Nehéz néha kiigazodni azon a rengeteg újdonságon, amelyekkel a kiadók hónapról hónapra megörvendeztetnek bennünket (még ebben a speciális helyzetben is), ezért arra gondoltam, hogy mostantól egy új rovat keretében összegyűjtöm őket. A lista nem lesz teljes: elsősorban azokat válogattam ki, amelyek számomra ígéretesnek tűnnek. Remélem, találtok közöttük olyat, amit szívesen elolvasnátok. :)

A bejegyzés idővel frissülhet - abban az esetben, ha változik a könyvek megjelenési dátuma, vagy éppen felfedezek újabbakat, amelyek a közzététel előtt elkerülték a figyelmemet.

A lent felsorolt kiadványok közül várhatóan velük fogok turnézni: Királyi ​élet (Katharine McGee).

Susanna Clarke: Piranesi

S. A. Chakraborty: Aranybirodalom (Dévábád-trilógia 3.)

Helen Russell: Boldogságatlasz

Elena Ferrante: A felnőttek hazug élete

Rubik Ernő: A mi kockánk

Amy Harmon: Csak a szél tudja

Nem tagadom, a Vállald fel bátran önmagad elolvasására elsősorban a “bestseller” címke miatt vállalkoztam. Aki ismer, tudja, hogy szívesen próbát teszek bármivel, ami az önfejlesztő- és/vagy életmódkönyvek műfajába tartozik, viszont ez első ránézésre nem tűnt olyan típusú irománynak, ami nekem való lenne. Már majdnem el is vetettem a dolgot, mikor feléledt a kíváncsiságom: mit tudhat vajon Ichiro Kishimi és Fumitake Koga, amiért külföldön ekkora példányszámban kelt el a könyvük?

Olvasóként nehéz nem nagy elvárásokkal nekikezdeni a kötetnek, hiszen már a borító is rengeteget ígér nekünk. Az a mondat, miszerint most megtudhatjuk, “hogyan lehetünk valóban szabadok és boldogok”, könnyen meggyőzi a potenciális közönséget, de egyúttal hatalmas mércét is állít a tartalomnak. Bár én azt vallom, nem a megfelelő hozzáállás azt várni egy életmódkönyvtől, hogy ezüsttálcán kínálja számunkra a boldogság személyre szabott receptjét, de ebben az esetben még én sem szerettem volna megelégedni a kevéssel. Óriási meglepetés volt, hogy végül azt a bizonyos lécet nem csupán megugrotta, de egyenesen az első helyre került azon a listán, ahol a valódi, kézzelfogható tanácsokat tartalmazó önfejlesztő olvasmányokat gyűjtöm.

A titka talán abban rejlik, hogy teljes mértékben pszichológiai-filozófiai szempontból közelíti meg a boldogság témakörét. Elsősorban Alfred Adler (1870-1937) osztrák pszichiáter elméleteit veszi alapul, aki az ember viselkedésének mozgatórugóját az egó felsőbbrendűségi törekvéseire és környezetének interakcióira vezette vissza (forrás: Wikipédia). A könyv őt Freudhoz hasonlóan fontos gondolkodónak írja le, mégis, a neve jóval kevésbé lehet ismerős számunkra - talán azért, mert több olyan elképzelést is megkérdőjelez, amit természetesnek veszünk (Freuddal például teljesen szembemegy a filozófiája). Nagy pozitívum számomra, hogy a kötet az önfejlesztő funkciója mellett egyfajta ismeretterjesztő céllal is bír, hiszen a szövegből alaposan és közérthető módon megismerhetjük Adler gondolkodását is.

A Vállald fel bátran önmagadban a legérdekesebb és egyben legfurcsább dolog, hogy párbeszédes formában íródott. Ez tulajdonképpen nem jelent mást, mint hogy a mondanivalót két szereplő (egy filozófus és egy fiatalember) párbeszédében fogalmazták meg. Utólag megtudtam, hogy az ógörög hagyományokra támaszkodva választották ezt a megoldást a szerzők, de eleinte rendkívül szokatlan volt számomra így olvasni, főleg ebben a műfajban. Hamar hozzá lehet azonban szokni, sőt, állítom, hogy ez az egyik nagy erőssége a könyvnek.

De a speciális forma nem csupán arra szolgál, hogy különlegessé tegye az olvasmányélményt: komoly szerepe van a mondanivaló befogadhatóságában. A két szereplő közül a Filozófus az írókat képviseli - ő az, aki az adleriánus pszichológia rejtelmeit magyarázza a laikus közönségnek. Utóbbit, vagyis minket, olvasókat a Fiatalember testesít meg, akinek direkt kötekedő, mindent megkérdőjelező személyiség jutott, hiszen felteszi helyettünk azokat a kérdéseket, amelyek olvasás során megfogalmazódhatnak bennünk, és szavakba önti az esetleges kételyeinket, kétségeinket. Erre nagy szükség van, hisz mint ahogy fent említettem, Adler elméletei nagyon megosztóak lehetnek, és sokszor elsőre inkább marhaságnak tűnnek, mint tudományosan megalapozott eszméknek. A Fiatalember kérdéseivel egyébként a szöveg rendkívül gördülékennyé, olvasmányossá válik, sehol sem kelt száraz, tankönyvi benyomást.

