átkot, ami lassan felemészti a vidéket.
Nem lennék őszinte, ha azt mondanám, hogy izgultam a sorozat végéért, hiszen az előző kötet csalódást okozott az első részhez képest. Az okát is tudom: az Emily Wilde tündérenciklopédiájában nagyrészt az nyűgözött le, ahogyan a tudományos munka köntösébe bújtatta a szerző a kalandot. Az Emily Wilde atlasza a Másvidékről eleinte megpróbált ugyan hasonló irányba mozdulni, de hamar feladta, hogy aztán a szerelmi szál kerüljön a középpontba. Imádom Emily és Wendell párosát, de a “romantikus” címke előtérbe kerülésével számomra a történet épp azt veszítette el, amelytől különleges volt. Ezekkel az érzésekkel vágtam neki az Emily Wilde és az elfeledett mesék olvasásának, és ezt már jobban élveztem, tekintve, hogy a csalódáson korábban átestem.
A sorozatnak talán ez volt a legkevésbé eseménydúsabb és összetettebb kötete, mégis könnyen elmerültem benne. Hiába van a történetnek egy sötét és borús oldala, ez nem kavar fel, ezért alkalmas arra, hogy magával sodorjon és elcsendesítse az elmémet. Továbbá imádom a krimit, Emily nyomozása pedig már-már elvitte egy ilyen irányba a történetet.
– A csak és a kávé nem szerepelhet egyszerre egy mondatban – jelentette ki Wendell, majd a szolgák felé fordult."
Az előző kötetben is, de ebben még jobban zavart viszont az, Wendell mennyire sokadlagos fontosságú szerepet tölt be a cselekményben. Az egyik legfontosabb karakternek kellene lennie, ehhez képest rendkívül passzív, nincsenek önálló gondolatai vagy cselekedetei, szinte mindent Emily lépésének függvényében tesz. Állítom, hogy sokkal élvezetesebb lenne a történet, ha Wendell Bambleby aktív szereplője lenne a saját életének, illetve nem abból állna a személyisége, hogy szüntelen a főhősünk után epekedik. Ez egy ideig cuki, persze, melyik hölgyemény ne vágyna erre, de van egy pont, amikor ez már túl sokká válik.
Annak ellenére, hogy ha én írtam volna, egészen más irányba terelem a regények fonalát, kellemes élvény volt az Emily Wilde-trilógia, és sajnálom, hogy véget ért. Úgy gondolom, hogy rengeteg potenciál volt a két főszereplőben, de különösen a világépítésben, amit nem aknázott ki a szerző. Ahelyett, hogy kalandregényt alkotott volna rengeteg nyomozással és veszélyes tündérfajokkal (mint amelyre az első kötet utalt), a végére inkább romantikus történet lett belőle, amelyből viszont millió és egy van a piacon, és én személy szerint nem vágytam egy újabbra. De ez természetesen személyes preferencia.
Összességében azért mégsem haragudhatok az Emily Wilde és az elfeledett mesékre, mert nem olyan lett, amilyennek én szerettem volna látni. Azt értékelhetem, amit kaptam, és az egy élvezhető, magával ragadó és bájos történet. A legkevésbé sem hibátlan, és égbekiáltó, mennyivel több energiát fektetett a szerző az első kötetbe ehhez képest, de ezt el tudtam engedni. Valószínűleg még jobban élveztem volna, ha egyben olvasom el az egész sorozatot, hiszen a legapróbb részletekre lehetetlen emlékezni ennyi idő távlatából, ezért ha megtehetitek, inkább vegyétek elő a korábbi részeket is a zárás alkalmából.
Oldalszám: 368
Sorozat: Emily Wilde 3.
Eredeti cím: Emily Wilde's Compendium of Lost Tales (2025)
Fordította: Ballai Mária
Műfaj: fantasy, romantikus
0 megjegyzés