facebook instagram pinterest
  • Főoldal
  • Rólam
  • Könyvek
    • Könyvértékelések
    • Cikkek
    • TAG-ek és kihívások
    • Könyvespolc
    • Blogturné Klub
  • Filmek&sorozatok
  • Blogturné Klub
Üzemeltető: Blogger.

Readinspo

A sorozat első kötetét, A rab herceget még a megjelenésének idején, 2021-ben olvastam el. Bár a második rész, a Hercegi csel egy évre rá, 2022-ben megérkezett hozzánk, a trilógia befejező részére jóval többet kellett várnunk. Már-már azt hittem, a Kiadó elkaszálni készül a sorozatot közvetlenül a zárás előtt, de szerencsére nem így történt. Mindenképpen szerettem volna elolvasni a Feltörekvő királyokat, holott tartottam is tőle, hiszen az erotikus regények korábban sem voltak a kedvenceim, az azóta eltelt években pedig még kevésbé tudom értékelni őket. Ám az az igazság, hogy 2021-ben is azért élveztem annyira A rab herceget, mert kicsit többet adott, mint amennyit egy erotikus regény általában, és én erre a pluszra voltam kíváncsi.


A Feltörekvő királyok pontosan ott folytatódik, ahol az előző kötet története véget ér: Damianos kilétét leleplezik a vere-i sereg előtt, ráadásul nem mások, mint az akielosi katonák. Laurent ugyanis titokban szövetkezett annak az akielosi seregnek a vezetőjével, aki nem fogadott hűséget a trónbitorló királynak, Kastornak, aki annak idején fogságba ejtette és rabszolgaságba taszította a fivérét, Damianost. A két kitaszított herceg tovább menetel előre, hogy visszaszerezzék az országukat, illetve az őket megillető trónt, de közben az egymás iránti vegyes érzéseikkel is meg kell küzdeniük, hogy hatékonyan tudjanak együtt dolgozni.

A Hercegi cselt többségében azért élveztem kevésbé, mert az elejétől a végéig a hadászat állt a középpontjában. Ez a Feltörekvő királyokra is igaz, azonban itt már valamiért nem okozott problémát számomra. Valószínűleg az áll mögötte, hogy sokkal jobb egyensúlyban volt a sereg mozgásának követése és minden más aspektusa a történetnek, közöttük azok, amelyek engem valójában érdekeltek.

Kifejezetten tetszett, hogy – bár ez a sorozat többi kötetére is igaz, de most ezt jobban tudtam értékelni – Pacat írásstílusa egyáltalán nem szájbarágós, hanem könnyed és viszonylag elegáns. Értem ezalatt például azt, hogy ha valamire rájönnek a csavaros eszű főszereplőink, annak nem adják jelét egészen addig, ameddig egy drámai jelenet közben le nem leplezik. Vagy éppen azt, hogy ha a történet egy pontján lezajlik valami jelentőségteljes, annak a fontosságát nem hangsúlyozza ki külön, hanem rábízza az olvasóra, értelmezze úgy, ahogy szeretné.

"Egy délelőttöt töltöttél vele, de máris óva intesz tőle. Csak várd meg, mi lesz, ha egy egész napot leszel vele."

Ám amit az előző kötetben gyengeségnek éreztem, azt itt is tapasztaltam: Laurent és Damen viszonyának hullámzását. Természetes és elvárt, hogy a kettejüket ért sérelmek tekintetében ne legyen egyszerű és felhőtlen a kapcsolatuk, ám számomra még mindig kevés az az átmenet, ami a változásokat eredményezi. Kifejezetten zavart például az, hogy míg az előző kötet végén nagyon bensőséges és meghitt kapcsolatban voltak és váltak el egymástól, addig ennek az elején, szinte mindenféle átmenet nélkül távolodtak el arra a szintre, ahol még A rab herceg idején voltak. Valószínűleg az hiányzott számomra, hogy jobban belelássak a Laurent mozgató szálakba.

A Feltörekvő királyságok zárásáról még érdemes egy szót ejteni. Több szempontból is gyönyörű volt az a jelenet, ahogyan végződött, ám mégis van bennem egy űr ezzel kapcsolatban. Úgy érzem, túl gyorsan ért véget, meg is döbbentem azon, mennyire hirtelen csapta le a szerző. Egy rövid utószót szerintem megérdemeltünk volna arról, hogyan alakul a két főszereplőnk sorsa a nagy csata után, együtt maradnak-e és hogyan egyeztetik össze a kapcsolatukat a kötelességeikkel.

