Rebecca Yarros: Abban az esetben

by - szeptember 07, 2024

Nem kifejezetten gyakori, hogy egy szerző egymástól markánsan eltérő műfajokban is írjon, vagy legalábbis ugyanolyan sikeres legyen bennük. Rebecca Yarrost én először mint fantasy-szerzőt ismertem meg, bár a Negyedik szárny-sorozatot valószínűleg csak akkor fogom elkezdeni, amikor már megérkezett az összes része. Emiatt kissé bizonytalanabb voltam a való világban játszódó történeteivel szemben, holott az első regénye és az életműve nagy része is ebbe a kategóriába tartozik. Alapvetően nem éreztem késztetést a Negyedik szárny-sorozaton túli történeteinek elolvasására, az Abban az esetben alaptörténete és borítója viszont olyannyira felkeltette az érdeklődésemet, hogy erre nem akartam nemet mondani.


Nathaniel Phelan és Isabeau Astor 2011-ben, egy repülőn találkoznak – egymás melletti ülésre szól a jegyük. Hamar megtalálják a közös hangot, mikor Nate észreveszi, hogy Izzy retteg a repüléstől, és ezért megpróbálja elterelni a fiatal lány figyelmét. Csakhogy amitől félünk, néha bekövetkezik. A repülőgép a felszállás után a folyóba zuhan, a két fiatal pedig egymást támogatva igyekszik kijutni a partra. A szerencsétlenség azonban megalapozza a kapcsolatukat. A következő években többször is találkoznak, és nagyon hamar felismerik, hogy nemcsak egymás lelkitársai, de mély szerelem szövődött közöttük. Nate azonban még nem áll készen rá, hogy feladja a karrierjét a különleges erőknél, Izzy pedig a milliárdos szüleivel nem képes szembeszállni, akik egészen másfajta életet képzeltek el a lányuknak. Egy fájdalmas és véglegesnek tűnő szakítás után, 2021-ben Kabulban, Afganisztánban találkoznak újra, abban az időszakban, amikor az USA kivonult az országból a tálib hatalomátvétel következtében. Izzy politikai küldetést teljesít ebben a néhány napban, személyes testőrének pedig éppen Nate-et jelölik ki, így kénytelenek végre szembesülni a múltjukkal és az egymás iránt táplált érzéseikkel.

A történésekkel nem lineárisan szembesülünk, mint ahogyan az előző bekezdésben leírtam. A cselekmény ugyanis két idősíkon, a jelenben és a múltban játszódik, felváltva. Ez jelentősen lassítja a közös történetük megismerését, illetve nagyon sokáig nem értjük meg emiatt az afganisztáni találkozásuk jelentősségét. Ez a módszer csak az utóbbi szempont okán keltett bennem ellenérzést, de mindent összevetve az a feszültség, amit a halogatás okoz, szükséges a történet mélyebb átéléséhez.

Az első csalódás épp abban ért, ami rávett arra, hogy elolvassam ezt a könyvet. Nagyon kíváncsi voltam ugyanis, hogyan kezeli a szerző a repülőszerencsétlenséget, mit élnek át közben a szereplők, és úgy általában, milyen hatással lesz rájuk. Úgy éreztem viszont, hogy ennek nagyon kevés szerepe volt a történetben. Bár Izzy repüléstől való félelmét természetesen megalapozta az eset, de nem volt különösebb jelentősége a későbbiekben. Még azt sem tudtuk meg, hogyan és miért zuhant bele a repülő a folyóba – mintha a szerző minden olyan részletet hanyagolni akart volna, ami nem Izzy és Nate kapcsolatáról szól, holott szerintem az ehhez hasonló apróságok tesznek hitelessé egy történetet.

"– Mindig is szerettelek. Szerelmes vagyok beléd, Nathaniel Phelan. – Felemeltem a kezem, majd beletúrtam a nedves hajába. – És te is szeretsz engem.
– Tényleg? – Felfelé kunkorodott a szája sarka."

Az Abban az esetben egyetlen központi témája tehát Izzy és Nate se veled, se nélküled kapcsolata és egy évtizedes szenvedése azt illetően, hogy összejöjjenek-e vagy sem, és ha igen, azt mikor, hogyan, miért és hol. A narratíva úgy állítja be a szituációt, mintha a 10 év során, amikor a szereplőink nagy ritkán találkoztak, összejátszottak volna ellenük a körülmények és sosem volt ideális a helyzet ahhoz, hogy együtt legyenek. Én azonban ennek pontosan az ellenkezőjét értelmeztem. Úgy láttam, egyedül a szereplők, de főleg Nate döntései (pontosabban: habozása) akadályozták őket abban, hogy beteljesítsék a sorsukat. Az volt a benyomásom, hogy a férfi a korábbi traumái okán nem érzi magát elég jónak ahhoz, hogy “idő előtt” megkockáztassa a kapcsolatuk beteljesítését, és előbb ő is olyan “hibátlanná” akart válni, mint amilyen Izzy. Bizonyos szempontból szép, ahogyan feljött ez a gondolat, hiszen a kettejük története tökéletesen rávilágít arra, mekkora szenvedést okoz az embernek, ha pontosan tudja, mit szeretne elérni az életben, de a vélt és valós kétségei, félelmei megakadályozzák őt abban, hogy ezt be is teljesítse. Legalábbis remélem, másnak is ezt üzeni Izzy és Nate története, nem pedig az ellenkezőjét, hogy milyen romantikus egy elköteleződéstől rettegő pasi.

