Nem kellene sokáig keresgélnem, ha az lenne a kérdés, kit választanék elsőszámú írói példaképemnek – persze ha egyáltalán tudnék írni. Ha jól emlékszem, Margaret Atwood a második általam olvasott könyvével, az Alias Grace-szel (A Szolgálólány meséje után, természetesen) belopta magát a szívembe, és azóta is stabil helye van benne. Évek óta szinte egyik frissen megjelent regényét sem hagytam ki, és persze előbb-utóbb az egész életművét célom megismerni. A blogon is látszik ez a törekvés, hiszen nem egy könyvéről írtam már véleményt (pl. Az ehető nő, Testamentumok). Az Égető kérdéseken viszont már messziről látszik, hogy mást rejt a borító alatt, mint az eddigiek. De őszintén szólva én ezt egy cseppet sem bántam.

Az Égető kérdések nem regény, hanem esszékötet. Atwood ugyanis (mint számomra most kiderült) nem csupán több száz oldalas monstrumokat alkot, hanem rövidebb, velősebb szövegeket is különböző felkérésekre, vagy csak úgy, a saját gondolatainak kifejtésére. Ezeket az esszéket immár harmadszor gyűjtötte össze és rendezte könyves formába, de magyar nyelven az Égető kérdések az első, amit olvashatunk. A gyűjteményben fellelhető írások műfaja változatos: van közöttük recenzió, méltatás, előadás szövegezése, de szimpla cikk is.

Nehéz lenne felsorolni valamennyi témát, amelyet Atwood ebben a kötetben érint – olyannyira, hogy holnaputánig is itt ülnénk. A legfontosabb talán a környezetvédelem, politika, emberi jogok, feminizmus, nők jogai / helyzete / egyenjogúsága, illetve A Művészet. Szinte minden esszéje érinti valamilyen szinten és módon az irodalmat, művészetet úgy általánosságban. Beszél konkrét szerzőkről, akiket dicsőít, és akiket kevésbé, illetve értékel konkrét műveket is. És mindemellett a saját művészetébe is beavat bennünket, egyszerű halandókat. Rengeteget ír a saját történeteiről A Szolgálólány meséjétől kezdve a MaddAddam-trilógián át a Testamentumokig.

Az esszék – keletkezés szempontjából – viszonylag nagy időszakot ölelnek fel, ugyanis a gyűjtemény 2004 és 2021 közötti szövegeket tartalmaz. Atwood a könyvet további öt nagyobb korszakra bontja, melyek határai fontosabb eseményekhez kötődnek. Ilyen például a gazdasági világválságból való kilábalás időszaka, az élettársa halála, vagy Trump elnökké választása. A szövegek terjedelme igen változatos, az alig 4-6 oldalasoktól akár a több tíz oldalasokig is.

Rendkívül érdekes volt végigkövetni, az adott évben éppen melyek voltak az aktuális beszédtémák, vagy éppen, hogy melyek azok a kérdések, amelyek Atwood egész életét átszövik. A feminizmus és a környezetvédelem talán az a két téma, amely magasan kiemelkedik a többi közül, és a könyv mind az öt szakaszában visszatér. Én ezzel szemben azokat élveztem leginkább, melyek általánosságban a könyvírásról szólnak, illetve amelyekben utólag reflektál egy-egy saját műve fogadtatására, keletkezésének körülményeire. Sohasem voltam, és nem is vagyok jó műelemzésben, ezért kifejezetten hálás voltam azért, hogy maga a szerző értelmezte nekem néhány oldalban azokat a történeteket, melyeket már ismerek és szeretek, de a mélységein nem gondolkodtam el.

Margaret Atwood rendkívül okos és intelligens nő, amelyet, mint most kiderült számomra, nem csupán a regényeiben szeret bizonyítani. Bár ez az esszégyűjtemény a sok különböző téma, hangnem és műfaj miatt nehezebben és lassabban fogyasztható, mint némely regénye (pedig azok sem egyszerűek!), de összességében rendkívül örülök annak, hogy kiadásra került. Fantasztikus élmény volt kicsit közelebbről megismerni az egyik kedvenc szerzőm személyes gondolatait, véleményét, illetve azt, hogy milyen kérdések foglalkoztatják. Tény, hogy jóval szűkebb közönsége van a hasonló könyveknek, de azért remélem, előbb-utóbb a többi esszékötete is kiadásra kerül magyar nyelven.

Összességében tehát az Égető kérdéseket inkább az eleve Atwood-rajongóknak ajánlanám, mintsem kezdőkötetnek az életművével való megismerkedéshez. A rengeteg szöveg között természetes, hogy több olyan is akad majd, amely nem kelti fel az olvasó figyelmét, hiszen nem ugyanabban a témában, hangnemben, hangulatban íródtak. A régebbiek ráadásul ma már nem aktuális problémákra reflektálnak, amelyekkel így nehéz lehet azonosulni – főleg, ha az ember lánya kábé még meg sem született akkor. Aki viszont a korábbi élményei hatására már eleve érdeklődik a szerző iránt, biztosan talál magának olyan esszét, amely megragadja a figyelmét.

Értékelés

Kiadás: Jelenkor (2022)
Oldalszám: 604
Eredeti cím: Burning Questions (2022)
Fordította: Csonka Ágnes
Műfaj: esszé, memoár

Miért mesélnek az emberek minden kultúrában történeteket?

Mennyit adhatunk oda magunkból, anélkül hogy eltűnnénk?

Hogyan élhetünk ezen a bolygón?

Mi az igaz? Mi igazságos?

Mi köze a zombiknak a tekintélyelvűséghez?

Margaret Atwood bámulatos éleslátással, meggyőző őszinteséggel és pajkos humorral közelíti meg világunk egyre sürgetőbbé váló problémáit. A technológia, a klímaválság és a politika kérdései mellett a szerző a populáris és a „magas” irodalom változatos tájain is végigkalauzolja olvasóját: Stephen King zsenialitásától és a horrorirodalom szörnyeinek tipológiájától számos klasszikus és kortárs női író munkásságán át Shakespeare-ig, Kafkáig és persze saját műhelyének titkaiig. De személyesebb témák is helyet kapnak a kötetben – például mikor adjanak tanácsot az öregek a fiataloknak (csak ha kérik), vagy hogy is néz ki egy író hete (kaotikusabb, mint gondolnánk).

Közelmúltunk, az a viharos időszak, melyben a kötet írásai születtek, meglepő politikai fordulatokat, gazdasági válságot és világjárványt hozott. Egyre többen aggódnak a bolygó és civilizációnk jövőjéért, értetlenül állva az újabb és újabb, disztópiába illő események előtt. Atwood nem kínál hamis megnyugvást vagy könnyű menekülőutat, de törhetetlen derűje, következetesen képviselt értékrendje és az emberiség teljes történelmét átfogó perspektívája segít abban, hogy megtaláljuk saját válaszainkat az égető kérdésekre.

Linkek: Moly || Goodreads || megrendelés

Nyereményjáték

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