Összességében úgy érzem, a Feltörekvő királyok adta meg számomra mindazt, amit az egész sorozattól elvártam volna. Egyáltalán nem tökéletes, sőt, ám van benne egy egészséges egyensúly a pikáns jelenetek és a politikai csatározások között, ami számomra a történet lényegét adta. Nem gondolom azt, hogy bármikor is újra fogom olvasni a sorozatot, ám őszintén örülök annak, hogy adtam neki egy esélyt, és befejezhettem a magyar fordításnak hála. Érdekes volt az az ókori görög-római mintákra épülő fantasy világ, amit C. S. Pacat megalkotott, és az írásstílusa sem állt távol tőlem, ám tény, hogy a középpontjában a két férfi főszereplőnk közötti erotikus kapcsolat áll, ami számomra közel érdektelen.


5 / 4,5 csillag

Kiadás: Könyvmolyképző (2024)
Oldalszám: 320
Sorozat: A rab herceg 3. (Zafír pöttyös könyvek)
Eredeti cím: Kings Rising (2016)
Fordította: Sándor Alexandra Valéria
Műfaj: (low) fantasy, erotikus, romantikus, dark romance

Akielosi Damianos visszatért. A rab herceg-trilógia letehetetlen zárókötete!

Miután lelepleződött a kiléte, Damen kénytelen úgy a gazdája, Laurent herceg elé állni, mint Akielosi Damianos – akire Laurent esküt tett, hogy megöli.

Egy gigászi csata küszöbén mindkettőjük országának sorsa hajszálon függ. Délen Kastor erői gyülekeznek. Északon a Kormányzó seregei készülnek a háborúra. Damen egyetlen reménye az őt illető trón megszerzésére, ha Laurent-nal együtt száll harcba a trónbitorlóikkal szemben.

A kellemetlen szövetségre kényszerített két férfi Akielos mélyére utazik, ahol szembekerülnek az eddigi legveszélyesebb ellenségükkel. De ha a közöttük kialakult törékeny bizalom még túl is éli Damen kilétének lelepleződését, vajon kibírja-e a Kormányzó utolsó, halálos cselszövését a trónért?

Különleges, egyedi, magával ragadó, ellenségekből szerelmesek történet.

Hagyd, hogy elraboljon!

Linkek: Moly || Goodreads || megrendelés || beleolvasás


A Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából hazánkban is megjelent A rab herceg trilógia harmadik-, egyben befejező kötete, a Feltörekvő királyok. Ennek örömére a Blogturné Klub bloggerei bemutatják Akielosi Damianos “Damen” és Laurent herceg epikus történetének lezárását, melyben törékeny bizalmukból kell szövetséget kovácsolniuk, hogy legyőzhessék legveszélyesebb és legfurfangosabb ellenségüket, a Kormányzót. Vajon sikerrel járnak?
Tarts velünk, kövesd a turné állomásait, és nyerd meg a kiadó által felajánlott könyv egy példányát!

Nyereményjáték

Mostani játékunk során, arra vagyunk kíváncsiak, mennyire ismeritek Laurent herceget és Dament. Minden állomáson találtok egy idézetet, nektek pedig nincs más dolgotok, mint eldönteni, melyikük mondhatta, majd a helyes választ beírni a rafflecopter doboz megfelelő sorába.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

“– Egy délelőttöt töltöttél vele, de máris óva intesz tőle. Csak várd meg, mi lesz, ha egy egész napot leszel vele (...).”

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista

01.15. Utószó - Borítók
01.17. Dreamworld - Idézetek
01.19. Utószó
01.21. Hagyjatok! Olvasok!
01.23. Readinspo
01.25. Dreamworld

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥


Boldog, élményekben és sikereken gazdag új évet szeretnék kívánni nektek!

2024 egy érdekes év volt. Nem volt részem kiemelkedő élményekben; nem utaztam sehova, nem kérték meg a kezemet, nem szültem újabb magyart és még sorolhatnám. Tulajdonképpen két koncertélményen és három kisebb belföldi utazáson kívül semmit sem tudok felmutatni – szemben például azzal, hogy 2023-ban négy különböző országban is jártam. Ennek ellenére 2024 izgalmas év volt számomra, mert a fókusz a belső utazáson volt.

