Könnyen lehet, hogy a Cinder egyike azoknak az ifjúsági könyveknek, amelyekkel a legrégebb óta szemezgetek. Számtalanszor belefutottam már különböző platformokon és blogokon, de valójában sosem jutottam el még a fülszöveg elolvasásáig sem, és ezért nem tudtam, mit remélhetek tőle. A várólistám amúgy is elég hosszú volt, nem szerettem volna még ezzel is tovább gyarapítani. Nemrég azonban belefutottam egy fantasztikus Hamupipőketörténet-átírásba (Ez hát a szerelem), ami rádöbbentett, mennyire közel áll hozzám ez a sztori, és sokkal több hasonlót kellene olvasnom. Ezért nem haboztam, mikor jött a lehetőség, hogy a Holdbéli krónikák harmadik részének megjelenése alkalmából turnézhatunk a korábbi epizódokkal is.

A sorozat mindegyik kötetében más Disney-hercegnő tűnik fel. A Cindert értelemszerűen a Hamupipőke inspirálta, a Scarlet története a Piroska és a farkasra emlékeztet, a Cressben Aranyhajat ismerhetjük fel, míg a magyarul még meg nem jelent rész, a Winter Hófehérke-átírás. A történetek viszont szorosan összekapcsolódnak, az előző epizódok szereplői a következőkben is feltűnnek majd.

A Cinder évtizedekkel a 4. világháború vége utánra kalauzol el bennünket, amikor a bolygót az emberek mellett már különböző robotok (androidok) is benépesítik. Új Pekingben éppen egy pestishez hasonló, kegyetlen járvány dúl, ami sorra szedi az áldozatokat, de közben más, politikai jellegű problémák is érintik az országot. Ebben a környezetben próbál boldogulni Linh Cinder – a város legjobb műszerészeként tartják számon, ám kiborgként folyamatosan bújkálnia kell, nehogy kivesse magából a társadalom (a jelenlegi helyzetnél is jobban). Ám minden megváltozik, mikor maga Kai herceg keresi fel őt a műhelyében.

A Cinderben eleinte kifejezetten ijesztő volt számomra az a világ, amelyben játszódik. Alig minimális érdeklődésem van csak a technológia irányába, így egészen távol áll tőlem még a gondolata is a robotoknak, kiborgoknak, áramköröknek, szerszámoknak és egyebeknek. Az első néhány oldalon nehezen jutottam túl, de abban a pillanatban, amint megjelent Kai herceg, minden megváltozott. De ebben azért az is sokat segített, hogy ez a futurisztikus környezet erősen emlékeztet arra, ami az Alita című filmben is van, és amit egyébként imádtam.

A világ egyébként egészen különleges, és ez lényegében az egyik legnagyobb erőssége is a regénynek. Nagy ritkán olvasok csak sci-fit, így ez a robotokkal teli környezet számomra (írott formában legalábbis) teljesen újdonság volt. Akit csupán ez tántorítana el az elolvasásától, az gondolja át újra – szerintem csupán minimális nyitottság és néhány sci-fi jellegű film kedvelése elég ahhoz, hogy ez az elem ne rontsa el az olvasási élményt. Az pedig, hogy maga a főszereplő is kiborg, rengeteg izgalmas lehetőséget rejt magában – titkok és akció szempontjából egyaránt.

Ha viszont valaki mégis nehezen szokja meg ezt a speciális világot, a két központi szereplőnk személyisége, valamint kapcsolata könnyen elfeledteti majd vele. Linh Cinder karaktere abszolút felüdülés az eddig megszokott Hamupipőkékhez képest. Nem az a naiv, esetlen, szende kislány, aki semmit sem tud a világról, hanem talpraesett és cselekvő szereplő, aki megteszi, amit meg kell. Kaito herceg pedig imádnivaló, potenciális könyves álompasi, akinek tökéletesen helyén van az értékrendje.