A kötet az élet legkülönfélébb területeire tér ki, és egészen más megvilágításba helyez olyan dolgokat, amelyek jelenleg magától értetődőnek tűnhetnek. Különösen emlékezetes számomra az a gondolatmenet, amelyben a szabadság mibenlétét fejtegeti: Adler szerint akkor érezhetjük magunkat igazán szabadnak, ha nem kedvelnek bennünket, mert az tulajdonképpen abból fakad, hogy nem foglalkozunk mások velünk szemben támasztott elvárásaival. Megfogott továbbá az a felvetés is, hogy az életnek nincs értelme, csupán az, amit mi egyénileg rendelünk hozzá.

Lenyűgöző bölcsességeket tartalmaz ez a könyv, amelyekről teljes meggyőződéssel jelentem ki, hogy képesek megváltoztatni az ember életét. A Vállald fel bátran önmagad lekövezi előttünk a boldogság felé vezető utat, nekünk már csak fel kell dolgoznunk az információáradatot, és végül rálépni erre az ösvényre. És bár bizonyos gondolatok magától értetődőnek tűnhetnek, mégis szükségünk van arra, hogy valaki megfogalmazza őket helyettünk.

Én személy szerint teljes mértékben azonosulni tudok az adleriánus pszichológiával, és nem maradtak bennem kétségek a könyv elolvasása után. Ezt persze nem úgy kell elképzelni, mintha megtérítettek volna, szimplán egészen más szemszögből látom most az életem bizonyos elemeit, mint korábban. Sőt, egyes furcsa jelenségeket meg is magyarázott számomra, amelyeken ezután könnyen változtathatok majd. Biztosan lesz olyan, akit kevésbé fognak majd meg Adler elméletei, de mindenképpen érdemes tenni legalább egy próbát velük.

Összességében a Vállald fel bátran önmagad számomra egy egészen újszerű élmény volt, főleg az önfejlesztő könyvek műfajában, de a mondanivaló szempontjából is. Úgy érzem, különösen nagy hatással volt rám a tartalma. Olyan ismereteket, elméleteket tárt elém, és olyan tanácsokat adott, amelyeket ténylegesen hasznosítani tudok az ideális életstílusom, gondolkodásmódom megteremtéséhez - és tette mindezt abszolút közérthető, olvasmányos módon, amit könnyű volt befogadni. Már most érzem, hogy hatott az életemre, és ha később sokkal tudatosabban igyekszem változtatni, talán tényleg elérhetem előbb-utóbb azt a szabad és boldog állapotot, amiről beszél.

"Nem az élményeink határoznak meg bennünket, hanem a jelentés, amellyel felruházzuk őket."

Kiadás: Libri (2020)
Oldalszám: 276
Eredeti cím: The Courage to Be Disliked: How to Free Yourself, Change your Life and Achieve Real Happiness (2013)
Fordította: Kovács Viktória
Műfaj: önfejlesztő, pszichológia, filozófia

Idén nyáron a Libri kiadó gondozásában nálunk is megjelent Ichiro Kishimi és Fumitake Koga nagy sikerű könyve, a Vállald fel bátran önmagad. A külföldön már több mint 4,5 millió példányban elkelt írás Alfred Adler pszichológiáján alapulva segít megtalálni az olvasónak a boldogság és szabadság felé vezető utat. Tartsatok velünk, ha kíváncsiak vagytok a véleményünkre, és szeretnétek nyerni egy példányt a kötetből!

A játékunkban arra a gondolkodóra fókuszálunk, akinek elméletei ihlették ezt a könyvet. A feladatotok mindössze annyi, hogy válaszoljátok meg a bejegyzésekben található, Alfred Adlerrel kapcsolatos kérdéseket.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Milyen személyes traumára vezethetők vissza az elméletei?

08.29. Readinspo

09.01. Booktastic Boglinc

09.04. Könyv és más

09.07. Hagyjatok! Olvasok!
Blogturné Klub

Az első rész, A királynő felemelkedése nem tartozik életem legjobb young adult fantasy élményei közé, mégis meglepően jól bele tudtam feledkezni abba a világba, amit Rebecca Ross megalkotott. Bár az a könyv önmagában is kerek, egész a teljes értékű lezárásnak köszönhetően, nem volt kérdés, hogy a sorozat második, és egyben befejező részére is kíváncsi leszek. Elképzelni sem tudtam, mivel folytatódhat a történet úgy, hogy a szereplők tulajdonképpen minden céljukat véghez vitték az előző kötetben, de ettől csak még kevésbé hagyott nyugodni a dolog. Nos, arra végképp nem számítottam, hogy jobban fogom élvezni A királynő koronázását, mint az első részt.

