Azon ritka állatfaj egyik példánya vagyok, amelynek a történelem volt a kedvenc tantárgya az iskolában. A gimnázium utolsó két évében, fakultáción a tanárom képes volt úgy közvetíteni a hatalmas mennyiségű tananyagot, hogy az ténylegesen élvezetes volt. De a történelemben, mint tudományban ami a legjobban érdekel, azok a személyes, emberi történetek, vagy akár társadalomrajzok. Mindegy, milyen korszakról vagy kultúráról van szó, és ugyanúgy vevő vagyok a fikcióra is, mint az igaz történetekre. Ha pedig arra a kérdésre kellene válaszolnom, hogy mindezek ismeretében melyik korszakban és nép tagjaként élnék a legszívesebben, nem kellene gondolkodnom rajta. Az indiánokról szóló történetek, témák már valahogy gyerekkorom óta vonzottak (részben persze az olyan klasszikus mesefilmeknek hála, mint a Pocahontas, Yakari vagy a Szilaj), és a mai napig nem is sikerült kiábrándulnom belőlük. De mégsem tudok róluk eleget, és ezért döntöttem úgy, hogy ezt elkezdtem kompenzálni A Tűzőrző lányával.

Daunis Fontaine a kanadai határ mentén él, a michigani Sault Ste. Marie-ben. A családi háttere furcsa: anyai ágon konzervatív, rasszista nézetekkel szembesül, de apai ágon a helyi ojibwe indián közösség része. Daunis ügyesen lavíroz az identitásának két része között, de mégis rendszeresen szembesül a problémával, hogy egyik helyre sem tartozik igazán. A nehezen fenntartott egyensúlyból aztán kibillenti egy iszonyú tragédia, mely után az élete már soha többé nem térhet vissza a régi kerékvágásba. Ez az eset aztán láncreakciót indít el, és végül Daunis egy bűnügyi nyomozás kellős közepén találja magát, szembesülve az indián közösségét fenyegető komoly veszélyforrással.

Bár A Tűzőrző lánya már egy ideje elérhető a könyvesboltok polcain, csak novemberben került a kezem ügyébe – éppen abban a hónapban, melyet Amerikában az őslakos indiánok kulturális örökségének hónapjának nyilvánítottak (Native American Heritage Month). Nem tudom, a gyakorlatban mennyire kerülnek reflektorfénybe a különböző indián kultúrák az USA-ban, de én örülök, hogy ezzel a tudattal olvashattam végig az első, amerikai őslakosokról szóló regényemet.

Kezdjük azzal, hogy valamiképpen pozicionáljuk ezt a regényt műfajok és egyebek tekintetében. Szerintem ugyanis kissé félrevezetőek azok a címkék, amelyekkel a történetet illetik Molyon vagy a Goodreads-en – legalábbis részben. Elsősorban young adult regényként hivatkoznak rá, és egyébként 2021-ben, a Goodreads-en meg is kapta a legjobb young adult fiction díjat. Ám én nem feltétlenül sorolnám a klasszikus YA regények közé. Azt leszámítva, hogy a főszereplőnk 18-19 éves a cselekmény idején, nem igazán felel meg a műfaji követelményeknek. Sokkal komolyabb témákkal foglalkozik, és jóval sötétebb hangulatú, mint egy YA – inkább a new adulthoz közelít, krimis történetszállal. A thriller címke abszolút megállja a helyét, és bizonyos szempontból a családregény is.

Rendkívül olvasmányos, szépen megírt és fordított történetről van szó, amelyet nehéz hosszabb időre letenni, de a (nem fizikális értelmű) súlya miatt mégsem olyan könnyű olvasni. Mint említettem az imént, igencsak komoly témákat feszeget, ráadásul nem csak egy-néhányat. A központi cselekményt egy drogterjesztéssel, metamfetamin-túladagolással és gyilkosságokkal kapcsolatos nyomozás mozdítja előre, melyben személyes okokból Daunis is részt vesz. Emellett megjelenik egy szerelmi szál is, de nem annyira hangsúlyosan. Rengeteg szó esik az ojibwe-törzs hagyományairól, hitrendszeréről és az indiánokat ért sérelmekről, velük szembeni rasszizmusról. De fontos összetevője a regénynek még Daunis kettős identitása, illetve a bonyolult családi helyzete és a családban öröklött traumák feldolgozása is.

Tűzőrző Daunis Fontaine egyébként rendkívül erős női karakter. Nem egy átlagos young adult főszereplő, ugyanis magas leányzó erősebb, fiúsabb testalkattal – a regényben “Hulknak” is hívja valaki. Természettudományos érdeklődésű (orvosnak készül), ami rendesen vissza is köszön a sorokon, és ez pozitívum volt számomra. Rendkívül okos, intelligens, egyúttal ravasz és agyafúrt csajszi, és mindeközben lojális, családcentrikus. A stílusa (a fiús voltából adódóan) kicsit durva, de hozzá lehet szokni.

Eleinte nehezen, kicsit talán kétkedve álltam neki A Tűzőrző lánya olvasásának. Azt nem mondhatom, hogy hamar megcáfolta a tartózkodó hozzáállásomat, ugyanis rendkívül lassan, talán a 100. oldal környékén indult be igazán a cselekmény… de volt bőven, ami hajtson előre, és visszatekintve indokoltnak látom ezt a felépítést. A fejezetek összetettek és izgalmasak, folyamatosan új kérdéseket vetnek fel, a válaszokat pedig csigalassan csepegtetik az olvasónak. Nem árt alaposan figyelni, mert egy-egy, lényegtelennek tűnő megjegyzés értelmére jóval később derül csak fény. Ahhoz képest, hogy debütáló regényről van szó, fantaszikus minőségű munka, amely minden kapott díjat megérdemel.

Összességében A Tűzőrző lánya, ha nem is tartozik az évem kedvenceihez, de mindenképpen egy emlékezetes élmény marad számomra. Imádtam végre betekintést kapni a kortárs amerikai őslakos kultúrába, ez a könyv ráadásul erősen át van itatva az ojibwe hagyományokkal, rítusokkal, világnézettel. Még egy-egy rövid mesével, legendával is megajándékoz minket a szerző. Bár a mondanivalója némileg megterhelő, mert amellett, hogy egy egész kontinensnyi népcsoport több száz éves sérelmeit közvetíti, még Daunis magánéleti problémáival is szembesülünk. De rettentő okosan van kivitelezve, ezért élvezetes olvasni. Azoknak ajánlom, akik (hozzám hasonlóan) szeretnek változatos témákról, népcsoportokról, kultúrákról tájékozódni.

Értékelés

Kiadás: Cartaphilus (2022)
Oldalszám: 512
Eredeti cím: Firekeeper's Daughter (2021)
Fordította: Fodor Flóra
Műfaj: young adult, családregény, thriller

Faji előítéletek, egy sokkoló gyilkosság utáni nyomozás és lenyűgöző betekintés az amerikai őslakosok kultúrájába - A Tűzőrző lánya 2021 legnagyobb young adult sikere az Egyesült Államokban, amelyből Barack Obama és Michelle Obama készít sorozatadaptációt a Netflix számára.