A regényben 4 központi konfliktus van. Az elsőt természetesen Cinder és Kai kibontakozó kapcsolata adja, amelyet hátráltat az, hogy a lány titkolózik a herceg előtt. Mindeközben az a bizonyos járvány folyamatosan tombol a térségben (és itt most hadd ne térjek ki arra, miért is olyan könnyű átérezni a szituációt), amelyre valamilyen megoldást kellene találni… Lehetőleg még azelőtt, hogy a Holdbéli királynő, Levana háborút indítana az ország ellen. És mindemellett Cinder múlját illetően is van mit tisztázni.

Olvasás közben végig azon gondolkoztam, hogyan csillagozzam, de az utolsó szakasz megválaszolta a kérdést. A könyv nagy része izgalmas volt és teljesen magával ragadott, alig tudtam letenni, a tetőpont viszont rettentően kínos jelenet volt, amit én teljesen másként írtam volna meg. Emellett pedig, jobban belegondolva, a történetvezetést is sok esetben erőltetettnek éreztem. Mindemiatt nem tudom a legjobbra értékelni, de a levonásban benne van a remény is, hogy a többi részben nem tapasztalom majd ezeket a hibákat.

Összességében rettentően örülök, hogy végül mégis kezembe került a Cinder, hiszen nagyon élvezetes és érdekes olvasmány volt. Bele kell rázódni a különleges, sci-fire hajazó világba (főleg annak, aki nincs hozzászokva az ilyesmihez), de amint ez megtörténik, egy egészen különleges élménnyel gazdagodunk. Ha pedig belekezdenél (amire csak bátorítani tudlak), javaslom, legyen a közeledben a második rész is, mert kicsit függő a vége!

Értékelés

Kiadás: Könyvmolyképző (2018)
Oldalszám: 448
Sorozat: Holdbéli krónikák 1. (Vörös pöttyös könyvek)
Eredeti cím: Cinder (2012)
Fordította: Bujdosó István, Szabó Krisztina
Műfaj: (urban) fantasy, disztópia, sci-fi, ifjúsági, romantikus

Százhuszonhat ​évvel a negyedik világháború után emberek és kiborgok népesítik be Új Peking utcáit. A népességet halálos járvány tizedeli. Az űrből kegyetlen holdlakók figyelnek és várnak a megfelelő alkalomra… Senki sem sejti, hogy a Föld sorsa egyetlen lány kezében van…

Cindert, a tizenhat éves kiborgot a társadalom nagy része technológiai tévedésnek tartja, mostohaanyja pedig ki nem állhatja. De a kiborglétnek is megvannak a maga előnyei: Cinder szinte mindent meg tud javítani (robotokat, lebegőket, sőt még a saját meghibásodott alkatrészeit is), ezért Új Peking legjobb műszerészének tartják. E hírnevének köszönheti azt is, hogy Kai herceg személyesen keresi fel, hogy hozza helyre meghibásodott androidját. A megbízás „nemzetbiztonsági ügy”.

Vajon tényleg Cinder kezében van a Föld jövőjének kulcsa? Vagy a holdbéli királynőnek sikerül varázserejével és más fondorlatokkal meghódítania Kai herceget és vele az egész világot? A Holdbéli krónikák első könyve Hamupipőke klasszikus meséjét kombinálja a Terminátor és a Star Wars elemeivel. Az eredmény egy fantasztikus, magával ragadó történet.

Linkek: Moly || Goodreads || megrendelés || beleolvasás

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥

Értékelés

Kiadás: Athenaeum (2020)
Oldalszám: 320
Műfaj: ismeretterjesztő

Ma ​már szinte nincs is olyan beszélgetés, amiben ne említenék meg a Facebook, YouTube vagy éppen a lájkolni szavakat. A közösségi média felülete olyannyira mindennapjaink részét képezi, hogy ezen beszélgetünk ismerőseinkkel, nézünk filmeket vagy éppen olvasunk híreket. Mindennapjaink mellett vásárlási szokásainkat is befolyásolják ezek a felületek, vállalkozóként, cégként azonban nem minden esetben a leghatékonyabb módon vagyunk rajtuk jelen.