2024-ben ráébredtem többek között arra, mivel szeretnék foglalkozni az életemben, vagy legalábbis az elkövetkezendő néhány évben biztosan. Ezzel a lendülettel el is végeztem egy tanfolyamot, amellyel ráléptem erre az útra, bár még nem érzem úgy, hogy rendelkeznék elegendő tudással ahhoz, hogy munkát is merjek vállalni vele. 2025 első felében tehát ezen lesz az egyik fókusz. A legfontosabb változás viszont egyértelműen az, hogy csodálatos szintre lépett a mentális egészségem. Másfél évvel ezelőtt még élni sem akartam, de jelenleg nem szimplán elfogadom, de még egy kicsit talán szeretem is magamat, vagy legalábbis tisztelem a lényemet – ami elképesztő eredmény.

Ezen kívül 2024 volt az első olyan év, amit az elejétől a végéig egy munkahelyen töltöttem. Érdekes volt azt is megtapasztalni, hogyan struktúrálódik így egy év, és milyen stabil rutinnal élni (már amennyire egy háromműszakos munkakörben lehet). Sokat kellett számolgatnom és terveznem, hogy mindenre jusson idő, amivel szeretnék foglalkozni, de ezen a téren nem vagyok elégedtlen. Sikerült például elolvasnom 150 könyvet, amely korábbi, jóval lazább éveimben sem jött össze – de erről még később esik pár szó.

2024 egy egyszerűbb, töltekezősebb év volt számomra, de rengeteg befektetéssel a jövőre nézve. 2025-től ugyanis rengeteget várok. Erről egy pár szóban a bejegyzés végén mesélek majd, hogy ne nyújtsam tovább a bevezetőt, és belevághassunk végre a 2024-es évem könyves összegzőjébe.

Az előző évadok: 2019 | 2020 | 2022 | 2023


Ennyit olvastam 2024-ben 

150 könyv
48964 oldal
15 újraolvasás
77 új polclakó

a Blogturnés könyvek aránya 32%
a saját könyveim olvasottsága 76%
7 sorozatot fejeztem be
17 könyvet olvastam magyar szerzőtől
10 könyvet olvastam idegen nyelven


A 2023-as céljaim értékelése

Elolvasni 150 könyvet – elképesztő, hogy ezt leírhatom, mivel 3 éve törekszem erre a számra, és 2024-ben, az év utolsó napján sikerült elérni! Rengeteget küzdöttem érte, különösen augusztusban és novemberben, amikor minden szabadidőmet ennek szentelve 31 és 23 könyvet fejeztem be. Nagyon büszke vagyok magamra, és "jutalomként" úgy döntöttem, innentől kezdve elengedem a számokat és nem tűzök ki magamnak olvasós célokat (legalábbis egy darabig).

Több krimit és thrillert olvasni – a listában ez az egyetlen, ami nem sikerült, de ez volt a legkevésbé fontos elem is rajta. 2024 egyértelműen a fantasy és a self help/önfejlesztés éve volt, amit egyáltalán nem bánok, rettenetesen élveztem.

Növelni a saját könyvek olvasottságának arányát – eredetileg 69%-ról 79%-ra szerettem volna feltornázni ezt a számot, de csak 76%-ra sikerült. Mégis, ezt sikerként könyvelem el, hiszen valójában nagy ütemben fogyasztottam ezeket a könyveket, ezért inkább a kitűzött cél volt túlságosan ambíciózus.

Angolul olvasni – öt angol nyelvű könyv elolvasását tűztem ki célomul, de olyannyira belelendültem, hogy 8 is lecsúszott, ami magamhoz képest gyönyörű teljesítmény. Az az igazság, hogy nagyon jót tettem magammal ennek a célnak a kitűzésével, mivel tavaly ilyenkor még bizonytalannak éreztem magam ezzel a nyelvvel, de ez a sikerélmény (és persze maga az olvasás általi nyelvgyakorlás) áttörést hozott számomra, és ma már a C1-es nyelvvizsgát fontolgatom.

Eladni a felesleges könyveimet – ez a pont csak félig-meddig múlt rajtam, de amiben igen, azt teljesítettem. Minden könyv, amitől meg szerettem volna válni, fent van a Vinted profilomon, amit folyamatosan frissítek is. És elég szép mennyiségű könyvtől sikerült is megszabadulnom.

