10 elgondolkodtató idézet a Globális öngyilkosságból

by - július 26, 2020


A Globális öngyilkosság tipikusan az a könyv, amit kizárólag jelölőcetlik közvetlen közelségében lehet olvasni. Körülbelül ötpercenként futottam bele olyan gondolatba, amit érdemesnek tartottam kijegyzetelni, a végére pedig összegyűlt egy egész bejegyzésre való.

Ez az idézetgyűjtemény az értékelésem kiegészítéseként is szolgál, és remélem, a kettő együtt meggyőz benneteket annyira, hogy fontolóra vegyétek a könyv elolvasását - még a negatívumok ellenére is.


(...) a katasztrófák hajlamosak felszínre hozni azt, ami addig rejtve volt. Miközben a bolygóválság egy sor vészhelyzet alakjában mutatkozik meg, a döntéseink azt fogják leleplezni, hogy kik vagyunk.
(38. oldal)

Történelmi holdsétáján Neil Armstrong ezt mondta:
„Amikor százezrek mind-mind kicsivel jobban végzik el munkájukat az elvárhatónál, az ember teljesítőképessége szárnyakat kap. És ez az egyetlen ok, amiért sikerre vittük ezt az egész dolgot.”
(78. oldal)

Nem tarthatjuk meg egyszerre az olyanfajta étkezéseket is, amelyeket megszoktunk, és azt a bolygót is, amelyet megismertünk. Vagy el kell engednünk valamennyit az étkezési szokásainkból, vagy el kell engednünk a bolygót.
(88. oldal)

Megtettük ezt a hosszú utat, hogy kikutassuk a Holdat, és a legfontosabb dolog, amit felfedeztünk, a Föld volt.
(131. oldal)

Miféle ellentmondás? Az, hogy miközben a bolygónk megvéd bennünket a világűr zordságától, mi nem védjük meg a Földet önnön zordságunktól? Hogy miközben mindenki tudja, hogy a Földön élünk, az ember csak akkor hiszi el, amikor elhagyja?
(133. oldal)

Mindössze hatvanhat év választja el a Wright fivérek első repülését Neil Armstrong Holdon megtett első lépésétől…
(147. oldal)

Az emberiség hajlamos alábecsülni a saját alkotó és pusztító képességét.
(148. oldal)

(…) be kell látnunk, hogy a változás elkerülhetetlen. Dönthetünk úgy, hogy felvállaljuk a változásokat, vagy mi leszünk elszenvedői más változásoknak – tömeges elvándorlás, betegségek, fegyveres összetűzések, az életminőség nagyfokú visszaesése –, de nincs jövő változás nélkül. Záros a határideje annak a luxusnak, hogy mi dönthetjük el, melyik változást részesítjük előnyben.
(195. oldal)

Rajtunk kívül senki nem fogja elpusztítani a Földet, és rajtunk kívül senki nem fogja megmenteni. A legreménytelenebb helyzetek sarkallhatnak a legreménytelibb cselekedetekre. Módokat találtunk az élet helyreállítására a Földön egy totális katasztrófa esetére, merthogy módokat találtunk az élet totális katasztrófájának okozására a Földön.
(217. oldal)

Az emberiség történelme során számos alkalommal előfordult, hogy egy népcsoport egy másik népcsoportot a megsemmisülés szélére sodort. Most az egész faj fenyegeti magát globális öngyilkossággal. Nem azért, mert bárki is erre kényszerítene bennünket. Nem azért, mert elment az eszünk. Nem azért, mert nincs más választásunk.
Azért öljük meg magunkat, mert kényelmesebb a halált választani, mint az életet.
(235. oldal)

A könyvet itt tudod megrendelni.


A nagy sikerű Rém hangosan és irtó közel szerzője, Jonathan Safran Foer ezúttal a globális felmelegedés témakörére igyekszik felhívni a figyelmet. Személyes hangvételű írásában arra próbál rávilágítani, miért vagyunk tétlenek ebben a kérdésben, és hogyan változtathatnánk ezen - lehetőleg minél előbb. A Globális öngyilkosság - Bolygónk megmentése a reggelinél kezdődik című könyvet magyarul a Helikon Kiadó jóvoltából olvashatjuk idén nyártól.

Nyereményjáték

A Globális öngyilkosság célja nem más, mint felhívni a figyelmet a környezetvédelem fontosságára, és cselekvésre ösztönözni az olvasót. Játékunkban arra kérünk benneteket, a megadott szempontok szerint írjatok környezettudatos praktikákat (pl. villany lekapcsolása az üres szobában), amelyeket magatok is alkalmaztok, vagy szeretnétek a jövőben!

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Háztartási hulladék csökkentése

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista

07.20. Readinspo
07.26. Readinspo (extra)

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Metaforaszennyezésre! ♥

Talán ez is tetszhet még

0 megjegyzés