A közösségi média nagykönyve éppen ezért esettanulmányokon és feladatokon keresztül bevezet a közösségi média minden aktuális kérdéskörébe, az oldalak kiválasztásától a trollok kezelésén át a nyereményjátékokig.

A szerző, Klausz Melinda 2007 óta foglalkozik közösségi média marketinggel, 2008 óta blogol, élete első Facebook hirdetését pedig 2009-ben hozta létre. Cégét, a Klausz Social Groupot a Magyar Marketing Szövetség 2015-ben két KKV-Marketing Gyémánt díjjal is kitüntette közösségi média marketing megoldásai és eseménykommunikációja miatt.

Linkek: Moly || Goodreads || megrendelés

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥

Sarah J. Maas neve és könyvei egészen a közelmúltig teljesen elkerültek. Ha nem furdal a kíváncsiság az egyre növekvő népszerűsége miatt, ez valószínűleg így is maradt volna, mivel azt a típusú YA fantasyt, amit ő ír, kevésbé kedvelem… Ám a regényei lassan világszerte kötelező olvasmánnyá válnak ebben a műfajban, így elhatároztam, hogy szép lassan bepótolom a lemaradásomat. Ez eddig csak a Macskanővel sikerült, és bár az nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet, de nem szegte kedvemet sem, tekintve, hogy teljesen más jellegű történet, mint ami Maast bestsellerszerzővé tette. Az életművéből a Crescent Cityre különösen kíváncsi voltam, hiszen minden második külföldi bookstagram profilon belefutottam, így nagyon örülök, hogy a Könyvmolyképző ilyen hamar el is hozta nekünk.

Maas ezúttal egy “felnőtt” fantasynak szánt regénysorozattal rukkolt elő a Crescent City képében. A félig ember és félig tündér főszereplőnk, Bryce egy bukott angyallal, Hunttal társul annak érdekében, hogy közös erővel fényt derítsenek a városban egyre gyakoribbá váló, különös gyilkosságokra. Bryce számára ez egyúttal bosszúhadjárat is, hiszen a lény, amely ezekért vélhetően felelős, 2 évvel ezelőtt hozzá nagyon közel állókkal is végzett.

Bevallom őszintén, a fülszöveg és az alapsztori nem fogott meg – sem elsőre, sem sokadjára. Ha nem Sarah J. Maasról lenne szó, nem lenne ennyire elképesztő borítóba csomagolva és nem venné körül ilyen sűrű hypefelhő, egészen biztosan átsiklottam volna a könyv felett. A kapcsolati rendszer és a történések mozgatórugója (a gyilkosság) önmagában fantáziátlan, de tény, hogy Maas egészen különleges világot épít fel erre, és ezért olvasás során már nem zavaró.

Eleinte egyáltalán nem szippantott be a történet. Egészen a ~70. oldal környékéig unalmas és eseménytelen, tele lényegtelen információkkal, felesleges bekezdésekkel. Nem segített belerázódni az sem, hogy több szempontból is nehezen követhető: sok szereplőt vonultat fel, ezért könnyű belekavarodni a nevekbe és pozíciókba, illetve a rengeteg lény gondot okozhat a fantasyban kevésbé jártasak számára. Viszont egyértelműen szükséges ez a szakasz. Remek bepillantást nyerünk általa Bryce korábbi életébe, és a gyilkosság miatti veszteségérzetünk is nagyobb lesz.