Teljesíteni a Várólista-csökkentő kihívást – pipa! Ehhez nem is kell többet hozzáfűzni.



A kedvenc könyveim

Edith Eva Eger: A döntés

Őszintén nem tudom, miért halogattam ezt a könyvet a végtelenségig, de a várólistacsökkentős kihívás rávett, hogy végre elolvassam. Hihetetlenül betalált, egyszerre akartam és nem, hogy vége legyen, és napokig a hatása alatt voltam. Önmagában Edith élettörténete is rendkívül értékes, de nem csupán ebben áll a mondanivalója, a pszichológiai üzenete is lenyűgöző. Természetesen az azóta megjelent két könyve (Az ajándék, A balerina) szerepel a 2025-ös éves terveim között.

Library Mindset: The Art of Laziness

A Library Mindsetet régóta követem Facebookon és Instagramon, és nagyon kíváncsi voltam a könyvére, szóljon bármiről. Nos, mint kiderült, ez egy motiváló, önfejlesztő iromány, amely tulajdonképpen különböző ismert és kevésbé ismert trükkök, technikák és gondolatok gyűjteményeként szolgál. Kevés olyan információt tartalmazott, ami új lett volna számomra, egyben viszont nagyon hatásos és hasznos a beltartalma. Elhatároztam, hogy – először csak magamnak, de – én is írok egy hasonló gyűjteményt azokkal a technikákkal, amelyeket én kiemelkedőnek tartok.

Lindsay Squire könyvei

Nem vagyok spirituális alkat és eddig nem is éreztem különösebben az igényt arra, hogy az legyek, ennek ellenére úgy gondolom, általános emberi szükséglet az, hogy legyen valami, amiben hiszünk. Én Lindsay Squire könyvei által találtam meg ezt az utat, és 2025-ben azon szeretnék dolgozni, hogy ez minél inkább klarifikálódjon előttem. A konkrétumokról egyelőre nem szeretnék beszélni, mert túlságosan személyesnek érzem, de ha utánanéztek a munkájának, lehet némi sejtésetek róla.

Roxie Nafousi: Manifesztáció

Ez a könyv kakukktojás a listánkban, ugyanis nem 2024-ben olvastam először. Azért éreztem mégis úgy, hogy itt a helye, mert olyan hatással volt rám, mintha először olvastam volna. Annak idején is rengeteget gondolkodtam rajta, de a tanácsai nem épültek bele az életembe, azonban innentől kezdve nem hagyom, hogy kicsússzon a kezeim közül.

Samantha Shannon: A Narancsfa-kolostor

Már akkor, amikor elolvastam, tudtam, hogy az éves kedvenceim között fog szerepelni. Talán elsősorban azzal nyűgözött le, hogy rendkívül összetett, mégis kidolgozott világot tárt elénk. Ebben szinte minden benne volt, ami a Trónok Harcát annak idején megszerettette velem, mégsem volt olyan érzésem, mintha azt akarná másolni. Nem is ragozom tovább, ha felkeltettem az érdeklődéseteket, a linkre kattintva eléritek a bejegyzést.

Samantha Shannon: Csontszüret

Végül Shannon másik sorozata is felkerült a listámra. A Next21 átdolgozott kiadványát olvastam, és teljesen beszippantott, mind a világ, mind pedig a történet. Az értékelésemben kifejeztem, mennyire aggódom amiatt, hogy ismét elkaszálják a sorozatot, de nagy megkönnyebbülésemre a következő két rész már előrendelhető a Kiadó oldalán.

Taylor Jenkins Reid könyvei

Nem hittem volna, hogy ez megtörténik, ugyanis elég vegyes érzéseim vannak TJR könyveivel. A Daisy Jones & The Six-et, illetve a Szikrázó Malibut egyáltalán nem szerettem, de az idén olvasottak – Evelyn Hugo hét férje, Carrie Soto visszatér – olyannyira magukkal vittek, hogy kénytelen voltam felrakni a könyveit a listámra. Arra a válasz, hogy mivel nyűgöztek le, mindkettőnél ugyanaz: a felépítésükkel, az építkezésükkel.


