Top 5 kedvenc filmem a tavasszal | 2020

by - május 29, 2020

Még annak idején, amikor a Metaforaszennyezésen foglalkoztam filmes és sorozatos témákkal, akkor vált szokásommá, hogy az évszakok végén összeszedem azt az 5 alkotást, ami a legnagyobb hatással volt rám. Ezek nem feltétlenül olyan filmek, amelyeket abban az időszakban mutattak be (hiszen az ilyenekről általában mindig lemaradok), és tematikailag sincs összefüggés közöttük, csupán a megnézés dátuma számít.

Az utóbbi időben azonban olyan kevés filmet nézek, hogy egyszerűen nincs elegendő tételem az 5-ös toplista felállításához. Így jártam például az ősszel (azt meg sem írtam), a télibe is került olyan, ami csak nagy jóindulattal tartozik oda, és így történt volna a tavaszival is, ha nem változtatok a struktúrán. Ezért az üres helyeket a későbbiekben sorozatokkal fogom helyettesíteni.

kép forrása: IMDB

Házassági történet (2019)

Még annak idején természetesen az Oscar-díjra való jelölése miatt lett várólistás, de a nem túl vidám hangulata okán hónapokig halogattam. Végül nemrég, egy beadandó miatt kerítettem sort rá (a családon belüli konfliktusokat kellett elemeznem egy konkrét család példáján keresztül), és bárcsak hamarabb tettem volna meg.
Valószínűleg ezrek ecsetelték már nálam mérföldekkel jobb szavakat találva, mennyire csodálatos ez a film mind a képi világot, mind a színészi játékot, mind a cselekményt, mind minden mást tekintve, így ezt most nem ismétlem. Lényeg a lényeg, aki még nem látta, annak hajrá.

Linkek: Snitt | IMDB

kép forrása: IMDB

Wonder Woman (2017)

Egészen eddig teljesen elkerült Wonder Woman karaktere, ám tavasszal egyből dupla dózist kaptam belőle: a filmet a könyves (Leigh Bardugo-féle) átirata miatt néztem meg, hogy még olvasás előtt legyen fogalmam a szuperhősvilág ezen szereplőjéről.
A legkevésé sem volt váratlan a rengeteg logikai bukfenc és túlzó jelenet, de az igen, hogy még ennek ellenére is tetszett a történet. Talán a görög mitológiás vonal, talán a themyscira-i jelenetek, vagy talán sokkal inkább az erős női főszereplő miatt, de örülök, hogy bepótoltam az elmaradásomat ezen a téren. Bár annyit előzetesben elárulok, hogy a könyvverzió egy icipicit jobban tetszett.

Linkek: Snitt | IMDB

kép forrása: IMDB

Veled minden hely ragyogó (2020)

Még márciusban, a film Netflixes megjelenésének környékén írtam róla egy ajánlót, így nem ismételném saját magamat. Bár Finch karakterének ki nem bontottsága máig negatívan érint, és emiatt sajnos nem jön át megfelelően a film mondanivalója a könyvet el nem olvasók számára, összességében azért ez nem egy rossz adaptáció.

Linkek: Snitt | IMDB

kép forrása: IMDB

A másik út (2020-2020)

Valamilyen formában mindenképpen szerettem volna írni erről a sorozatról (bár a december végi, Top 5 kedvenc sorozat 2020-ban című bejegyzésben fix helye van), de végül inkább csak megosztottam az Index és a WMN ajánlóját, hiszen nálam sokkal jobban összefoglalták, miért kellene mindenkinek látnia ezt pár órányi történetet.
Dióhéjban annyi, hogy elképesztően izgalmas, világnézet-rengető, szemet nyitogató és érzelmes sztori, ami ráadásul megtörtént eseményeken alapul. És mihelyt ezt a bejegyzést befejeztem, el is kezdem olvasni a könyvverziót.

Linkek: Snitt | IMDB

kép forrása: IMDB

Történelmi gyorstalpaló (2020-)

Mindent elmond, hogy valójában még végig sem néztem ezt a 10 rövid epizódot, de máris írok róla. A lényege annyi, hogy minden részben egy-egy konkrét témát körüljárva, történelmi összefüggéseket levezetve igyekszik rávilágítani a nézőt a jelenben zajló legfontosabb eseményekre. Kötelező, Netflixen elérhető.

Linkek: Snitt | IMDB

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Metaforaszennyezésre! ♥

Talán ez is tetszhet még

0 megjegyzés