Hiába történik megannyi fontos és ijesztő dolog a világban (járvány, közelkeleti háborúk, szélsőséges politikai nézetek térnyerése...), abban mindannyian egyetérthetünk, hogy a legégetőbb kérdés mégiscsak a bolygónk állapota. A járvány ellen védekezhetünk, a háborúk egyszer véget érnek, és az elnököket is előbb-utóbb le lehet váltani, ám a technológiánk jelenleg nem tart ott, hogy legyen lehetőségünk másik élőhelyet keresni a Föld végkimerülése előtt. És őszintén, ha tényleg ez lenne a válaszunk a klímaváltozás problémájára, nem is érdemeljük meg, hogy a fajunk fennmaradjon. Bármilyen helyzetben is legyünk tehát, nincs fontosabb annál, mint hogy megpróbáljuk megakadályozni a lassan elkerülhetetlenné váló katasztrófát. Ebben segít nekünk a Rém hangosan és irtó közel című regény szerzőjének, Jonathan Safran Foernek a legújabb alkotása.

Amikor először megláttam a Greta Thunberg által (is) írt könyvet, az Ég a házunkat, rögtön elhatároztam, hogy bármilyen klímaváltozásról szóló irományt elolvasok a jövőben, ami csak a kezem ügyébe kerül. A Libri csoport legfrissebb megjelenései közül éppen ezért a Globális öngyilkosság volt az, amelyen a legkevesebb ideig gondolkoztam. Bár eleinte egészen másra számítottam a felépítését tekintve, de végül nagyon megfogott az a koncepció, amely mentén Foer megfogalmazta a gondolatait.

A könyv műfaja nehezen behatárolható, talán inkább a tudományos-ismeretterjesztő zsánerhez áll a legközelebb, leszámítva persze azt, hogy nem célja sem az ismeretterjesztés, sem pedig a klímaváltozás tényének további, tudományos magyarázatokkal való bizonygatása. Feltételezi, hogy az olvasó rendelkezik annyi előismerettel, hogy részéről már ne legyen szükség a csaknem unalomig ismételgetett frázisokra, ezért egészen más oldalról közelíti meg a témakört. Arra fókuszál, hogy érdekeltté tegye az olvasót a környezetvédelem érdekében való cselekvésre.

Hogy erre miért is van szükség? Hiába vagyunk már mindannyian tisztában a bolygónk helyzetének súlyosságával, és azzal, milyen következményei lesznek a magunk és elődeink felelőtlenségének, az emberiséget mégis a tétlenség jellemzi. Továbbra is elképzelhetetlen mennyiségű hulladékot termelünk, húst hússal eszünk, pazarlunk, meggondolatlanul fogyasztunk, és kilépegetünk a Párizsi Klímaegyezményből. Foer a Globális öngyilkosságban arra a kérdésre keresi a választ, mi okozza ezt a dühítő, passzív magatartást az emberek részéről, és miképpen lehet változtatni rajta.

A könyvet leginkább a furcsa szerkezete miatt kedveltem. Foer sokszor nem direkt módon beszél a környezetvédelemről, hanem különböző érdekes, nem feltétlenül közismert történeteken és azok tanulságán keresztül közelíti meg a kérdést. Szó esik például a Holdraszállásról, a Hubble űrteleszkópról, a második világháborúról, az első búcsúlevélről, a tükrökről - teljesen véletlenszerű és látszólag össze nem kapcsolódó témákról, amelyek mégis koherens gondolatmenetet alkotnak. De nem véletlenül választotta ezeket Foer. A Holdraszállásból például azt a következtetést vonja le, miszerint “megtettük ezt a hosszú utat, hogy kikutassuk a Holdat, és a legfontosabb dolog, amit felfedeztünk, a Föld volt”. Erre a magyarázat, hogy az űrhajósok egytől egyig katartikus élményként élik meg a bolygónkra való visszatekintést (erre külön kifejezést is alkottak: “rálátási hatás”), az pedig, hogy kívülről szemlélik a Földet, feléleszti a vágyat, hogy mindenáron meg is óvják. Imádom ezt a technikát, hiszen sokkal nagyobb hatást gyakorolnak az olvasóra ezek a kitérők, mintha közvetlenül és kizárólag a mondanivalóját írná le a szerző.

Ide kapcsolódik még valami, amit én ugyan pozitívumként könyvelek el, ám lehet, mások inkább belezavarodnak. Foer ugyanis ezeket a történeteket nem sorrendben, és még kevésbé átláthatóan írja le. Sokszor elmond egyet két bekezdésben, majd belekezd egy másikba, de a következő oldalon visszatér az elsőhöz, leszűrni a következtetést. A későbbiekben aztán újra és újra megemlíti ezeket az érdekességeket a mondandója alátámasztásaként. Érdemes tehát gyorsan végezni a könyvvel, vagyis nem túl hosszúra nyújtani az elolvasását, és emellett a szokásosnál jobban koncentrálni a szövegre, hogy az utalások érthetőek legyenek.