Mit várok 2025-től

Mivel ebben az évben nem tűzök ki olvasós célokat, és ezért a szokásos évkezdő bejegyzésem okafogyottá vált, itt beszélek néhány szóban arról, mit tervezek 2025-re. Ezek jelentős változások, amelyek érintik a blog jövőjét is.

A legfontosabb: eredetileg 2024-ben szerettünk volna elköltözni a szülői házból a párommal, de nem álltak úgy a csillagok, hogy az lehetséges legyen, azonban idén ha törik, ha szakad, ezt megvalósítjuk. Ezáltal a prioritásaimat jelentősen át kell rendeznem, tehát valahonnan el kell vennem, nem is keveset – és ez a Readinspo lesz. Évekig szerettem volna, ha ismét tudok időt szánni a Blogturnén kívüli bejegyzéseknek is, de ezt 2025-ben elengedem, ahogy félig-meddig magát a Blogturné Klubot is. Rengeteget adott számomra, amiért hálás vagyok, ugyanakkor bizonyos területeken el is vett. A határidőre való olvasás például elveszi a lehetőséget, hogy maximálisan belemerüljek a történetbe, átéljem és olyan tempóban haladjak vele, ami mind az agyamnak, mind az életem többi területét számbavéve kényelmes. Az olvasás, és aztán a bejegyzések megírása elképesztően sok időt emészt fel, amelyet szeretnék ezentúl máshol hasznosítani. Még nem engedem el teljesen a Blogturné Klubot, de jelentősen csökkentem (terveim szerint negyedelem) azoknak a turnéknak a számát, amelyekben részt veszek ebben az évben.

Nem tűnök el teljesen, sőt, erősen töröm a fejem más online projekteken, de jelenleg úgy érzem, elérkeztem egy fordulópontra, ahol a belefektetett energia itt már nem térül meg, és a pozitívumok nem ellensúlyozzák a negatívumokat. Szeretnék visszatalálni az olvasás szeretetéhez, örömet és feltöltődést lelni ebben a hobbiban kötöttségek nélkül, és ehhez el kell engednem a könyves blogger identitásomat.

Ha majd teljesen eltűnök, azt jelzem előre, de addig is jóval kevesebb tartalomra számítsatok.


Neked mi volt 2024 legjobb olvasmányélménye? Milyen célokat tűztél ki idénre?


Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥

Tavaly a duológia első kötete, az Isteni riválisok az év egyik legjobban várt megjelenése volt számomra. Több, általam nagyra becsült blogger is rajongásig szerette a történetet, ezért úgy gyanítottam, én sem érzek majd másképpen iránta. És bár végül maradéktalanul nem nyűgözött le, de nem tudnám azt mondani, hogy ne szerettem volna. Ugyanakkor már az értékelésemben is megemlítettem, hogy érzek egy bizonyos, akkor még megmagyarázhatatlannak tűnt hiányt a történettel kapcsolatban – és ez a sorozat második, egyben záró részével nyert értelmet számomra. Jelenleg sokkal tisztábban látom, mi zavart már az első kötet kapcsán is, amelyeket a második rész javíthatott vagy pótolhatott volna, de az az igazság, hogy ez nem történt meg.


Az istenek háborújának elszenvedői az emberek. Alanti Dacre meg akarja szerezni magának Égi Enva hatalmát, ezért Oath városába tart, ahol az istennő rejtőzik. Közben Iris, aki nemrég menekült meg a frontról, de közben elveszítette újdonsült férjét, azon dolgozik, hogyan akadjon Roman nyomára. Közben Romant az ellenség bűvkörében látjuk viszont, Dacre seregében, aki a fiú emlékeinek elvételével és manipulációval rávette őt, hogy szolgálja. Roman és Iris ismét az írás segítségével találnak egymásra, és közben a véletlenül kezükbe került eszközökkel azon igyekeznek, hogy mielőbb véget vessenek a háborúnak.

Mint ahogyan említettem két bekezdéssel feljebb, a Könyörtelen eskük végére egyértelművé vált számomra, hogy mi(k) okozta(/ák) a hiányérzetet bennem (az előző könyvet követően reméltem, hogy a kimaradt infómorzsákat a második részben találom meg, ezt ezért nem fejtegettem abban az értékelésben). Ennek egyik pontja pedig a mitológia kidolgozatlansága. Namármost, ha fantasyról beszélünk, annak az egyik legfontosabb építőeleme a világhoz tartozó kultúra és mítoszok megismertetése, ami itt igencsak hiányosan teljesül. A mai napig nem egyértelmű számomra, kik Ross világának istenei, melyik isten mit képvisel, mi a különbség alanti és égi istenek között, és mi is történt velük tulajdonképpen. De ami a legszomorúbb: továbbra sem tudom biztosan, mi történt a két rivalizáló isten, Enva és Dacre között, ami a jelenben játszódó háborút kirobbantotta.

