Michala Ries: 24 nap karácsonyig

by - december 12, 2023

Ebben az évben elhatároztam, hogy elkezdek nagyobb mennyiségű karácsonyi könyvet olvasni az ünnepek közeledtével. Tavaly a Moly.hu filmes kistestvérén, a Snitten sikerült megszereznem a 100 karácsonyi film megnézéséért járó plecsnit, amely miatt legalább 30 filmet kellett akkor megnéznem egy hónapon belül. Természetesen a könyves plecsnire is szükségem van, azonban ez 80 karácsonyi regény elolvasását jelenti számomra, amely nem egy-két év lesz. Viszont minél hamarabb el kell kezdeni. Persze ez nem azt jelenti, hogy válogatás nélkül fogok olvasni; mint mindig, most is igyekszem beazonosítani a viszonylag jobb minőségű irományokat. A 24 nap karácsonyig pedig épp ígéretesnek tűnt.


Nina Gerimová nem elégedett az életével. Nem sokkal karácsony előtt rájön, hogy sürgős változtatásokra van szüksége, ezért ír magának egy listát csupa olyan tevékenységekkel, melyek kibillentik a komfortzónájából. Advent minden napjára jut számára egy cetli az aznapi feladatával. Már az első küldetései egyikén találkozik egy férfival, akit olyannyira lenyűgöz Nina személyisége és terve, hogy vele tart a kihívások során. December 24-re pedig Nina élete 180 fokos fordulatot vesz.

Először is, muszáj megemlítenem, mennyire meglepődtem, amikor kiderült számomra, hogy ezt a regényt szlovák nő írta és ott is játszódik. A nevéből nem derült ki számomra, valamint ha a fülszövegben szerepel is erre utalás, akkor egészen biztos, hogy átsiklottam felette. Bevallom, a nonfiction műfajban egészen ritkán találkozom amerikain, angolon, esetleg francián vagy németen kívül más nemzetből származó szerző könyvével. Ráadásul az utóbbi két esetben is gyakran Amerikába vagy Angliába helyezik a történetet Francia- vagy Németország helyett. Megmondom őszintén, a szláv környezet/kultúra egyáltalán nem is foglalkoztat, de ettől függetlenül nem bántam, hogy ilyen téren is tudok tájékozódni. Meglepő volt ezzel szembesülni, de egyáltalán nem kellemetlen.

A főszereplőnk, Nina Gerimová egy, talán a harmincas éveiben járó felnőtt nő, aki gyógyszerészként dolgozik egy patikában. A pedáns, átlagos életét egyik pillanatról a másikra adja fel az adventi kihívásának köszönhetően – és kicsit meg is őrül közben. Valahonnan mélyről felszabadul belőle a valódi, bohókás és bolondos énje, melyet szinte egész életében elnyomott. Őszintén szólva tetszett, hogy kicsit kiszámíthatatlan és dilis a főszereplőnk, hiszen felpörgette az eseményeket, és ezáltal nem volt unalmas a regény. Emellett Nina magabiztos és bevállalós karakter, akiről egyaránt példát is tudunk venni.

"– Nem vesztegetem az időm olyan férfira, akinek még nincs karácsonyfája – vakkantom minden bevezető nélkül.
– Hisz december harmadika van.
– Hát ez az!"

Az őrültsége néhány esetben azonban visszatetsző volt. Tény, hogy sok jó ötlet felbukkan abban a listában, de van néhány olyan pontja is, amely egyenesen illegális – vagy azzá válik Nina döntését követően. Nem egyszer előfordul a regényben, hogy a főszereplőnk ellop valamit, és van, amikor nem csupán heccből. Mindezek pedig nem ellenpéldaként jelennek meg az olvasók számára, hiszen Nina minden esetben talál valamiféle önigazolást a tettére. Ez a legkevésbé sem volt szimpatikus. Nem gondolom, hogy egy regénynek bárkiben is azt az illúziót kellene keltenie, hogy a komfortzónából való kilépés nem kivitelezhető bűncselekmény vagy szabálysértés elkövetése nélkül.