A nagy csata után Maevana jogos uralkodója, Isolde Kavanagh sikeresen visszaszerzi a trónt a kegyetlen Lannon családtól. Nem lehet azonban egészen nyugodt: a hatalmat meg is kell tartani, ami sokkal nehezebb munkának bizonyul, mint megszerezni. A nép amellett, hogy tele van sérelmekkel a zsarnok évtizedek miatt, nem bízik abban, hogy Isolde képes megfelelő célokra használni a mágiáját. Mindezen felül egyes klánok valószínűleg még mindig hűségesek a Lannonokhoz.

Kezdetben az a benyomásom támadt, mintha Rebecca Ross eredetileg nem tervezte volna be egy folytatás megírását A királynő felemelkedéséhez, csupán utólag, valamilyen külső nyomásra gondolkodott el azon, hogyan lehetne tovább szőni Brienna és a társai történetét. Nem tudom, helyes-e a megérzésem, de igazából nem is számít. A lényeg, hogy mivel az első rész teljes értékű lezárást kapott, a folytatáshoz elvarratlan szálakat és megválaszolandó kérdéseket kellett gyártania a szerzőnek a könyv elején.

Emiatt az első szakasz némileg lassú, döcögős és unalmas volt. A középpontba a politikai intrika került, mivel Briennáék elsődleges feladatává a királynő hatalmának megszilárdítása válik. Ez abszolút szokatlan volt számomra, hiszen a YA fantasy sorozatok általában közvetlenül a fő cél elérése (vagyis az uralkodó leváltása) után véget érnek, és már nem foglalkoznak azzal, mi történik ezt követően. Belegondolva azonban örülök, hogy Ross rávilágított arra, mekkora munkába kerül megtartani a hatalmat és helyreállítani egy sok szenvedésen keresztül ment országot.

De a kezdeti döcögősség senkit se csapjon be! A kevésbé akciódús részeket túl kell élni, és aztán a második fele mindenért kompenzál. A végére olyannyira izgalmas lett a cselekmény, hogy az utolsó 200 oldalon már képtelen voltam letenni a könyvet, ezt a szakaszt egyben olvastam el.

Hiába tűnt úgy eleinte, hogy Ross nem tervezte folytatni a történetet, nagyon jó kérdéseket és problémákat gyártott az alaphelyzetben. Remekül illeszkednek az első könyv cselekményéhez, logikusak, és sehol sem keverednek ellentmondásba a korábban leírtakkal. Emellett az arányok is jobban stimmelnek. A királynő felemelkedésével az volt a legfőbb gondom, hogy túl sok mindent sűrített a szerző egyetlen kötetbe (szerintem ketté kellett volna szedni a cselekményt, így lehetett volna trilógia a sorozatból), és ezért nem tudta kellően alaposan kifejteni az eseményeket. A királynő koronázásával viszont szerencsére nem esett ebbe a hibába.

Újdonság az előző részhez képest, hogy ez a könyv két szemszögből játszódik: Brienna mellett Cartier gondolataiba is bepillanthatunk. Kicsit furcsa számomra, mikor egy sorozaton belül történik ilyen váltás, de szerencsére itt sokat hozzátesz az élményhez, az izgalmasabb eseményeknek ugyanis nem lehetnénk szemtanúi, ha csak Brienna szólalna meg. Egyedül annyi kifogásom volt ezzel kapcsolatban, hogy nem különül el egymástól olyan élesen a beszédstílusuk, és így nehezebben vált át az agyunk olvasás közben - de ez csak apróság.

A szerelmi szál tanár-diák viszony részét még mindig nem tudom megemészteni, de nem tagadhatom le, hogy élveztem olvasni a közös jeleneteiket. Abszolút összeillenek és kellően meg is küzdenek egymásért, amit imádok egy YA fantasy történetben. Kicsit sajnáltam, hogy a kapcsolatuk itt sem kapott sokkal több szerepet, mint az első részben, de így legalább egyensúlyban volt a két könyv ezen a téren.

Sokan azt remélték A királynő felemelkedése elolvasása után, hogy a mágia ebben a részben lesz bővebben kifejtve, de sajnos csalódniuk kell. Nagyon kevés hangsúly került erre az elemre, de erre is megvan a magyarázat: az Éjkorány Köve 130 éven keresztül nem volt a Kavanagh család birtokában, így azok, akik tudták használni, régen elhunytak már. Isolde ezért óvatosan él az erejével, nehogy elszabaduljon, és régi könyvekből próbálja felderíteni a működését. Ez az indoklás számomra teljesen érthető és reális, ezért nem is volt hiányérzetem. Nem a mágia a lényeg ebben a történetben.