És ha már itt tartunk, muszáj megemlítenem, mennyire sajnálom, hogy nem sikerült Nate hibáit kellőképpen hangsúlyozni. A személyében a legtöbb olvasó valószínűleg újabb könyves álompasit azonosít majd, holott szerintem tipikus antihős karakter. Ezalatt a 10 év alatt számtalan kirívóan rossz döntést hoz, amellyel nem csak saját magának, de a szerelmének is fájdalmat okoz, illetve néha teljesen ésszerűtlenül viselkedik. Mindezt természetesen nem rossz szándékból teszi, illetve éppen ettől vált számomra sokkal hitelesebbé az ő karaktere, mint Izzyé, de tartok tőle, hogy mindez inkább romantikusnak hat az olvasók szemében, mintsem elrettentő példának.

Az Abban az esetben minden kisebb-nagyobb, feljebb felsorolt hibája ellenére könnyen lehetett volna kellemes élmény számomra, ha nem úgy végződik, ahogy. Spoiler nélkül tehát sajnos semmiképp sem tudom kifejteni, mi volt az, ami igazán kiverte számomra (talán Molyon megteszem, mivel ott el tudom rejteni úgy, hogy csak kattintásra bukkanjon elő). A lényeg annyi, hogy a végkifejlet semmiféle érzelmet nem váltott ki belőlem. Rebecca Yarrosnak minden eszköz rendelkezésére állt ahhoz, hogy olyan irányba terelje a lezárást, ami értelmet ad az azt megelőző 370 oldalnak, de nem élt ezzel a lehetőséggel, és én ezért végtelenül csalódott vagyok.

Összességében Rebecca Yarros az Abban az esetbennel számomra egyedül azt érte el, hogy a többi nem fantasy regényét biztosan ne olvassam el. Alapvetően még a számos apró hibája ellenére sem egy kifejezetten rossz könyv, és valószínűleg az olvasók többsége nem is lesz elégedetlen a végkifejlettel, de ez nekem sajnos nagyon kevés volt. Bánom, hogy az érveimet a spoilermentesség jegyében nem sorakoztathatom fel, de talán jobb is így, hiszen jobban szeretlek arra bátorítani benneteket, hogy olvassatok el egy könyvet, mint az ellenkezőjére.



Kiadás: Könyvmolyképző (2024)
Oldalszám: 376
Kiadói sorozat: Rubin pöttyös könyvek
Eredeti cím: In the Likely Event (2023)
Fordította: Puskás Tímea
Műfaj: romantikus

HÁNY ​ESÉLYT ADNÁL EGY SZERELEMNEK?

Amikor Izzy Astor felszállt a hazafelé tartó repülőre, semmi különösre nem számított; csak arra, ami egy átlagos ünnepi utazással együtt jár: tömeg, zsúfoltság, stressz.

De a mellette ülő pasi minden, csak nem átlagos. Nate Phelan sötét hajának, kék szemének és izgalmas, ám kissé nyers sármjának képtelen ellenállni. Le sem tudják tagadni a köztük pillanatok alatt fellobbanó vonzalmat. Izzy soha nem hitt a sorsban, de ezentúl fog. Pár perccel a felszállásuk után a repülő a Missouri folyóba zuhan, és ezzel végérvényesen megváltozik az életük. Ahogy ők maguk is.

Miután túlélik a balesetet, Nate bevonul a seregbe, míg Izzy a politikai pálya mellett dönt. Annak ellenére, hogy a baleset utáni évek alatt párszor találkoztak, az időzítés valahogy sosem tűnt jónak ahhoz, hogy kapcsolattá alakuljon a vonzalom. Végül az egyre veszélyesebbé váló Afganisztánban futnak össze, ahol Nate-et bízzák meg Izzy védelmével.

A férfi mindent megtenne, hogy biztonságban tudja a nőt. És még többet, hogy elnyerje a szívét…

SZERELEMBEN ÉS HÁBORÚBAN MINDENT SZABAD?




Rebecca Yarros In the Likely Event - Abban az esetben című regénye a sorsszerűségek története. Izzy és Nate élete egy repülőgép-balesetet követően örökre összeforrt, még akkor sem tudnak igazán továbblépni, ha külön utakon járnak. Tíz év elteltével ismét találkoznak Afganisztánban egy katonai bázison, ám ekkor már nem tudják a szőnyeg alá söpörni a múltat és az érzéseiket. Légy részese Te is ennek a megindító, szerelmi történetnek - tarts a bloggereinkkel, és ha helyesen válaszolsz az állomások feladványaira, lehetőséged nyílik megnyerni a Könyvmolyképző Kiadó által felajánlott példányt is!

Nyereményjáték

Izzy és Nate a repülőgépen könyvekről beszélgetnek, és az olvasás szeretete többször is visszatér a regény folyamán. A nyereményjátékban a párbeszédeikben említett könyvek fülszövegrészletét adjuk fel feladványként - Nektek az a feladatotok, hogy kitaláljátok a szerző nevét és a könyv címét. A megoldást pedig írjátok a Rafflecopter doboz megfelelő sorába!

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

“A szegény sorból származó Gatsby beleszeret egy gazdag lányba, Daisybe; a háború elsodorja őket egymástól, s míg a fiatalember a tengerentúlon harcol, a lány férjhez megy egy faragatlan, ámde dúsgazdag emberhez, Tom Buchananhez.”

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista

09.03. Kitablar
09.07. Readinspo
09.09. Veronika’s Reader Feeder
09.11. This is my (book) universe
09.13. Zakkant olvas

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥

Talán ez is tetszhet még

0 megjegyzés