Zavart az is, hogy nem igazán kapunk tartalmas leírásokat arról, hogyan képzeli el Sarah J. Maas a regény fantasy elemeit. Talán azok, akik találkoztak már valamelyik korábbi sorozatával, ki tudják pótolni a hiányosságokat ezen a téren, de új olvasóként nem éreztem magam így komfortosan. Nem láttam magam előtt, hogy nézhet ki Crescent City, vagy a világ többi része, amelyben a könyv játszódik. És nem elég tiszta az sem, milyen képességeket adott Maas a különleges lényeknek. Persze, tündérek és farkasok rengeteg másik fantasyban is előfordulnak, de mindegyik szerző máshogyan formálja meg őket, ezért nem lehetek elég biztos benne, hogy jól adaptálódom az aktuális történethez. És emellett ott vannak a speciálisabb teremtmények is (pl. daemonaki, kelpi, draki), amelyekkel kapcsolatban általában még előzetes tapasztalatom sincs.

A főszereplők sem igazán tudtak megfogni. Bryce karakterét egyáltalán nem sikerül megkedvelnem, ami központi szereplők esetében nálam nagyon ritka, ezért különösen rosszul is érint az ilyesmi. Huntot pedig Maas egyértelműen túlidealizálta, ami miatt lehetetlen nem csodálni, de belegondolva zavaró, hogy emiatt a hibái, rossz döntéseinek súlya jelentéktelenné válnak.

A romantikus szál Bryce és Hunt között lassan bontakozik ki, de megéri rá várni. Hátráltatja a kapcsolatuk elmélyülését, hogy eleinte ellenszenvesek egymásnak, illetve mind a ketten feldolgozandó traumákat hordoznak magukkal a múltból. Ám miután jobban megismerik egymást (és átesnek az elvárható jellemfejlődésen), már remek párost alkotnak együtt.

Szeretem a krimis-nyomozós elemeket egy regényben, ezért ez a fordulatos, izgalmas történetvezetés közel állt hozzám. A kezdeti döcögősséget túl kell élni, viszont utána már egyre nehezebb letenni a könyvet. De az elején tapasztalt terjengősséget, felesleges leírásokat azért később is érzékeltem bizonyos helyeken.

Összességében a Föld és vér háza után már sejtem, hogy nem leszek Sarah J. Maas-rajongó, de ez nem jelenti azt, hogy nem fogok esélyt adni más regényeinek is (hátha…). Addig is, a Crescent City-t imádni fogják azok, akik eleve kedvelik az írónő stílusát.

Értékelés

Kiadás: Könyvmolyképző (2020)
Oldalszám: 912
Sorozat: Crescent City 1. (Zafír pöttyös könyvek)
Eredeti cím: House of Earth and Blood (2020)
Fordította: Szabó Krisztina
Műfaj: (urban) fantasy, new adult, romantikus

A ​#1 New York Times bestsellerszerző Sarah J. Maas a Föld és vér házával indítja útnak legújabb sikersorozatát, a Crescent Cityt: a félig tündér, félig ember Bryce Quinlan történetével, aki bosszút esküszik egy mágiával, veszéllyel és perzselő szenvedéllyel teli modern fantasyvilágban.

A félig tündér, félig ember Bryce Quinlan imádja az életét. Minden estét bulizással tölt, és eltökélte, hogy kiélvezi mindazt, amit Lunathion – azaz Crescent City – nyújthat. Csakhogy egy kegyetlen gyilkosság alapjaiban rendíti meg a várost, és Bryce világa darabokra hullik.

Két évvel később Bryce még mindig a város legismertebb szórakozóhelyeit járja, immár a feledés reményében, ám hirtelen folytatódnak a gyilkosságok. A hírhedt bukott angyalt, Hunt Athalart megbízzák, hogy figyelje minden lépését, és Bryce rájön, többé nem menekülhet a feledésbe.

