Karanténinterjú Papp Dórával || Blogturné Klub

by - május 15, 2020


Papp Dóra nevével először 2017-ben találkoztam, amikor (már nem emlékszem, milyen elhatározásból) kivettem a Tükörlelkek című duológiáját a könyvtárból. Már első alkalommal is lenyűgözött a történet, az újraolvasás pedig csak megerősített benne, hogy nem csupán az újdonság varázsa hatott rám, hanem valóban minőségi, alaposan átgondolt, remekül felépített regényekről van szó. Bár egy másik könyve, a Bolyongó kevésbé fogott meg (itt írtam róla), azt imádtam benne, hogy egy szokatlan érdeklődési körrel rendelkező, rendkívül egyedi főszereplőt alkotott meg benne, akin keresztül egészen új megvilágításba helyez bizonyos dolgokat.

Papp Dórát azonban nem csupán ezért tartom remek írónak. Sokat kommunikál az olvasóival a közösségi média platformjain és az olvasói Facebook csoportjában is, illetve sokszor beszél olyan fontos kérdésekről, mint a környezetvédelem, oktatási rendszer, szavazás fontossága. Számomra rendkívül szimpatikus, ha egy író egyrészt ennyire közvetlen, másrészt felelősséget érez az olvasói iránt.

A fentiek fényében nem meglepő, milyen nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy készíthettem vele egy interjút - ráadásul a blogon az elsőt! -, amit remélem, ti is nagy élvezettel fogtok olvasni. 💕


- Mennyiben változtak meg a mindennapjaid a veszélyhelyzet kihirdetése óta?

Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen eleve otthonról dolgozok, szóval introvertáltként nem nehéz megszokni ezt a helyzetet, de az tényleg kiborító tud lenni, hogy csak videóhívásban tartjuk a kapcsolatot a szeretteinkkel.

- Hogyan éled meg lelkileg?

Egy kézirat utolsó két fejezeténél voltam éppen, a legodafigyelősebb és érzelmileg is legmegterhelőbb résznél, erre jött a lesújtó hír, hogy fel kell készülnünk egy világjárványra. Bevallom, az első hét nagyon kemény volt. Vitatkozások barátokkal, rokonokkal, mennyire súlyos a helyzet, mit lehet és mit nem, mik a prioritások... Magam alatt voltam, mert fájdalmas látni, hogy sokan fittyet hánynak az intézkedésekre, amikor mások önkéntesen vállalják a karantént. Az írásba menekültem. Sokadjára mentett meg. Most már jobban vagyok, hozzászoktam, hogy reggel egy olyan világban kelek fel, ahol egy újfajta járvány tombol. Ez sok mindent meg fog változtatni hosszútávon is.

- Mennyiben változtak meg az olvasási szokásaid (ha megváltoztak)?

Eleinte nagy volt a kísértés, hogy ne merüljek bele teljesen egy könyvbe és gyorsan csekkoljam a híreket, de szerencsére ezen gyorsan túljutottam. Vagy csak jó könyveket választottam!

- Van "kabátkönyved"? (olyan olvasmány, ami minden alkalommal átmelengeti a lelkedet, ezáltal egyfajta gyógyító hatással van rád)

Tolkien bármelyik műve, leginkább A szilmarilok. Pech, hogy most nincs nálam a példányom.

- A regényeid főszereplői hogyan élnék meg a helyzetet?

Amióta bekopogtatott a járvány, ezen gondolkozom. Többek között azért, mert azt a bizonyos első hetet csak úgy tudtam végigcsinálni, hogy tollal a csuklómra firkáltam Szepes Norbi tetkóját, egy Tiwaz rúnát. Őszinte leszek, mindennap gondolok arra, vajon Norbi mit tenne, és sikerül erőt merítenem a karakterből, hiszen ő végtelenül erős lélekben és mentálisan. Számára ez nem lenne pánikhelyzet: a négy fal között tud edzeni, gitározni, el tudja végezni a rituáléját. A Tükörlelkek Fekete Orsija már más tészta, ő megőrülne attól, hogy megmondták neki, mit nem szabad csinálnia. Káromkodva dühöngene, szétkaparná a falat három nap bezártság után. Kriszti szót fogadna, és újraolvasná az összes Márquez-könyvet, ami megvan neki. A fantasy sorozatom főszereplője, Helena pedig az Anyatermészet gyermekeként egyfajta ítéletet látna a járványban, és azon filózna, mennyiben igazságos, ami most történik.

- Jelenleg dolgozol valamilyen könyvön? Van valamilyen hatással a jelen helyzet az alkotói énedre, kreatív energiáidra?

A romantikus fantasy sorozatom átdolgozása van terítéken, a harmadik részen dolgozom, a második rész megjelenés előtt áll. Mivel már megnyugodtam és hozzászoktam a helyzethez, úgy vagyok vele, még mindig baromi szerencsések vagyunk, mi, otthonról dolgozók, és főként az írók. Lehet bűntudatunk azért, mert elmerülünk a saját kis világunkban és nem a veszélyhelyzettel foglalkozunk, de szerintem érdemes úgy gondolni a mostani munkára, ami átsegíti az embereket a nehézségeken. Egyre többen olvasnak, menekülnek a könyvekbe manapság, és ha mi ehhez adhatunk alapanyagot, muszáj úgy gondolnunk az írásra, mint valamiféle segítségre ebben a furcsa helyzetben. Nehéz koncentrálni, de lehet, hogy pont a járvány kényszerhelyzete hozza ki belőlünk a legjobbat, ki tudja? De ha képtelenek vagyunk írni ebben az időszakban, szerintem az is teljesen érthető.

- Mit tanácsolsz az olvasóidnak, hogyan vészeljék át ezt az időszakot?

Már az elején próbáltam javasolni nekik, hogy vegyenek példát a Bolyongó főszereplőjéről, Szepes Norbiról. Foglalják el magukat otthon, töltsék ki hasznosan a napjaikat, fejlődjenek, amiben szeretnének. Tanuljanak online nyelveket, mozogjanak, tornázzanak otthon, pakoljanak magukba mindenféle egészséges kaját. Szepes Norbi nekem most iránytű a mindennapokban, és remélem, nekik is.



Az utóbbi heteket mindenki nehezen éli meg, ezért a Blogturné Klub csapata egy kis meglepetéssel készült nektek: interjút készítettünk a kedvenc szerzőinkkel! Tartsatok velünk, kövessétek az állomásokat a jobbnál jobb beszélgetésekért, és hogy még többet megtudjatok a kedvenc íróitokról. Ha pedig játszatok velünk, megnyerhetitek a Blogturné Klub tagjai által felajánlott könyveket is!

Nyereményjáték

Mostani nyereményjátékunkban arra vagyunk kíváncsiak, hogy mennyit tudtok az interjúalanyainkról, így minden állomáson egy-egy kérdést találtok a meginterjúvolt szerzőkkel kapcsolatosan! A feladatotok az lesz, hogy válasszátok ki a Rafflecopter dobozban azt a könyvet, amelyet meg szeretnétek nyerni, és válaszoljatok a feltett kérdésre egy-egy könyvcímmel!

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Papp Dóra melyik regényét választotta 2018-ban a Magyar Gyerekkönyv Fórum (HUBBY) diákzsűrije az év legjobb ifjúsági könyvének?


Állomáslista

05. 15. Readinspo – Papp Dóra

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Metaforaszennyezésre! ♥

You May Also Like

0 megjegyzés