Te tapasztaltad már, hogy nem kötnek le olyan történetek, amelyeket néhány évvel ezelőtt még imádtál volna? Sajnos mostanában gyakran átélem ezt az érzést. Hiába vagyok tisztában azzal, hogy természetes, mennyivel másabb impulzusokra vágyom felnőttként, mint tinédzserként, nehéz nemet mondani arra, amin egy korábbi éned nem is hezitált volna. Pontosan ezt érzem A fogoly trónja, illetve az egész Az elrabolt örökös sorozat kapcsán. Teljesen elvarázsolt annak idején A kegyetlen herceg, melynek világában a mai főszereplő történetünk játszódik, csakhogy már A semmi királynőjét sem sikerült maradéktalanul élveznem. És ezzel jött el az a pont, amikor azt mondom, akárhány bőrt szeretne még Holly Black lehúzni erről a szériáról, én abban már nem szeretnék részt venni.
Az előző kötet végével igencsak szorult helyzetben hagytuk ott Oak-ot: Wren, a Fogasudvar újdonsült királynője börtönbe vetette az árulása miatt. Oak tisztában van azzal, hogy megérdemli a büntetést és a lány haragját, de a fogságot nehezen viseli. Nap mint nap azon töri a fejét, hogyan tudná visszaszerezni Wren bizalmát, és közben megvédeni őt attól, hogy felesleges diplomáciai bonyodalomba keveredjen Elfhonnal az ő bebörtönzésének köszönhetően. Oak ugyanis rájött, menthetetlenül beleszeretett a lányba, és addig nem nyugszik, amíg helyre nem állít mindent, ami elromlott.
A fogoly trónja Az elrabolt örökössel ellentétben már inkább Oak szemszögéből mutatja be az eseményeket. Nagyon kedvelem Wren karakterét, ezért eleinte furcsa és kényelmetlen volt számomra a váltás, de végső soron tökéletesen indokolt. A szerző nagyobb feszültséget tud kelteni azzal, hogy Wren gondolatait nem narrálja, továbbá a lényeg ezúttal Oak tetteiben mutatkozott meg.
Igen kíváncsi voltam, milyen módon oldják fel a kettejük között húzódó konfliktust, különösen, hogy az ő párosuknak valóban érdemes volt szurkolni. Sajnos a kelleténél jobban tudok azonosulni Wren azon vágyával, hogy végre szeresse valaki, hiszen egész addigi életében mindenki átverte és megsebezte. Oak pedig, bár valóban követte ezt a mintát, de nem a rosszindulat vezérelte, és nem követett el megbocsáthatatlan bűnt.
Értékeltem azonban azt is, hogy ebben a regényben már aktív szereplőként tűnik fel Jude és Cardan is. Az előzőben csak említés szintjén jelentek meg, reméltem, hogy ebben a részben többet kapunk belőlük. Szerintem ennek a sorozatnak az is célja volt, hogy lássuk, mi történt a kedvenc szereplőinkkel az eredeti széria lezárását követően, ehhez pedig szinte kötelező volt őket is megszólaltatni. Rengeteg utalás volt az abban történtekre, amelyekre már csak halványan emlékszem, mégis élvezetes volt nosztalgiázni.
Úgy érzem viszont, hogy ez a kötet épp azzal okozott csalódást, amellyel valószínűleg inkább le szeretné nyűgözni az olvasókat. Rendkívül szövevényes és bonyolult cselekményt mutat be, azonban ez számomra olyannyira átesett a ló túloldalára, hogy inkább hagytam ott lezuhanni. Képtelen voltam koncentrálni a regény többségére, és emiatt nem tudtam élvezni. Sajnos pontosan olyan dinamikára épült, mint a sorozat első tagja: az első 200-300 oldala lagymatag, a történetszálak felépítésére koncentrál, majd az utolsó 50-60 oldalon gyorsan lecsap minden labdát. Sokáig nehezen visz a cselekmény, majd hirtelen fogalmad sincs, hova kapd a fejed. Ezt sajnos nem tudtam értékelni.
Összességében A fogoly trónja valószínűleg nem fog többé a kezembe kerülni, de nem bánom, hogy elolvastam. Mind Wren, mind Oak karakterét sikerült úgy felépítenie az írónőnek, hogy abszolút megérdemeltek egy külön sorozatot, a kapcsolatuk pedig rendkívül bájos és szívmelengető. Maga a sorozat azonban már minden varázsát elveszítette számomra, így nem tudtam igazán élvezni a regényt. Szerencsére jelenleg úgy néz ki, ez duológiának készült, így több rész már nem várható belőle, bár úgy érzem, Holly Black azért fenntartott néhány lehetőséget annak, ha esetleg megrendelne még egy kötetet a kiadója. Mindenesetre senkit sem szeretnék eltántorítani attól, hogy tegyen vele egy próbát, igyekeztem hangsúlyozni, hogy nem az írás minősége hatott rám úgy, ahogy, hanem szimplán nem talált meg engem ez a történet, és ugyanezek valószínűleg egy igazi rajongót nem zavarnának.
Oldalszám: 360
Sorozat: Az elrabolt örökös 2. (Vörös pöttyös könyvek)
Eredeti cím: The Prisoner's Throne (2024)
Fordította: Sugár Fruzsina Beáta
Műfaj: fantasy, ifjúsági, romantikus
.png)