A kettős származású, botrányos kapcsolatból született Daunis Fontaine mind szülővárosában, mind a közeli indián rezervátumban idegennek érzi magát, és a két rokonság kereszttüzében állva úgy tűnik, lehetetlen önmagára találnia. A tizennyolc éves, frissen érettségizett lány orvosi karrierről álmodik, ám egy családi tragédia miatt nincs esélye a továbbtanulásra.

Szürke hétköznapjaiban az egyetlen izgalmat egy új fiú érkezése jelenti. A fivére jégkorongcsapatában játszó, elbűvölő Jamie megváltoztatja Daunis életét - ám nem minden változás örömteli…

Mindeközben rejtélyes halálesetek kavarják fel az indián közösség életét, és amikor Daunis szemtanúja lesz egy sokkoló gyilkosságnak, hirtelen egy veszedelmes bűnügyi nyomozás kellős-közepébe kerül. Hogy megvédje közösségét, Daunisnak el kell fogadnia örökségét, még ha ez minden korábbinál nagyobb veszélybe is sodorja őt.

Az indián származású Angeline Boulley első regénye sodró, szövevényes bűnügyi történet a törzsi ünnepek dobpergése, a színes, kavargó öltözékek, a lélekemelő, néha álomszerű, máskor extázisig fokozódó szertartások varázslatos világában. Az indián őslakosság mai napig tartó hátrányos megkülönböztetését és soha be nem hegedő régi sebeiket művészien és kérlelhetetlen őszinteséggel ábrázoló regényt méltán választották a Goodreads olvasói 2021 legjobb young adult regényének.

Linkek: Moly || Goodreads || megrendelés

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥

Mindig óvatos vagyok azokkal a dolgokkal, amelyeket mindenki szeret, és talán egy kicsit szigorúbban is ítélem meg őket, mint általában bármi mást. De hogyha az az adott dolog tényleg jó, akkor azt nem félek beismerni. Colleen Hoover pedig tényleg jó! Nincs a kedvenc szerzőim között, de az új regényeit majdnem olyan lelkesen várom mostanában, mintha ott lenne. Minden története nagy hatással van rám, de a kedvenceim az utóbbi néhány év megjelenései körül kerültek ki. A Verity-t elképesztően élveztem, és nem valószínű, hogy azt bármi letaszítja számomra a dobogóról, de a Merit nélkül szorosan utána kullog. Eddig talán a November 9-et választottam volna harmadiknak, de az a helyzet, hogy döntetlen alakult itt ki az új versenyzővel, aki nem más, mint a Minden tökéletesed.

Quinn és Graham életük legszörnyűbb napján találkoznak egymással először, egy lépcsőházban. A mellettük lévő ajtó mögül összetéveszthetetlen zajok szűrődnek ki, teljesen összetörve a két fiatal szívét. Ám rájuk különösen igaz a mondás, hogy ami valaminek a végét jelenti, az egyben egy másik dolog kezdete is. Így találnak rá egymásra, mint lelki társra – a lehető leglehetetlenebb helyzetben.

Ez a regény azért nagyon különleges, mert a legtöbb romantikus regény befejeződik annál a pontnál, hogy a két főszereplő egymásra talál. Azzal már nem foglalkoznak, mi történik utána kettejükkel, hiszen evidensnek vesszük, hogy – mivel a sors is egymásnak teremtette őket – semmiféle súrlódás nem lehet közöttük a jövőben. Pedig szerintem kifejezetten izgalmas téma, hogy milyen problémák merülhetnek fel egy párkapcsolat különböző szakaszaiban, és a különböző, lehetséges döntések milyen következményeket vonhatnak maguk után. A Minden tökéletesedben Quinn és Graham “összejövés-története” tulajdonképpen csak egy mellékes cselekményszál, ugyanis a könyv lényege a kapcsolatuk válságáról szól.

A regény két idősíkon játszódik tehát. Az “Akkorban” azt követhetjük végig, hogyan talál egymásra a két főszereplő, és mennyire idilli a kapcsolatuk első néhány hónapja, éve. A “Mostban”, a jelenben 7 évvel a házasságkötésük után járunk, és rá kell döbbennünk, hogy Quinn és Graham lényegében a válás küszöbén állnak. A fejezetek során fokozatosan megtudjuk, hogyan és miért alakult így ez a csodálatosnak indult kapcsolat, majd pedig a legvégén választ kapunk rá, hogy megmentik, vagy inkább végleg feladják a házasságukat.

De mindenekelőtt tegyünk egy kanyart a címválasztás felé – sokatokban felmerülhet ugyanis a kérdés, miért ilyen furcsa eredménye lett a fordításnak. Az eredeti és a magyar cím is a történet egyik pontjáról (viszonylag az elejéről) származik, mely során a két főszereplő kínait eszik, és felolvassa egymásnak a saját szerencsesüti-üzenetét. Az egyiküké angolul így hangzik: “If you only shine light on your flaws, all your perfects will dim.” Ugyanezt a mondat a magyar fordításba így került bele: “Ha csak a hibáidra világítasz rá, akkor elhalványul minden tökéletesed.” A lényeg ebben az, hogy angolul helyesen perfect lenne perfects helyett, és ezt a nyelvtani tévedést próbálták valahogyan átültetni a magyar címbe is. Az eredménnyel azonban én magam sem értek egyet. Míg angolul az a potya -s betű nem kifejezetten zavaró, addig a magyar cím teljesen értelmetlen, értelmezhetetlen lett.

Na de vissza a történethez. Általában nagyon könnyen megkedvelem a főszereplőket – különösen, ha egyben narrátorok is –, de Quinnt sajnos nem sikerült. Még annak ellenére sem, hogy több ponton is tudtam volna azonosulni vele. A párkapcsolatuk válságát az okozza, hogy Quinn terméketlen (endometriózisa van), és 6 évnyi próbálkozás után sem esett még teherbe. A nő minden vágya egy kisbaba, és minden alkalommal, amikor szóba kerül a téma, vagy akár csak meglát egy gyerekes párt az utcán, belemar a lelkébe a fájdalom. A férjével pedig már csak peteéréskor hajlandó szeretkezni, mert egyébként a szex is csak a kudarcát juttatja eszébe. Amiatt is ostorozza magát, mert úgy gondolja, Graham sem vágyik másra, csak egy kisbabára. Ezt a belső feszültséget rávetíti a férjére, de nem osztja meg vele a fájdalmát, és hogy mit szeretne. Mindennek a hatására pedig rettenetesen eltávolodnak egymástól, és ezzel lényegében konkrét szavak, tettek nélkül bántják egymást. Teljesen reális forgatókönyv. Részben mindketten hibásak benne, de mégis inkább úgy gondolom, nagyrészt Quinn felelőssége, hogy eljutottak idáig. Már az első kudarcok során teljesen elzárkózott a férjétől, semmit nem osztott meg vele, Graham pedig így egyszerűen nem tudott segíteni neki. Mindemellett Quinn a végén már kifejezetten szörnyen bánt a férfival – szerintem a bántalmazás határát súrolja az, amit művelt Grahammel.