Bryce és Hunt igyekszik kideríteni az igazságot – és feldolgozni saját múltjuk szörnyűségeit. A megbolygatott szálak a város legsötétebb részein és a háborúban álló kontinenseken keresztül egyenesen a pokol bugyraiba vezetnek, ahol az évezredek óta szunnyadó erők most ébredezni kezdenek…

Linkek: Moly || Goodreads || megrendelés || beleolvasás

Nyereményjáték

Állomáslista

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥

Kicsit elkésve, de teszek egy újabb fogadalmat 2021-re: ezentúl százszor alaposabban utánanézek majd minden egyes könyvnek, mielőtt feltenném a várólistámra. Jeremy Camp memoárjának rögtön bizalmat szavaztam, amint megláttam, hogy film készült belőle (ráadásul olyan főszereplőkkel, mint K.J. Apa és Britt Robertson!), ezért még a fülszöveg elolvasását is megspóroltam magamnak. Csupán a trailer alapján azt gondoltam, egy fájdalmas romantikus történetről van szó, amelynek a középpontjában a haláltól való félelmet is felülíró igaz szerelem áll, de nagyot tévedtem. A Még mindig hiszek egyetlen témája Isten, maga a könyv pedig kis túlzással közelebb áll a prédikáció műfajához, mint a memoáréhoz.

Jeremy Camp egy rendkívül vallásos családban nevelkedett, amelyben az Úr szolgálata szinte mindent felülírt. Maga Jeremy is ezzel az értékrenddel indult el a saját útján – egyfajta zenés lelkészként – , miután lediplomázott teológiából, de egy váratlan esemény próbára tette a hitét. Az élete szerelmének ígérkező lány ugyanis rákos lett, küzdelme a betegséggel végül hiábavalónak bizonyult, és Jeremy csupán néhány hónapig tartó házasság után lett özvegy. Bánatában nehéz volt visszatérnie a hivatásához, de végül a hite győzött. A Még mindig hiszekben ennek az útnak a viszontagságait osztja meg velünk.

Még mielőtt bárki bármit félreértene, szögezzük le néhány dolgot. Ateista vagyok. Tökéletesen el tudom fogadni, ha valaki hisz egy felsőbb hatalomban (legyen bármi annak a neve), de csak addig, amíg nem próbálja meg ráerőltetni a hitét rám vagy valaki másra. Én magam képtelen lennék hinni a világunkban létező vallások bármelyikében, és ez nem is fog változni.

Jeremy Camp könyvére nem tudom egyértelműen azt mondani, hogy nem tetszett, ugyanakkor az értékrendünk túlságosan magas fokú ütközése miatt egyáltalán nem is tudtam élvezni az olvasását. Nem zavart volna, hogy vallásos, de az ő életében olyan mértékben van jelen ez a szemlélet, amit én mindig is nehezen tudtam megérteni. Camp tulajdonképpen lelkész, csak nem templomban és reverendában, hanem a színpadon és zenével terjeszti az igét. Ugyanakkor éppen emiatt a hite különösen őszintének tűnt számomra az olvasás során – tetszett, hogy nem az egyház által megszabott keretekben, hanem a saját módszereivel, és a saját gondolatait, vallásos élményeit felhasználva “szolgálja az Urat”.

Szimpatikus volt számomra az is, hogy egyszer sem éreztem erőszakosnak a “misszionáriusi” tevékenységét. Ugyan ő is alapvetőnek veszi, hogy a világon mindenki keresztény (ezt abból gondolom, hogy leírta: néha odamegy szomorúnak tűnő ismeretlenekhez elmondani, hogy “az Úr szereti őket”), de ha belegondolunk, teljesen természetes, hogy a mélyen vallásos emberek úgy látják, mindenki az ő istenük nyájába tartozik. Mégsem éreztette velem azt, hogy megfellebbezhetetlen igazságról beszél a könyvében – csupán leírta a tapasztalatait, és az olvasóra bízta, mit kezd velük.

A könyv egyébként egészen a szülei fiatalkorától kezdve számol be az ő és a családja spirituális utazásáról. Leírja, milyen körülmények között ismerkedtek meg és éltek a szülei, mielőtt hívők lettek, ők milyen hivatásban szolgálják ma az Urat, és milyen mértékű anyagi nehézségeik voltak mindig is (mélyszegénységben éltek). Beszámol arról, hogy maga Camp kezdetben csak a neveltetésének köszönhetően, és nem egészen saját meggyőződésből gyakorolta a vallását, illetve hogy jutott el odáig, hogy ez megváltozzon. Beszél a Melissával való kapcsolatáról, majd arról, hogyan gyászolt a lány halála után. És arról is, hogyan talált vissza a hitéhez, majd állapodott meg újra.

