10 kedvenc idézetem a Kívánságok játékából
Rengeteg fantasztikus könyvet olvastam az elmúlt időszakban, de a Kívánságok játéka még így is kiemelkedik közülük. Nagyjából a Harry Potterhez hasonlóan melengette meg a szívemet a történet és a karakterek, amelyeket Megan Shaffer alkotott. Általában olyan regényeknek szentelek extra bejegyzést, amelyek szerintem különösen megérdemlik, hogy felfigyeljenek rájuk, ezt pedig nem is lehetne igazabb a Kívánságok játékára.
Remélem, a következő 10 idézettel sikerül még jobban megértetnem veletek, miért szerettem bele ebbe a történetbe és elgondolkoztok rajta, hogy esélyt adjatok számára.
Jack Masterson, aki papíron és milliók elméjében megalkotta az Órák szigetét,
végre megépíthette valójában is. A nappaliban olyan órát akasztott a falra,
amin számok helyett a sziget különböző látnivalói mutatták az időt, mint
például a világítótorony tizenkét óránál, a tengerpart öt óránál, a vendégház
hét óránál, és a kívánságkút nyolc óránál. Ez ehhez hasonló érdekes
beszélgetésekhez vezetett:
– Hová mész?
– Az Öt-órára.
– Mikor érsz vissza?
– Világítótorony előtt.
A tér idővé vált, az idő térré. Először kicsit kacifántos, de aztán hamar magával ragadja az embert.
– Hová mész?
– Az Öt-órára.
– Mikor érsz vissza?
– Világítótorony előtt.
A tér idővé vált, az idő térré. Először kicsit kacifántos, de aztán hamar magával ragadja az embert.
– Miért csak a bátor gyerekek kívánságai válnak valóra?
– Csak a bátor gyerekek tudják, hogy kívánni nem elég. Ahhoz, hogy a kívánságok valóra váljanak, tenni kell.
– Csak a bátor gyerekek tudják, hogy kívánni nem elég. Ahhoz, hogy a kívánságok valóra váljanak, tenni kell.
– Hugo – kezdte Jack lágyan, de széles és meglehetősen ijesztő vigyorral az
arcán –, a rossz hangulatod megijeszti a gyerekeket. Hugo körbenézett és
hadonászni kezdett az üres szobában.
– Itt nincsenek is gyerekek!
– Nem voltunk valamikor mindannyian gyerekek? – mondta Jack.
– Itt nincsenek is gyerekek!
– Nem voltunk valamikor mindannyian gyerekek? – mondta Jack.
– Számítanak?
– Mik? A kívánságaink? Persze, hogy számítanak. – kicsit eltolta magától a fiút, hogy a szemébe nézhessen. – A kívánságok igenis számítanak.
– Sosem válnak valóra… – motyogta.
– Emlékezz csak, mit ír Mr. Masterson a könyveiben. „Csak azok a kívánságok válnak valóra…”
– „… amiket bátor gyerekek kívánnak, még akkor is, amikor úgy tűnik, hogy senki sem hallja a kívánságaikat, hiszen valaki mindig, mindig figyel” – fejezte be Christopher az idézetet.

– Sajnálom, ha szerinted rossz az, ha pénzről álmodok, de Christophernek és
nekem most csak ennyink van. Kívánságaink és álmaink. De még mindig jobb,
mintha semmink sem lenne.
Hugo gyerekkorában művész akart lenni. Egész életében napi tíz órát rajzolt és
festett, minden egyes nap, mire végre egyetlen félig-meddig tisztességes képet
el tudott készíteni. A kívánság nem teljesítette be az álmát; meg kellett
dolgoznia azért, hogy valóra váljon.
Azokban a könyvekben a gyerekeknek a végén mindig teljesült a kívánságuk.
Habár… nem mindig, most, hogy belegondolt. Gyakran előfordult, hogy a gyerekek
valamit akartak, és a végén valami mást, valami jobbat kaptak. Valamit, amiről
nem is tudták, hogy akarják.
– Én igazán, teljes szívemből hiszek a szeretet és a barátság erejében –
mondta Jack. – […] Mindenkinek kijár egy barát, aki segít valóra váltani a
kívánságait.
– Az emberek azt hiszik, hogy a könyvekben önmagamat írtam meg, hogy én vagyok
a Mesterelme. Pedig nem vagyok az. Nem igazán. Én mindig a gyerek vagyok,
örökké a gyerek, aki fél, de reménykedik, és arról álmodik, hogy valaki
egyszer majd teljesíti a kívánságát – a lány szemébe nézett. – Néha az, amit a
világon a legjobban akarunk, ugyanaz, amitől a legjobban félünk. És amitől a
legjobban félünk, az gyakran az, amit a legjobban akarunk.
– Máris hozom a vámpírt – mondta Hugo, majd gyorsan becsukta a vázlatfüzetét,
felállt és elhagyta a szobát.
– Milyen vámpír? – kérdezte Andre.
Lucy felállt a székéből, hogy töltsön magának egy csésze teát.
– A vámpír én lennék – állt meg egy drága nadrágkosztümbe csomagolt nő a könyvtár ajtajában. Jack dúdolni kezdte „A Cápa” főcímdalát. Lucy megértette a viccet. A nő egy igazi nagyhal volt. Egy ügyvéd.

Mi volt az, amiért gyermekként igazán rajongtál? Főszereplőnk, Lucy Hart
számára az Órák szigete gyerekkönyvsorozat. A csaknem hatvan kötetből álló
széria Jack Masterson tollának szüleménye, aki jelenleg is egy szigeten
él, visszavonultan. Mindenki meglepetésére azonban újra elkezdett alkotni,
új regényének egyetlen példányáért pedig nagyszabású versenyt hirdetett.
A varázslatos, bájos történet hazánkban a Könyvmolyképző Kiadó
gondozásában kápráztatja el az olvasókat. Ha kíváncsi vagy, mit gondolunk
róla, és esetleg még egy példányra is szert tennél belőle, kövesd
figyelmesen a turnénkat!
Nyereményjáték
Játékunkban klasszikus és sikeres gyerekkönyvek szerzőjének életéről
olvashattok egy rövid összefoglalót. A feladatotok, hogy kitaláljátok,
kire gondolhattunk, és a megfejtést felvezessétek a Rafflecopter megfelelő
helyére.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A
nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre,
ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi
címre postáz.)
Walesi születésű, de norvég származású szerző, a II. világháború során
pilótaként teljesített szolgálatot.
Állomáslista
09.16.
Readinspo
09.18.
Hagyjatok! Olvasok!
09.20.
This is my (book) universe.
09.22. Readinspo (extra: idézetek)
0 megjegyzés