Mindezzel nem azt akarom hangsúlyozni, hogy szörnyeteg az, aki nem tudja, hogyan kezelje a traumáját. Sőt, kifejezetten jó dolognak tartom, ha ellenpéldákat látunk a könyvekben – hiszen annak az is a célja, hogy a könyvben maradjon, és ne történjen meg ugyanaz a valóságban. A probléma itt az volt, hogy Quinn nem kért bocsánatot. Hogy nem ismerte fel a hibáját, meg egyébként is, a szerző sem úgy közvetítette felénk mindezt, mintha hiba lenne.

Összességében, bár tényleg imádtam ezt a regényt, de a fentiek miatt mégsem tudok 5 csillagot adni a Minden tökéletesednek. A koncepciója rettenetesen erős, de a kivitelezésén lehetett volna még dolgozni. Rengeteg potenciál lett volna benne, akár a fentiek terén, akár egyéb témákban, mint amilyen az endometriózis, a párkapcsolati kommunikáció, vagy akár a gyermektelen párok hosszútávú jövőképe. Persze van egy határ, amin túl már nem lett volna fogyasztható, ha mindez bővebben ki van fejtve, és így legalább széles réteg számára befogadható lett a könyv üzenete. Nem egy jó hangulatú történet, de Colleen Hoover fantasztikus stílusában minden nehéz téma könnyen csúszik.

Értékelés

Kiadás: Könyvmolyképző (2022)
Oldalszám: 304
Kiadói sorozat: Rubin pöttyös könyvek
Eredeti cím: All Your Perfects (2018)
Fordította: Sándor Alexandra Valéria
Műfaj: new adult, romantikus

Egy rég elfelejtett ígéret képes lehet megmenteni a kapcsolatot?

Quinn és Graham tökéletes szerelmét veszélybe sodorja a tökéletlen házasságuk. Az évek során felgyülemlett emlékek, a hibák és a titkok már eltaszítják őket egymástól. Az egyetlen dolog, ami megmentheti őket, éppen az lehet, ami a szakadék szélére sodorta őket.

A Minden tökéletesed egy elgondolkodtató regény egy párkapcsolati gondokkal küzdő párról, akiknek múltbéli ígéreteken múlik a jövője. Szívszaggató, letehetetlen olvasmány.

Az év legfelkavaróbb szerelmi története – lehet-e együtt tökéletesen boldog két tökéletlen ember?

Add át magad a sodrásának!

Linkek: Moly || Goodreads || megrendelés || beleolvasás

Állomáslista

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥

Vannak olyan dolgok, amit csak úgy tudsz, annak ellenére, hogy minden racionális magyarázat ellene szól. Én már akkor tudtam, hogy Guillaume Musso a kedvenc szerzőim közé fog tartozni, amikor először lapoztam egyet az első általam olvasott könyvében. A párizsi apartman óta nem hagytam ki egyet sem a magyar megjelenései közül. A legnagyobb hatást egyértelműen a Most! és a Regényélet gyakorolta rám, de kedvencet semmiképpen sem tudnék választani, hiszen minden műve más miatt érdekes és zseniális a maga nemében. Nem vártam, hogy a Visszajövök érted lekörözze számomra az eddigieket bármilyen értelemben, és nem is tette, viszont egy bizonyos szempontból ez is kiemelkedik a többi regénye közül.

2007. október 31., New York. Ethan Whitaker napja viszonylag szokványosan indul ezen a napsütéses őszi reggelen. Egy ismeretlen nőt talál az ágyában, de az előző éjszaka emlékei homályba vesznek… Sebaj. Épp reggeli tévéinterjúra hivatalos, hogy a sikereiről beszéljen, és olyan életvezetési tanácsokat osztogasson, amelyeket ő maga sohasem alkalmazott a saját életében. De (napra pontosan) tizenöt évvel ezelőtt megígérte magának, hogy kitör a szegénységből, és a lényeg, hogy ez végül sikerült számára. Teljesítette élete nagy célját, és egy cseppet sem számít, hogy a hírnevén kívül semmije nincsen. Ugye?

Musso ebben a regényében is a már jól bevált modelljét alkalmazza: a tönkretett élet helyrehozására építi fel a történetet. Először rádöbbenti a főszereplőt, hogy valami nincs rendben, felvet egy jó pár kérdést, majd a valóságtól elrugaszkodva végigvezeti a hősünket a jellemfejlődés rögös, kacskaringós útján. A cselekményről semmiképpen sem szeretnék túl sokat elárulni, és kérlek, ti se olvassatok utána jobban, még mielőtt belekezdenétek a regénybe… De annyit talán leleplezhetek, hogy Ethannel egyfajta időutazáson veszünk részt, melynek során a férfi szembenéz élete legnagyobb tévedéseinek következményeivel.

A regény egyik legizgalmasabb eleme volt számomra az a három karakter, aki lényegében az időn kívül létezik. Az egyik természetesen maga az időutazást átélő Ethan. A másik két szereplő egy-egy, egymással teljesen ellentétes életfelfogást képvisel. Curtis Neville a sors, a végzet üzenetét közvetíti, mely szerint a jövőnk előre meg van írva, amin sehogyan sem tudunk változtatni. Dr. Shino Mitsuki, az ázsiai orvos pedig a buddhista nézet szerinti karmát testesíti meg. Szerinte az életünk célja, hogy megtisztítsuk a karmánkat, amellyel a következő életünkre készülünk fel. Illetve fontos üzenete, hogy engedjük el a haragot az életünkből. Külön érdekes volt számomra, hogy ez a két, egymással ellentétes vélemény lényegében egymással harcol a regény során, csak éppen képletesen, Ethanön keresztül.

A főszereplőnkről, Ethan Whitakerről is érdemes egy-két szót ejteni. A férfi 15 évvel ezelőtt úgy döntött, egyik pillanatról a másikra kilép az addigi életéről, és olyan sztárrá válik, aki újságok címlapján fog szerepelni. Egyszerű, építőipari munkásból pedig, évek tanulásával, kivételes emberismeretével, és persze némi szerencsével világhírű pszichológus, motivációs tréner és coach vált belőle. Ám amíg ő százezrek életét változtatja meg a könyveivel és előadásaival, a saját élete romokban hever. Annyira elkeseredett, hogy már az öngyilkosságot is fontolgatja. Érdekes kettősség, paradoxon ez, ami egy kicsit rávilágít arra, hogy könnyen lehet, a reflektorfényben álló véleményvezérek sem mindig képesek betartani a saját tanácsaikat. Egyébként ilyen, a saját munkájában kiégett, kifelé az ellenkezőjét kommunikáló figurákat Musso gyakran alkalmaz a regényeiben.