Rendkívül mérges voltam Ross-ra amiatt is, hogy rengeteg, de tényleg, rengeteg lehetősége volt tovább bonyolítani, izgalmasabbá vagy fájdalmasabbá tenni a történetet, és nem élt vele. Szó szerint az történik, hogy ha felmerül egy komolyabb konfliktushelyzet a fejezet legvégén, az a következő oldalon úgy oldódik fel, mintha semmi jelentősége nem lenne a helyzetnek. Egyáltalán nem azt mondom, hogy elbírt volna a jelenleginél feszítettebb tempót a történet (mindjárt kitérek arra is, ez hogyan billent át a ló túloldalára), csupán azt, hogy Ross rendkívül feltűnő módon kímélte a két főszereplőnket a bonyodalmaktól. És ezek olyan remek helyzetek voltak, amelyekkel könnyen lehetett volna háromkötetesre nyújtani a szériát – talán akkor több Iris & Roman jelenetet is kaptunk volna.

"Írj nekem egy történetet, aminek nincs vége, Kitt! Írj nekem és töltsd ki a lelkem üres zugait!"

Mint említettem, azzal nem volt baj, amilyen tempóban haladt a történet, de talán túlzásba is esett ezzel. Rossnak így ugyanis nem maradt elegendő ideje megfelelően kibontani, kifejteni a történet kohéziója szempontjából kulcsfontosságú részleteket, és én emiatt nem egyszer el is vesztem. Számos ponton kavarodtam bele az eseményekbe, holott nem jellemző rám, hogy ne tudjam követni az adott történet fonalát. Mindemellett egyes események olyan hirtelen történtek meg és zajlottak le, hogy nem is volt időm és lehetőségem kellően belehelyezkedni a szituációra. Nagyon szívesen hoznék konkrét példákat is erre, de valamennyi rendkívül spoileres lenne, és igyekszem ezt elkerülni az értékeléseimben.

Visszakanyarodva a háromkötetes gondolatra, amit két bekezdéssel feljebb felvetettem. Én alapvetően kedvelem a duológiákat, különösen, mert nagyon sok esetben abszolút nincs szükség arra, hogy úgy nyújtsunk egy sztorit, mint ahogyan a rétestésztát (sőt, néha kifizetődőbb lenne egy kötetben lezárni, lásd a Sötét, magányos átkot Brigid Kemmerertől), ám úgy érzem, a Letters of Enchantment-duológiának jót tett volna a bővítés. Különösen, mert Iris és Roman szerelmének kibontásával sem vagyok maradéktalanul elégedett. A kapcsolatuk gyönyörű és szívesen olvastam volna kétszerannyi jelenetet, amelyben ez megnyilválul. Továbbá a házasságkötésük (még az első kötetben) bár csodálatos, és a történet szempontjából jelentőségteljes mozzanat volt, de igencsak elhamarkodottnak érzem. Úgy gondolom, illett volna mélyíteni előtte a kapcsolatukat és több alapot adni ennek a fordulatnak.

Összességében a Könyörtelen eskük sajnos egyáltalán nem nyűgözött le, nem vitt magával – és ez egyébként nem kis mértékben meg is lep. Imádtam Rebecca Ross egy másik duológiáját (A királynő felemelkedése), és valójában az Isteni riválisok első könyvét is szerettem, de nem tudom és nem is szeretném szépíteni azt, amit a Könyörtelen eskük kapcsán érzek. Egyáltalán nem azt mondom, hogy nem érdemes az elolvasásra – sőt, ha imádtad az Isteni riválisokat, semmiképp se hagyd befejezetlenül. Szimplán úgy gondolom, Rebecca Rossban minden megvolt ahhoz, hogy sokkal jobbá, teljesebbé tegye a befejező részt, és nem élt ezzel. Mindemellett volt rengeteg pozitívum is a történetben (pl. hitelesen és izgalmasan jeleníti meg a háború borzalmait, illetve Roman és Iris levélváltásait ebben sokkal szebbnek találtam), de ezek számomra sajnos kevésbé voltak hangsúlyosak. Mindenesetre hálás vagyok, hogy részem lehetett ebben az élményben.