Alapvetően még az értékrendbeli különbségek ellenére is érdekesnek találtam Camp életútját, azonban voltak olyan részletek a szövegben, amelyek – sajnos nem tudok szebben fogalmazni – kiverték nálam a biztosítékot. Szinte szó szerint leírja: a szülei inkább éjjel-nappal imádkoztak ahelyett, hogy valami rendes munkát végezve biztos anyagi helyzetet teremtettek volna a családnak. Inkább reménykedtek benne, hogy a következő nap is találnak a verandán egy zacskó ételt, minthogy maguk keresték volna meg rá a pénzt. Vagy: Jeremy és Melissa csak azért tartottak 600 fős esküvőt – annak ellenére, hogy amúgy zacskós levesen éltek akkoriban –, hogy minden ismerősük hallja a szertartáson elhangzó evangéliumi verseket.

Összességében a Még mindig hiszeket ha előre tudom, mennyire vallásos, biztosan nem veszem magamtól a kezembe. Az, mennyire távol áll tőlem ez a gondolkodásmód, nem tette lehetővé, hogy élvezzem is a könyvet, így nem érintett meg annyira sem Camp vallásossága, sem a története, mint ahogy az alapesetben valószínűleg történt volna. Ugyanakkor nem bánom, hogy egy ilyen életszemléletet is megismerhettem – pláne, hogy ez épp ebben a rendkívül személyes műfajban történt, amilyen a memoár.  Remélem, a bejegyzésem csak a megrögzött ateistákat tántorítja el az elolvasásától, ha valaki egy kicsit is nyitottabb a vallásra, az bátran tegyen vele egy próbát!

Értékelés

Kiadás: Maxim (2020)
Oldalszám: 288
Kiadói sorozat: Dream Válogatás
Eredeti cím: I Still Believe (2011)
Fordította: Bozai Ágota
Műfaj: memoár

Amikor ​Jeremy Camp alig néhány hónappal az esküvő után elvesztette szeretett feleségét, Melissát, legkevésbé szerette volna Istent dicsőíteni. Ám miközben elképzelhetetlenül mély gyászával küzdött és magával küzdött, hogy megtartsa hitét, Istennek más tervei voltak vele: Fogd a gitárodat. Hallgass és írd!

Jeremy engedelmeskedett, kiöntötte a szívét, a reményről írt, hogy Isten még a legmélyebb gyászában is vele van. A dal, amit aznap írt, az „I Still Believe” (Mégis hiszek) millióknak adott hitet és reményt a világon. Ez a könyv a dal mögötti történetet mondja el és azt is, hogyan keletkezett az erről szóló film. Bepillantást enged Jeremy magánéletébe – a nehéz gyerekkortól a kamaszéveken át Melissa tragikus haláláig és azon túlra is, az azt követő spirituális utazásra, ami legkedvesebb dalait inspirálta és végül oda vezetett, hogy újra megtalálta a szerelmet. Az I Still Believe szívszorító, nagy hatású történet a halhatatlan szerelem hatalmáról és a hit erejéről. Ez a könyv Jeremy Camp életútját mutatja be, azt, hogy reményt és gyógyulást talál élete legnehezebb pillanataiban, és bemutatja a dalokat, amik ezen az életúton keletkeztek, és amelyek nemzedékekre voltak nagy hatással.