Lényegében a fentiek voltak a legfontosabb, legkiemelkedőbb elemek, amelyek meghatározták számomra ezt a 350 oldalnyi élményt. Néhány apró pozitívumot tartok még említésre méltónak – mint például azt, hogy a szerző ismét igyekezett megteremteni egy sajátságos atmoszférát egy-egy popkulturális elem említésével. Ennek hatására Elvis Presleyt-t hallgattam az első fejezetek alatt (Now or Never), és ennek a kombinációjától szinte libabőröztem. Különleges dolog olyan zenére olvasni, amely tökéletesen passzol az adott könyvvel.

A történetről ennyit érdemes elárulnom, annak érdekében, hogy a nagy fordulatai meglepetések maradjanak számotokra. Ám azt nem tudom magamban tartani, mennyire brutális volt a vége. Musso-regény ennyire még nem marcangolt szét, mint a Visszajövök érted. Az utolsó mondatok ugyan megpróbálták csillapítani a fájdalmat a lelkemben, de a könyvet olyan messzire raktam utána, hogy ne is lássam. Kegyetlen ez az ember. Én pedig mazochista, mert egy pillanatra sem ingat meg a történeteivel szembeni lojalitásomban.

Összességében a Visszajövök érted még az ennyire katarktikus végével sem tudta felülmúlni számomra az első bekezdésben említett címeket… De szerintem épp a vége miatt emelkedik ki az eddig olvasottak közül. Musso máskor sem örvendeztetett meg teljes hepienddel, de ez most egészen más volt. Abszolút így volt rendben, mert hiteles, hihető, és bizonyos értelemben kielégítő is a csúcspont történése, de utána biztos vagy benne, hogy a rémálmaidban sem akarsz Guillaume Musso regényszereplői közé tartozni.

Értékelés

Kiadás: Park (2022)
Oldalszám: 344
Eredeti cím: Je reviens te chercher (2008)
Fordította: Tótfalusi Ágnes
Műfaj: krimi, romantikus

Ethan, harmincas pszichiáter, gazdag, híres, jóképű. A siker azonban nem adta könnyen magát. Ethan Boston egyik szegénynegyedében nőtt fel, és napról napra elégedetlenebb volt az életével. Huszonharmadik születésnapján döntő lépésre szánta el magát; egy New York-i kiruccanáson kilépett addigi életéből, egy forgalmas utca sarkán örökre eltűnt barátja és menyasszonya szeme elől…

Tizenöt évvel később Ethan szédelegve ébred manhattani luxusjachtján. Egy ismeretlen, vörös hajú nő fekszik mellette. És ezzel kezdetét veszi egy rémálomszerű nap… amelyeknek a végén egy kórházi műtőasztalon találja magát, három pisztolygolyóval a testében. Vajon elkerülhető az elkerülhetetlen? Vagy minden ember életében van egy pont, ahonnan már nincs visszaút?

Linkek: Moly || Goodreads || megrendelés

Vajon minek köszönheti Guillaume Musso az elképesztő sikerét? Még nem tudjuk, de azon vagyunk, hogy kiderítsük. Ez alkalommal a Visszajövök érted című regényét vizsgáltuk, mely már egyszer megjelent magyar nyelven, ám a Park kiadó idén új külsővel látta el a könyvet. Tarts velünk a nyomozásunkban!

Nyereményjáték

A regény főszereplője egy Elvis Presley-dal hatására változtatja meg gyökeresen az életét. A feladatotok, hogy az állomásokon található idézetek alapján kitaláljátok, Elvis melyik dalában szerepel az adott sor (címet kérünk).

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

“You fooled me with your kisses

You cheated and you schemed

Heaven knows how you lied to me”

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥

Sokáig tartózkodtam attól, hogy Sarah J. Maastól olvassak, mivel féltem, hogy én leszek az egyetlen ezen a bolygón, akinek nem tetszenek majd a történetei. Nagyjából így is lett. Egyáltalán nem kapott el az a láz, ami az írónőt övezi, és ez valószínűleg akkor sem fog megváltozni, amikor próbál teszek a népszerűbb regényeivel. Nem voltam biztos benne a Föld és vér háza elolvasása után, hogy folytatni fogom a sorozatot, de az a baj, hogy ha elkezdek egy fantasy történetet, muszáj megtudnom, hogyan végződik majd.

Rigelus fenyegetése után Bryce és Hunt meghúzzák magukat, és próbálnak Crescent City mintapolgáraiként viselkedni. Természetesen nem bírják sokáig. Tharion, a sellő egy olyan rejtélyt tár fel előttük, amelynek nem bírnak ellenállni. Csakhogy az ügy a pangerai lázadókkal kapcsolatos, és tudják, hogy ha bármilyen módon összekapcsolják a nevüket a felkelőkkel, tárgyalás nélküli halálbüntetésben részesülnek. Ellenállhatatlan mulatság… Az elsődleges feladatuk, hogy előkerítsék az eltűnt lázadót, Sofie Renastet és az öccsét, Emilet, ugyanis ők ketten olyan információval rendelkeznek, amelyek teljesen átírhatnak mindent, amit a saját múltjukról tudnak. És persze az információnak valamilyen módon köze van a már két éve meggyilkolt Danika Fendyrhez is.

Azt el kell ismernem, hogy a regény rettentő erősen indul. A bevezetésében megismerünk egy új karaktert Sofie Renast személyében, aki az öccse megmentésére siet egy lázadóknak fenntartott koncentrációs táborba. Sofie és Emile emberek, nem vanírok, de Sofie mégis rendelkezik egy ritka vanír képességgel. Mentőakció persze nem éppen úgy alakul, ahogyan azt a lány eltervezte. A bevezető végén leesett az állam; percekig csak pislogtam, mert nem akartam elhinni, hogy tényleg az történt, amit olvastam. Sofiet egyébként csak ez alatt a pár oldal alatt tízszer annyira megkedveltem, mint Brycet, és jobban örültem volna, ha inkább valami hozzá hasonló karakter a főszereplő.

Az első résszel összehasonlítva az Ég és lélegzet háza bizonyos szempontból még érdekesebb volt. Míg eddig az eseményeket csak Bryce és Hunt szemszögéből követhettük, addig ebben a kötetben több, már jól ismert karakter is saját történetszálat kap. Az egyikük Ruhn, Bryce tündérherceg bátyja. A másik Ithan, Bryce volt udvarlójának, a meggyilkolt Connor Holstromnak az öccse, aki egyébként szintén odavan a főszereplőnkért. A harmadik pedig (szerintem meglepő választás) Tharion, egy magas rangú sellő, aki többször is segítette Bryceék nyomozását az első rész során. Kifejezetten tetszett, hogy az új nyomozásukban ők mindannyian egy nagy csapatot alkotnak (kiegészülve még időnként a boszorkánykirálynővel, Hypaxiával és a másik tündérherceggel, Cormackel), és több veszélyes küldetésbe is együtt indulnak meg. A közös jeleneteken kívül pedig szabálytalanul váltakoznak a csak egyikükről vagy másikukról szóló részek.

Meglepő volt számomra, hogy ebben a részben mennyire háttérbe szorul Hunt Bryce-hoz képest. Amint végre hivatalosan is összejönnek, a karizmatikus Umbra Mortisunk pincsikutyává válik, aki (többnyire) saját döntések és gondolatok nélkül lohol Bryce árnyékában. Sok esetben Bryce nélküle dönt, cselekszik és jön rá dolgokra, amely számomra egyáltalán nem illett a Föld és vér házában megszokott párosukhoz.