5 / 3,5 csillag

Kiadás: Maxim (2025)
Oldalszám: 544
Sorozat: Letters of Enchantment 2. (Dream Válogatás)
Eredeti cím: Ruthless Vows (2023)
Fordította: Szujer Orsolya
Műfaj: fantasy, romantikus, young adult

Két ​egymástól elszakított, fiatal szerelmes, akiknek az istenek háborújának pusztító viharával kell szembenézniük, hogy visszatalálhassanak egymáshoz.

Iris Winnow két hete tért haza megkínzottan és törött szívvel a frontról, a háborúnak azonban még nincs vége. Romannek nyoma veszett, Oath városa pedig továbbra is hitetlenkedve és a borzalmak felett szemet hunyva viszonyul az eseményekhez. Amikor Iris és Attie újabb esélyt kap, hogy Dacre mozgásáról tudósítson, mindketten kapva kapnak a lehetőségen, és ismét nyugat felé veszik útjukat, hátrahagyva a várost, amely lassan darabjaira hullik a háború fenyegetésében.
Roman, Dacre birodalmában ébredve, képtelen felidézni a múltját. Miután biztosítják, hogy emlékei idővel visszatérnek, cikkeket kezd el írni Dacrénak, nem igazán értve a háborúban betöltött szerepét. Ám amikor a szekrényajtón át egy furcsa levél jut el hozzá, Roman levelezésbe kezd a rejtélyes feladóval, és hamarosan válaszút előtt találja magát: álljon ki Dacre mellett, vagy árulja el az istent? És ahogy a napok egyre sötétebbé válnak, Roman és Iris elkerülhetetlenül haladnak egymás felé… és a két fiatal saját szívét és közös jövőjüket teszi kockára, hogy megfordítsák a háború menetét.

Linkek: Moly || Goodreads || megrendelés || beleolvasás



A Maxim Kiadónak hála, immáron magyarul is olvasható Rebecca Ross nagysikerű duológiájának második kötete, a Könyörtelen eskük. A kötet 2024-ben a GoodReads nevű oldalon az olvasók szavazatai alapján megnyerte az év Young Adult Fantasy kategóriáját. Az első rész végén Iris és Roman elválni kényszerült egymástól, így a folytatásban nem csak a háború viszontagságaival kell megküzdeniük, hanem azzal is, hogy újra egymásra találjanak. Vajon képes lesz Roman felidézni a múltját és a két fiatal meg tudja változtatni a háború menetét? Tartsatok velünk, legyünk Iris és Roman társai az úton, ha pedig nektek kedvez a szerencse, akkor tiétek lehet a kiadó által felajánlott nyereménykönyv.

Nyereményjáték

A Könyörtelen eskük című kötet beleolvasója már elérhető a kiadó honlapján, így arra gondoltunk, hogy ebben a játékban ezt hívjuk segítségül. Minden állomáson találtok egy kérdést, nektek pedig nincs más dolgotok, mint a Rafflecopter megfelelő sorába beírni a helyes választ.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Ki küldött levelet Irisnek?

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista

01.05. Csak olvass!
01.07. Readinspo
01.09. Kelly és Lupi olvas
01.11. Milyen könyvet olvassak?
01.13. Könyv és más
01.15. Kitablar
01.17. Dreamworld

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥

Újabb posztok
Régebbi posztok


Üdv!
Sára vagyok, kávé-, könyv- és kisállatfüggő, ellátva némi íráskényszerrel.

Ha szeretnél többet tudni rólam, kattints!