Ellenben a világépítéssel kapcsolatban továbbra sem vagyok maradéktalanul elégedett. Az első rész felének helyszínéül szolgáló országról, Valeniáról korábban alig tudtunk meg valamit, és azt reméltem, talán ebben a könyvben bővebben kitérnek rá. Ez nem történt meg. A történet szempontjából jóval kevésbé lényeges Maevanához képest, ez igaz, de annyira hatással van egymásra a két állam, hogy ezt szerintem kár volt ennyire elhanyagolni.

Egyetlen, nagyon kiemelkedő negatívum volt számomra A királynő koronázásában: az álnevek. Továbbra is mindenféle reális, elfogadható indok nélkül használja azokat a fedőneveket, amelyeket az ellenállók vettek fel a valeniai tartózkodásuk idejére (de ennek jelentősége csak az első részben volt). Mindezt ráadásul össze-vissza teszi: Brienna a királynőt a valódi nevén hívja (Isolde), de a közvetlen családtagjait nem (pl. MacQuinn-t Jourdainnak). Teljesen érthető, hogy Ross nem akarta összezavarni az olvasót azzal, hogy lecseréli a már jól megszokott megszólításokat a valódiakra, de a szövegkörnyezet miatt így is sokszor kénytelen volt az eredeti neveket használni. Ezzel véleményem szerint éppen az ellenkező hatást érte el, vagyis csak még jobban belegabalyodunk a nevek armadájába.

Összességében óriási pozitív meglepetés volt, hogy A királynő koronázása ennyire élvezetesre sikerült - sőt, állítom, hogy messze túlszárnyalta az első részt. A kezdeti döcögősség és az álnevek miatt nem tudok max csillagozást adni, de olyannyira magával ragadott a könyv, hogy napokkal később sem tudok szabadulni a világtól, és ez sokat jelent számomra. A szerző írásstílusa ráadásul látványosan fejlődött (ez a második regénye), így még egyértelműbb, hogy az első résszel kapcsolatban nem az alapötlettel volt baj, hanem a tapasztalatlansággal. Úgy érzem, Rebecca Ross ígéretes alkotó lehet, ha ezen az úton halad tovább.

Kinek ajánlom? Mindenkinek, aki legalább egy kicsit tudta élvezni A királynő felemelkedését - ez a kötet annak valószínűleg csak jobban fog tetszeni.

Kiadás: Maxim (2020)
Oldalszám: 400
Sorozat: The Queen 2. (Dream Válogatás)
Eredeti cím: The Queen’s Resistance (2019)
Fordította: Bihari György
Műfaj: ifjúsági, romantikus, fantasy

A Maxim Könyvkiadó jelenteti meg Rebecca Ross The Queen sorozatának befejező részét  A királynő koronázása címmel. A győztes csata és a bűnösök elfogása után még nem jött el a megbékélés ideje, újabb szökésekkel, ármányokkal és cselszövésekkel  kell hőseinknek szembenézniük. Érdemes követni az öt állomásos blogturnét, a kiadó felajánlásában három példány kerül kisorsolásra a játékunk helyes megfejtői között.

Arra számítunk, hogy olyanok játszanak, akik ismerik az első részt, és a második részbe is beleolvastak a kiadó weboldalán.

Minden állomáson kaptok egy kérdést, amit be kell írnotok a rafflecopter doboz megfelelő sorába. Otthon érdemes a keresztrejtvényt lerajzolva kitölteni a sorokat, mert a középső vastagon kiemelt függőleges sor adja ki a bónusz megoldást, ami növeli a nyerési esélyt.

Minden kérdésre egy-egy szó (név) a válasz, amelyek könnyedén megfejthetők, ha elolvastátok a beleolvasót.

A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésükre a megküldött értesítő levélre válaszolni. Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz.

Blogturné Klub

08.12. Kelly és Lupi olvas

08.15. Sorok között

08.18. Csak olvass!

08.21. Dreamworld

08.24. Readinspo

Sophia Amoruso #Girlboss-a az egyik legemlékezetesebb önfejlesztő könyv, amit valaha olvastam. Elképesztő az az energia, ami árad belőle, és ami a szerző egész személyiségét jellemzi. Hihetetlenül motiváló már maga a megfogalmazás is, de a tartalomban sem lehet kételkedni: Amoruso egy több millió dollárt érő cég vezetője, a vállalatot pedig egymaga építette fel hosszú évek kemény munkájával.

A könyről korábban megírtam a véleményemet, most pedig a kedvenc gondolataimat szeretném megosztani veletek, melyeket az olvasás során gyűjtöttem ki.

