Boldogságos új évet mindenkinek!

Jól elkéstem az évértékelő bejegyzésekkel, és ne kérdezzétek, mi az oka, mert nem tudom a választ... Mindenesetre magam miatt mindenképp összeírtam volna ezeket a listákat, még ha más nem is olvassa már el. Blogbejegyzések szempontjából egyébként is ez a kedvenc időszakom az évben, ugyanis ha valamiben jó vagyok, az a tervezés. A célok megvalósításában már kevésbé. De szerencsére ezt most nem tudom demonstrálni. Tavaly még késve sem sikerült összeírnom a listámat az olvasást érintő terveimmel, ezért nem tudok mi alapján beszámolni a kudarcaimról.

A céljaimat tehát le nem jegyeztem, de erre az évre is kitűztem a 100 könyves végcélt. Ám nem reménykedtem benne komolyan, mivel stabil olvasási válságban szenvedtem ennek az évnek a nagy részében is. A leginkább azt szerettem volna, hogy kigyógyuljak ebből a frusztráló helyzetből – ami szerencsére sikerült is. A későbbiekben szeretném hosszabban kifejteni, mi vezetett ehhez a kiégéshez, és végül hogyan kecmeregtem ki belőle, ezért ezt itt nem részletezném. Helyette lássuk, számokban mennyit olvastam 2022-ben, illetve melyek voltak az év legnagyobb kedvencei és csalódásai.

Az előző évadok: 2019 | 2020

Ennyit olvastam 2022-ben

A legjobbak

Gondolkodj úgy, mint egy szerzetes (Jay Shetty)

Egy gyerekkori élmény miatt különös kíváncsiság köt a buddhizmushoz, ezért viszonylag gyakran szólítanak meg olyan könyvek, amelyek kapcsolódnak hozzá. Ez a könyv pedig – nem túlzás azt mondani, hogy – komolyan változtatott az életemen. Még nem igazán gyakorlom azokat a meditációs, vizualizációs és egyéb praktikákat, melyeket Shetty megoszt velünk benne, de egy-egy gondolata a mai napig itt motoszkál bennem, és várja, hogy foglalkozzak velük. És miatta olvastam el a Manifesztáció című irományt Roxie Nafousitól, amellyel kapcsolatban szintén azt érzem, hogy új ajtókat nyitott meg előttem. Ha tehetitek, tegyetek egy próbát ezzel a könyvvel.

A Tűzőrző lánya (Angeline Boulley)

Ha bárhol, bármikor és bármelyik nép tagjaként élhetnék a történelemben, biztosan valamelyik indián törzset választanám áldozatomul. Érdekes módon még nem olvastam semmit a témában, ezért örömmel kaptam az alkalmon, amikor szembejött velem Angeline Boulley – egyébként debütáló – regénye. A főszereplőnk egy Daunis Fontaine nevű "keverék" lány, aki küzd az identitásával: nem elég "fehér", de nem is elég "indián" ahhoz, hogy teljesen befogadja a környezete. Ám amikor a törzsi békét drog és gyilkosságok bolygatják fel, Daunis a saját életét is kockára teszi, hogy segítsen az FBI-nak felderíteni a bűnösöket. Fantasztikusan megírt és szerkesztett, izgalmas történet, rengeteg érzelemmel, fájdalommal, spiritualitással átitatva.

Természetmágia (Lindsay Squire)

Nem csupán az összes létező vallástól, de úgy en bloc a spiritualitástól is igencsak távol állok. Nos, úgy tűnik, Lindsay Squire-nek ezt sikerült megváltoztatnia – vagy legalábbis elindítania bennem egy komoly folyamatot. Maga a könyv egyébként kifejezetten a boszorkányokról / újpogányokról / wiccákról szól, és egyfajta bevezetés ebbe a világba. A legkevésbé sem vonz a dolog, pusztán ismeretterjesztő céllal vettem a kezembe, de nagyon hamar lenyűgözött. Nem venném át a wiccák esztétikáját, eszközeit, vagy úgy bármilyen jellegzetességüket, de a spiritualitásuk alapgondolata roppant izgalmas. A fő elvük a természet tisztelete, a természettel való harmónia. Ehhez igazítják az ünnepeiket (napfordulók és nap-éj egyenlőségek), az eszközeiket (gyógynövények), az általuk "varázslásnak" nevezett dolog pedig csupán az univerzum energiáinak "manipulálása".

A legrosszabbak

Hol volt, hol nem (Liz Braswell)

Amennyire vártam annak idején a Sorsfordító történeteket (amelyben szerzők a klasszikus Disney-mesék egy-egy fordulatát megváltoztatva más végkifejletet írnak számukra), olyan nagyot csalódtam bennük. Az eddig olvasottak között két igazán jó van csak: az Ez hát a szerelem (Hamupipőke) és a Bírnod kell a célig (Herkules). A Csipkerózsika-átirat, a Hol volt, hol nem viszont... nem találok szavakat, mennyire botrányosan rossz. Fogalmam sincs, mi járt a szerző fejében, amikor kitalálta ezt a cselekményt, sem a kiadó összes dolgozójáéban, hogy hagyta átcsusszani. A történet szerint Csipkerózsika nem ébred fel a herceg csókjától, hanem Demóna álomvilágába kerül, amit valóságosnak él meg, és azt hiszi, Demóna a jóságos boszorkány, aki megment mindenkit. Majd pedig, amikor rádöbben, hogy átverték, kiszökik az erdőbe, és az ott átélt kalandok miatti jellemfejlődés hatására felébreszti saját magát, mármint a valóságban. Ez még akár működhetett is volna, hogyha Braswell képes megalkotni legalább egy olyan karaktert, akitől nem kaparom a falat. Vagy tud felnőtt módjára fogalmazni. Lényeg a lényeg, fogalmam sincs, hogy voltam képes végigolvasni.

Sose add fel! (Bear Grylls)

Bear Gryllsre egy régi ismerősöm hívta fel a figyelmemet még pár évvel ezelőtt, és amikor a kiadó felajánlotta a lehetőséget, kaptam az alkalmon. Nem néztem meg, pontosan milyen jellegű lesz a legújabb könyve, de valamilyen tűlélő kézikönyvre számítottam. Hát, nem az. A Sose add fel! lényegében memoár, annak is inkább második rész, mert a Tűzön vízen át! folytatásaként készült el (és igen, nem én írtam el, valóban hiányzik egy vessző ennek az official címéből). Két nagy problémám volt ezzel a könyvvel. Egyrészt, hogy azoknak szól, akik betéve ismerik Grylls műsorait – én max. egyet láttam. Másrészt, Grylls nem tud írni. Embernek szimpatikus, az értékrendje példaértékű, az élettörténete pedig elképesztő, de mindenkinek jobbat tenne azzal, ha a következő könyvéhez felfogadna egy szellemírót, aki elvégzi azt, ami neki nem megy.

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