Nyári várólista | 2020

by - június 03, 2020


A különböző könyves tematikájú listák készítése nem maradhat ki az évszakzárásból és -köszöntésből, így most érkezem is azokkal a könyvekkel, amelyekre mindenképpen szeretnék sort keríteni a nyáron. A tavaszi lista nagy részét sikerült teljesíteni, és remélem, 3 hónap múlva erről is elmondhatom ugyanezt.

Böngésszétek át a listát, hátha találtok rajta valamit, ami titeket is megfog! :)

Ezerarcú Japán

Alig várom már, hogy legyen időm belekezdeni ebbe a csodába. Nem egy újabb életmódkönyről van szó, ez az írás inkább magát az országot mutatja be, elsősorban azok számára, akik kevéssé ismerik a tájat, szokásokat, kultúrát és az általános életszemléletet. Már a belelapozáskor kiderült, hogy tartalmilag átfogó és részletes, ám igazándiból a téma számomra másodlagos, hiszen a lenyűgöző illusztrációk mindent visznek. 


Margaret Atwood: Az ehető nő

A kedvenc szerzőm új köntösben megjelenő művét ez alkalommal sem hagyhattam ki. A téma ráadásul megint igazán lebilincselő lehet a fülszöveg alapján: "...az eljegyzés után nem sokkal Mariant az a különös érzés fogja el, mintha belső énje és a teste lassan elválna egymástól. Képtelen enni, mert úgy érzi, Peter őt magát is felfalja…" 



Tonke Dragt: Levél a királynak

Sokszor szembejött már velem Netflixen az azonos című sorozat, de még nem pillantottam bele. Biztos vagyok benne, hogy emiatt az ismerősség miatt döntöttem végül a kötet elolvasása mellett, mert önmagában a fülszöveg nem nyűgöz le: "Tiuri épp a lovaggá ütése előtti éjszakán rejtélyes megbízatást kap: el kell vinnie egy levelet a szomszédos birodalom királyának – az üzeneten egy ország sorsa múlik. Útja elején még csak nem is sejti, mennyi veszélyes kaland, megpróbáltatás vár rá, és hány ellenséggel kell megküzdenie, ha véghez akarja vinni a feladatot..." 

Agatha Christie: A titokzatos stylesi eset

Korábban elhatároztam, hogy az összes Agatha Christie-regényt elolvasom, és meglepő módon épp az első könyve nem került még sosem a látóterembe. Most kapóra jött, hogy a Helikonnál megjelent új köntösben (el is határoztam, hogy ezt a kiadást fogom gyűjteni). A fülszöveg alapján nem derül ki sok, csupán Hercule Poirot felbukkanására és mérgekre lehet számítani belőle. 



Jen Calonita: Ne érezz, ne kérdezz!

A nemrég megjelent Mulan-átírás hatalmas sikert aratott, ezt követte szorosan a Jégvarázs világában játszódó, Elza és Anna történetét újragondoló regény. A fülszöveg már a legelső mondatával teljesen megvett magának: "Mi lett volna, ha Elza és Anna nem is ismerik egymást?". Izgalmasnak ígérkezik, alig várom, hogy kézbe vehessem, és nektek is mesélhessek róla. 



R. F. Kuang: Mákháború, Sárkányköztársaság

A Mákháborút hónapok óta kerülgetem a várólistámon (bevallom, a csaknem 600 oldalas terjedelme az ijesztő), de mivel hamarosan megjelenik a sorozat következő része, nem halogathatom tovább. A fülszövege nagyon izgalmas: nehéz sorsú, de kiemelkedően tehetséges, katonai pályára szánt főszereplőt ígér egy Kína-inspirálta, istenekkel és misztikummal teli fantáziavilágban, ahol közeledik a háború. Remélem, nem fogok csalódni. 


Neil Gaiman: Északi mitológia

Korábban egy tematikus sorozatajánlóval egybekötött bejegyzésben beszéltem arról, hogyan alakult ki az érdeklődésem Norvégia iránt. A skandináv mitológia részben ezért is kezdett foglalkoztatni, de az elhatározás a Vikingek című sorozat miatt erősödött meg. Sajnos az iskolákban ezt a tematikát még említés szintjén sem érintjük itthon, így szinte semmit sem tudunk róla, ezen szeretnék változtatni Gaiman könyvével. 


Marie Lu: Legend – Legenda

Ez a Mákháborúhoz hasonlóan katonai vonalat is tartalmazó, egyébként kifejezetten jónak tartott disztópia ősidők óta áll a polcomon olvasatlanul, és ezen feltett szándékom még idén változtatni. A két főszereplőnk (felteszem, a későbbi szerelmespárunk) a rendszer két végén helyezkedik el: June a kötelességtudó mintapolgár, Day pedig a keresett bűnöző, akik a történet során ráeszmélnek, hogy valójában sok közös van bennük. 



A ti listátokon mi szerepel? :)

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Metaforaszennyezésre! ♥

Talán ez is tetszhet még

2 megjegyzés

  1. Az ehető nőt én is nagyon várom, és egy Agatha Christie kötetet is szeretnék beiktatni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De jó, akkor nem egy közös pontunk is van. :)

      Törlés