Anyám azt mondta tizenegy éves koromban: „Tanulj meg gondoskodni magadról, hogy a férfi, akit választasz, ne csak az az ember legyen, aki majd gondodat viseli, hanem az, akivel együtt akarsz lenni!”

Hittem benne, hogy a kapitalizmus minden mohóság és egyenlőtlenség forrása, és ez okoz minden romlást a világon. Azt gondoltam, hogy a nagyvállalatok irányítják a világot (most már tudom, hogy tényleg), és ha az ember támogatja őket, akkor elnézi ördögi tevékenységüket (ami igaz, de csak meg kell tankolni az autódat).

Az a menő lány a buliban, aki beszélget veled, mikor látja, hogy nem túl sok embert ismersz ott.

A világ nagy része, az iskolától a munkahelyig, úgy lett megtervezve, hogy az extrovertáltakat értékeli, így az introvertáltakat könnyen mellőzik, mintha kevesebbet érnének.

A pszichológusok ma már úgy gondolják, hogy a közösségi média igazán értékes eszköz lehet az introvertáltak kezében, mert így a saját feltételeik szerint kommunikálhatnak, illetve építhetnek kapcsolatokat.

(...) Ráadásul az introvertáltak hajlamosak visszahúzódni a megbeszéléseken, és ezért nem tekintik őket „vezetésre hivatottnak”, pedig belőlük gyakrabban lesz empatikus menedzser.

Olyan kár, hogy az iskolára gyakran univerzális, mindenkire passzoló cuccként tekintünk. És ha valakinek nem való, akkor már úgy néznek rá, mintha valami baj lenne vele, mintha ő vallott volna kudarcot, nem a rendszer.

Hacsak nem milliomosnak születtél, akkor muszáj dolgoznod, ahogy mindenkinek. Akkor meg, a pokolba is, legyen ez a munka olyan, amit élvezel, mert az unalom nem a #GIRLBOSS természetes állapota.

Akármi is az álmod, ha hallgatsz a körülötted lévőkre, akkor nagyon kicsi az esélye, hogy meg tudod valósítani. A világ imádja elmondani, milyen nehéz minden, és a világ ebben nem túloz.

Idén nyáron, a Könyvmolyképző kiadó gondozásában nálunk is megjelent Sophia Amoruso nagy sikerű önéletrajzi könyve, a #Girlboss. A meglehetősen feminista, önfejlesztő jellegű írásban a szerző saját életútján keresztül szemlélteti, hogyan válhat valakiből sikeres üzletasszony még annak ellenére is, hogy semmiféle kezdőtőkével nem rendelkezik. Tartsatok velünk, ha kíváncsiak vagytok bloggereink véleményére, és nyerjétek meg a könyv egy példányát!

Nyereményjáték

Ha szeretnétek megnyerni a könyvet, nincs más dolgotok, mint megválaszolni az állomásokon feltett kérdéseket. A válaszok kikereshetők az interneten, illetve a könyv beleolvasójában is.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista

A királynő felemelkedésére nem biztos, hogy valaha is felfigyeltem volna, ha nem olvasok róla egy csupa pozitívumokat felsorakoztató ajánlót valamelyik blogon. A leírtak alapján éppen olyan típusú young adult fantasynak tűnt, amilyet szeretni szoktam: erős női főszereplő, ötletes, de könnyen átlátható világépítés, csipetnyi mágia és egy igazán fontos ügy, amiért érdemes harcolni. Viszont ha nem lett volna mostanában esedékes a második rész megjelenése, még egy darabig biztosan porosodott volna a várólistámon. Előre sejtettem, hogy nem lesz kiemelkedő példánya a műfajának - ez be is bizonyosodott -, mégis, óriási meglepetést okozott azzal, hogy a hibái ellenére is teljesen bele tudtam feledkezni a történetbe.

Maevanában évtizedek óta zsarnok királyok ülnek a trónon, akik amellett, hogy folyamatosan gyötrik a népet, valójában nem is jogosultak az uralkodásra. Ezt az első királynő, Liadan Kavanagh törvénye bizonyítja, miszerint kizárólag nő vezetheti az országot - csakhogy ez a kőtábla sok évvel ezelőtt eltűnt, a medállal együtt, amellyel a Kavanagh vérvonal tagjai varázsolni tudnak. A lázadóknak ezekre van szüksége ahhoz, hogy megtörhessék végre a Lannon család kegyetlen uralmát.
A segítség nem várt helyről érkezik. Brienna Colbert, aki évekig árvaházban nevelkedett, mivel az édesanyja meghalt, édesapját pedig nem ismeri, jelenleg a Magnalia házban tanulja a tudás hivatását. Mindig is más volt, mint a többiek (például annak ellenére nyert felvételt, hogy semmihez nem volt különösebb tehetsége), de mikor hirtelen látomásai támadnak a múltról, bebizonyosodik, hogy tényleg többre hivatott - ezek a képek ugyanis mind a medállal, vagyis az Éjkorány Kövével kapcsolatosak. Ő lehet a lázadók reménysugara, aki segíthet nekik fellelni a mágikus tárgyat.