De nem ez az egyetlen eleme az Ég és lélegzet házának, amely hiteltelennek tűnt. Már említettem, hogy az első részben nem tudtam megkedvelni Bryce Quinlan karakterét, és ezen egyáltalán nem segített ez a kötet sem. Itt ugyanis már nyomokban sem fellelhető az a drogos partihercegnő, amiként megismertük a Föld és vér háza elején. Sokkal inkább egy szuperhőst látunk, aki jellemében, értékrendjében tökélyre érett, és kétszer olyan ravasz, mint eddig. Minden rejtély megoldására ő jön rá először, és úgy harcol az összecsapásokban, mintha egész életében erre képezték volna. Számomra nem fér össze ez a kétféle Bryce egymással. Mindemellett a karaktere egyszerűen túlságosan tökéletes: nem emberi, nem élethű.

Túlzásnak találtam azt is, hogy a regény központi rejtélyének kulcsa ismét a két éve halott Danika Fendyr volt. Az előző rész úgy zárul le, hogy Bryce szertartásosan búcsút int legjobb barátnőjének és az Ördögfalkának, ezzel mintegy feldolgozva, elfogadva a halálukat. A gyászidőszak véget ért számára, és készen áll arra, hogy új életet kezdjen, melyben már az élők a főszereplők. Ezzel szemben az Ég és lélegzet háza ismét egy az egyben Danika és az Ördögfalka köré épül. Bryce ugyanis amiatt kezd el fogalkozni ezzel a veszélyes rejtéllyel, mert tudomására jut, hogy Danika valami mást is rejtegetett előtte, nem csak azokat, amiket az előző kötetben derített fel. Számomra mindez már túl sok. Egyrészt nem tudom elhinni, hogy egy olyan mély kapcsolatba, amilyen Bryceé és Danikáé volt, beleférjen ennyi titok és hazugság. Másrészt Danikának már olyan sok titkos projektet, küldetést és érdeklődést adott az írónő, hogy az egyszerűen nem férhetett bele egy ilyen rövid és elfoglalt életbe.

Érdekes, hogy ez a regény – az első résszel ellentétben – függővéggel zárul. A Föld és vér háza utolsó jelenete olyan, mintha maga a szerző sem bízott volna abban, hogy lehet folytatása a történetnek, és ezért rendesen, teljes értékűen lezárta a könyvet. Az Ég és lélegzet háza azonban a csúcsponton ér véget, rengeteg kérdést és izgalmat nyitottan hagyva. Olyannyira, hogy ha igazán magával ragadott volna, valószínűleg az arcomat kaparom a végszónál.

Összességében viszont egyáltalán nem tudom eldönteni, A sorozat első vagy második része tetszett jobban. Mint ahogyan a fentiek is mutatják, az Ég és lélegzet házában volt olyan elem, amit lényegesen jobban szerettem, de akadt olyan is, ami teljesen tönkretette számomra az eddig megtudottak hitelességét. A függővég után nem kérdés, hogy folytatni fogom majd a sorozatot a harmadik résszel, de – összesen három darab Sarah J. Maas-regény elolvasása után – immár biztos vagyok benne, hogy az írónő sajnos negyedannyira sem vett meg, mint a YA fantasy-olvasók többségét.

Értékelés

Kiadás: Könyvmolyképző (2022)
Oldalszám: 872
Sorozat: Crescent City 2. (Zafír pöttyös könyvek)
Eredeti cím: House of Sky and Breath (2022)
Fordította: Szabó Krisztina
Műfaj: (urban, low) fantasy, romantikus, erotikus, new adult

Bryce Quinlan és Hunt Athalar próbál visszarázódni a normál kerékvágásba – megmentették Crescent Cityt, de annyi minden fordult fel fenekestül az életükben, hogy leginkább csak pihenni szeretnének. Le akarnak lassítani. Kiderítenék, mit tartogat számukra a jövő.

Az Aszterek eddig tartották a szavukat, békén hagyták őket. De így, hogy a lázadók lassacskán egyre inkább kikezdik az Aszterek hatalmát, az uralkodók jelentette fenyegetés nőttön-nő. Bryce, Hunt és a barátaik belekeverednek a lázadók terveibe, és választaniuk kell: vagy csendben tűrik az elnyomást, vagy megküzdenek azért, amit helyesnek tartanak. És mint tudjuk, a hallgatás sosem volt az erősségük…

A #1 bestseller FÖLD ÉS VÉR HÁZA szexi, akciódús folytatásában Sarah J. Maas lebilincselő történetet sző egy robbanásközeli állapotban lévő világról és azokról, akik bármit megtennének, hogy megmentsék.

Linkek: Moly || Goodreads || megrendelés || beleolvasás

Nyereményjáték

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥

Bevallom, László Ferenc Honi bestiáriuma normál körülmények között nem kapott volna helyet az elolvasandó könyveim között. Nem vagyok annyira a magyar irodalom fanatikusa, hogy olyan szerzőink élettörténetét ismerjem meg, akiktől valószínűleg sohasem fogok elolvasni semmit sem. Egyedül azért adtam esélyt ennek az irománynak, hogy elindulhasson a blogturnéja. Később persze én lepődtem meg a legjobban, amikor – néhány nappal a határidőm előtt – átfutottam a bevezetőt, és nem akartam utána letenni a könyvet.

De még mielőtt elkezdeném fejtegetni ennek az okát, nézzük meg, mi is pontosan a koncepció. A könyvben László Ferenc magyar irodalmárok portréját és munkásságát tárja elénk, egyenként néhány oldalba tömörítve. Összesen 33, huszadik századi szerző életrajzát tekintjük át röviden – de nem az irodalomórák anyagát ismételve. A könyv valamennyi említettjét alulértékelt, elfeledett alkotónak tekinti László Ferenc, aki ezen a módon igyekszik felhívni a figyelmet arra, hogy ne ragadjunk le Ady és József Attila munkáinál.

A Honi bestiáriumban mindössze két női név szerepel, aminek az okát a szerző sietve meg is magyarázza a bevezetésben. A felsoroltak mindegyike szépirodalmár, de sokan közülük újságíróként, humoristaként vagy kritikusként is ismeretesek (voltak). A válogatás tényleg jó, én személyesen alig néhány nevet ismertem csak a harminchárom közül (pl. Szobotka Tibor, Fenyő Miksa), és egyiküktől sem olvastam még semmit (illetve Móra Ferenc A kincskereső kisködmönjébe belekezdtem, de képtelen voltam végigolvasni).

László Ferenc mindegyik alkotónak egy-egy fejezetet szentel, amelyben, néhány oldalban összefoglalja az élettörténetét, illetve pályájának főbb szakaszait. A leírások – csakúgy, mint az irodalomtankönyvek bejegyzései – érintik a tanulmányaikat, magánéletük érdekesebb elemeit, és természetesen a főbb műveik címét. A szerző általában azt sem mulasztja el megemlíteni a fejezetekben, miért tartja bemutatásra érdemesnek az adott írót.

