Samantha Shannontól A Narancsfa-kolostort ez év január végén és február elején olvastam, de már akkor tudtam, hogy az évem egyik legmeghatározóbb olvasmánya lesz. Ezt ki is emeltem, a róla írt bejegyzésemben, azóta pedig bebizonyosodott, hogy igazam is volt. Még nem állítottam össze fejben sem a listámat, de visszatekintve az évre nagyjából körvonalazódott már, hogy az öt kedvencemre szűkítve is előkelő helyen fog szerepelni. Azóta elolvastam a szerzőtől a Csontszüretet és A Mímes Rendet is, amelyek eredetileg sokkal korábban, csaknem vagy több mint 10 éve jelentek meg, és hasonló (bár nem ennyire erőteljes) hatással voltak rám. 2024-ben A leszálló éj napja volt az egyik olyan újdonság, amelyet leginkább vártam, ezért óriási izgatottsággal vetettem bele magam az olvasásába.
A történet A Narancsfa-kolostor előzményköteteként értelmezhető, cselekménye az ötszáz évvel azelőtti történéseket dolgozza fel. Középpontjában nők állnak, akik eleinte nem is sejtik, milyen sors vár rájuk: meg kell védeniük a birodalmakat a rájuk leselkedő, szunnyadó veszélytől. Tunuva Melim nővért pontosan erre képezték egész életében, a Narancsfa-kolostorban, hiszen rendjének éppen az a feladata, hogy az egyszer visszatérő Névtelen ellen küzdjön. Az évszázadok óta zajló készenlétnek azonban a kolostor fiatalabb növendékei már egyre kevésbé látják értelmét, és egyre kevésbé tisztelik az eszményt, amiért az idősebbek küzdenek. Messze keleten Dumai ugyancsak egy kolostor növendéke, egész életében fent, a hegyekben élt, mélységes tisztelettel adózott az őt körülvevő zord természetnek, azonban amikor úgy hozza a szükség, nem fél megtenni azt, amit kell a túlélésük érdekében. Inys szigetén pedig Sabran egyetlen lánya, Glorian küzd éppen, aki édesanyja árnyékában élve próbálja elfogadni sorsát, hogy (legalábbis a legenda szerint) puszta létezésével tartja távol a Névtelent a visszatéréstől.
A leszálló éj napja egy hatalmas és vaskos könyv, amelyről nem túlzás azt mondani, hogy meg kell birkózni vele. Nem hittem volna, hogy előzménykötetként vastagabb és terjedelmesebb lett, mint maga a történet, amelyhez íródott, de igen, van néhány (körülbelül 100) oldal különbség a kettő között. A hossza önmagában nem riasztott el, de úgy éreztem, törekednem kell arra, hogy ne nagyon olvassak mást mellette (pedig gyakran előfordul nálam, hogy párhuzamosan 2-3 történetben is belekezdek). A Kiadó viszont mindent megtett annak érdekében, hogy ne akarjuk otthagyni a könyvesboltokban ezt a monstrumot. Lélegzetelállító mind a borító, mind pedig az élfestés, nem győztem csodálni, hogy ilyen szerencsém van, amiért a birtokomba került ez a regény, illetve csak kevés választott el attól, hogy tiszta kesztyűt hordjak az olvasás során a maximális védelem érdekében.
Magát a történet fonalát nem egyszerű felvenni, de Shannon megtesz mindent, ami tőle telik. Érdekfeszítően, kissé távolabbról kezdi az egyes karakterek bemutatását, még a születésük előttről, de nem lineárisan, hanem egy-egy életkép felfestésével. Ezután is csak lassan bontakozik ki előttünk, hogy kinek milyen szerepe lesz a fiktív történelem alakulásában. Bevallom, itt, az elején annyira nehéz volt belehelyezkedni a világba, hogy csak egy apróság, igaz, igen fontos apróság hajtott előre: a szerző elképesztő írásstílusa. Nehéz ilyenkor megítélni, hogy a fordítás sikerült ennyire jól, vagy eredeti nyelven is gyönyörű a szöveg, mindenesetre engem elkápráztatott és nagyra értékeltem.
A leszálló éj napjával kapcsolatban egyszerre tudom tanácsolni azt, hogy lassan és gyorsan haladjatok vele. Megmagyarázom! A történet nagyjából olyan szinten zsúfolt a szereplőkben, mint a Trónok harca, rendkívül nehéz követni a kapcsolati viszonyokat, azt, hogy ki melyik világhoz tartozik, vagy egyáltalán, hogy milyen nemű. A szöveg már csak ezért is figyelmes, gondos olvasást követel meg tőlünk, amelyhez le kell lassulni. Ugyanakkor, ha elkezdesz másra is koncentrálni, kiesel a ritmusból, a világ varázsából, és sokkal nehezebb visszatérni ehhez a minden szempontból fárasztó élményhez.
Összességében A leszálló éj napja minőségben tökéletesen méltó A Narancsfa-kolostorhoz, azonban valamiért mégsem tudott annyira beszippantani, mint az. Talán érzitek, hogy a rajongásom iránta nem olyan erős, mint ahogyan azt a másik könyv esetében kinyilatkoztattam. Ez talán a kezdeti nehézségekkel indokolható, ugyanis tényleg rendkívül lassan, nyögvenyelősen vettem fel a történet fonalát, és ezt a végére sem felejtettem el. Hiszem azonban azt, hogy ez nem a könyvön múlt, hanem az idő nem volt megfelelő, most ugyanis egészen más témáért lelkesedem, ezzel kapcsolatban kutatok, és A leszálló éj napja nem illett bele ebbe a körbe, ezért előbb-utóbb ismét sorra kerítem (talán A Narancsfa-kolostorral együtt), amikor már képes vagyok jobban befogadni. De annak, aki ezek alapján is szívesen belevágna, jelzem, hogy önállóan is teljes mértékben megállja a helyét, nem szükséges hozzá a másik könyv ismerete (és ez fordítva is tökéletesen igaz).
Oldalszám: 968
Sorozat: A káosz gyökerei 0. (Next Generation)
Eredeti cím: A Day Of Fallen Night (2023)
Fordította: Tamás Gábor, Kleinheincz Csilla
Műfaj: fantasy
Nyereményjáték
.png)
.png)
.png)
.jpg)