Linkek: Moly || Goodreads || megrendelés || beleolvasás

Nyereményjáték

Állomáslista

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥

Mindig tartok egy kicsit azoktól a könyvektől, amelyek hatalmas népszerűségre tesznek szert világszerte. Rupi Kaur Tej és mézét éppen emiatt halogattam sokáig – ami, mint később bebizonyosodott, hiba volt. Nagyjából tavaly ilyenkor szántam rá magam, hogy megismerkedjem a munkásságával, és végül még a kedvenc szerzőim közé is bekerült, annyira megtetszett a stílusa. Nem tudom, van-e köztük Jasmin Kaurral bármiféle rokoni kapcsolat*, de tény, hogy elsősorban Rupi miatt nem haboztam olvasmánylistára tenni a Ha kérded, hová megyeket.

Jasmin Kaur debütáló könyvének tartalma mind stílusban, mind témában kísértetiesen hasonlít a névrokonáéra. Ugyanúgy nagy kezdőbetűk és vesszők nélkül ír, hasonlóan tördeli a verseket, kevésnek ad címet. Bár nekem kifejezetten tetszik ez a modern költészeti forma, de furcsa volt más szerző neve alatt is találkozni vele, mivel eddig úgy gondoltam, ez Rupi Kaur sajátja.

A műveit Jasmin 6 különböző szakaszba osztotta, melyek címei: bőr, izom, tüdő, ideg, szív és fény. Őszintén, nem igazán értettem ennek a csoportosításnak a logikáját, mivel nem éreztem semmilyen különbséget a különböző szakaszba tartozó versek között; sem témában, sem stílusban, sem bármilyen egyéb módon. Kárpótoltak viszont ezért a fejezetcímek alá írt szösszenetek, amelyekben sajátos módon definiálta az adott kifejezést. Ezt írta például a bőrhöz: “[...] amit először látunk. ami minden mást elrejt. fal a föld és a lágy pszichém között. [...]”.

A Ha kérded, hová megyekben arányaiban kevesebb témakör jelenik meg, mint Rupinál, és azok ráadásul olyanok, amelyekkel nem tud mindenki azonosulni. Akadnak ugyan benne versek a bántalmazásról és feminizmusról is, de inkább a bevándorlás, a kisebbségi lét, a rasszizmus és a bőrszín kérdései dominálnak. Az érzékenyítés természetesen nagyon fontos, és ezekről a témákról sosem lehet eleget beszélni, de én speciel ebben a műfajban inkább olyan könyveket szeretek olvasni, amelyekben a saját gondolataimat, érzéseimet látom viszont. Ez nyilván nem von le semmit a kötet értékéből, hiszen teljesen szubjektív dolog; szimplán csak nem tartozom a célközönséghez, és emiatt nem tudtam maximálisan élvezni.

A könyvet Jasmin Kaur illusztrálta is, hasonlóan csodás módon, mint Rupi a sajátjait. Bár az övéiben line artok vannak, amely, mint művészeti stílus sokkal közelebb áll hozzám, de ez a maga módján volt gyönyörű. Különösen tetszik, hogy a borítón is látható kék árnyalatokat használja az egész kötetben, így nagyon egységes az egész.

Nagy meglepetés volt számomra, hogy a könyv prózai szövegeket (lényegében egy kisregényt, könyv a könyvben formában) is tartalmaz. Ezekben két szikh nőről, Kiranról és Sahaaráról (anya-lánya) olvashatunk, akik Kanadában lelnek új otthonra. Kiran teherbe eséséhez valamilyen trauma kapcsolódik, ezért menekül el a hazájából, és próbálja meg egyedül felnevelni a kislányt. Az ő történetüket mindössze egyetlen szakasz erejéig követhetjük nyomon, de ez volt a kedvencem mind közül. Az viszont kifejezetten frusztrált, hogy se eleje, se vége nincs a róluk szóló résznek, illetve a leglényegesebb kérdésekre (pl. mi történt egészen pontosan akkor Kirannal) nem kapunk választ. Nagyon megkedveltem a két karaktert, de inkább el sem olvastam volna ezt a fejezetet, ha előre tudom, hogy épp a legfontosabb információkat hallgatja el a szerző.