Az alaptörténet nem mondható túlságosan komplikáltnak, és nem is bonyolódik tovább egy szerelmi szálon kívül bármi mással. Ez az egyszerűség azért volt furcsa számomra, mert ebben a műfajban már megszokhattuk, hogy az írók igyekeznek a legváltozatosabb fordulatokkal színesíteni a cselekményt, és ez a legkevésbé sem volt jellemző A királynő felemelkedésére. Sőt, az izgalmasabbnak számító események is olyannyira sablonosak voltak, hogy számomra szinte semmi nem tudott meglepetést okozni. Ennek ellenére állítom, hogy könnyen meg lehet feledkezni olvasás közben erről a hiányosságról, és ha valaki könnyedebb kikapcsolódásra vágyik, annak ez a regény tökéletes.

Az egyszerűség a világépítésben is jelen van. A történet két országban játszódik, melyek közül Valenia az 1500-as évek Franciaországának parafrázisa, Maevana pedig tulajdonképpen Skóciához hasonlít. Nekem kifejezetten tetszik, ha egy fantasy szerző a valóságban létező dolgokat is belefoglal a szövegbe, hiszen így egyrészt könnyebb elképzelni a helyszíneket és a korszakot, másrészt örülhetünk a fejünknek, ha felfedezünk egy-két ezekre vonatkozó utalást (pl. itt a két országot egy La Manche-hoz hasonló csatorna választja el). Sajnos azonban a világépítéssel sem vagyok maradéktalanul elégedett, hiszen a könyv felének helyszínéül szolgáló Valenia bemutatása jócskán el lett hanyagolva.

De hogy valami igazán jót is említsek: a főszereplő személye egy nagy erőssége a történetnek. Brienna az a karakter, akit könnyen megkedvel az ember, hiszen amellett, hogy kedves és alázatos, kifejezetten ravasz is tud lenni. Különlegessé viszont nem ez, hanem a történetben betöltött szerepe teszi. Többek véleményében is olvastam, hogy azt remélték, ő a jogos trónörökös, de nekem kifejezetten tetszik, hogy az írónő ehelyett csak afféle háttérembernek szánta. Fontos feladata van a puccsban, ez tény, de nem egyedül váltja meg a világot, és ezáltal nagyon hiteles számomra a karaktere.

Briennán kívül is rengeteg kedvelhető szereplő akad a regényben, ami nagyban hozzájárul az élvezhetőségéhez. Külön kiemelendő, hogy nincsenek kizárólag pozitív vagy negatív karakterek: mindenkiben van sötétség, ugyanakkor még a leggonoszabbak motivációját is meg lehet érteni. A sok szereplő között kezdetben nem könnyű eligazodni, ezért a könyv elején találunk egy listát a nevekkel és néhány családfával (igaz, ezzel a lehetőséggel óvatosan kell élni, ugyanis spoileres). Az eligazodást nehezíti kissé, hogy több karakternek is van álneve, de összességében olyannyira jól megoldotta ezt a szerző, hogy egyszer sem kavarodtam bele.

Sokak számára negatívum lehet, hogy Rebecca Ross a legkevésbé sem vitte túlzásba a mágia megjelenítését a regényben, de nekem speciel ezen a téren éppen nem volt hiányérzetem. A cselekmény nagy részében erre nem is lett volna alkalom, hiszen nincs a birtokukban az Éjkorány Köve, amellyel a Kavanagh leszármazott varázsolni tudna, ráadásul mivel a család 130 éve nem használta az erejét, el is felejtették, mire képesek.

Ezt a - bizonyos szempontból - hiányosságot viszont kompenzálják Brienna látomásai. Igaz, ez a képesség csak számunkra természetfeletti, a regény szempontjából nem számít mágiának: valójában a lány csupán “örökölte egy őse emlékeit” (történetesen éppen azét, aki annak idején eldugta az Éjkorány Kövét), és ezek jelennek meg előtte látomás formájában. Az erre való hajlam azonban Rebecca Ross világában mindenkiben megvan, tehát Brienna nem “szupererővel” rendelkezik, csak azon kevesek közé tartozik, akinek megnyilvánulnak ezek az emlékek. Egyébként zseniálisnak tartom ezt az ötletet.

(Ez a bekezdés spoiler!) A tanár-diák viszonnyal azonban már nem vagyok ennyire elfogadó. Bár Ross kifejezetten ügyelt arra, hogy Brienna és Cartier között semmi se történjen addig, amíg a lány nem végez az iskolában, számomra ez még mindig egy kicsit abszurd. A korkülönbség nem olyan nagy közöttük, ez igaz, de belegondolva abba, hogy Cartier 10 éves kora óta ismeri Briennát… Édesek együtt, de ezt egyszerűen képtelen vagyok megemészteni.