Na, de térjünk vissza a listára egy pár szó erejéig. Nina adventi listáján igen változatos dolgok szerepelnek, a már említett lopástól kezdve, egy kutya befogadásán keresztül a rég nem látott rokonok meglátogatásáig. Nina egészen régi traumákat és lezáratlan ügyeket bolygat meg ebben a 24 napban, így nem csoda, hogy az élete teljes egészében megváltozik a regény végére. Jó döntés volt a szerző részéről, hogy a feladatok egyesével derülnek ki, valamint az adott napon addig halogatja a pontos kihívás leleplezését, ameddig csak lehet – ez egy plusz izgalomfaktort ad a történethez. Ettől függetlenül a teljes lista mellékletként szerepel a könyv hátuljában.

Összességében a 24 nap karácsonyig egészen jó olvasmányélmény volt. Ám tegyük hozzá, hogy ebben a karácsonyi időszakban jóval megbocsátóbb vagyok mind a filmek, mind a könyvek minőségét illetően, főleg, ha sikerül ünnepi hangulatot csempészniük a napjaimba. Ez a regény határozottan nem egy műalkotás, viszont teljes mértékben bele tudtam merülni, és nagyon könnyen, gyorsan végigértem rajta. Abban az esetben ajánlom, ha hozzám hasonlóan alacsonyabbra teszitek a mércét a karácsonyi könyvekkel szemben, valamint ünnepélyesen megígéritek számomra, hogy nem fogjátok kipróbálni a bolti (vagy bármilyen más) lopást Nina sikerén felbuzdulva.


5 / 4 csillag

Kiadás: Central Könyvek (2023)
Oldalszám: 472
Kiadói sorozat: Romkom
Eredeti cím: 24 dní do Vianoc (2022)
Fordította: Barics Veronika
Műfaj: romantikus

Bolondos ​és megható romantikus komédia karácsonyi varázslatba csomagolva

Úgy tűnik, Ninának bejött az élet, látszólag nem hiányzik neki semmi. Jó állás, megbízható partner, remek kollégák, zökkenőmentes hétköznapok, szerető család, közelgő előléptetés… Mi másra vágyhatna egy fiatal, ambiciózus nő? Aztán egyszer csak rájön, hogy ez nem elég. Egyik pillanatról a másikra mindent felborít maga körül, kilép a komfortzónájából, szakít a vőlegényével, és hátrahagyja, ami unalmas, ami megszokott. Karácsonyig van 24 napja, hogy teljesítse őrültebbnél őrültebb titkos kívánságait, családi csontvázakat húzzon elő a szekrényből, fájdalmas igazságokat ismerjen be, régi hibákat hozzon helyre, és megvalósítsa álmait.
Mivel a karácsonyi időszak tele van csodákkal, egy vonzó idegen is keresztezi az útját, aki minden alkalommal megdobogtatja a szívét, amikor csak rápillant. Dominik kedves, sármos, vicces és őrülten szexi. Nina úgy érzi, jó társa lehet a különösebbnél különösebb kalandokban. Ő lehet a legszebb ajándék, amit valaha kapott. Ha a férfi elég bátor ahhoz, hogy megszelídítse.



Közeledik a karácsony, ezzel egyidejűleg pedig egyre több ünnepi ajánlóval találkozhattok az oldalunkon. Már mindannyian karácsonyi lázban égünk, így alig várjuk, hogy megosszuk veletek a tapasztalatainkat a különböző könyvekről. A Centrál Könyvek jóvoltából, most egy igazán bolondos és megható karácsonyi történetet hoztunk nektek. Ismerjük meg együtt Ninát, akinek látszólag semmi sem hiányzik az életéből. Jó állás, megbízható partner, remek kollégák, zökkenőmentes hétköznapok, szerető család, közelgő előléptetés… Mi másra vágyhatna egy fiatal, ambiciózus nő? Derítsük ki közösen! Tartsatok velünk, ismerjük meg közösen Nina őrültebbnél őrültebb kihívásait, ha pedig nektek kedvez a szerencse meg is nyerhetitek a könyvet a kiadó felajánlásában. 

Nyereményjáték

A könyv összesen 24 fejezetből áll, pontosan úgy, mint egy adventi kalendárium. Ebben a játékban így az advent időszakára koncentrálunk. Minden állomáson találtok egy kérdést, nektek pedig nincs más dolgotok, mint a Rafflecopter megfelelő sorába beírni a választ.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Ki és mikor készítette el az adventi koszorú ősét?

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista

12.10. Readinspo

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥

Talán ez is tetszhet még

0 megjegyzés