A könyv összeállítóját, László Ferencet nem ismertem korábban. A fülszöveg alapján kritikus, történész és újságíró, akinek a munkáját különböző magazinokban, illetve a Bartók Rádióban követhetjük nyomon. Cikkeket tőle a Magyar Narancson találtam, de úgy tűnik, jelenleg a Revizor című kritikai portálon lelhetők fel az írásai – a könyvtárak, könyvesboltok polcait kivéve, persze.

És térjünk is vissza arra, miért szerettem bele rögtön ebbe a könyvbe. Nem a témája és a tartalma miatt – bár van valamennyi irodalomtörténeti érdeklődésem, de az ennyire ismeretlen szerzők jelenleg egyáltalán nem foglalkoztatnak. Viszont teljesen lenyűgöz az, ahogyan László Ferenc a magyar nyelvvel bánik. Elképesztő módon szövi a mondatokat és játszik a szavakkal. Terjengős, többszörösen összetett mondatokba rendezi a gondolatait, és nagyon sajátosan válogatja meg a szavait. Sokszor olyan, mintha direkt a lehető leghosszabb szinonimáját használná egy szónak – és ha annak idegen hangzása van, még jobb –, de mindezt abszolút stílusosan teszi. Mindemellett, épp az előbbiek miatt, a szóhasználata remekül illik a korszakhoz, amelyről beszél, és ezzel sajátságos atmoszférát teremt a könyvének. Könnyen lehet, hogy Honi bestiárium szókincse legalább kétszer akkorára rúghat, mint amekkora egy ugyanilyen terjedelmű, átlagos magyar (kortárs) szerző irománya lenne.

Összességében régóta nem ért már akkora meglepetés, mint amilyet a Honi bestiárium tartogatott számomra. Bevallom, az olvasása előtt azon gondolkodtam, hogyan fogok majd túladni rajta később, de most már biztos, hogy ez nem történik meg. Sőt, a polcom azon részére fog kerülni, ahol azoknak a szerzőknek a könyveit gyűjtöm, akikre valamilyen szempontból hasonlítani szeretnék. Sajnos sosem leszek képes úgy bánni a szavakkal, mint László Ferenc, de ez a kötet megtestesíti számomra azt az irányt, amerre én magam is haladnék.

Kiadás: Jaffa (2022)
Oldalszám: 288
Műfaj: ismeretterjesztő, irodalomtörténet

Az ​írók kifejezetten érdekes figurák, egyik-másikuk pedig egyenesen panoptikumba illő alak. Márai szavaival: "a magyar bestiárium különösségei” ők. Kötetünk 33 magyar író portréját és pályaképét kínálja a huszadik századból. Jelentős és elfeledett, jellemes és állhatatlan, reakciós és világforradalmár, népies és urbánus, imponáló életművet megalkotó és ma már jószerint olvashatatlan literátorok egyaránt akadnak közöttük. Jellemzően olyan szerzők, akiket nem sorolunk a legnagyobbak közé – sőt a túlnyomó többségüket manapság még csak emlegetni sem szokás. Jóllehet irodalmi kultúránk gazdagságát és változatosságát, egyszersmind a század történelmi és (kultúr)politikai fordulatait segít érzékletessé tenni, ha megismerjük a mezőnyt az óriások körül. Róluk szól ez a könyv, és persze arról, hogy olvasni jó: nemcsak a felfedezésre érdemes (majdnem) remekműveket, de a meghatóan poros regényeket is.

László Ferenc kritikus, történész, szenvedelmes ismeretterjesztő. A Muzsika folyóirat és az Opera Magazin egykori, illetve a Revizor kritikai portál aktív szerkesztője, a Bartók Rádió műsorvezetője. Olthatatlan érdeklődésének tárgyai a holt írók és az operák.

Linkek: Moly || megrendelés

Állomáslista

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥

Colleen Hoovertől bármit is elolvasnék. Bár nem tartozik a kedvenc szerzőim közé, de a neve garancia számomra arra, hogy egy könnyed, de mégis tartalmas és igényes regényt fogok olvasni. Imádom a sorozatait is, de a legjobban mégis a stand alone regényeit szeretem. Azok valahogy sokkal érettebbek, mélyebbek és intenzívebbek, mint a többkötetes történetei. A Verityt eddig semmi sem tudta túlszárnyalni, de a Merit nélkül szorosan a nyomában van. Reméltem, hogy a Layla is hasonló élményt tartogat számára, és olyannyira bíztam ebben, hogy még a fülszöveget sem néztem át olvasás előtt. Nem tudtam, mire számíthatok ettől a könyvtől, és éppen ezért nagyon meglepett az, amit kaptam.

Leeds Gabriel, a feltörekvő zenész egy esküvőn találkozik élete szerelmével, Laylával. Heteken keresztül nem is lehetnének boldogabbak, ám ez egyetlen pillanat alatt, egy féltékeny rajongó miatt szertefoszlik. Layla, a súlyos fejsérülése után olyan, mintha nem lenne önmaga többé. Azelőtt merész, magabiztos és élénk lány volt, de a támadás óta szorongással és pánikrohamokkal küzd. Leeds pedig a folyamatos bűntudattal, hiszen úgy érzi, végtére is ő teremtette azt a helyzetet, melyben élete szerelme teljesen kifordult önmagából. Úgy dönt, meglepi barátnőjét egy utazással, méghozzá arra a helyre, ahol megismerkedtek egymással. De ha lehet, a helyzet csak még rosszabbra fordul.

Colleen Hoover egy percre sem titkolja, hogy ezzel a regénnyel össze akar zavarni bennünket. Eleve olyan jelenettel kezdődik, amely csak az utolsó 100 oldalon nyer értelmet, és önmagában elég meghökkentő is. Nem tudtam hová tenni, és ez hajtott előre, hogy haladjak a regénnyel.

A történet két idősíkon játszódik. A jelen eleinte kevésbé hangsúlyos, és “a vallomás” fejezetcímmel ékelődik néha-néha a számozott fejezetek közé, amelyek Leeds és Layla múltját dolgozzák fel. A néhány hónappal azelőtti megismerkedésükkel kezdünk, időrendben haladva az eseményekkel, visszaemlékezésekkel. A két idősík valahol az utolsó 100 oldal környékén ér össze, ahol közben megkapjuk minden felmerülő kérdésre a választ.

Arról, hogy tulajdonképpen miről is szól ez a regény, rettenetesen nehéz lenne spoilermentesen beszélni. Még a Moly.hu-s adatlapján látható címkék is túlságosan árulkodóak. Éppen ezért azt javaslom, úgy álljatok neki ennek a regénynek, hogy nem tudtok róla semmit (vagy maximum a fülszöveget olvassátok el, azt többször is átnéztem, zseniálisan van megfogalmazva, ugyanis egy betűvel nem árul el többet a kelleténél). Legyetek teljesen vakon, és bízzatok Colleen Hooverben, érti a dolgát!

