Nagyon sokat agyaltam rajta, hozzá tudok-e szólni érdemben az októberi Témázáshoz*, amely a guilty pleasure olvasmányokról szól, de minden alkalommal annyira hálás vagyok a lányoknak a meghívásért, hogy semmiképp sem szeretnék nekik nemet mondani. Na meg ezek remek alkalmak arra, hogy beszélgessünk olyan kérdésekről is, amelyeket magamtól nem feltétlenül jutna eszembe felvetni.
Na de le is spoilerezem rögtön, miért hezitáltam azon, hogy írjak-e erről a témáról: nincsenek guilty pleasure olvasmányaim. Sőt, kifejezetten ellenszenves nekem ez az jelző, különösen, ha könyvekre vonatkozik. Ebből pedig adódik, hogy most inkább csak a véleményemet fejtem ki a jelenségről, nem pedig konkrét címeket emelek ki, mint ahogy azt szerte a neten, hasonló posztokban látni lehet.
(*Aki nem tudná: a Témázást egy csapat könyves blogger szervezi, akik minden hónapban más kérdést járnak körül, és ehhez általában hívnak vendégposztolókat is. Nekem ez az ötödik alkalmam, a többi cikkemet itt találod meg.)
Mik azok a guilty pleasure olvasmányok, és miért ítélem el a kifejezést?
A guilty pleasure jelző, akármire vonatkozik is, egyre elterjedtebb a mi nyelvhasználatunkban is, így biztos vagyok benne, hogy a többségnek nem kell magyarázni a jelentését. Viszont mindenkinek van egy első alkalom, amikor ilyesmivel találkozik, így ha neked ez az, röviden: olyan dolgok, amelyeket te élvezel csinálni, de nem vállalnád fel mások előtt, mert furcsának, esetleg cikinek tartod.
Hogy mi a problémám ezzel a kifejezéssel? Azon az elven működöm, hogy ha valamit te tényleg, igazán élvezel, akkor egyszerűen nem szabad szégyent érezned miatta. Mindannyian mások vagyunk, ez tesz minket izgalmassá, és ha mindenkit kizárólag a populáris, mainstream dolgok érdekelnének, nagyon szürke hely lenne ez a világ.
Az olvasás terén különösen visszás dolognak tartom, ha ebbe a skatulyába zárunk bizonyos könyveket, műfajokat, szerzőket. Olvasni fantasztikus dolog, és mindegyik könyvtől, amit a kezünkbe veszünk, többek leszünk. Nyilván nem ugyanolyan módon és mértékben gazdagodunk egy szórakoztató irodalomtól, mint egy mély, gondolatébresztő regénytől, de vitathatatlan, hogy kivétel nélkül mindegyik tesz hozzánk valamit. És nem támogatom, hogy ebbe a szellemi növekedésbe bármiféle bűntudat vegyüljön.
Na de milyen könyvekkel "kapcsolódom ki"?
Ám erről a témáról lehet úgy is beszélni, hogy nem vesszük véresen komolyan ezt a kifejezést, vagyis nem a szó szerinti értelmében nyilvánulunk meg róla. Nekem, ha már mindenképpen rá kéne húznom a guilty pleasure kategóriát (ilyen laza felfogásban) az olvasási szokásaimra, akkor azokat a könyveket választanám, amelyeket csak azért veszek kézbe, hogy szórakoztassanak.
Ilyenek a mesekönyvek, illetve bizonyos YA regények (nem, ennél szaftosabbat nem tudok mondani, pornót tényleg nem olvasok). Már előfordult, hogy emlegettem könyvértékelésben, mennyire ki tudnak kapcsolni a kicsiknek, fiatalabbaknak készült irományok – leginkább azért, mert ezeken egyáltalán nem kell gondolkozni. Egyszerű nyelvezettel íródtak, kedves és naiv sztorijuk van, a világ pedig csak boldogabb helynek tűnik tőlük. És úgy érzem, egyre gyakrabban van szükségem erre az illúzióra.
Összességében tudom, hogy nem lett egy igazán velős bejegyzés, de ebből a szempontból tényleg elég unalmas vagyok, hiszen semelyik olvasmányom miatt nem érzek bűntudatot – még visszamenőlegesen sem. Viszont őszintén szólva jól esett kifejteni a véleményemet ebben a kérdésben, és kifejezetten kíváncsi vagyok, te mit gondolsz erről a jelenségről, illetve arról, amit fent leírtam.
Dóri Online olvasónaplója || Je suis Eszti || Külön(c)vélemény || Papírkaktusz
Héloise