A történetvezetésben is akadnak furcsaságok. Egy-egy elemet alaposabban át kellett volna gondolnia a szerzőnek (pl. hogyan tanulhat meg valaki minden előismeret nélkül, nulla állóképességgel kardot forgatni mindössze pár hét alatt?), és emellett nem ártott volna egy kis fűszerezés sem a cselekménynek. Nem olvastam még fantasy regényt, ahol ennyire gördülékenyen sikerült volna a főszereplőnek véghezvinnie a tervét, mint itt. Minden azonnal sikerült neki, ráadásul még az ellenség is a kezére játszott.

Több hibát is felsoroltam fent, de ezek egyike sem rontott annyit az élményen, mint az írásstílus. Sajnos látszik, hogy ez Rebecca Ross debütáló regénye, hisz nagyon kiforratlan a történet. Valahol túl részletesek, máshol pedig túl elnagyoltak a leírások, emellett az egyes szakaszok közötti arányok is elcsúsztak (pl. az alaphelyzet a könyv háromnegyedét elfoglalja, de a nagy csatára csak egy fejezet lett szánva). Nem volt jó ötlet egyetlen kötetbe sűríteni ezt a cselekményt, sokkal izgalmasabb, fordulatosabb lehetett volna, ha inkább kettészedve írja meg, trilógiát csinálva a sorozatból.

Összességében, főleg áttekintve ezt a felsorolást, nagyon meglepő, hogy ennyire meg tudott fogni A királynő felemelkedése. Van benne valami, ami miatt a hibái nagy részét képes voltam elnézni, és csak sodródtam az árral, teljesen belefeledkezve a történetbe. Bár az elején úgy hittem, rossz ötlet volt adni neki egy esélyt, de a végére annyira megszerettem Rebecca Ross világát, hogy az utolsó 150-200 oldalt egyben olvastam el. A kötet teljes értékű lezárást kapott, tehát önállóan is megállja a helyét, de nagyon kíváncsi vagyok, mi fog történni a második részben, A királynő koronázásában.

Kinek ajánlom? Elsősorban azoknak, akik annyira rajonganak a YA fantasy történetekért, hogy akár egy kevésbé kiemelkedő, de azért jó alapötlettel rendelkező példányban is el tudnak veszni.

"Valódi adottság segíteni másoknak, hogy másképpen lássák a világot."

Kiadás: Maxim (2018)
Oldalszám: 380
Sorozat: The Queen 1. (Dream Válogatás)
Eredeti cím: The Queen's Rising (2018)
Fordította: Bihari György
Műfaj: ifjúsági, romantikus, fantasy

Te olvastál már olyan fantasyt, ahol a világot a szerző valós kultúrákból inspirálódva alkotta meg?

Semmilyen más oka nem volt annak, hogy megragadt a szemem ezen a könyvön, mint hogy feminista. Nem ismertem korábban Sophia Amoruso nevét, foglalmam sem volt, mi az a Nasty Gal, és a történetét feldolgozó, a könyvvel azonos című Netflixes adaptációról is csak utólag szereztem tudomást. Eltökéltem viszont, hogy igyekszem minél több és minél változatosabb témákat feldolgozó, feminista jellegű olvasmányt kézbe venni, és a #Girlboss-t semmiképp sem hagyhattam ki. Nem bántam meg, hogy adtam neki egy esélyt.

Kezdetben azt hittem, hogy ez egy regény - nem jellemző ugyanis a Könyvmolyképző kiadóra, hogy önfejlesztő könyveket dobjanak a piacra, de jelen esetben nagyon örülök, hogy megtették. Remélem, a műfaja senkit nem fog eltántorítani attól, hogy elgondolkozzon az elolvasásán, hiszen ez - sok társával ellentétben - tényleg hatalmas motivációbombával szolgálhat.

Ebben a könyvben a szerző, Sophia Amoruso a saját sikertörténetének részleteit osztja meg a közönséggel. Ezen keresztül szemlélteti, hogyan válhat egy nő igazán sikeressé a férfiak világában. Szó szerint a semmiből építette fel a Nasty Gal nevű, ruhákat értékesítő webáruházát, lenyűgöző növekedést produkálva, mindenféle hitel és tényleges üzleti hozzáértés nélkül, rendkívül kevés kezdőtőkével. Amellett, hogy ennek a módját felvázolja, megdöbbentő őszinteséggel beszél a korábbi életmódjáról - arról az időszakról, amikor képtelen volt az állásait stabilan megtartani, ezért a lakhatása sem volt biztos, és többször lopásra is kényszerült.