Maga a történetvezetés abszolút fordulatos és kiszámíthatatlan. Menet közben rengeteg ötletem és  verzióm volt a felvetett kérdések megoldására, de Hoover mindig meg tudott lepni valamivel, ami teljesen felborította az elképzeléseimet. Műfajilag is nehéz beharátolni a regényt: nem szimplán paranormális (mint a Verity), hanem sokkal inkább misztikus, már-már sejtet egy természetfeletti szálat is. Ebben az értelemben igazán egyedi CoHo regényei között, hiszen egyszer sem szakadt még el a valóság talajáról. Abban viszont nem különbözik a többi könyvétől, hogy a végkifejlet nagy meglepetést tartogat.

Összességében a Layla mégsem lett a kedvenc történetem az elmúlt évek Colleen Hoover-palettájából. Fordulatos és ötletes volt, de valahogy mégsem ragadott annyira magával, mint a Verity, és nem érintett meg annyira érzelmileg, mint a Merit nélkül. Ami biztos, hogy a szerző életművében nincs más regény, amely hasonlóan egyedi irányba ment volna el, de nem feltétlenül örültem neki. Colleen Hoover regényeit épp azért szeretem, mert teljesen átlagos, hétköznapi emberekkel történnek bennük olyan tündérmesék, amelyre mindenki vágyik. A Layla-ban történtek viszont mindennek nevezhetők, csak hétköznapinak nem.

Értékelés

Kiadás: Könyvmolyképző (2022)
Oldalszám: 360
Kiadói sorozat: Zafír pöttyös könyvek
Eredeti cím: Layla (2020)
Fordította: Sereg Judit
Műfaj: romantikus

A ​szerelem kísérthet, de meg is gyógyíthat.

Leeds azóta tudja, hogy Laylával fogja leélni az életét, hogy először találkoztak. De aztán jött a támadás.

Layla heteket töltött a kórházban, harcolni kellett az életéért, és bár testileg rendbe jött, az érzelmi és mentális sebek annyira megváltoztatták, hogy Leeds szinte fel sem ismeri benne a nőt, akibe beleszeretett.

A férfi helyre akarja hozni a kapcsolatukat, ezért elviszi Laylát a kis szállóba, ahol először találkoztak. Itt azonban a nő viselkedése különös, bizarr módon megváltozik. És ez csak egy a számos megmagyarázhatatlan esemény közül…

Leeds egyre távolabb sodródik Laylától, és Willow mellett talál vigaszra, aki szintén a szálló lakója, és akivel könnyen egymásra találnak. Leeds érdeklődése Willow iránt egyre nő, és azzal, hogy segíteni akar neki válaszokat találni, egyre kevésbé tartja szem előtt Layla jóllétét.

Leeds hamarosan rájön, hogy választania kell, mert mindkettőjüknek nem tud segíteni. De ha rosszul választ, az mindhármukra nézve végzetes következményekkel járhat…

Fedezd fel CoHo újabb lebilincselő és elgondolkodtató világát!

Linkek: Moly || Goodreads || megrendelés || beleolvasás

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥

Tavaly ilyenkor jelent meg a C. S. Pacatot népszerűvé tévő sorozat első kötete, A rab herceg. Alapvetően nem nyűgözött le a fülszöveg, amely egy antik görög-római mintára készült fantasy világban kibontakozó, tiltott LMBTQ+ románcot jelenít meg. A címétől viszont nem tudtam szabadulni, ugyanis valamiért különösen vonzódom az olyan történetekhez, amelyben valaki fogságba kerül, majd a személyiségformálódás után kiszabadul onnan... Majd beleolvastam, és egyszerűen nem tudtam elszabadulni a történettől. Teljesen beszippantott, és a függővége után napokig űr maradt bennem a karakterek hiánya miatt. Borzasztóan vártam már a második részt, amely végre megérkezett.

A Hercegi csel az előző kötet végén folytatódik. A vere-i trónörököst, Laurent nagybátyja egy olyan csatába küldi, amelyben a férfinak esélye sincs a túlélésre. A kívülállók számára úgy tűnik, csak férfit akarnak faragni a fiatal hercegből, de valójában örökre el akarják tüntetni a színről. Arra azonban nem számítanak, hogy vele tart a harcedzett rabszolgája is. Damen valójában az ellenséges birodalom, Akielos jogos trónörököse, akit egy puccs keretében eltávolítottak a királyi udvarból, és eladták rabszolgának. A két férfi kénytelen félretenni a közöttük húzódó ellentéteket és feszültséget, hogy együtt tudjanak működni a frontvonalon, és túléljék ezt az esélytelen küzdelmet.

Kicsit bántam, hogy ebben a részben távol kerültünk a palotától. Társadalomtudományos érdeklődésem révén imádom a politikai csatározásokat, és megfigyelni (akár fantasy regénybeli) népek működését. Ellenben a hadászat, amelyről a történet ezen szakasza szól, már egyáltalán nem vonz. Természetesen a háttérben továbbra is folyik Laurent és a trónját megszerezni törekvő nagybátyja közötti viszály, azonban nem olyan élesen, feltűnően. A jelenetek sokkal inkább a hadsereghez köthetők, amely lényegesen kevésbé kötötte le a figyelmemet.

Azért is hiányzott számomra a palota, mert sokkal izgalmasabb jeleneteket tartogatott számunkra. Az azt jellemző csillogás, erőszak és ámítás az első részben elborzasztott, de közben tagadhatatlanul jobban lekötött, mint ez a visszafogottabb történetvezetés, amit a Hercegi cselben tapasztalhatunk. Ez számomra teljesen közömbös volt, kevésbé is figyeltem rá.

A kötet nagy erőssége szerintem, hogy a két főszereplőnk ebben már igazán közel kerül egymáshoz. Az első epizód nagy részében kifejezetten gyűlölték a másikat, és csak a legvégén kezdtek el valamelyest közeledni. Ebben azonban a közöttük lévő feszültség átalakul már valami mássá, és egyértelművé válik a köztük lévő kémia. Egyre fontosabbá válnak egymás számára, melyhez a körülmények ugyan nagyban hozzájárulnak, de egyértelmű, hogy több van emögött. És közben roppant érdekes követni, ahogyan Damen őrlődik a kialakulóban lévő érzései miatt, hiszen mindenekelőtt a hazájához hűséges.

Ugyanakkor volt némi ellenérzésem is azzal kapcsolatban, ahogyan Damen sorsa alakult ebben a részben. Egyszerűen képtelen vagyok elhinni ugyanis, hogy a) egy rabszolga ilyen magas rangot vívhat ki magának az udvarban (még akkor is, ha ebben a sorozatban némileg máshogy kell értelmezni a rabszolga fogalmát, mint a saját történelmünkben), és b) hogy Laurent, akinek a teljes családját akielosiak gyilkolták meg, ilyen könnyedén el tud feledkezni arról, honnan is származik Damen.