Kapcsolat: readinspo.blog@gmail.com

2025 Reading Challenge

2025 Reading Challenge
Sarah has read 0 books toward her goal of 12 books.
hide
0 of 12 (0%)
view books

A héten népszerű

  • Lev Grossman: A ​fényes kard
  • Rahul Jandial: Miért ​álmodunk?
  • Holly Black: A fogoly trónja

A hónap könyve (katt)

Katt az értékeléshez

Archívum

  • ▼  2025 (12)
    • ►  június (2)
    • ►  április (6)
    • ►  március (1)
    • ▼  január (3)
      • C. S. Pacat: Feltörekvő királyok
      • Évértékelő | Így olvastam 2024-ben
      • Rebecca Ross: Könyörtelen eskük
  • ►  2024 (65)
    • ►  december (6)
    • ►  november (7)
    • ►  október (6)
    • ►  szeptember (7)
    • ►  augusztus (4)
    • ►  július (4)
    • ►  június (5)
    • ►  május (8)
    • ►  április (3)
    • ►  március (1)
    • ►  február (4)
    • ►  január (10)
  • ►  2023 (71)
    • ►  december (12)
    • ►  november (12)
    • ►  október (7)
    • ►  szeptember (8)
    • ►  augusztus (6)
    • ►  július (2)
    • ►  június (5)
    • ►  május (3)
    • ►  április (5)
    • ►  március (1)
    • ►  február (2)
    • ►  január (8)
  • ►  2022 (42)
    • ►  december (8)
    • ►  november (3)
    • ►  október (3)
    • ►  szeptember (2)
    • ►  augusztus (3)
    • ►  július (2)
    • ►  június (2)
    • ►  május (2)
    • ►  április (6)
    • ►  március (2)
    • ►  február (7)
    • ►  január (2)
  • ►  2021 (62)
    • ►  december (3)
    • ►  november (3)
    • ►  október (3)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (2)
    • ►  július (5)
    • ►  június (9)
    • ►  május (8)
    • ►  április (8)
    • ►  március (6)
    • ►  február (3)
    • ►  január (9)
  • ►  2020 (110)
    • ►  december (6)
    • ►  november (13)
    • ►  október (6)
    • ►  szeptember (10)
    • ►  augusztus (12)
    • ►  július (16)
    • ►  június (9)
    • ►  május (7)
    • ►  április (5)
    • ►  március (8)
    • ►  február (8)
    • ►  január (10)
  • ►  2019 (55)
    • ►  december (18)
    • ►  november (11)
    • ►  október (6)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (8)
    • ►  július (9)

Értékelés

  • 1 csillag (2)
  • 1.5 csillag (2)
  • 2 csillag (1)
  • 3 csillag (18)
  • 3.5 csillag (38)
  • 4 csillag (56)
  • 4.5 csillag (53)
  • 5 csillag (129)

Műfajok

antológia (2) chick lit (4) családregény (4) dark fantasy (8) disztópia (7) epikus fantasy (4) erotikus (5) esszé (1) fantasy (96) fikció (2) filmkönyv (1) filozófia (1) grimdark (2) gyerekkönyv (11) hard sci-fi (1) high fantasy (17) horror (7) ifjúsági (15) interaktív (3) ismeretterjesztő (27) kalandregény (7) klasszikus (7) krimi (28) képregény (1) lovagregény (1) low fantasy (9) lélektani (4) memoár (13) mese (6) munkafüzet (1) mágikus realizmus (2) napló (2) new adult (23) novella (11) portré (1) pszicho-thriller (4) pszichológia (6) regény (197) romantikus (119) sci-fi (8) skandináv krimi (1) szakácskönyv (4) thriller (27) tudományos (6) történelem (1) történelmi fantasy (5) történelmi fikció (21) urban fantasy (14) vers (6) young adult (77) életmód (12) életrajz (5) önfejlesztő (17) önsegítő (1)

Rovatok

#BlogturnéKlub (302) #HAUL (2) #Polc (15) #TAG (11) #Top5 (7) #borítómustra (5) #cikk (31) #filmsorozat (14) #haviösszegző (4) #idézet (11) #interjú (5) #kihívás (6) #könyvértékelés (310) #megjelenések (4) #témázás (5) #érdekesség (3)

Kiadók

Agave (16) Athenaeum (4) BOOOK (2) Bookline (8) Cartaphilus (1) Central Könyvek (1) Ciceró (2) Európa (2) Gabo (3) HVG (1) Helikon (7) Jaffa (4) Jelenkor (5) Kolibri (8) Konkrét könyvek (1) Kossuth (4) Könyvmolyképző (86) Labrisz (1) Lampion Könyvek (1) Libri (21) Magnólia (3) Maxim (23) Menő/Manó (24) Móra (3) Next21 (8) Pagony (1) Park (15) Partvonal (4) Trend (2) XXI. század (30) Édesvíz (3)
Created By SoraTemplates | Distributed by GooyaabiTemplates