Azonban ami szerintem a könyv erőssége, bizonyos szempontból egyben a gyengesége is. Az ugyanis, hogy a szöveg többségében nem közvetlenül a globális felmelegedésről szól, hanem véletlenszerű történetek gyűjteménye, kissé kiábrándító lehet még annak is, aki nem konkrét elképzelésekkel vág bele az olvasásába. Ha pedig Foer mégis direkt módon a környezetvédelemről beszél, akkor azt inkább csak egyetlen aspektusára fókuszálva teszi - ami az étkezés. Igaz, az alcíméből (Bolygónk megmentése a reggelinél kezdődik) ez akár nyilvánvaló is lehetne, de a fülszöveg egy szóval sem említi, hogy ez a könyv ilyen szűk témára korlátozódik. Sajnos mindemiatt maradt bennem némi hiányérzet.

A súlyosabb negatívumot szintén egy olyan elem jelenti, ami eleinte élvezetessé tette a szöveget: a személyes hangnem. Én kifejezetten szeretem, ha egy ilyen jellegű iromány esetében a szerző “benne van a könyvében”, vagyis valamilyen szinten őt magát is megismerjük, és Foer a Globális öngyilkosságban nem sajnálja tőlünk a személyes megjegyzéseket. Sok izgalmas dolgot megtudunk a férfiról, köztük például, hogy a nagyszülei lengyel zsidók, akik hatalmas szerencsével éppen elkerülték a holokausztot. A végére azonban ez a közvetlenség olyannyira átfordult a ló túloldalára, hogy utolsó fejezetként egy kifejezetten a fiainak címzett levelet olvashatunk, mindezt az idevaló nagy és frappáns gondolatokkal teli összefoglalás helyett. Ez szörnyen kiábrándító volt.

Összességében vegyes érzéseim vannak a Globális öngyilkossággal kapcsolatban. Egyrészről zseniális, ahogyan Jonathan Safran Foer a különböző, össze nem illő gondolatokat, történeteket egy koherens szöveggé fűzi, másrészről viszont az eredeti témakör, vagyis a klímaváltozás szempontjából csalódottságot érzek. Mégsem bántam meg, hogy elolvastam, hiszen kétségtelenül értékes elméleteket tartalmaz, nagyszerűen érvel, és elindíthat bennünk olyan felvetéseket, amelyek hatására újragondoljuk az életünket. Mindemellett pedig megmagyaráz bizonyos folyamatokat - mint például, hogy miért vagyunk ennyire tétlenek a globális felmelegedéssel kapcsolatban - és ezzel hozzásegít minket, hogy megértsük és átlássuk a világban zajló eseményeket.

Értékelés

A vége (vagyis inkább annak hiánya) miatt érzett csalódottságom okán csak 4 csillag.

Bárkinek, aki szívesen olvas esszészerű, közérthető tudományos könyveket, és tudja követni a bonyolultabb szerkezetű szövegeket is.

Kiadás: Helikon (2020)
Oldalszám: 308
Eredeti cím: We Are the Weather: Saving the Planet Begins at Breakfast (2019)
Fordította: Tábori Zoltán
Műfaj: tudományos

Te olvastál már könyvet a klímaváltozásról?

Te mit teszel azért, hogy megvédd a bolygónkat?

A nagy sikerű Rém hangosan és irtó közel szerzője, Jonathan Safran Foer ezúttal a globális felmelegedés témakörére igyekszik felhívni a figyelmet. Személyes hangvételű írásában arra próbál rávilágítani, miért vagyunk tétlenek ebben a kérdésben, és hogyan változtathatnánk ezen - lehetőleg minél előbb. A Globális öngyilkosság - Bolygónk megmentése a reggelinél kezdődik című könyvet magyarul a Helikon Kiadó jóvoltából olvashatjuk idén nyártól.

A Globális öngyilkosság célja nem más, mint felhívni a figyelmet a környezetvédelem fontosságára, és cselekvésre ösztönözni az olvasót. Játékunkban arra kérünk benneteket, a megadott szempontok szerint írjatok környezettudatos praktikákat (pl. villany lekapcsolása az üres szobában), amelyeket magatok is alkalmaztok, vagy szeretnétek a jövőben!

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

07.20. Readinspo

07.22. Nem félünk a könyvektől

07.24. Könyv és más

07.26. Readinspo (extra)

Blogturné Klub