Összességében a Hercegi csel, ha lehet, csak még nagyobb törést hagyott bennem, mint az előzménye. Borzasztó függővéggel zárul, ami miatt csak még kínzóbb a gondolat, hogy egy újabb évet kell várnom a történet befejezésére. Annak ellenére, hogy abszolút nem tartozik a sszokványos olvasmányaim közé, kedvelem ezt a sorozatot, és örülök, hogy annak idején, szinte véletlenül rátaláltam. Vannak ugyan gyengeségei ennek a résznek, de ezen a ponton már végképp kíváncsi vagyok, hogyan alakul tovább Laurent és Damen viszonya.

Kiadás: Könyvmolyképző (2022)
Oldalszám: 352
Sorozat: A rab herceg 2. (Zafír pöttyös könyvek)
Eredeti cím: Prince's Gambit (2014)
Fordította: Sándor Alexandra Valéria
Műfaj: (low) fantasy, erotikus, romantikus

„Fogalmuk sem volt, mit tesznek, amikor nekem ajándékoztak téged.”

Így, hogy országaik a háború szélén állnak, Damen és új gazdája, Laurent herceg kénytelen lecserélni a palotabéli intrikákat a csatatér végletes világára, miközben a határ felé tartanak, hogy megakadályozzák egy halálos terv megvalósulását.

A személyazonosságát titkolni kényszerülő Damen azon kapja magát, hogy egyre jobban vonzódik a veszélyes és karizmatikus Laurenthez.

Ám miközben a két férfi között elmélyül a lassan kibontakozó bizalom, mindkettejük múltjában olyan titkok rejtőznek, amik halálos csapást mérhetnek rájuk…

Kövesd őket útjukon!

Linkek: Moly || Goodreads || megrendelés || beleolvasás

A Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából hazánkban is megjelenik C. S. Pacat nagysikerű sorozatának folytatása, a Hercegi csel. Ennek örömére a Blogturné Klub bloggerei bemutatják Laurent és Damen intrikával, árulással, meghökkentő fordulatokkal és fergeteges kalandokkal teli történetét, melyben a palotai életet a csatatér végletes világa váltja fel.

Tartsatok velünk, ismerjétek meg a történetet, kövessétek a turné állomásait és nyerjétek meg a kiadó által felajánlott regény egy példányát.

Nyereményjáték

Mostani játékunk során a mozivásznak híres háborús hőseié lesz a főszerep. Minden állomáson láthattok egy fotót, mely egy filmes vagy sorozatos harcost ábrázol, nektek pedig nincs más dolgotok, mint kitalálni a karakter nevét és beírni a rafflecopter doboz megfelelő sorába.

(Figyelem! A válaszok utólag nem módosíthatóak. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertes sorsolására kerül sor. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Állomáslista

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥

Lassan minden könyvkiadónak van valamilyen kiadói sorozata, amely miatt érdemes folyamatosan figyelemmel követni őket. Míg a 21. Századnál a KULT könyveket, a Helikonnál pedig az Agatha Christie-kiadványokat gyűjtögetem a kívánságlistámra, addig a Menő/Manó Könyveknél az Örök Kedvencek-sorozat tagjaiért ácsingózom. Ennek keretében ugyanis olyan nagy, női klasszikus szerzők történeteit adják ki, mint Jane Austen vagy a Brontë – ráadásul gyönyörű, egységes külsővel. Én speciel épp azért halogattam sokáig a megismerkedést ezekkel a regényekkel, mert nem találtam meg őket olyan formában, amit szívesen nézegettem volna a polcomon. Elhatároztam viszont, hogy az egész életművüket bepótolom, ha valamelyik kiadó veszi a fáradságot, és hozzájuk méltó külsővel jelenteti meg őket.

Ezúttal Jane Austen Meggyőző érvek című olvasmánya került sorra.

Anne Elliot huszonhét éves korára már beletörődött, hogy körülményei a vénlányok sorsára kárhoztatják. Annak idején családja és barátai lebeszélték arról, hogy egy bizonytalan jövőjű, összeköttetések híján csak saját tehetségére utalt fiatal tengerésztiszt felesége legyen. Az egykori szerelmesek nyolc év után találkoznak ismét, véletlenül. Wentworth kapitány azóta fényes pályát futott be, meggazdagodott, s most, hogy a napóleoni háborúk befejeződtek, le akar telepedni, családot alapítani. Leendő feleségével szemben mindössze egy követelményt támaszt: bárki lehet – csak Anne Elliot nem…

A kiadó jól időzített, ugyanis nemrég jelent meg a Netflixen a regény azonos című adaptációja Dakota Johnson főszereplésével. A könyv ezért prioritást élvezett nálam, mivel előbb mindenképp olvasni szerettem volna, de már kíváncsi voltam a filmre.

Számomra Anne Elliot talán a legkevésbé szimpatikus Austen-főszereplő. Ezt azonban nem a személyisége okozza, szimplán csak az, hogy úgy éreztem, túlságosan távol maradt tőlem. Nem ismertem meg a személyiségét, és nagyrészt csak a vágyott férfi után láttam epekedni. Azt viszont érdekes volt végigkövetni, hogyan fognak eljutni a végkifejletig, és lényegében ezért is olvastam végig a könyvet. Nyilvánvaló volt, mivel fog végződni a regény, de ötletem sem volt, hogyan fogja azt kivitelezni a szerző.

Összességében a Meggyőző érvek szerintem nem Austen kiemelkedő alkotása. Nem csak a szerző többi regénye, de még a kiadói sorozat többi története is mérföldekkel jobban megfogott. Nem volt élvezhetetlen, de bizonyos részeiben hiteltelennek tűnt számomra, és nem is éreztem benne olyan mélységet, mint a többiben. Valószínűleg jobban szerettem volna, ha nagyobb szerepet kap benne a toxikus családi környezet hatása, és nem viszi el az egészet a szerelmi szál. A filmet azonban egyáltalán nem ajánlom: egyszerűen nézhetetlen ez a modernizált változat, ami mindent eltüntet abból, ami a Jane Austen-regények báját okozza.

Kiadás: Menő Könyvek (2022)
Oldalszám: 304
Kiadói sorozat: Örök Kedvencek
Eredeti cím: Persuasion (1818)
Fordította: Tomori Gábor
Műfaj: klasszikus, romantikus

Anne Elliot huszonhét éves korára már beletörődött, hogy körülményei a vénlányok sorsára kárhoztatják. Annak idején családja és barátai lebeszélték arról, hogy egy bizonytalan jövőjű, összeköttetések híján csak saját tehetségére utalt fiatal tengerésztiszt felesége legyen. Az egykori szerelmesek nyolc év után találkoznak ismét, véletlenül. Wentworth kapitány azóta fényes pályát futott be, meggazdagodott, s most, hogy a napóleoni háborúk befejeződtek, le akar telepedni, családot alapítani. Leendő feleségével szemben mindössze egy követelményt támaszt: bárki lehet – csak Anne Elliot nem…

A Meggyőző érvek nem pusztán az utolsó, hanem a legérettebb és számtalan kritikusa és olvasója által a legjobbnak tartott Austen-regény.

Linkek: Moly || Goodreads || megrendelés

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