Amoruso nem született gazdag családba, figyelemzavara miatt képtelen volt továbbtanulni, és olyannyira szélsőséges eszméknek hódolt, hogy éveken keresztül már-már nomádként, napról napra élve tengődött. Mélységesen megvetette a kapitalizmust, de később rájött, hogy kénytelen alkalmazkodni. A könnyű megélhetés reményében úgy döntött, turkálókból összeválogatott ruhákat fog árusítani az eBayen: aprópénzen megvásárolt márkásabb, különlegesebb darabokat, előnyös fotókat készített róluk, majd jóval magasabb áron licitbe bocsátotta őket. Ösztönösen ráérzett arra, mire van szüksége az embereknek, és mivel tudja kielégíteni a változatos vásárlói igényeket. Órákat vagy napokat töltött a ruhadarabok keresésével és lefotózásával, folyamatosan elemezte az eladási adatokat, és kapcsolatot tartott a vevőkkel. Mindezt egyedül. Elképesztő elszántság és némi őrültség kellett ahhoz, hogy ezt véghezvigye, de az eredmény magáért beszél.

2014: Egy százmillió dollár feletti forgalmú cég elnöke vagyok, majd ötezer négyzetméteres az irodánk Los Angelesben, logisztikai központot nyitottunk Kentuckyban, háromszázötven alkalmazottunk van.
(És képzeld ide a csikorogva fékezés hangját!)

Amoruso története egyfajta modernkori tündérmese a porból, szegénységből való felemelkedésről, majd milliárdossá válásról a kitartó, kemény munka segítségével. A könyv elsődleges mondanivalója, hogy bárkiből lehet #GIRLBOSS, aki hajlandó energiát belefektetni, és nem fél attól, hogy valamit egy kicsit máshogy csináljon, mint ami a megszokott - és mindebben még olyasvalami sem lehet gátló tényező, mint a figyelemzavar. Példaként pedig nem egyedül a saját történetét hozza fel: a fejezetek közé ékelve több lány sikersztoriját is bemutatja röviden, olyanokét, akik ma híresebb magazinokat, cégeket működtetnek.

A tartalmat azonban igazán ütőssé a kivitelezés teszi. Hihetetlen energia szorult a sorok közé, amely rendkívül pörgőssé teszi a szöveget. Még az írásstílusával is cselekvésre késztet, hatalmas lendületet ad ahhoz, hogy végre ténylegesen a kezünkbe vegyük az életünk irányítását. Amellett pedig, hogy ennyire inspiráló, egészen nyersen fogalmaz, ami bár írásban meglepő, de mégis kifejezetten szimpatikus, és a fiatalok könnyen azonosulnak vele.

Az önfejlesztőnek szánt könyvekkel sokszor az a probléma, hogy nem ad konkrét tippeket. Nos, Amoruso nem esik ebbe a hibába. Ugyan a storytelling technika sokszor önmagában is hatásos tud lenni, de Amoruso minden kiemelt életszakasza után levonja a tanulságot, pontosítva azt, mit raktározhatsz el te magadnak a leírtakból. Ezen kívül van olyan rész a könyvben, ahol kiemelten foglalkozik az álláskereséssel (milyen a jó motivációs levél, mit tegyél az állásinterjún), illetve a vállalkozásvezetésre is kitér.

Összességében nagyon örülök neki, hogy a Könyvmolyképző felfigyelt Sophia Amorusora, mert egy hihetetlenül inspiráló és ténylegesen cselekvésre ösztönző könyvet alkotott, amit legszívesebben minden lánynak a kezébe nyomnék. Rengeteg aktuális üzenetet tartalmaz, és ugyan főleg az önmegvalósításra fókuszál, de a munkához való hozzáállástól kezdve az introvertáltságon át a különcségig mindenféle fontos témát érint.

Értékelés

Kiadás: Könyvmolyképző (2020)
Oldalszám: 240
Kiadói sorozat: Arany pöttyös könyvek
Eredeti cím: #Girlboss (2014)
Fordította: Moldova Júlia
Műfaj: önfejlesztő

Idén nyáron, a Könyvmolyképző kiadó gondozásában nálunk is megjelent Sophia Amoruso nagy sikerű önéletrajzi könyve, a #Girlboss. A meglehetősen feminista, önfejlesztő jellegű írásban a szerző saját életútján keresztül szemlélteti, hogyan válhat valakiből sikeres üzletasszony még annak ellenére is, hogy semmiféle kezdőtőkével nem rendelkezik. Tartsatok velünk, ha kíváncsiak vagytok bloggereink véleményére, és nyerjétek meg a könyv egy példányát!

Nyereményjáték

Ha szeretnétek megnyerni a könyvet, nincs más dolgotok, mint megválaszolni az állomásokon feltett kérdéseket. A válaszok kikereshetők az interneten, illetve a könyv beleolvasójában is.

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista