BÚÉK! - Évösszegzés, statisztika 2019

by - december 31, 2019


Hiába a karácsony a kedvenc ünnepem, az újévről szeretek legjobban posztolni. A napokban már összeszedtem az idei top 5 kedvenc könyvemet, filmemet és sorozatomat, a Metaforaszennyezésen pedig megírtam az év elején lefektetett céljaimnak az értékelését, de mindezen kívül még számíthattok egynéhány összefoglaló és évkezdő tartalomra.

Ebben a bejegyzésben hozok egy kis bloggal kapcsolatos statisztikát hozok - imádom ezeket visszanézni később -, valamint a blog indulásával kapcsolatos érzéseimről, motivációimról és tapasztalataimról is beszámolok. :)

Blogos statisztika

Indulás: 2019. július 17.
Összes bejegyzés: 55
Feliratkozók: 27
Összes megjegyzés: 71
Összes oldalmegjelenítés: ~15 000
Facebook oldal: 39 lájk
Instagram: 295 követő

Legnépszerűbb bejegyzések:


Hogyan indultam?

Valamikor június vége felé született meg a gondolat, hogy márpedig én nyitok egy könyves blogot. A fő felületemet, a Metaforaszennyezést több mint 4 éve vezetem, de nagyon régóta foglalkoztatott az ötlet, hogy legyen egy kifejezetten könyves vonallal foglalkozó platformom is. Mások eleinte lebeszéltek róla, mondván, hogy nem bírnék el ekkora tehet - és igazuk is volt. Akkor még középiskolába jártam, a város egyik legerősebb gimnáziumába, ahol óriási volt a teljesítménykényszer. Állandóan tanulni kellett (volna), amikor pedig mégis akadt egy csipetnyi szabadidőm, akkor elegendő energiám nem volt írással vagy bármiféle kreatív tevékenységgel foglalkozni. Idegileg és lelkileg teljesen kikészített ez az időszak, ám június közepén, az érettségi végével megszűnt a terhelés, és az egész nyarat a feltöltődésnek szenteltem.

Már van tapasztalatom könyves bloggerként. Amióta a Blogspotot használom, mindig is foglalkoztam ezzel a témával, sőt, eredetileg a Metaforaszennyezés is ezen a vonalon működött, de 4 évvel ezelőtt teljesen megváltoztattam az irányt, mert nem szerettem volna ennyire lekorlátozni magamat a tematikát tekintve. Bár ajánlókat továbbra is írtam ott - az utóbbi időben egyre többet -, sosem szerettem, ha könyves blogként emlegetik. Így amikor végre felszabadultam a nyomás alól, engedtem a csábításnak, és elindítottam a második blogomat.

Hogy nehéz-e összeegyeztetni a kettőt? Erre nem lehet röviden válaszolni. Miután elindítottam a Readinspo-t, arra a nehéz elhatározásra jutottam, hogy meghatározatlan ideig szüneteltetem a Metaforaszennyezés írását. Ennek azonban semmi köze az idő- vagy energiahiányhoz, hanem mindössze annyiról van szó, hogy rájöttem, túl sokat adok ki magamból a blogon. Valahogy helyre kell tennem azt, hogyan szeretném folytatni az online jelenlétemet azon a vonalon, ez pedig csak úgy megy, ha kilépek a körforgásból, és távolról szemlélem a dolgot. Tehát a kérdésre egyértelmű választ nem tudok adni, hiszen még nincs meg a kellő tapasztalatom hozzá.

Továbbra is fenntartom azt, hogy lesz időm foglalkozni egyszerre mind a két bloggal. Az egyetem negyedannyi elvárást sem helyezett rám az elmúlt félévben, mint a gimi egy hét alatt, így rengeteg időm és energiám maradt a tanuláson kívül mást is csinálni. Mindemellett az időmet is jól osztom be, ezért sok minden belefér egy napba. A későbbiekben úgy tervezem, hogy heti 2-3 bejegyzést írok, egyet a Metaforára, egyet vagy kettőt pedig a Readinspo-ra. Majd meglátjuk, hogy sikerül.


Mi történt a blogon az első fél évben?

A Readinspo-t július 17-én élesítettem, és azóta rengeteg sikerélményem volt vele. A legelső rögtön a Blogturné Klub Light-ba való bekerülés, ami eleve egy hosszútávú álom volt számomra, de már augusztusban valóravált. Rengeteg csodálatos könyvet volt lehetőségem elolvasni ennek köszönhetően, amelyeket valószínűleg magamtól nem vettem volna a kezembe. Ráadásul a mai napon érkezett a hír, hogy mostantól teljeskörű tagnak számítok. :)

A teljesítményemmel kifejezetten elégedett vagyok. 55 bejegyzést pakoltam ki idén erre a blogra, ráadásul decemberben több olyan nap volt, amelyen posztoltam, mint amelyen nem.

Ami még megemlítendő, az az Instagram oldalam. A bloggal majdnem egyidőben (kicsit előbb) a bookstagrammerkedésbe is belekezdtem, ami talán az év egyik legjobb döntése volt. Sokkal jobban élvezek könyves képeket készíteni, mint bármi mást, ráadásul ez a profil már egyfajta menedékké vált számomra. A közösséget is imádom, több csodálatos emberrel is beszélgettem már az elmúlt hónapokban.


Köszönöm, hogy végigolvastad az összefoglalómat! Kívánom, hogy legyen csodálatos éved, és teljesüljön minden, amit remélsz tőle! ♥

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Metaforaszennyezésre! ♥

Talán ez is tetszhet még

2 megjegyzés

  1. Én személy szerint nagyon örülök, hogy megnyílt a Readinspo! Annyi a szuper tartalom és értékelés, rendkívül kreatív vagy, nagyon hiányozna, ha nem lenne ez a felület! Már a kezdetek óta követlek, és sikerekben gazdag 2020-t kívánok neked a továbbiakban is! <3
    Gratula itt is a BTK-hoz, igazán megérdemled!

    Millió puszi:
    Barbi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon édes vagy, köszönöm! ♥♥ Ugyanezeket kívánom neked is!

      Törlés