Tovább rontotta a könyv élvezhetőségét számomra, hogy rengeteg vers mondanivalóját nem értettem meg. Ennek bizonyos esetekben a túl homályos megfogalmazás volt az oka, máskor viszont kiegészítésre/magyarázatra volt szükség (főleg a kisebbségekkel kapcsolatos versek esetében). Ezt Jasmin a könyv végén egy mellékletben meg is adja nekünk, de én ezt csak utólag vettem észre.

Mindennek ellenére azért találtam olyan verseket is, amelyek megérintettek (bár közel sem annyira, mint Rupiéi). Ezek főleg a bántalmazásról és feminizmusról szólók közül kerültek ki – a 9 kedvencemet össze is gyűjtöttem egy külön bejegyzésben.

Összességében a Ha kérded, hová megyek sajnos közel sem volt annyira átütő élmény, mint számítottam rá. Nem mondom, hogy nem tartalmaz rengeteg értékes gondolatot (amiért még az én inkább csalódott véleményem ellenére is érdemes elolvasni), de tény, hogy nem az átlagos, fehér európai közösség a célcsoportja.

*a könyv végi mellékletben ehhez kapcsolódóan: “Minden szikh nő ezt a vezetéknevet [Kaur] kapja a családjától örökölt helyett. Így hirdetik a spirituális önazonosságukat, és egyúttal szembeszállnak a hagyományos dél-ázsiai nevekben jelenlévő kasztrendszerrel is. A Kaur név felvételével a szikh nők többé nem kötődnek a családi vezetéknevük kasztjához. A szikh férfiak vezetékneve Singh.”

Értékelés

Kiadás: kiadó (2020)
Oldalszám: 256
Kiadói sorozat: Arany pöttyös könyvek
Eredeti cím: When You Ask Me Where I’m Going (2019)
Fordította: Kamper Gergely
Műfaj: vers, novella

A könyv hat szakasza beszámol róla, milyen egy fiatal nő élete egy olyan világban, ahol nem hallják meg a hangját, közben pedig elmeséli Kiran történetét, aki elmenekül traumákkal terhes múltja elől, és papírok nélkül él Észak-Amerikában, miközben a lányát, Sahaarát neveli.

A szövegek olyan napjainkban aktuális témákat érintenek, mint a szexuális visszaélés, a lelki egészség, a feminizmus vagy a bevándorlás. A kitartást, gyógyulást, a sorsunk uralását és a szeretetet hirdető narratíva arra készteti az olvasót, hogy ő is egy jobb világért harcoljon.

Linkek: Moly || Goodreads || megrendelés || beleolvasás

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥

Állomáslista

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥

Értékelés

Kiadás: Partvonal (2020)
Oldalszám: 296
Eredeti cím: The Confidence Code: The Science and Art of Self-Assurance (2014)
Fordította: Kertész Edina
Műfaj: önfejlesztő

Önbizalom. Mindannyiunknak szüksége van rá, de sokszor elérhetetlennek tűnik. Vajon a szerencsés kiválasztottak génjeibe van kódolva, vagy akárki felépítheti magában? Miért küzdenek még a legsikeresebb nők is kétségekkel önmagukat illetően? Mi az önbizalom titka, és hogyan lehetsz magabiztosabb?

Az önbizalom kódja nőknek szerzői, Katty Kay és Claire Shipman újságírók az önbizalom génje után kutatva, pszichológus szakembereket is megkérdezve arra jutottak, hogy ez a fontos tulajdonság az agyban gyökerezik. Ennek fényében elmagyarázzák, miképpen kezdj el cselekedni és kockázatot vállalni az önbizalmad tudatos növelése érdekében, s milyen hatással lesz mindez az agyműködésedre. Könyvükben tehát megmutatják, hogyan lehetsz az igazi önmagad. Tapasztald meg te is az önbizalom erejét, aztán csak figyeld, hogyan változik ettől az életed!

Linkek: Moly || Goodreads || megrendelés

Állomáslista

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